"Így érvel az ostoba: Ez a föld az enyém, ezek itt az én gyermekeim. Íme, minden együtt van, hogy teljes legyen a boldogságom. - Mondta Buddha a tanítványainak.
Hallgatói megkérdezték: Miért ostoba az efféle gondolkodás? - Mert aki ezt mondja, az azt sem érti, hogy még ő maga sem a saját tulajdona. Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. S ha képtelen vagy tovább adni azokat, akkor azok birtokolnak téged. Bármi legyen is a kincsed, úgy tartsd a markodban, mintha vizet tartanál. Mert ha megszorítod eltűnik. Ha kisajátítod, tönkreteszed. Tartsd szabadon és örökre a tiéd marad. Ez az igazi boldogság!"
"Ne utasíts el könnyelműen jó cselekedeteket, csak mert azt hiszed,kevéssé segítenek. Idővel a vízcseppek Egy óriási edényt is megtelítenek."
"Ha haragot dédelgetsz, az olyan, mintha mérget innál, és azt várnád, hogy a másik haljon meg."
"Buddha egy fa alatt ült, és a tanítványainak magyarázott. Odament hozzá egy férfi, és beleköpött az arcába. Buddha megtörölte az arcát, és visszakérdezett: - És most? Akarsz még mondani valamit? A férfi kissé összezavarodott, mert nem számított arra, hogy ha valakinek az arcába köpnek, az képes megkérdezni: "És most?" Ez még egyszer sem történt meg vele. Ha megsértett valakit, az feldühödött, és visszavágott. Vagy ha gyáva volt és puhány, akkor mosolygott, és megpróbált a kedvében járni. De Buddha egyikhez sem hasonlított; nem volt dühös, egyáltalán nem sértődött meg, és gyáva sem volt. Csak tárgyilagosan megkérdezte: "És most?" És más nem történt.
Buddha tanítványai viszont nagy haragra gerjedtek, nem gondolkodtak, hanem reagáltak. Legközelebbi tanítványa, Ánanda így szólt: - Ez túl sok, ezt nem tűrhetjük el. Te csak tartsd magad a tanításaidhoz, mi meg majd megmutatjuk ennek az embernek, hogy ilyet nem tehet! Meg kell büntetnünk érte! Máskülönben mindenki elkezd majd ehhez hasonló dolgokat cselekedni.
Buddha ezt felelte: - Hallgass! Ő nem okozott nekem fájdalmat, de te igen. Ő új ember, idegen. Bizonyára hallott felőlem valamit, hogy "ez a férfi vallástalan, veszélyes ember, aki letérít másokat a helyes útról, egy forradalmár, egy erkölcstelen gazember", és ezek alapján alkotott rólam képet. Nem engem köpött le, hanem a saját elképzelését, azt a képet, amelyet rólam alkotott - hiszen nem ismer engem, akkor hát hogyan köphetett volna le engem?
- Ha mélyebben belegondolsz - mondta Buddha -, a saját elméjét köpte le. Én nem vagyok része, és látom, hogy ez a szegény férfi bizonyára valami mást is akar mondani, mert ez is a közlés egyik módja - a köpés is egy eszköz arra, hogy elmondjunk valamit. Vannak pillanatok, amikor úgy érezzük, hogy a nyelv alkalmatlan - a mély szerelem, az erős harag, a gyűlölet, az imádság idején. Vannak olyan intenzív pillanatok, amikor a beszéd kevés. Ilyenkor tennünk kell valamit. Amikor nagyon szerelmesek vagyunk, és megcsókoljuk, vagy megöleljük a kedvesünket, mit teszünk? Elmondunk valamit. Amikor haragszunk, rettenetesen haragszunk, és megütjük vagy leköpjük a haragosunkat, azzal is mondunk valamit. Én megértem ezt az embert. Bizonyára valami mást is akar mondani, ezért kérdeztem meg tőle: "És most?" A férfi még inkább összezavarodott.
Buddha pedig azt mondta a tanítványainak:
- Ti nagyobb fájdalmat okoztatok, mert ti ismertek engem, évek óta velem éltek, és még mindig visszatámadtok.
A férfi meglepetten, összezavarodva tért haza. Egész éjjel nem tudott aludni. Ha valaki találkozik egy buddhával, rendkívül nehéz, lehetetlen ugyanúgy álomba merülnie, mint előző éjszaka. Szüntelenül ott kavarog a fejében az élmény. Nem tudta megmagyarázni magának, mi történt. Egész testében remegett, és verítékezett. Még sohasem találkozott ilyen emberrel; Buddha darabjaira törte egész elméjét, minden megrögzött szokását, egész múltját. Másnap reggel újra odament. Buddha lábaihoz vetette magát, aki újra megkérdezte: - És most? Hiszen ez is egy módja annak, hogy elmondjunk valamit, amit szavakkal nem lehet kifejezni. Amikor idejössz, és megérinted a lábamat, azzal olyasmit mondasz, amit szokványos eszközökkel nem lehet elmondani, amihez minden szó kevés; nem fér el bennük.
Aztán így folytatta: - Nézd, Ánanda, ez a férfi megint itt van, és mond valamit. Olyan ember, akiben mély érzelmek dúlnak.
A férfi felnézett Buddhára, és azt mondta: - Bocsáss meg azért, amit tegnap tettem!
Buddha így felelt: - Bocsássak meg? De már nem vagyok ugyanaz az ember, akivel tegnap azt tetted. A Gangesz szüntelenül áramlik; soha nem marad ugyanaz a Gangesz. Minden ember egy folyó. Az az ember, akit leköptél, már nincs itt; én csak hasonlítok rá, de nem vagyok ugyanaz, sok minden történt ebben a huszonnégy órában! A folyó nagyon sokat haladt előre. Ezért nem tudok neked megbocsátani, mert nincs bennem semmi neheztelés irántad. És te is más vagy. Látom rajtad, hogy már nem vagy ugyanaz az ember, aki tegnap idejött, mert az a férfi dühös volt - milyen dühös volt! Ő köpött, te pedig meghajolsz előttem, megérinted a lábamat; hogyan lehetnél ugyanaz az ember? Nem vagy ugyanaz, ezért felejtsük is el a dolgot. Az a két ember, aki köpött, és akit leköptek, már nincs többé. Gyere közelebb! Beszélgessünk valami másról!"
Egy alkalommal a Magasztos Szávatthi mellett, a Dzsétavana ligetben, Anáthapindika kertjében tartózkodott. Itt a Magasztos a szerzetesekhez fordult:
- Szerzetesek!
- Hallgatjuk, urunk - válaszolták tisztelettudóan a Magasztosnak a szerzetesek. A Magasztos így beszélt:
- Szerzetesek, feltárom elõttetek a különféle indulatok megfékezésének módját. Hallgassátok meg, fontoljátok meg jól, elmondom.
- Úgy lesz, urunk - válaszolták tisztelettudóan a Magasztosnak a szerzetesek. A Magasztos így beszélt:
- Szerzetesek, mondom nektek, az indulatokat az tudja kiirtani, aki ismeri õket, látja õket, nem pedig az, aki nem ismeri õket, nem látja õket. Ám aki ismeri õket, aki látja õket, kiirtásukat megkísérelheti okos elgondolással, vagy oktalan elgondolással. Aki oktalan elgondolással kíséreli meg, abban feltámadnak a még fel nem támadt indulatok, a már feltámadt indulatok pedig erõsödnek. Aki viszont okos elgondolással kíséreli meg, abban nem támadnak fel a még fel nem támadt indulatok, a már feltámadt indulatok pedig megsemmisülnek.
Szerzetesek, vannak indulatok, amelyeket megfontolással lehet megsemmisíteni. Vannak indulatok, amelyeket megfékezéssel lehet megsemmisíteni. Vannak indulatok, amelyeket megfelelõ használattal lehet megsemmisíteni. Vannak indulatok, amelyeket tûréssel lehet megsemmisíteni. Vannak indulatok, amelyeket kerüléssel lehet megsemmisíteni. Vannak indulatok, amelyeket elûzéssel lehet megsemmisíteni. Vannak indulatok, amelyeket gyakorlással lehet megsemmisíteni.
Melyek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket megfontolással lehet megsemmisíteni?
Szerzetesek, vannak tanulatlan, közönséges emberek, akik nem gondolnak a nemes dolgokkal, nem hallottak a nemes tanról, járatlanok a nemes tanban; nem gondolnak az igaz emberekkel, nem hallottak az igaz emberek viselkedésérõl, járatlanok az igaz ember viselkedésében. Az ilyenek nem ismerik fel a fontos tanokat, nem ismerik fel a fölösleges tanokat. Mivel nem ismerik fel a fontos tanokat, és nem ismerik fel a fölösleges tanokat, a fölösleges tanokkal foglalkoznak, és a fontos tanokkal nem foglalkoznak.
Melyek azok a fölösleges tanok, szerzetesek, amelyekkel foglalkoznak? Ha egy tannal való foglalkozás következtében feltámad a még fel nem támadt örömvágy indulata, a már feltámadt örömvágy indulata pedig erõsödik, feltámad a még fel nem támadt létezni vágyás indulata, a már feltámadt létezni vágyás indulata pedig erõsödik, feltámad a még fel nem támadt balgaság indulata, a már feltámadt balgaság indulata pedig erõsödik, az ilyen tan fölösleges, és õk ezzel foglalkoznak.
Melyek azok a fontos tanok, szerzetesek, amelyekkel nem foglalkoznak? Ha egy tannal való foglalkozás következtében nem támad fel a még fel nem támadt örömvágy indulata, a már feltámadt örömvágy indulata pedig megsemmisül, nem támad fel a még fel nem támadt létezni vágyás indulata, a már feltámadt létezni vágyás indulata pedig megsemmisül, nem támad fel a még fel nem támadt balgaság indulata, a már feltámadt balgaság indulata pedig megsemmisül, az ilyen tan fontos, és ezzel nem foglalkoznak.
És mivel a fölösleges tanokkal foglalkoznak, a fontos tanokkal viszont nem foglalkoznak, feltámadnak bennük a még fel nem támadt indulatok, a már feltámadt indulatok pedig erõsödnek.
Az ilyen ember ostobán ezt fontolgatja: "Léteztem én régebbi korokban, vagy nem léteztem régebbi korokban? Mi voltam régebbi korokban? Hogyan léteztem régebbi korokban? Mibõl mivé lettem régebbi korokban? Létezni fogok-e jövendõ korokban, vagy nem fogok létezni jövendõ korokban? Mi leszek jövendõ korokban? Hogyan fogok létezni jövendõ korokban? Mibõl mivé leszek jövendõ korokban?" És a jelenben is kétségei támadnak saját maga felõl: "Létezem-e én, vagy nem létezem? Mi vagyok? Hogyan létezem? Ezek az élõlények honnét jöttek, és hová fognak távozni?"
Miközben az ilyen ember ostobán ezt fontolgatja, a következõ hat tévhit valamelyike alakul ki benne: "Van énem" - alakul ki benne szilárd meggyõzõdésként a tévhit. Vagy: "Nincs énem" - alakul ki benne szilárd meggyõzõdésként a tévhit. Vagy: "Énemmel ismerem meg önmagamat" - alakul ki benne szilárd meggyõzõdésként a tévhit. Vagy: "Énemmel ismerem meg azt, ami nem én vagyok" - alakul ki benne szilárd meggyõzõdésként a tévhit. Vagy: "Azzal ismerem meg önmagamat, ami nem én vagyok" - alakul ki benne szilárd meggyõzõdésként a tévhit. Vagy pedig ez a tévhit alakul ki benne: "Jelenlegi énem itt és itt el fogja nyerni jó és rossz cselekedeteim jutalmát, és ez az énem állandó, szilárd, örökkévaló, változatlan, mindenkor ugyanaz marad."
Ezt nevezik, szerzetesek, tévhitek útvesztõjének, tévhitek sûrûjének, tévhitek bozótjának, tévhitek szemfényvesztésének, tévhitek zûrzavarának, tévhitek béklyójának. A tévhitek béklyójába bonyolódó, tanulatlan, közönséges ember nem szabadul meg a születéstõl, öregségtõl, haláltól, bánattól, szomorúságtól, fájdalomtól, keserûségtõl, kétségbeeséstõl, nem szabadul meg a szenvedéstõl, mondom nektek.
Ám a tanult, nemes lelkû ember, aki ismeri a nemes dolgokat, hallotta a nemes tant, járatos a nemes tanban, ismeri az igaz embereket, hallotta az igaz emberek tanítását, járatos az igaz emberek tanításában, az ilyen ember felismeri a fontos tanokat, felismeri a fölösleges tanokat. Mivel felismeri a fontos tanokat és felismeri a fölösleges tanokat, a fölösleges tanokkal nem foglalkozik, a fontos tanokkal foglalkozik. [...] És mivel a fölösleges tanokkal nem foglalkozik és a fontos tanokkal foglalkozik, nem támadnak fel benne a még fel nem támadt indulatok, a már feltámadt indulatok pedig megszûnnek. Bölcsen megfontolja: "Ez a szenvedés." Bölcsen megfontolja: "Ez a szenvedés oka." Bölcsen megfontolja: "Ez a szenvedés megszüntetése." Bölcsen megfontolja: "Ez a szenvedés megszüntetéséhez vezetõ út." Ha ezt megfontolja, három béklyója leoldódik: egyénisége létezésének tévhite, kétkedés, jótettekbe és szertartásokba vetett hit.
Ezek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket megfontolással lehet megsemmisíteni.
És melyek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket megfékezéssel lehet megsemmisíteni?
Vannak, szerzetesek, akik meggondoltan, bölcsen megfékezik és féken tartják látásukat. Mert aki nem fékezi meg és nem tartja féken látását, annak pusztító, perzselõ indulatai támadnak. De aki megfékezi és féken tartja látását, azon nem uralkodnak a pusztító, perzselõ indulatok.
Meggondoltan, bölcsen megfékezik és féken tartják hallásukat (~ szaglásukat, ~ ízlelésüket, ~ tapintásukat, ~ gondolkozásukat). Mert aki nem fékezi meg és nem tartja féken hallását (~ szaglását, ~ ízlelését, ~ tapintását, ~ gondolkozását), annak pusztító, perzselõ indulatai támadnak. De aki megfékezi és féken tartja hallását (~ szaglását, ~ ízlelését, ~ tapintását, ~ gondolkozását), azon nem uralkodnak a pusztító, perzselõ indulatok. Mert aki nem fékezi meg önmagát, szerzetesek, annak pusztító, perzselõ indulatai támadnak. De aki megfékezi önmagát, azon nem uralkodnak a pusztító, perzselõ indulatok.
Ezek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket megfékezéssel lehet megsemmisíteni.
És melyek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket megfelelõ használattal lehet megsemmisíteni?
Vannak, szerzetesek, akik meggondoltan, bölcsen arra használják felsõruhájukat, hogy védjék magukat a hidegtõl, védjék magukat a hõségtõl, védjék magukat legyektõl, szúnyogoktól, forró széltõl, rovarok csípésétõl, hogy eltakarják szemérmüket. Meggondoltan, bölcsen arra használják az alamizsnát, hogy táplálják és fenntartsák testüket, megóvják a pusztulástól, alkalmassá tegyék az aszkétaéletre, nem pedig arra, hogy dõzsöljenek és élvezzenek, dísztárgyaik és ékszereik legyenek. "Ezáltal régebbi érzéseimet megszüntetem, és újabb érzéseim nem születnek; megélhetésem meglesz, gáncs nem ér, nyugodtan élem az életet." Meggondoltan, bölcsen arra használják a hajlékot, hogy védjék magukat a hidegtõl, védjék magukat a hõségtõl, védjék magukat legyektõl, szúnyogoktól, forró széltõl, rovarok csípésétõl, az idõjárás viszontagságaitól, élvezzék a magány nyugalmát. Meggondoltan, bölcsen arra használják a betegek ápolására szolgáló orvosságot, hogy a fellépõ fájdalmakat csillapítsák, a betegséget megszüntessék. Mert aki mindezeket nem megfelelõen használja, szerzetesek, annak pusztító, perzselõ indulatai támadnak. De aki megfelelõen használja, azon nem uralkodnak a pusztító, perzselõ indulatok.
Ezek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket megfelelõ használattal lehet megsemmisíteni.
És melyek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket tûréssel lehet megsemmisíteni?
Vannak, szerzetesek, akik meggondoltan, bölcsen tûrik a hideget, meleget, éhséget, szomjúságot, legyeket, szúnyogokat, forró szelet, rovarok csípését, szidalmakat, gyalázkodó beszédet. Elviselik a testükben fellépõ, fájdalmas, gyötrõ, kínzó, keserves, bántó, kellemetlen, életet kioltó érzéseket. Mert aki mindezeket nem tûri el, szerzetesek, annak pusztító, perzselõ indulatai támadnak. De aki eltûri, azon nem uralkodnak a pusztító, perzselõ indulatok.
Ezek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket tûréssel lehet megsemmisíteni.
És melyek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket kerüléssel lehet megsemmisíteni?
Vannak, szerzetesek, akik meggondoltan, bölcsen elkerülik a megvadult elefántot, elkerülik a megvadult lovat, elkerülik a megvadult bikát, elkerülik a megvadult kutyát, a kígyót, tönköt, tövisbozótot, szakadékot, vermet, pocsolyát, mocsarat. Ha tapasztalt rendtársaik óvják õket alkalmatlan ülõhelyre üléstõl, járhatatlan úton járástól, hamis barátokkal barátkozástól, akkor meggondoltan, bölcsen kerülik azt az alkalmatlan ülõhelyet, járhatatlan utat, hamis barátokat. Mert aki mindezeket nem kerüli el, szerzetesek, annak pusztító, perzselõ indulatai támadnak. De aki elkerüli, azon nem uralkodnak a pusztító, perzselõ indulatok.
Ezek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket kerüléssel lehet megsemmisíteni.
És melyek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket elûzéssel lehet megsemmisíteni?
Vannak, szerzetesek, akik meggondoltan, bölcsen feladják, elûzik, eltávolítják, megsemmisítik, nem hagyják megerõsödni a bennük feltámadó kívánság gondolatát. Feladják, elûzik, eltávolítják, megsemmisítik, nem hagyják megerõsödni a bennük feltámadó ártás gondolatát (~ gyûlölet gondolatát, ~ bármely feltámadó bûnös, gonosz elgondolást). Mert aki mindezeket nem ûzi el, szerzetesek, annak pusztító, perzselõ indulatai támadnak. De aki elûzi, azon nem uralkodnak a pusztító, perzselõ indulatok.
Ezek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket elûzéssel lehet megsemmisíteni.
És melyek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket gyakorlással lehet megsemmisíteni?
Vannak, szerzetesek, akik meggondoltan, bölcsen gyakorolják magukat az emlékezet képességében, amelyhez magány szükséges, vágytalanság szükséges, lemondás szükséges, s amely az elfordulást érleli. Meggondoltan, bölcsen gyakorolják magukat a helyes és helytelen megkülönböztetésének képességében (~ az akaraterõ képességében, ~ a lelki derû képességében, ~ a közöny képességében), amelyhez magány szükséges, vágytalanság szükséges, lemondás szükséges, s amely az elfordulást érleli. Mert aki mindezeket nem gyakorolja, szerzetesek, annak pusztító, perzselõ indulatai támadnak. De aki gyakorolja, azon nem uralkodnak a pusztító, perzselõ indulatok.
Ezek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket gyakorlással lehet megsemmisíteni.
Ha tehát egy szerzetes megfontolással megsemmisítette a megfontolással megsemmisítendõ indulatokat, megfékezéssel megsemmisítette a megfékezéssel megsemmisítendõ indulatokat, megfelelõ használattal megsemmisítette a megfelelõ használattal megsemmisítendõ indulatokat, tûréssel megsemmisítette a tûréssel megsemmisítendõ indulatokat, kerüléssel megsemmisítette a kerüléssel megsemmisítendõ indulatokat, elûzéssel megsemmisítette az elûzéssel megsemmisítendõ indulatokat, gyakorlással megsemmisítette a gyakorlással megsemmisítendõ indulatokat, az ilyen szerzetesrõl mondják, hogy minden indulat megfékezésével bástyázta magát körül, elmetszette a létszomjat, letépte a bilincseket, úrrá lett a tévelygéseken, és véget vetett a szenvedésnek.
Így beszélt a Magasztos. A szerzetesek örömmel és elégedetten hallgatták a Magasztos szavait.
FÉLELEM ÉS RETTEGÉS
Így hallottam.
Egy alkalommal a Magasztos Szávatthi mellett, a Dzsétavana ligetben, Anáthapindika kertjében tartózkodott. Itt Dzsánusszóni pap felkereste a Magasztost. Odaérve, üdvözletet váltott a Magasztossal, és illendõ üdvözlõ szavak után leült elõtte. Elõtte ülve, így szólította meg a Magasztost Dzsánusszóni pap:
- Gótama, ezek a tisztes családból származó ifjak Gótama úr kedvéért, benne bízva távoztak otthonukból az otthontalanságba. Gótama úr a vezetõjük, Gótama úr a gondviselõjük, Gótama úr a serkentõjük, és ez a csapat Gótama úr nézeteit vallja.
- Úgy van, pap, úgy van, pap. Ezek a tisztes családból származó ifjak az én kedvemért, bennem bízva távoztak otthonukból az otthontalanságba. Én vagyok a vezetõjük, én vagyok a gondviselõjük, én vagyok a serkentõjük, és ez a csapat az én nézeteimet vallja.
- Igen, Gótama, de nem könnyû az erdõ sûrûjében, magánosan élni az életet; nehéz az egyedüllétet elviselni, szorongató a magány. Bizonyára elcsüggeszti a szerzetes szívét az erdõ, ha nem tud elmélyedésbe merülni.
- Úgy van, pap, úgy van, pap. Nem könnyû az erdõ sûrûjében, magánosan élni az életet; nehéz az egyedüllétet elviselni, szorongató a magány. Bizonyára elcsüggeszti a szerzetes szívét az erdõ, ha nem tud elmélyedésbe merülni. Megvilágosodásom elõtt, mielõtt még megvilágosodtam volna, amikor még csak bódhiszattva voltam, én is így gondoltam: "Nem könnyû az erdõ sûrûjében, magánosan élni az életet; nehéz az egyedüllétet elviselni, szorongató a magány. Bizonyára elcsüggeszti a szerzetes szívét az erdõ, ha nem tud elmélyedésbe merülni." Ekkor azonban ez a gondolatom támadt: "Mindazokat a remetéket és papokat, akik nem tisztultak meg testi tevékenységükben (~ beszédükben, ~ gondolataikban, ~ életmódjukban), mielõtt az erdõ sûrûjében magános életre szánták magukat, mindezeket a tiszteletreméltó remetéket és papokat szorongató félelem és rettegés fogja el, éppen azért, mert még nem tisztultak meg testi tevékenységükben (~ beszédükben, ~ gondolataikban, ~ életmódjukban). Én viszont már nem voltam megtisztulatlan testi tevékenységemben (~ beszédemben, ~ gondolataimban, ~ életmódomban), amikor az erdõ sûrûjében magános életre szántam magamat. Testi tevékenységemben (~ beszédemben, ~ gondolataimban, ~ életmódomban) már megtisztultam, és azok közé az igaz emberek közé tartozom, akik testi tevékenységükben (~ beszédükben, ~ gondolataikban, ~ életmódjukban) megtisztulva szánták magukat magános életre az erdõ sûrûjében." Amikor felismertem, pap, hogy testi tevékenységemben (~ beszédemben, ~ gondolataimban, ~ életmódomban) megtisztultam, még inkább örömet találtam az erdei életben.
Ekkor, pap, ez a gondolatom támadt: "Mindazokat a remetéket és papokat, akik mohó vágyak és vad szenvedélyek rabjai (~ rosszindulatúak és gyûlölködõk, ~ lomhaságban és restségben henyélnek, ~ ingerültek és nyugtalanok, ~ kétkedõk és határozatlanok, ~ önteltek és másokat lenéznek, ~ félénkek és ijedõsek, ~ ajándékra, tiszteletre, hírnévre vágynak, ~ lusták és erélytelenek, ~ zavaros fejûek és figyelmetlenek, ~ összpontosításra képtelenek, és gondolataik elkószálnak, ~ balgák és tudatlanok), miközben az erdõ sûrûjében magános életre szánják magukat, mindezeket a tiszteletreméltó remetéket és papokat szorongató félelem és rettegés fogja el, éppen azért, mert mohó vágyak és vad szenvedélyek rabjai (~ rosszindulatúak és gyûlölködõk stb.). Én viszont nem voltam mohó vágyak és vad szenvedélyek rabja (~ rosszindulatú és gyûlölködõ stb.), amikor az erdõ sûrûjében magános életre szántam magamat. Levetkõztem a mohóságot (~ rosszindulatot stb.), és azok közé az igaz emberek közé tartozom, akik mohóság nélkül (~ jóindulattal eltelve stb.) szánták magukat magános életre az erdõ sûrûjében. Amikor felismertem, pap, hogy levetkõztem a mohóságot (~ rosszindulatot stb.), még inkább örömet találtam az erdei életben.
Ekkor, pap, ez a gondolatom támadt: "Mi volna, ha baljós csillagállású éjszakákon, holdfogytakor, újholdkor és holdnegyedkor, ilyen éjszakákon félelmes, borzongató helyeken erdei sírhalmokat, fák tövében emelt sírhalmokat, parkokban emelt sírhalmokat keresnék fel, és ott tanyáznék? Akkor talán megismerném a félelmet és rettegést." És következõ alkalommal baljós csillagállású éjszakákon, holdfogytakor, újholdkor és holdnegyedkor, ilyen éjszakákon félelmes, borzongató helyeken erdei sírhalmokat, fák tövében emelt sírhalmokat, parkokban emelt sírhalmokat kerestem fel, és ott tanyáztam. És miközben ott tanyáztam, olykor egy õz közeledett felém, olykor egy páva alatt tört le a gally, olykor a szél kavarta fel az avart. Én pedig azt gondoltam, hogy most fogom átélni a félelmet és rettegést.
Ekkor azután ez a gondolatom támadt: "Miért töltsem szüntelenül azzal az idõt, hogy a félelemre várakozom? Nem volna-e jobb, ha amikor és ahogyan rám tör az a félelem és rettegés, akkor és azon módon oszlatnám el azt a félelmet és rettegést?" És elõfordult, hogy miközben járkáltam, azalatt tört rám az a félelem és rettegés. Ekkor nem álltam meg, nem is ültem le, nem is feküdtem le, amíg azt a félelmet és rettegést jártomban el nem oszlattam. És elõfordult, hogy miközben álltam, azalatt tört rám az a félelem és rettegés. Ekkor nem indultam el, nem is ültem le, nem is feküdtem le, amíg azt a félelmet és rettegést álltomban el nem oszlattam. És elõfordult, hogy miközben ültem, azalatt tört rám az a félelem és rettegés. Ekkor nem feküdtem le, nem is álltam fel, nem is indultam el, amíg azt a félelmet és rettegést ültömben el nem oszlattam. És elõfordult, hogy fektemben tört rám az a félelem és rettegés. Ekkor nem ültem fel, nem is álltam fel, nem is indultam el, amíg azt a félelmet és rettegést fektemben el nem oszlattam.
Vannak egyes remeték és papok, akik az éjszakát nappalnak tartják, és a nappalt éjszakának tartják. Én azonban azt mondom, hogy az ilyen remeték és papok összezavarják a dolgokat. Én az éjszakát éjszakának tartom, és a nappalt nappalnak tartom.
Lehetséges, pap, hogy úgy gondolod: "Gótama remete még most sem szabadult meg a szenvedélyektõl, gyûlölettõl, balgaságtól, ezért van az, hogy az erdõ sûrûjében magános életre szánja magát." Ezt azonban nem szabad feltételezned, pap. Két okból szántam magamat az erdõ sûrûjében magános életre: mert saját jelenlegi létemben nyugalmat találok benne, és mert részvétet érzek az eljövendõ nemzedékek iránt.
- A tiszteletreméltó Gótama részvétet tanúsít az eljövendõ nemzedékek iránt, ahogyan a tökéletesen megvilágosult szenttõl várható! Pompás, Gótama, pompás, Gótama! Gótama, mint hogyha valaki talpára állítaná a megfordítottat, kitakarná a letakartat, útba igazítaná az eltévedtet, mécsest tartana a sötétségben, hogy akinek van szeme a látásra, lásson - úgy világosította meg a Tant minden oldalról Gótama úr. Én most Gótama úrhoz, és a Tanhoz, és a szerzetesek gyülekezetéhez folyamodom oltalomért. Fogadjon el Gótama úr a mai naptól életem végéig világi tisztelõjéül, aki hozzá folyamodik oltalomért!
MEGTISZTULÁS
Így hallottam.
Egy alkalommal a Magasztos Szávatthi mellett, a Dzsétavana-ligetben, Anáthapindika kertjében tartózkodott. Itt a tiszteletreméltó Mahácsunda egyik este áhítatos elmélkedése befejeztével felállt, és felkereste a Magasztost. Odaérve, köszöntötte a Magasztost, és leült elõtte. Elõtte ülve, így szólította meg a Magasztost a tiszteletreméltó Mahácsunda:
- Uram, a sok különbözõ nézetbõl, amelyek az egyén létére vonatkozólag vagy a külvilágra vonatkozólag a közvéleményben kialakulnak, a szerzetesnek ugyebár elegendõ, ha a kezdetüket teszi megfontolás tárgyává, és ilyen módon tud elfordulni ezektõl a nézetektõl, ilyen módon tudja elvetni ezeket a nézeteket?
- Csunda, a sok különbözõ nézetrõl, amelyek az egyén létére vonatkozólag vagy a külvilágra vonatkozólag a közvéleményben kialakulnak, amikor ezek a nézetek kialakulnak, és meggyökereznek, és elterjednek, a valóságnak megfelelõen fel kell ismerni és helyesen kell tudni: "Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én egyéniségem." Ilyen módon lehet elfordulni ezektõl a nézetektõl, ilyen módon lehet elvetni ezeket a nézeteket.
Elõfordul, Csunda, hogy egyik vagy másik szerzetes minden vágytól távol, minden bajtól távol, eltávolodása szülte, elmélkedve elgondolkozó, boldog örömben az elsõ révület állapotába jut, és így gondolkozik: "Elértem a megtisztulást."
Ám ezt a nemes rendi fegyelemben nem megtisztulásnak nevezik, Csunda, hanem a jelen világban elért boldogságnak nevezik a nemes rendi fegyelemben.
Elõfordul, Csunda, hogy egyik vagy másik szerzetes az elmélkedést és gondolkozást feladva, eléri a belsõ nyugalmat, az érzések egybeolvadását, az elmélkedés és gondolkozás nélküli, feloldódásból fakadó, boldog örömet, a második révület állapotát, és így gondolkozik: "Elértem a megtisztulást." Azonban ezt a nemes rendi fegyelemben nem megtisztulásnak nevezik, Csunda, hanem a jelen világban elért boldogságnak nevezik a nemes rendi fegyelemben.
Elõfordul, Csunda, hogy egyik vagy másik szerzetes az örömrõl lemondva, egykedvûen, az emlékezést és tudatot összpontosítva azt a boldogságot érzi testében, amelyrõl az igaz emberek ezt mondják: "Az egykedvûen emlékezõ boldogan él." Így a harmadik révület állapotába jut, és így gondolkozik: "Elértem a megtisztulást." Azonban ezt a nemes rendi fegyelemben nem megtisztulásnak nevezik, Csunda, hanem a jelen világban elért boldogságnak nevezik a nemes rendi fegyelemben.
Elõfordul, Csunda, hogy egyik vagy másik szerzetes a boldogságon és a szenvedésen túllépve, az egykori vidámság és bánat megsemmisítése után eléri a szenvedés nélküli, boldogság nélküli, egykedvû és tiszta emlékezést. Így a negyedik révület állapotába jut, és így gondolkozik: "Elértem a megtisztulást." Azonban ezt a nemes rendi fegyelemben nem megtisztulásnak nevezik, Csunda, hanem a jelen világban elért boldogságnak nevezik a nemes rendi fegyelemben.
Elõfordul, Csunda, hogy egyik vagy másik szerzetes túllép az alakok észlelésén, megszünteti a benyomások észlelését, eltörli a dolgok különbözõségének észlelését, és eléri a tér végtelenségének állapotát, (~ a tudat végtelenségének állapotát, ~ a semmiség állapotát, ~ a sem érzékelés, sem érzéketlenség állapotát), és így gondolkozik: "Elértem a megtisztulást." Ám ezt a nemes rendi fegyelemben nem megtisztulásnak nevezik, Csunda, hanem a nyugalom elérésének nevezik a nemes rendi fegyelemben.
A megtisztulást így kell megvalósítanotok, Csunda: "Mások erõszakosak, mi viszont nem vagyunk erõszakosak"; így kell megvalósítanotok a megtisztulást. "Mások életet oltanak ki, mi viszont tartózkodunk az élet kioltásától"; így kell megvalósítanotok a megtisztulást. "Mások elveszik azt, amit nem adtak nekik (~ kicsapongók, ~ hazugok, ~ rágalmazók, ~ szitkozódók, ~ fecsegõk, ~ önzõk, ~ álnokok, ~ téves nézeteket vallanak, ~ téves célokat követnek, ~ tévesen szólnak, ~ tévesen cselekesznek, ~ téves megélhetést folytatnak, ~ téves erõfeszítéseket tesznek, ~ tévesen emlékeznek, ~ téves révületbe esnek, ~ téves tudással rendelkeznek, ~ téves megváltást érnek el, ~ fáradtak és restek, ~ fennhéjázók, ~ ingatagok, ~ haragvók, ~ kötözködõk, ~ képmutatók, ~ irigyek, ~ kapzsik, ~ fukarok, ~ álnokok, ~ csalók, ~ durvák, ~ dölyfösek, ~ akaratosak, ~ gonoszokkal barátkoznak, ~ hanyagok, ~ bizalmatlanok ~ szemérmetlenek, ~ lelkiismeretlenek, ~ tanulatlanok, ~ lomhák, ~ feledékenyek, ~ ostobák), ... amit megpillantanak, azt megkívánják, megragadják, nem eresztik el; mi viszont nem kívánjuk meg, nem ragadjuk meg, eleresztjük, amit megpillantunk." Így kell megvalósítanotok a megtisztulást. [...]
Mint ahogyan egy járhatatlan utat egy másik, járható úton meg lehet kerülni, mint ahogyan egy járhatatlan gázlót egy másik, járható gázlón meg lehet kerülni, ugyanígy, Csunda, az erõszakos egyént meg lehet kerülni az erõszaktól tartózkodással, az életet kioltó egyént meg lehet kerülni az élet kímélésével [stb.], az olyan egyént, aki megkívánja, megragadja, nem ereszti el, amit megpillant, meg lehet kerülni azzal, hogy nem kívánjuk meg, nem ragadjuk meg, eleresztjük, amit megpillantunk.
Mint ahogyan minden rossz tulajdonság alacsonyabb létformába juttat, minden jó tulajdonság magasabb létformába juttat, ugyanígy, Csunda, az erõszakos egyént az erõszaktól tartózkodás juttatja magasabb létformába, az életet kioltó egyént az élet kímélése juttatja magasabb létformába [stb.], az olyan egyént, aki megkívánja, megragadja, nem ereszti el, amit megpillant, az juttatja magasabb létformába, ha nem kívánja meg, nem ragadja meg, elereszti, amit megpillant.
Nincs olyan eset, Csunda, hogy aki maga is mocsárba süllyedt, ki tudja húzni a mocsárba süllyedt másik embert. Ám olyan eset elõfordul, Csunda, hogy aki maga nem süllyedt mocsárba, ki tudja húzni a mocsárba süllyedt másik embert. Nincs olyan eset, Csunda, hogy aki maga is féktelen, fegyelmezetlen, nem jutott el a nirvánához, az meg tudja fékezni, fegyelmezni, a nirvánához eljuttatni a másik embert. Ám olyan eset elõfordul, Csunda, hogy aki maga megfékezett, fegyelmezett, eljutott a nirvánához, az meg tudja fékezni, fegyelmezni, a nirvánához eljuttatni a másik embert. Ugyanígy, Csunda, az erõszakos egyént az erõszaktól tartózkodás juttatja el a nirvánához, az életet kioltó egyént az élet kímélése juttatja el a nirvánához [stb.].
Nos, Csunda, ezzel megmutattam a megtisztulás útját, megmutattam a helyes eltökéltség útját, megmutattam a megkerülés útját, megmutattam a magasabb létformába jutás útját, megmutattam a kialvásba (nirvánába) jutás útját. Amit a tanítványai javát akaró, együttérzõ tanítónak kell nyújtania, azt nyújtottam én nektek együttérzésbõl. Itt van elõttetek a fák töve, itt vannak elõttetek a magános hajlékok. Mélyedjetek el, Csunda, ne lankadjatok, hogy ne kelljen késõbb megbánnotok; erre tanítalak benneteket.
Így beszélt a Magasztos. A tiszteletreméltó Mahácsunda örömmel és elégedetten hallgatta a Magasztos szavait.
A SZENVEDÉSEK LÁNCOLATA
Így hallottam.
Egy alkalommal a Magasztos Szávatthi mellett, a Dzsétavana-ligetben, Anáthapindika kertjében tartózkodott. Itt egyik reggelen számos szerzetes felöltözött, magukra öltötték felsõruhájukat, fogták alamizsnagyûjtõ szilkéjüket, és elindultak Szávatthiba alamizsnáért. Ekkor azonban a szerzeteseknek ez a gondolatuk támadt:
- Túlságosan korán van még alamizsnagyûjtõ útra indulni Szávatthiba. Jobb lesz, ha inkább a más nézeteket valló remeték szállását keressük fel.
Ekkor a szerzetesek a más nézeteket valló remeték szállását keresték fel.
Odaérve, üdvözletet váltottak azokkal a más nézeteket valló remetékkel, és illendõ üdvözlõ szavak után leültek velük szemben. Amikor leültek velük szemben, a más nézeteket valló remeték így szóltak a szerzetesekhez:
- A tiszteletreméltó Gótama remete az élvezetek helyes felismerését tanítja; mi is az élvezetek helyes felismerését tanítjuk. A tiszteletreméltó Gótama remete az alakok helyes felismerését tanítja; mi is az alakok helyes felismerését tanítjuk. A tiszteletreméltó Gótama remete az érzetek helyes felismerését tanítja; mi is az érzetek helyes felismerését tanítjuk. Ilyeténképpen mi a különbség, mi az eltérés, mi a változtatás Gótama remete véleménye és a miénk között, tiszteletreméltó urak, akár a tanok tanításában, akár az életszabályok megszabásában?
Ekkor a szerzetesek a más nézeteket valló remeték beszédére sem igenlõ választ nem adtak, sem elutasító választ nem adtak, hanem igenlõ válasz nélkül és elutasító válasz nélkül felálltak ülõhelyükrõl, és eltávoztak:
- A Magasztostól fogjuk megtudakolni, mi a helyzet ebben a kérdésben - határoztak.
Ezután a szerzetesek bejárták Szávatthit alamizsnáért, majd az étel elfogyasztása után visszatértek alamizsnagyûjtõ útjukról, és a Magasztos elé járultak. Elébe járulva, üdvözölték a Magasztost, és leültek elõtte. Elõtte ülve, így szóltak a Magasztoshoz a szerzetesek:
- Urunk, ma reggel felöltöztünk, magunkra öltöttük felsõruhánkat, fogtuk alamizsnagyûjtõ szilkénket, és elindultunk Szávatthiba alamizsnáért. Ekkor azonban ez a gondolatunk támadt: "Túlságosan korán van még alamizsnagyûjtõ útra indulni Szávatthiba. Jobb lesz, ha inkább a más nézeteket valló remeték szállását keressük fel." Ekkor a más nézeteket valló remeték szállását kerestük fel. Odaérve, üdvözletet váltottunk azokkal a más nézeteket valló remetékkel, és illendõ üdvözlõ szavak után leültünk velük szemben. Amikor leültünk velük szemben, a más nézeteket valló remeték így szóltak hozzánk: "A tiszteletreméltó Gótama remete az élvezetek helyes felismerését tanítja; mi is az élvezetek helyes felismerését tanítjuk. A tiszteletreméltó Gótama remete az alakok helyes felismerését tanítja; mi is az alakok helyes felismerését tanítjuk. A tiszteletreméltó Gótama remete az érzetek helyes felismerését tanítja; mi is az érzetek helyes felismerését tanítjuk. Ilyeténképpen mi a különbség, mi az eltérés, mi a változtatás Gótama remete véleménye és a miénk között, tiszteletreméltó urak, akár a tanok tanításában, akár az életszabályok szabályozásában?" Ekkor mi a más nézeteket valló remeték beszédére sem igenlõ választ nem adtunk, sem elutasító választ nem adtunk, hanem igenlõ válasz nélkül és elutasító válasz nélkül felálltunk ülõhelyünkrõl, és eltávoztunk. "A Magasztostól fogjuk megtudakolni, mi a helyzet ebben a kérdésben" - így határoztunk.
- Szerzetesek, a más nézeteket valló remeték beszédére így kellett volna válaszolnotok: "Tiszteletreméltó urak, miben áll az élvezetek gyönyörûsége, nyomorúsága, és a menekvés tõlük? Miben áll az alakok gyönyörûsége, nyomorúsága, és a menekvés tõlük? Miben áll az érzetek gyönyörûsége, nyomorúsága, és a menekvés tõlük?" Ha ezt kérdeztétek volna, szerzetesek, akkor a más nézeteket valló remeték nem tudtak volna válaszolni, és zavarba jöttek volna. Miért? Azért, mert ez túlhaladja ismereteiket. Szerzetesek, nem látok senkit a halhatatlanok és halandók között, az egész teremtett világban, sem remetét, sem papot, sem istent, sem embert, aki e kérdésekre kielégítõ felelettel tudna szolgálni, csupán a Beérkezett, vagy a Beérkezett tanítványai, vagy aki tõlük hallotta.
Miben áll az élvezetek gyönyörûsége, szerzetesek? Ötféle élvezet létezik, szerzetesek. Mi ez az öt? A szemmel érzékelt kívánatos, kellemes, élvezetes, gyönyörködtetõ, csábos, elragadó alakok. A füllel érzékelt kívánatos, kellemes, élvezetes, gyönyörködtetõ, csábos, elragadó hangok. Az orral érzékelt kívánatos, kellemes, élvezetes, gyönyörködtetõ, csábos, elragadó szagok. A nyelvvel érzékelt kívánatos, kellemes, élvezetes, gyönyörködtetõ, csábos, elragadó ízek. A testtel érzékelt kívánatos, kellemes, élvezetes, gyönyörködtetõ, csábos, elragadó tapintások. Ez az ötféle élvezet létezik, szerzetesek. Az élvezetek gyönyörûsége abban a boldogságban és örömben áll, amely ennek az ötféle élvezetnek a nyomán támad.
És miben áll az élvezetek nyomorúsága, szerzetesek? Ha egy tisztes családból származó ember valamilyen foglalkozással tartja fenn magát, mint írnok, tiszttartó, számvevõ, földmûves, kereskedõ, állattenyésztõ, katona, királyi tisztviselõ, vagy bármi más foglalkozás folytatója, akkor ki van téve a hidegnek, ki van téve a hõségnek; legyek és darazsak csípése, kígyók és férgek csípése gyötri, szél és perzselõ napsütés kínozza, éhség és szomjúság epeszti. Ez az élvezetek nyomorúsága, a szenvedésnek ebben a létben megvalósuló láncolata, amelynek oka az élvezet, gyökere az élvezet, fenntartója az élvezet, és újabb élvezetek gerjesztõje lesz.
És ha ez a tisztes családból származó ember így fáradozik, iparkodik, töri magát, és mégsem tudja megszerezni a kívánt javakat, akkor elkeseredik, emészti magát, bánkódik, mellét veri, kétségbeesik: "Hiábavaló volt a fáradozásom, eredménytelen maradt az iparkodásom!" Ez az élvezetek nyomorúsága, a szenvedésnek ebben a létben megvalósuló láncolata, amelynek oka az élvezet, gyökere az élvezet, fenntartója az élvezet, és újabb élvezetek gerjesztõje lesz.
És ha ez a tisztes családból származó ember így fáradozik, iparkodik, töri magát, és megszerzi a kívánt javakat, akkor ezeknek a javaknak a megõrzése és felhasználása szenvedést és keserûséget okoz neki: "Nehogy javaimat a királyok elragadják, tolvajok ellopják, tûz eleméssze, víz elsodorja, gonosz rokonok elorozzák!" És hiába õrzi és védi javait, a királyok elragadják, tolvajok ellopják, tûz elemészti, víz elsodorja, gonosz rokonok elorozzák. Ekkor elkeseredik, emészti magát, bánkódik, mellét veri, kétségbeesik: "Amim volt, most nincs!" Ez az élvezetek nyomorúsága [stb.].
Továbbá, szerzetesek, élvezetek miatt, élvezetek okából, élvezetek céljából, élvezetek érdekében viszálykodnak királyok királyokkal, viszálykodnak harcosok harcosokkal, viszálykodnak papok papokkal, viszálykodnak családapák családapákkal, viszálykodik anya a fiával, viszálykodik fiú az anyjával, viszálykodik apa a fiával, viszálykodik fiú az apjával, viszálykodik testvér a testvérrel, viszálykodik fivér a nõvérrel, viszálykodik nõvér a fivérrel, viszálykodik barát a barátjával. És így viszályba, vitába, tusára kelve, ököllel támadnak egymásra, kövekkel támadnak egymásra, bottal támadnak egymásra, fegyverrel támadnak egymásra. [...] És kardot és pajzsot ragadnak, íjjal és tegezzel övezik fel magukat, csatába rohannak, nyilak és gerelyek repülnek, kardok villognak. És nyíllal döfik át egymást, gerellyel döfik át egymást, és égõ anyaggal öntik le és hajítófegyverrel dobják meg egymást, és karddal széthasítják egymás fejét. És végül halált vagy halálos fájdalmakat szenvednek. Ez az élvezetek nyomorúsága [stb.].
Továbbá, szerzetesek, élvezetek miatt, élvezetek okából, élvezetek céljából, élvezetek érdekében szegnek szerzõdést, fosztogatnak, rabolnak, vetnek cselt, környékezik meg más feleségét. Az ilyen embert azután a királyok elfogatják, és különbözõ büntetésekkel sújtják: korbáccsal verik, bottal verik, vesszõvel verik, levágatják a kezüket, levágatják a lábukat, levágatják kezüket és lábukat, levágatják a fülüket, levágatják az orrukat, levágatják fülüket és orrukat, [...] forró olajjal öntik le, kutyákkal tépetik szét, elevenen karóba húzatják, karddal lefejeztetik. És ezek így végül halált vagy halálos fájdalmakat szenvednek. Ez az élvezetek nyomorúsága [stb.].
Továbbá, szerzetesek, élvezetek miatt, élvezetek okából, élvezetek céljából, élvezetek érdekében vétkeznek testtel, vétkeznek beszéddel, vétkeznek gondolattal. És mivel vétkeztek testtel, vétkeztek beszéddel, vétkeztek gondolattal, testük pusztulása után, haláluk után mélyre buknak, rossz útra, nyomorúságba, pokolba kerülnek. Ez az élvezetek nyomorúsága [stb.].
És miben áll a menekvés az élvezetektõl, szerzetesek? Az élvezetek kapcsán a kéjeket és szenvedélyeket féken tartani, a kéjekrõl és szenvedélyekrõl lemondani, ebben áll a menekvés az élvezetektõl, szerzetesek.
Szerzetesek, nincs rá példa, hogy egy remete vagy pap, ha nem ismerte fel helyesen az élvezetek gyönyörûségét mint gyönyörûséget, nyomorúságukat mint nyomorúságot, a menekvést tõlük mint menekvést, enélkül akár saját maga tisztába kerülhetne az élvezetekkel, akár másokat hozzásegíthetne ahhoz, hogy tanítása nyomán tisztába kerüljenek az élvezetekkel. Arra viszont van példa, hogy ha egy remete vagy pap helyesen felismerte az élvezetek gyönyörûségét mint gyönyörûséget, nyomorúságukat mint nyomorúságot, a menekvést tõlük mint menekvést, akkor akár saját maga tisztába kerülhet az élvezetekkel, akár másokat hozzásegíthet ahhoz, hogy tanítása nyomán tisztába kerüljenek az élvezetekkel.
Miben áll az alak gyönyörûsége, szerzetesek? Például egy nemesúr leánya, vagy egy pap leánya, vagy egy polgár leánya, tizenöt vagy tizenhat éves korú, nem túl magas és nem túl alacsony termetû, nem túl sovány és nem túl kövér, nem túl sötét bõrû és nem túl sápadt, ugyebár, szerzetesek, ebben a korában szépsége és bája teljében van?
- Úgy van, urunk.
- Szerzetesek, az alak gyönyörûsége abban a boldogságban és örömben áll, amely ennek a szépségnek és bájnak a nyomán támad.
És miben áll az alak nyomorúsága, szerzetesek? Ha ugyanezt a nõvért idõ múltával, nyolcvanéves, vagy kilencvenéves, vagy százéves korában látnátok, összeaszottan, kétrét görnyedve, roskatagon, botra támaszkodva, reszketegen botorkálva, sorvadtan, fonnyadtan, fogatlanul, megõszülve, kihullott hajjal, remegõ fejjel, ráncosan, bõrén foltokkal - nemde, azt gondolnátok, szerzetesek: "Aki valaha szép és bájos volt, annak szépsége eltûnt, és nyomorúság lépett helyére?"
- Úgy van, urunk.
- Ebben áll az alak nyomorúsága, szerzetesek.
Továbbá, szerzetesek, ha ugyanezt a nõvért nagybetegen, kínlódva, szenvedve, saját vizeletében és ürülékében fetrengve látnátok, amint mások emelik, mások látják el - nemde, azt gondolnátok, szerzetesek: "Aki valaha szép és bájos volt, annak szépsége eltûnt, és nyomorúság lépett helyére?"
- Úgy van, urunk.
- Ebben áll az alak nyomorúsága, szerzetesek.
Továbbá, szerzetesek, ha ugyanezt a nõvért holtan látnátok a földön, mint egynapos, vagy kétnapos, vagy háromnapos hullát, felpüffedve, megkékülve, oszlásnak indulva, [...] vagy amint varjak tépdesik, vagy hollók tépdesik, vagy keselyûk tépdesik, vagy kutyák szaggatják, vagy sakálok szaggatják, vagy mindenféle férgek rágják, [...] vagy amint csontvázán hús, vér és inak tapadnak, vagy vérfoltos csontvázáról lefoszlott a hús és inak fedik, vagy hústalan és vértelen csontvázát inak tartják össze, vagy az inak is lefoszlottak csontvázáról, és a csontváz szanaszét hullott, itt egy kézfej csontja, ott egy lábfej csontja, amott egy lábszárcsont, ott egy combcsont, ott a medencecsont, ott a gerinc, ott a koponya - nemde, azt gondolnátok, szerzetesek: "Aki valaha szép és bájos volt, annak szépsége eltûnt, és nyomorúság lépett helyére?"
- Úgy van, urunk.
- Ebben áll az alak nyomorúsága, szerzetesek.
És miben áll a menekvés az alaktól, szerzetesek? Az alak kapcsán a kéjeket és szenvedélyeket féken tartani, a kéjekrõl és szenvedélyekrõl lemondani, ebben áll a menekvés az alaktól, szerzetesek.
Szerzetesek, nincs rá példa, hogy egy remete vagy pap, ha nem ismerte fel helyesen az alak gyönyörûségét... [stb.].
Miben áll az érzetek gyönyörûsége, szerzetesek? Például egy szerzetes minden vágytól távol, minden bajtól távol, eltávolodása szülte, elmélkedve elgondolkozó, boldog örömben az elsõ révület (~ második révület, ~ harmadik révület, ~ negyedik révület) állapotába jut, és abban marad. Miközben ez a szerzetes minden vágytól távol, minden bajtól távol, eltávolodása szülte, elmélkedve elgondolkozó, boldog örömben az elsõ (~ második, ~ harmadik, ~ negyedik) révület állapotába jut, és abban marad, aközben nincs olyan gondolata, amellyel önmagát bántaná, nincs olyan gondolata, amellyel másokat bántana, nincs olyan gondolata, amellyel mindkettõt bántaná. Eközben tehát a nem bántás érzetét érzi. A nem bántás érzetét nevezem az érzetek gyönyörûségének, szerzetesek.
És miben áll az érzetek nyomorúsága, szerzetesek? Az érzetek elmúlók, fájdalommal teljesek, tünékenyek; ebben áll az érzetek nyomorúsága, szerzetesek. És miben áll a menekvés az érzetektõl, szerzetesek? Az érzetek kapcsán a kéjeket és szenvedélyeket féken tartani, a kéjekrõl és szenvedélyekrõl lemondani, ebben áll a menekvés az érzetektõl, szerzetesek.
Szerzetesek, nincs rá példa, hogy egy remete vagy pap, ha nem ismerte fel helyesen az érzetek gyönyörûségét mint gyönyörûséget, nyomorúságukat mint nyomorúságot, a menekvést tõlük mint menekvést, enélkül akár saját maga tisztába kerülhetne az érzetekkel, akár másokat hozzásegíthetne ahhoz, hogy tanítása nyomán tisztába kerüljenek az érzetekkel. Arra viszont van példa, hogy ha egy remete vagy pap helyesen felismerte az érzetek gyönyörûségét mint gyönyörûséget, nyomorúságukat mint nyomorúságot, a menekvést tõlük mint menekvést, akkor akár saját maga tisztába kerülhet az érzetekkel, akár másokat hozzásegíthet ahhoz, hogy tanítása nyomán tisztába kerüljenek az érzetekkel.
Így beszélt a Magasztos. A szerzetesek örömmel és elégedetten hallgatták a Magasztos szavait.
- Szerzetesek!
- Hallgatjuk, urunk - válaszolták tisztelettudóan a Magasztosnak a szerzetesek. A Magasztos így beszélt:
- Szerzetesek, feltárom elõttetek a különféle indulatok megfékezésének módját. Hallgassátok meg, fontoljátok meg jól, elmondom.
- Úgy lesz, urunk - válaszolták tisztelettudóan a Magasztosnak a szerzetesek. A Magasztos így beszélt:
- Szerzetesek, mondom nektek, az indulatokat az tudja kiirtani, aki ismeri õket, látja õket, nem pedig az, aki nem ismeri õket, nem látja õket. Ám aki ismeri õket, aki látja õket, kiirtásukat megkísérelheti okos elgondolással, vagy oktalan elgondolással. Aki oktalan elgondolással kíséreli meg, abban feltámadnak a még fel nem támadt indulatok, a már feltámadt indulatok pedig erõsödnek. Aki viszont okos elgondolással kíséreli meg, abban nem támadnak fel a még fel nem támadt indulatok, a már feltámadt indulatok pedig megsemmisülnek.
Szerzetesek, vannak indulatok, amelyeket megfontolással lehet megsemmisíteni. Vannak indulatok, amelyeket megfékezéssel lehet megsemmisíteni. Vannak indulatok, amelyeket megfelelõ használattal lehet megsemmisíteni. Vannak indulatok, amelyeket tûréssel lehet megsemmisíteni. Vannak indulatok, amelyeket kerüléssel lehet megsemmisíteni. Vannak indulatok, amelyeket elûzéssel lehet megsemmisíteni. Vannak indulatok, amelyeket gyakorlással lehet megsemmisíteni.
Melyek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket megfontolással lehet megsemmisíteni?
Szerzetesek, vannak tanulatlan, közönséges emberek, akik nem gondolnak a nemes dolgokkal, nem hallottak a nemes tanról, járatlanok a nemes tanban; nem gondolnak az igaz emberekkel, nem hallottak az igaz emberek viselkedésérõl, járatlanok az igaz ember viselkedésében. Az ilyenek nem ismerik fel a fontos tanokat, nem ismerik fel a fölösleges tanokat. Mivel nem ismerik fel a fontos tanokat, és nem ismerik fel a fölösleges tanokat, a fölösleges tanokkal foglalkoznak, és a fontos tanokkal nem foglalkoznak.
Melyek azok a fölösleges tanok, szerzetesek, amelyekkel foglalkoznak? Ha egy tannal való foglalkozás következtében feltámad a még fel nem támadt örömvágy indulata, a már feltámadt örömvágy indulata pedig erõsödik, feltámad a még fel nem támadt létezni vágyás indulata, a már feltámadt létezni vágyás indulata pedig erõsödik, feltámad a még fel nem támadt balgaság indulata, a már feltámadt balgaság indulata pedig erõsödik, az ilyen tan fölösleges, és õk ezzel foglalkoznak.
Melyek azok a fontos tanok, szerzetesek, amelyekkel nem foglalkoznak? Ha egy tannal való foglalkozás következtében nem támad fel a még fel nem támadt örömvágy indulata, a már feltámadt örömvágy indulata pedig megsemmisül, nem támad fel a még fel nem támadt létezni vágyás indulata, a már feltámadt létezni vágyás indulata pedig megsemmisül, nem támad fel a még fel nem támadt balgaság indulata, a már feltámadt balgaság indulata pedig megsemmisül, az ilyen tan fontos, és ezzel nem foglalkoznak.
És mivel a fölösleges tanokkal foglalkoznak, a fontos tanokkal viszont nem foglalkoznak, feltámadnak bennük a még fel nem támadt indulatok, a már feltámadt indulatok pedig erõsödnek.
Az ilyen ember ostobán ezt fontolgatja: "Léteztem én régebbi korokban, vagy nem léteztem régebbi korokban? Mi voltam régebbi korokban? Hogyan léteztem régebbi korokban? Mibõl mivé lettem régebbi korokban? Létezni fogok-e jövendõ korokban, vagy nem fogok létezni jövendõ korokban? Mi leszek jövendõ korokban? Hogyan fogok létezni jövendõ korokban? Mibõl mivé leszek jövendõ korokban?" És a jelenben is kétségei támadnak saját maga felõl: "Létezem-e én, vagy nem létezem? Mi vagyok? Hogyan létezem? Ezek az élõlények honnét jöttek, és hová fognak távozni?"
Miközben az ilyen ember ostobán ezt fontolgatja, a következõ hat tévhit valamelyike alakul ki benne: "Van énem" - alakul ki benne szilárd meggyõzõdésként a tévhit. Vagy: "Nincs énem" - alakul ki benne szilárd meggyõzõdésként a tévhit. Vagy: "Énemmel ismerem meg önmagamat" - alakul ki benne szilárd meggyõzõdésként a tévhit. Vagy: "Énemmel ismerem meg azt, ami nem én vagyok" - alakul ki benne szilárd meggyõzõdésként a tévhit. Vagy: "Azzal ismerem meg önmagamat, ami nem én vagyok" - alakul ki benne szilárd meggyõzõdésként a tévhit. Vagy pedig ez a tévhit alakul ki benne: "Jelenlegi énem itt és itt el fogja nyerni jó és rossz cselekedeteim jutalmát, és ez az énem állandó, szilárd, örökkévaló, változatlan, mindenkor ugyanaz marad."
Ezt nevezik, szerzetesek, tévhitek útvesztõjének, tévhitek sûrûjének, tévhitek bozótjának, tévhitek szemfényvesztésének, tévhitek zûrzavarának, tévhitek béklyójának. A tévhitek béklyójába bonyolódó, tanulatlan, közönséges ember nem szabadul meg a születéstõl, öregségtõl, haláltól, bánattól, szomorúságtól, fájdalomtól, keserûségtõl, kétségbeeséstõl, nem szabadul meg a szenvedéstõl, mondom nektek.
Ám a tanult, nemes lelkû ember, aki ismeri a nemes dolgokat, hallotta a nemes tant, járatos a nemes tanban, ismeri az igaz embereket, hallotta az igaz emberek tanítását, járatos az igaz emberek tanításában, az ilyen ember felismeri a fontos tanokat, felismeri a fölösleges tanokat. Mivel felismeri a fontos tanokat és felismeri a fölösleges tanokat, a fölösleges tanokkal nem foglalkozik, a fontos tanokkal foglalkozik. [...] És mivel a fölösleges tanokkal nem foglalkozik és a fontos tanokkal foglalkozik, nem támadnak fel benne a még fel nem támadt indulatok, a már feltámadt indulatok pedig megszûnnek. Bölcsen megfontolja: "Ez a szenvedés." Bölcsen megfontolja: "Ez a szenvedés oka." Bölcsen megfontolja: "Ez a szenvedés megszüntetése." Bölcsen megfontolja: "Ez a szenvedés megszüntetéséhez vezetõ út." Ha ezt megfontolja, három béklyója leoldódik: egyénisége létezésének tévhite, kétkedés, jótettekbe és szertartásokba vetett hit.
Ezek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket megfontolással lehet megsemmisíteni.
És melyek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket megfékezéssel lehet megsemmisíteni?
Vannak, szerzetesek, akik meggondoltan, bölcsen megfékezik és féken tartják látásukat. Mert aki nem fékezi meg és nem tartja féken látását, annak pusztító, perzselõ indulatai támadnak. De aki megfékezi és féken tartja látását, azon nem uralkodnak a pusztító, perzselõ indulatok.
Meggondoltan, bölcsen megfékezik és féken tartják hallásukat (~ szaglásukat, ~ ízlelésüket, ~ tapintásukat, ~ gondolkozásukat). Mert aki nem fékezi meg és nem tartja féken hallását (~ szaglását, ~ ízlelését, ~ tapintását, ~ gondolkozását), annak pusztító, perzselõ indulatai támadnak. De aki megfékezi és féken tartja hallását (~ szaglását, ~ ízlelését, ~ tapintását, ~ gondolkozását), azon nem uralkodnak a pusztító, perzselõ indulatok. Mert aki nem fékezi meg önmagát, szerzetesek, annak pusztító, perzselõ indulatai támadnak. De aki megfékezi önmagát, azon nem uralkodnak a pusztító, perzselõ indulatok.
Ezek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket megfékezéssel lehet megsemmisíteni.
És melyek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket megfelelõ használattal lehet megsemmisíteni?
Vannak, szerzetesek, akik meggondoltan, bölcsen arra használják felsõruhájukat, hogy védjék magukat a hidegtõl, védjék magukat a hõségtõl, védjék magukat legyektõl, szúnyogoktól, forró széltõl, rovarok csípésétõl, hogy eltakarják szemérmüket. Meggondoltan, bölcsen arra használják az alamizsnát, hogy táplálják és fenntartsák testüket, megóvják a pusztulástól, alkalmassá tegyék az aszkétaéletre, nem pedig arra, hogy dõzsöljenek és élvezzenek, dísztárgyaik és ékszereik legyenek. "Ezáltal régebbi érzéseimet megszüntetem, és újabb érzéseim nem születnek; megélhetésem meglesz, gáncs nem ér, nyugodtan élem az életet." Meggondoltan, bölcsen arra használják a hajlékot, hogy védjék magukat a hidegtõl, védjék magukat a hõségtõl, védjék magukat legyektõl, szúnyogoktól, forró széltõl, rovarok csípésétõl, az idõjárás viszontagságaitól, élvezzék a magány nyugalmát. Meggondoltan, bölcsen arra használják a betegek ápolására szolgáló orvosságot, hogy a fellépõ fájdalmakat csillapítsák, a betegséget megszüntessék. Mert aki mindezeket nem megfelelõen használja, szerzetesek, annak pusztító, perzselõ indulatai támadnak. De aki megfelelõen használja, azon nem uralkodnak a pusztító, perzselõ indulatok.
Ezek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket megfelelõ használattal lehet megsemmisíteni.
És melyek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket tûréssel lehet megsemmisíteni?
Vannak, szerzetesek, akik meggondoltan, bölcsen tûrik a hideget, meleget, éhséget, szomjúságot, legyeket, szúnyogokat, forró szelet, rovarok csípését, szidalmakat, gyalázkodó beszédet. Elviselik a testükben fellépõ, fájdalmas, gyötrõ, kínzó, keserves, bántó, kellemetlen, életet kioltó érzéseket. Mert aki mindezeket nem tûri el, szerzetesek, annak pusztító, perzselõ indulatai támadnak. De aki eltûri, azon nem uralkodnak a pusztító, perzselõ indulatok.
Ezek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket tûréssel lehet megsemmisíteni.
És melyek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket kerüléssel lehet megsemmisíteni?
Vannak, szerzetesek, akik meggondoltan, bölcsen elkerülik a megvadult elefántot, elkerülik a megvadult lovat, elkerülik a megvadult bikát, elkerülik a megvadult kutyát, a kígyót, tönköt, tövisbozótot, szakadékot, vermet, pocsolyát, mocsarat. Ha tapasztalt rendtársaik óvják õket alkalmatlan ülõhelyre üléstõl, járhatatlan úton járástól, hamis barátokkal barátkozástól, akkor meggondoltan, bölcsen kerülik azt az alkalmatlan ülõhelyet, járhatatlan utat, hamis barátokat. Mert aki mindezeket nem kerüli el, szerzetesek, annak pusztító, perzselõ indulatai támadnak. De aki elkerüli, azon nem uralkodnak a pusztító, perzselõ indulatok.
Ezek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket kerüléssel lehet megsemmisíteni.
És melyek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket elûzéssel lehet megsemmisíteni?
Vannak, szerzetesek, akik meggondoltan, bölcsen feladják, elûzik, eltávolítják, megsemmisítik, nem hagyják megerõsödni a bennük feltámadó kívánság gondolatát. Feladják, elûzik, eltávolítják, megsemmisítik, nem hagyják megerõsödni a bennük feltámadó ártás gondolatát (~ gyûlölet gondolatát, ~ bármely feltámadó bûnös, gonosz elgondolást). Mert aki mindezeket nem ûzi el, szerzetesek, annak pusztító, perzselõ indulatai támadnak. De aki elûzi, azon nem uralkodnak a pusztító, perzselõ indulatok.
Ezek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket elûzéssel lehet megsemmisíteni.
És melyek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket gyakorlással lehet megsemmisíteni?
Vannak, szerzetesek, akik meggondoltan, bölcsen gyakorolják magukat az emlékezet képességében, amelyhez magány szükséges, vágytalanság szükséges, lemondás szükséges, s amely az elfordulást érleli. Meggondoltan, bölcsen gyakorolják magukat a helyes és helytelen megkülönböztetésének képességében (~ az akaraterõ képességében, ~ a lelki derû képességében, ~ a közöny képességében), amelyhez magány szükséges, vágytalanság szükséges, lemondás szükséges, s amely az elfordulást érleli. Mert aki mindezeket nem gyakorolja, szerzetesek, annak pusztító, perzselõ indulatai támadnak. De aki gyakorolja, azon nem uralkodnak a pusztító, perzselõ indulatok.
Ezek azok az indulatok, szerzetesek, amelyeket gyakorlással lehet megsemmisíteni.
Ha tehát egy szerzetes megfontolással megsemmisítette a megfontolással megsemmisítendõ indulatokat, megfékezéssel megsemmisítette a megfékezéssel megsemmisítendõ indulatokat, megfelelõ használattal megsemmisítette a megfelelõ használattal megsemmisítendõ indulatokat, tûréssel megsemmisítette a tûréssel megsemmisítendõ indulatokat, kerüléssel megsemmisítette a kerüléssel megsemmisítendõ indulatokat, elûzéssel megsemmisítette az elûzéssel megsemmisítendõ indulatokat, gyakorlással megsemmisítette a gyakorlással megsemmisítendõ indulatokat, az ilyen szerzetesrõl mondják, hogy minden indulat megfékezésével bástyázta magát körül, elmetszette a létszomjat, letépte a bilincseket, úrrá lett a tévelygéseken, és véget vetett a szenvedésnek.
Így beszélt a Magasztos. A szerzetesek örömmel és elégedetten hallgatták a Magasztos szavait.
FÉLELEM ÉS RETTEGÉS
Így hallottam.
Egy alkalommal a Magasztos Szávatthi mellett, a Dzsétavana ligetben, Anáthapindika kertjében tartózkodott. Itt Dzsánusszóni pap felkereste a Magasztost. Odaérve, üdvözletet váltott a Magasztossal, és illendõ üdvözlõ szavak után leült elõtte. Elõtte ülve, így szólította meg a Magasztost Dzsánusszóni pap:
- Gótama, ezek a tisztes családból származó ifjak Gótama úr kedvéért, benne bízva távoztak otthonukból az otthontalanságba. Gótama úr a vezetõjük, Gótama úr a gondviselõjük, Gótama úr a serkentõjük, és ez a csapat Gótama úr nézeteit vallja.
- Úgy van, pap, úgy van, pap. Ezek a tisztes családból származó ifjak az én kedvemért, bennem bízva távoztak otthonukból az otthontalanságba. Én vagyok a vezetõjük, én vagyok a gondviselõjük, én vagyok a serkentõjük, és ez a csapat az én nézeteimet vallja.
- Igen, Gótama, de nem könnyû az erdõ sûrûjében, magánosan élni az életet; nehéz az egyedüllétet elviselni, szorongató a magány. Bizonyára elcsüggeszti a szerzetes szívét az erdõ, ha nem tud elmélyedésbe merülni.
- Úgy van, pap, úgy van, pap. Nem könnyû az erdõ sûrûjében, magánosan élni az életet; nehéz az egyedüllétet elviselni, szorongató a magány. Bizonyára elcsüggeszti a szerzetes szívét az erdõ, ha nem tud elmélyedésbe merülni. Megvilágosodásom elõtt, mielõtt még megvilágosodtam volna, amikor még csak bódhiszattva voltam, én is így gondoltam: "Nem könnyû az erdõ sûrûjében, magánosan élni az életet; nehéz az egyedüllétet elviselni, szorongató a magány. Bizonyára elcsüggeszti a szerzetes szívét az erdõ, ha nem tud elmélyedésbe merülni." Ekkor azonban ez a gondolatom támadt: "Mindazokat a remetéket és papokat, akik nem tisztultak meg testi tevékenységükben (~ beszédükben, ~ gondolataikban, ~ életmódjukban), mielõtt az erdõ sûrûjében magános életre szánták magukat, mindezeket a tiszteletreméltó remetéket és papokat szorongató félelem és rettegés fogja el, éppen azért, mert még nem tisztultak meg testi tevékenységükben (~ beszédükben, ~ gondolataikban, ~ életmódjukban). Én viszont már nem voltam megtisztulatlan testi tevékenységemben (~ beszédemben, ~ gondolataimban, ~ életmódomban), amikor az erdõ sûrûjében magános életre szántam magamat. Testi tevékenységemben (~ beszédemben, ~ gondolataimban, ~ életmódomban) már megtisztultam, és azok közé az igaz emberek közé tartozom, akik testi tevékenységükben (~ beszédükben, ~ gondolataikban, ~ életmódjukban) megtisztulva szánták magukat magános életre az erdõ sûrûjében." Amikor felismertem, pap, hogy testi tevékenységemben (~ beszédemben, ~ gondolataimban, ~ életmódomban) megtisztultam, még inkább örömet találtam az erdei életben.
Ekkor, pap, ez a gondolatom támadt: "Mindazokat a remetéket és papokat, akik mohó vágyak és vad szenvedélyek rabjai (~ rosszindulatúak és gyûlölködõk, ~ lomhaságban és restségben henyélnek, ~ ingerültek és nyugtalanok, ~ kétkedõk és határozatlanok, ~ önteltek és másokat lenéznek, ~ félénkek és ijedõsek, ~ ajándékra, tiszteletre, hírnévre vágynak, ~ lusták és erélytelenek, ~ zavaros fejûek és figyelmetlenek, ~ összpontosításra képtelenek, és gondolataik elkószálnak, ~ balgák és tudatlanok), miközben az erdõ sûrûjében magános életre szánják magukat, mindezeket a tiszteletreméltó remetéket és papokat szorongató félelem és rettegés fogja el, éppen azért, mert mohó vágyak és vad szenvedélyek rabjai (~ rosszindulatúak és gyûlölködõk stb.). Én viszont nem voltam mohó vágyak és vad szenvedélyek rabja (~ rosszindulatú és gyûlölködõ stb.), amikor az erdõ sûrûjében magános életre szántam magamat. Levetkõztem a mohóságot (~ rosszindulatot stb.), és azok közé az igaz emberek közé tartozom, akik mohóság nélkül (~ jóindulattal eltelve stb.) szánták magukat magános életre az erdõ sûrûjében. Amikor felismertem, pap, hogy levetkõztem a mohóságot (~ rosszindulatot stb.), még inkább örömet találtam az erdei életben.
Ekkor, pap, ez a gondolatom támadt: "Mi volna, ha baljós csillagállású éjszakákon, holdfogytakor, újholdkor és holdnegyedkor, ilyen éjszakákon félelmes, borzongató helyeken erdei sírhalmokat, fák tövében emelt sírhalmokat, parkokban emelt sírhalmokat keresnék fel, és ott tanyáznék? Akkor talán megismerném a félelmet és rettegést." És következõ alkalommal baljós csillagállású éjszakákon, holdfogytakor, újholdkor és holdnegyedkor, ilyen éjszakákon félelmes, borzongató helyeken erdei sírhalmokat, fák tövében emelt sírhalmokat, parkokban emelt sírhalmokat kerestem fel, és ott tanyáztam. És miközben ott tanyáztam, olykor egy õz közeledett felém, olykor egy páva alatt tört le a gally, olykor a szél kavarta fel az avart. Én pedig azt gondoltam, hogy most fogom átélni a félelmet és rettegést.
Ekkor azután ez a gondolatom támadt: "Miért töltsem szüntelenül azzal az idõt, hogy a félelemre várakozom? Nem volna-e jobb, ha amikor és ahogyan rám tör az a félelem és rettegés, akkor és azon módon oszlatnám el azt a félelmet és rettegést?" És elõfordult, hogy miközben járkáltam, azalatt tört rám az a félelem és rettegés. Ekkor nem álltam meg, nem is ültem le, nem is feküdtem le, amíg azt a félelmet és rettegést jártomban el nem oszlattam. És elõfordult, hogy miközben álltam, azalatt tört rám az a félelem és rettegés. Ekkor nem indultam el, nem is ültem le, nem is feküdtem le, amíg azt a félelmet és rettegést álltomban el nem oszlattam. És elõfordult, hogy miközben ültem, azalatt tört rám az a félelem és rettegés. Ekkor nem feküdtem le, nem is álltam fel, nem is indultam el, amíg azt a félelmet és rettegést ültömben el nem oszlattam. És elõfordult, hogy fektemben tört rám az a félelem és rettegés. Ekkor nem ültem fel, nem is álltam fel, nem is indultam el, amíg azt a félelmet és rettegést fektemben el nem oszlattam.
Vannak egyes remeték és papok, akik az éjszakát nappalnak tartják, és a nappalt éjszakának tartják. Én azonban azt mondom, hogy az ilyen remeték és papok összezavarják a dolgokat. Én az éjszakát éjszakának tartom, és a nappalt nappalnak tartom.
Lehetséges, pap, hogy úgy gondolod: "Gótama remete még most sem szabadult meg a szenvedélyektõl, gyûlölettõl, balgaságtól, ezért van az, hogy az erdõ sûrûjében magános életre szánja magát." Ezt azonban nem szabad feltételezned, pap. Két okból szántam magamat az erdõ sûrûjében magános életre: mert saját jelenlegi létemben nyugalmat találok benne, és mert részvétet érzek az eljövendõ nemzedékek iránt.
- A tiszteletreméltó Gótama részvétet tanúsít az eljövendõ nemzedékek iránt, ahogyan a tökéletesen megvilágosult szenttõl várható! Pompás, Gótama, pompás, Gótama! Gótama, mint hogyha valaki talpára állítaná a megfordítottat, kitakarná a letakartat, útba igazítaná az eltévedtet, mécsest tartana a sötétségben, hogy akinek van szeme a látásra, lásson - úgy világosította meg a Tant minden oldalról Gótama úr. Én most Gótama úrhoz, és a Tanhoz, és a szerzetesek gyülekezetéhez folyamodom oltalomért. Fogadjon el Gótama úr a mai naptól életem végéig világi tisztelõjéül, aki hozzá folyamodik oltalomért!
MEGTISZTULÁS
Így hallottam.
Egy alkalommal a Magasztos Szávatthi mellett, a Dzsétavana-ligetben, Anáthapindika kertjében tartózkodott. Itt a tiszteletreméltó Mahácsunda egyik este áhítatos elmélkedése befejeztével felállt, és felkereste a Magasztost. Odaérve, köszöntötte a Magasztost, és leült elõtte. Elõtte ülve, így szólította meg a Magasztost a tiszteletreméltó Mahácsunda:
- Uram, a sok különbözõ nézetbõl, amelyek az egyén létére vonatkozólag vagy a külvilágra vonatkozólag a közvéleményben kialakulnak, a szerzetesnek ugyebár elegendõ, ha a kezdetüket teszi megfontolás tárgyává, és ilyen módon tud elfordulni ezektõl a nézetektõl, ilyen módon tudja elvetni ezeket a nézeteket?
- Csunda, a sok különbözõ nézetrõl, amelyek az egyén létére vonatkozólag vagy a külvilágra vonatkozólag a közvéleményben kialakulnak, amikor ezek a nézetek kialakulnak, és meggyökereznek, és elterjednek, a valóságnak megfelelõen fel kell ismerni és helyesen kell tudni: "Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én egyéniségem." Ilyen módon lehet elfordulni ezektõl a nézetektõl, ilyen módon lehet elvetni ezeket a nézeteket.
Elõfordul, Csunda, hogy egyik vagy másik szerzetes minden vágytól távol, minden bajtól távol, eltávolodása szülte, elmélkedve elgondolkozó, boldog örömben az elsõ révület állapotába jut, és így gondolkozik: "Elértem a megtisztulást."
Ám ezt a nemes rendi fegyelemben nem megtisztulásnak nevezik, Csunda, hanem a jelen világban elért boldogságnak nevezik a nemes rendi fegyelemben.
Elõfordul, Csunda, hogy egyik vagy másik szerzetes az elmélkedést és gondolkozást feladva, eléri a belsõ nyugalmat, az érzések egybeolvadását, az elmélkedés és gondolkozás nélküli, feloldódásból fakadó, boldog örömet, a második révület állapotát, és így gondolkozik: "Elértem a megtisztulást." Azonban ezt a nemes rendi fegyelemben nem megtisztulásnak nevezik, Csunda, hanem a jelen világban elért boldogságnak nevezik a nemes rendi fegyelemben.
Elõfordul, Csunda, hogy egyik vagy másik szerzetes az örömrõl lemondva, egykedvûen, az emlékezést és tudatot összpontosítva azt a boldogságot érzi testében, amelyrõl az igaz emberek ezt mondják: "Az egykedvûen emlékezõ boldogan él." Így a harmadik révület állapotába jut, és így gondolkozik: "Elértem a megtisztulást." Azonban ezt a nemes rendi fegyelemben nem megtisztulásnak nevezik, Csunda, hanem a jelen világban elért boldogságnak nevezik a nemes rendi fegyelemben.
Elõfordul, Csunda, hogy egyik vagy másik szerzetes a boldogságon és a szenvedésen túllépve, az egykori vidámság és bánat megsemmisítése után eléri a szenvedés nélküli, boldogság nélküli, egykedvû és tiszta emlékezést. Így a negyedik révület állapotába jut, és így gondolkozik: "Elértem a megtisztulást." Azonban ezt a nemes rendi fegyelemben nem megtisztulásnak nevezik, Csunda, hanem a jelen világban elért boldogságnak nevezik a nemes rendi fegyelemben.
Elõfordul, Csunda, hogy egyik vagy másik szerzetes túllép az alakok észlelésén, megszünteti a benyomások észlelését, eltörli a dolgok különbözõségének észlelését, és eléri a tér végtelenségének állapotát, (~ a tudat végtelenségének állapotát, ~ a semmiség állapotát, ~ a sem érzékelés, sem érzéketlenség állapotát), és így gondolkozik: "Elértem a megtisztulást." Ám ezt a nemes rendi fegyelemben nem megtisztulásnak nevezik, Csunda, hanem a nyugalom elérésének nevezik a nemes rendi fegyelemben.
A megtisztulást így kell megvalósítanotok, Csunda: "Mások erõszakosak, mi viszont nem vagyunk erõszakosak"; így kell megvalósítanotok a megtisztulást. "Mások életet oltanak ki, mi viszont tartózkodunk az élet kioltásától"; így kell megvalósítanotok a megtisztulást. "Mások elveszik azt, amit nem adtak nekik (~ kicsapongók, ~ hazugok, ~ rágalmazók, ~ szitkozódók, ~ fecsegõk, ~ önzõk, ~ álnokok, ~ téves nézeteket vallanak, ~ téves célokat követnek, ~ tévesen szólnak, ~ tévesen cselekesznek, ~ téves megélhetést folytatnak, ~ téves erõfeszítéseket tesznek, ~ tévesen emlékeznek, ~ téves révületbe esnek, ~ téves tudással rendelkeznek, ~ téves megváltást érnek el, ~ fáradtak és restek, ~ fennhéjázók, ~ ingatagok, ~ haragvók, ~ kötözködõk, ~ képmutatók, ~ irigyek, ~ kapzsik, ~ fukarok, ~ álnokok, ~ csalók, ~ durvák, ~ dölyfösek, ~ akaratosak, ~ gonoszokkal barátkoznak, ~ hanyagok, ~ bizalmatlanok ~ szemérmetlenek, ~ lelkiismeretlenek, ~ tanulatlanok, ~ lomhák, ~ feledékenyek, ~ ostobák), ... amit megpillantanak, azt megkívánják, megragadják, nem eresztik el; mi viszont nem kívánjuk meg, nem ragadjuk meg, eleresztjük, amit megpillantunk." Így kell megvalósítanotok a megtisztulást. [...]
Mint ahogyan egy járhatatlan utat egy másik, járható úton meg lehet kerülni, mint ahogyan egy járhatatlan gázlót egy másik, járható gázlón meg lehet kerülni, ugyanígy, Csunda, az erõszakos egyént meg lehet kerülni az erõszaktól tartózkodással, az életet kioltó egyént meg lehet kerülni az élet kímélésével [stb.], az olyan egyént, aki megkívánja, megragadja, nem ereszti el, amit megpillant, meg lehet kerülni azzal, hogy nem kívánjuk meg, nem ragadjuk meg, eleresztjük, amit megpillantunk.
Mint ahogyan minden rossz tulajdonság alacsonyabb létformába juttat, minden jó tulajdonság magasabb létformába juttat, ugyanígy, Csunda, az erõszakos egyént az erõszaktól tartózkodás juttatja magasabb létformába, az életet kioltó egyént az élet kímélése juttatja magasabb létformába [stb.], az olyan egyént, aki megkívánja, megragadja, nem ereszti el, amit megpillant, az juttatja magasabb létformába, ha nem kívánja meg, nem ragadja meg, elereszti, amit megpillant.
Nincs olyan eset, Csunda, hogy aki maga is mocsárba süllyedt, ki tudja húzni a mocsárba süllyedt másik embert. Ám olyan eset elõfordul, Csunda, hogy aki maga nem süllyedt mocsárba, ki tudja húzni a mocsárba süllyedt másik embert. Nincs olyan eset, Csunda, hogy aki maga is féktelen, fegyelmezetlen, nem jutott el a nirvánához, az meg tudja fékezni, fegyelmezni, a nirvánához eljuttatni a másik embert. Ám olyan eset elõfordul, Csunda, hogy aki maga megfékezett, fegyelmezett, eljutott a nirvánához, az meg tudja fékezni, fegyelmezni, a nirvánához eljuttatni a másik embert. Ugyanígy, Csunda, az erõszakos egyént az erõszaktól tartózkodás juttatja el a nirvánához, az életet kioltó egyént az élet kímélése juttatja el a nirvánához [stb.].
Nos, Csunda, ezzel megmutattam a megtisztulás útját, megmutattam a helyes eltökéltség útját, megmutattam a megkerülés útját, megmutattam a magasabb létformába jutás útját, megmutattam a kialvásba (nirvánába) jutás útját. Amit a tanítványai javát akaró, együttérzõ tanítónak kell nyújtania, azt nyújtottam én nektek együttérzésbõl. Itt van elõttetek a fák töve, itt vannak elõttetek a magános hajlékok. Mélyedjetek el, Csunda, ne lankadjatok, hogy ne kelljen késõbb megbánnotok; erre tanítalak benneteket.
Így beszélt a Magasztos. A tiszteletreméltó Mahácsunda örömmel és elégedetten hallgatta a Magasztos szavait.
A SZENVEDÉSEK LÁNCOLATA
Így hallottam.
Egy alkalommal a Magasztos Szávatthi mellett, a Dzsétavana-ligetben, Anáthapindika kertjében tartózkodott. Itt egyik reggelen számos szerzetes felöltözött, magukra öltötték felsõruhájukat, fogták alamizsnagyûjtõ szilkéjüket, és elindultak Szávatthiba alamizsnáért. Ekkor azonban a szerzeteseknek ez a gondolatuk támadt:
- Túlságosan korán van még alamizsnagyûjtõ útra indulni Szávatthiba. Jobb lesz, ha inkább a más nézeteket valló remeték szállását keressük fel.
Ekkor a szerzetesek a más nézeteket valló remeték szállását keresték fel.
Odaérve, üdvözletet váltottak azokkal a más nézeteket valló remetékkel, és illendõ üdvözlõ szavak után leültek velük szemben. Amikor leültek velük szemben, a más nézeteket valló remeték így szóltak a szerzetesekhez:
- A tiszteletreméltó Gótama remete az élvezetek helyes felismerését tanítja; mi is az élvezetek helyes felismerését tanítjuk. A tiszteletreméltó Gótama remete az alakok helyes felismerését tanítja; mi is az alakok helyes felismerését tanítjuk. A tiszteletreméltó Gótama remete az érzetek helyes felismerését tanítja; mi is az érzetek helyes felismerését tanítjuk. Ilyeténképpen mi a különbség, mi az eltérés, mi a változtatás Gótama remete véleménye és a miénk között, tiszteletreméltó urak, akár a tanok tanításában, akár az életszabályok megszabásában?
Ekkor a szerzetesek a más nézeteket valló remeték beszédére sem igenlõ választ nem adtak, sem elutasító választ nem adtak, hanem igenlõ válasz nélkül és elutasító válasz nélkül felálltak ülõhelyükrõl, és eltávoztak:
- A Magasztostól fogjuk megtudakolni, mi a helyzet ebben a kérdésben - határoztak.
Ezután a szerzetesek bejárták Szávatthit alamizsnáért, majd az étel elfogyasztása után visszatértek alamizsnagyûjtõ útjukról, és a Magasztos elé járultak. Elébe járulva, üdvözölték a Magasztost, és leültek elõtte. Elõtte ülve, így szóltak a Magasztoshoz a szerzetesek:
- Urunk, ma reggel felöltöztünk, magunkra öltöttük felsõruhánkat, fogtuk alamizsnagyûjtõ szilkénket, és elindultunk Szávatthiba alamizsnáért. Ekkor azonban ez a gondolatunk támadt: "Túlságosan korán van még alamizsnagyûjtõ útra indulni Szávatthiba. Jobb lesz, ha inkább a más nézeteket valló remeték szállását keressük fel." Ekkor a más nézeteket valló remeték szállását kerestük fel. Odaérve, üdvözletet váltottunk azokkal a más nézeteket valló remetékkel, és illendõ üdvözlõ szavak után leültünk velük szemben. Amikor leültünk velük szemben, a más nézeteket valló remeték így szóltak hozzánk: "A tiszteletreméltó Gótama remete az élvezetek helyes felismerését tanítja; mi is az élvezetek helyes felismerését tanítjuk. A tiszteletreméltó Gótama remete az alakok helyes felismerését tanítja; mi is az alakok helyes felismerését tanítjuk. A tiszteletreméltó Gótama remete az érzetek helyes felismerését tanítja; mi is az érzetek helyes felismerését tanítjuk. Ilyeténképpen mi a különbség, mi az eltérés, mi a változtatás Gótama remete véleménye és a miénk között, tiszteletreméltó urak, akár a tanok tanításában, akár az életszabályok szabályozásában?" Ekkor mi a más nézeteket valló remeték beszédére sem igenlõ választ nem adtunk, sem elutasító választ nem adtunk, hanem igenlõ válasz nélkül és elutasító válasz nélkül felálltunk ülõhelyünkrõl, és eltávoztunk. "A Magasztostól fogjuk megtudakolni, mi a helyzet ebben a kérdésben" - így határoztunk.
- Szerzetesek, a más nézeteket valló remeték beszédére így kellett volna válaszolnotok: "Tiszteletreméltó urak, miben áll az élvezetek gyönyörûsége, nyomorúsága, és a menekvés tõlük? Miben áll az alakok gyönyörûsége, nyomorúsága, és a menekvés tõlük? Miben áll az érzetek gyönyörûsége, nyomorúsága, és a menekvés tõlük?" Ha ezt kérdeztétek volna, szerzetesek, akkor a más nézeteket valló remeték nem tudtak volna válaszolni, és zavarba jöttek volna. Miért? Azért, mert ez túlhaladja ismereteiket. Szerzetesek, nem látok senkit a halhatatlanok és halandók között, az egész teremtett világban, sem remetét, sem papot, sem istent, sem embert, aki e kérdésekre kielégítõ felelettel tudna szolgálni, csupán a Beérkezett, vagy a Beérkezett tanítványai, vagy aki tõlük hallotta.
Miben áll az élvezetek gyönyörûsége, szerzetesek? Ötféle élvezet létezik, szerzetesek. Mi ez az öt? A szemmel érzékelt kívánatos, kellemes, élvezetes, gyönyörködtetõ, csábos, elragadó alakok. A füllel érzékelt kívánatos, kellemes, élvezetes, gyönyörködtetõ, csábos, elragadó hangok. Az orral érzékelt kívánatos, kellemes, élvezetes, gyönyörködtetõ, csábos, elragadó szagok. A nyelvvel érzékelt kívánatos, kellemes, élvezetes, gyönyörködtetõ, csábos, elragadó ízek. A testtel érzékelt kívánatos, kellemes, élvezetes, gyönyörködtetõ, csábos, elragadó tapintások. Ez az ötféle élvezet létezik, szerzetesek. Az élvezetek gyönyörûsége abban a boldogságban és örömben áll, amely ennek az ötféle élvezetnek a nyomán támad.
És miben áll az élvezetek nyomorúsága, szerzetesek? Ha egy tisztes családból származó ember valamilyen foglalkozással tartja fenn magát, mint írnok, tiszttartó, számvevõ, földmûves, kereskedõ, állattenyésztõ, katona, királyi tisztviselõ, vagy bármi más foglalkozás folytatója, akkor ki van téve a hidegnek, ki van téve a hõségnek; legyek és darazsak csípése, kígyók és férgek csípése gyötri, szél és perzselõ napsütés kínozza, éhség és szomjúság epeszti. Ez az élvezetek nyomorúsága, a szenvedésnek ebben a létben megvalósuló láncolata, amelynek oka az élvezet, gyökere az élvezet, fenntartója az élvezet, és újabb élvezetek gerjesztõje lesz.
És ha ez a tisztes családból származó ember így fáradozik, iparkodik, töri magát, és mégsem tudja megszerezni a kívánt javakat, akkor elkeseredik, emészti magát, bánkódik, mellét veri, kétségbeesik: "Hiábavaló volt a fáradozásom, eredménytelen maradt az iparkodásom!" Ez az élvezetek nyomorúsága, a szenvedésnek ebben a létben megvalósuló láncolata, amelynek oka az élvezet, gyökere az élvezet, fenntartója az élvezet, és újabb élvezetek gerjesztõje lesz.
És ha ez a tisztes családból származó ember így fáradozik, iparkodik, töri magát, és megszerzi a kívánt javakat, akkor ezeknek a javaknak a megõrzése és felhasználása szenvedést és keserûséget okoz neki: "Nehogy javaimat a királyok elragadják, tolvajok ellopják, tûz eleméssze, víz elsodorja, gonosz rokonok elorozzák!" És hiába õrzi és védi javait, a királyok elragadják, tolvajok ellopják, tûz elemészti, víz elsodorja, gonosz rokonok elorozzák. Ekkor elkeseredik, emészti magát, bánkódik, mellét veri, kétségbeesik: "Amim volt, most nincs!" Ez az élvezetek nyomorúsága [stb.].
Továbbá, szerzetesek, élvezetek miatt, élvezetek okából, élvezetek céljából, élvezetek érdekében viszálykodnak királyok királyokkal, viszálykodnak harcosok harcosokkal, viszálykodnak papok papokkal, viszálykodnak családapák családapákkal, viszálykodik anya a fiával, viszálykodik fiú az anyjával, viszálykodik apa a fiával, viszálykodik fiú az apjával, viszálykodik testvér a testvérrel, viszálykodik fivér a nõvérrel, viszálykodik nõvér a fivérrel, viszálykodik barát a barátjával. És így viszályba, vitába, tusára kelve, ököllel támadnak egymásra, kövekkel támadnak egymásra, bottal támadnak egymásra, fegyverrel támadnak egymásra. [...] És kardot és pajzsot ragadnak, íjjal és tegezzel övezik fel magukat, csatába rohannak, nyilak és gerelyek repülnek, kardok villognak. És nyíllal döfik át egymást, gerellyel döfik át egymást, és égõ anyaggal öntik le és hajítófegyverrel dobják meg egymást, és karddal széthasítják egymás fejét. És végül halált vagy halálos fájdalmakat szenvednek. Ez az élvezetek nyomorúsága [stb.].
Továbbá, szerzetesek, élvezetek miatt, élvezetek okából, élvezetek céljából, élvezetek érdekében szegnek szerzõdést, fosztogatnak, rabolnak, vetnek cselt, környékezik meg más feleségét. Az ilyen embert azután a királyok elfogatják, és különbözõ büntetésekkel sújtják: korbáccsal verik, bottal verik, vesszõvel verik, levágatják a kezüket, levágatják a lábukat, levágatják kezüket és lábukat, levágatják a fülüket, levágatják az orrukat, levágatják fülüket és orrukat, [...] forró olajjal öntik le, kutyákkal tépetik szét, elevenen karóba húzatják, karddal lefejeztetik. És ezek így végül halált vagy halálos fájdalmakat szenvednek. Ez az élvezetek nyomorúsága [stb.].
Továbbá, szerzetesek, élvezetek miatt, élvezetek okából, élvezetek céljából, élvezetek érdekében vétkeznek testtel, vétkeznek beszéddel, vétkeznek gondolattal. És mivel vétkeztek testtel, vétkeztek beszéddel, vétkeztek gondolattal, testük pusztulása után, haláluk után mélyre buknak, rossz útra, nyomorúságba, pokolba kerülnek. Ez az élvezetek nyomorúsága [stb.].
És miben áll a menekvés az élvezetektõl, szerzetesek? Az élvezetek kapcsán a kéjeket és szenvedélyeket féken tartani, a kéjekrõl és szenvedélyekrõl lemondani, ebben áll a menekvés az élvezetektõl, szerzetesek.
Szerzetesek, nincs rá példa, hogy egy remete vagy pap, ha nem ismerte fel helyesen az élvezetek gyönyörûségét mint gyönyörûséget, nyomorúságukat mint nyomorúságot, a menekvést tõlük mint menekvést, enélkül akár saját maga tisztába kerülhetne az élvezetekkel, akár másokat hozzásegíthetne ahhoz, hogy tanítása nyomán tisztába kerüljenek az élvezetekkel. Arra viszont van példa, hogy ha egy remete vagy pap helyesen felismerte az élvezetek gyönyörûségét mint gyönyörûséget, nyomorúságukat mint nyomorúságot, a menekvést tõlük mint menekvést, akkor akár saját maga tisztába kerülhet az élvezetekkel, akár másokat hozzásegíthet ahhoz, hogy tanítása nyomán tisztába kerüljenek az élvezetekkel.
Miben áll az alak gyönyörûsége, szerzetesek? Például egy nemesúr leánya, vagy egy pap leánya, vagy egy polgár leánya, tizenöt vagy tizenhat éves korú, nem túl magas és nem túl alacsony termetû, nem túl sovány és nem túl kövér, nem túl sötét bõrû és nem túl sápadt, ugyebár, szerzetesek, ebben a korában szépsége és bája teljében van?
- Úgy van, urunk.
- Szerzetesek, az alak gyönyörûsége abban a boldogságban és örömben áll, amely ennek a szépségnek és bájnak a nyomán támad.
És miben áll az alak nyomorúsága, szerzetesek? Ha ugyanezt a nõvért idõ múltával, nyolcvanéves, vagy kilencvenéves, vagy százéves korában látnátok, összeaszottan, kétrét görnyedve, roskatagon, botra támaszkodva, reszketegen botorkálva, sorvadtan, fonnyadtan, fogatlanul, megõszülve, kihullott hajjal, remegõ fejjel, ráncosan, bõrén foltokkal - nemde, azt gondolnátok, szerzetesek: "Aki valaha szép és bájos volt, annak szépsége eltûnt, és nyomorúság lépett helyére?"
- Úgy van, urunk.
- Ebben áll az alak nyomorúsága, szerzetesek.
Továbbá, szerzetesek, ha ugyanezt a nõvért nagybetegen, kínlódva, szenvedve, saját vizeletében és ürülékében fetrengve látnátok, amint mások emelik, mások látják el - nemde, azt gondolnátok, szerzetesek: "Aki valaha szép és bájos volt, annak szépsége eltûnt, és nyomorúság lépett helyére?"
- Úgy van, urunk.
- Ebben áll az alak nyomorúsága, szerzetesek.
Továbbá, szerzetesek, ha ugyanezt a nõvért holtan látnátok a földön, mint egynapos, vagy kétnapos, vagy háromnapos hullát, felpüffedve, megkékülve, oszlásnak indulva, [...] vagy amint varjak tépdesik, vagy hollók tépdesik, vagy keselyûk tépdesik, vagy kutyák szaggatják, vagy sakálok szaggatják, vagy mindenféle férgek rágják, [...] vagy amint csontvázán hús, vér és inak tapadnak, vagy vérfoltos csontvázáról lefoszlott a hús és inak fedik, vagy hústalan és vértelen csontvázát inak tartják össze, vagy az inak is lefoszlottak csontvázáról, és a csontváz szanaszét hullott, itt egy kézfej csontja, ott egy lábfej csontja, amott egy lábszárcsont, ott egy combcsont, ott a medencecsont, ott a gerinc, ott a koponya - nemde, azt gondolnátok, szerzetesek: "Aki valaha szép és bájos volt, annak szépsége eltûnt, és nyomorúság lépett helyére?"
- Úgy van, urunk.
- Ebben áll az alak nyomorúsága, szerzetesek.
És miben áll a menekvés az alaktól, szerzetesek? Az alak kapcsán a kéjeket és szenvedélyeket féken tartani, a kéjekrõl és szenvedélyekrõl lemondani, ebben áll a menekvés az alaktól, szerzetesek.
Szerzetesek, nincs rá példa, hogy egy remete vagy pap, ha nem ismerte fel helyesen az alak gyönyörûségét... [stb.].
Miben áll az érzetek gyönyörûsége, szerzetesek? Például egy szerzetes minden vágytól távol, minden bajtól távol, eltávolodása szülte, elmélkedve elgondolkozó, boldog örömben az elsõ révület (~ második révület, ~ harmadik révület, ~ negyedik révület) állapotába jut, és abban marad. Miközben ez a szerzetes minden vágytól távol, minden bajtól távol, eltávolodása szülte, elmélkedve elgondolkozó, boldog örömben az elsõ (~ második, ~ harmadik, ~ negyedik) révület állapotába jut, és abban marad, aközben nincs olyan gondolata, amellyel önmagát bántaná, nincs olyan gondolata, amellyel másokat bántana, nincs olyan gondolata, amellyel mindkettõt bántaná. Eközben tehát a nem bántás érzetét érzi. A nem bántás érzetét nevezem az érzetek gyönyörûségének, szerzetesek.
És miben áll az érzetek nyomorúsága, szerzetesek? Az érzetek elmúlók, fájdalommal teljesek, tünékenyek; ebben áll az érzetek nyomorúsága, szerzetesek. És miben áll a menekvés az érzetektõl, szerzetesek? Az érzetek kapcsán a kéjeket és szenvedélyeket féken tartani, a kéjekrõl és szenvedélyekrõl lemondani, ebben áll a menekvés az érzetektõl, szerzetesek.
Szerzetesek, nincs rá példa, hogy egy remete vagy pap, ha nem ismerte fel helyesen az érzetek gyönyörûségét mint gyönyörûséget, nyomorúságukat mint nyomorúságot, a menekvést tõlük mint menekvést, enélkül akár saját maga tisztába kerülhetne az érzetekkel, akár másokat hozzásegíthetne ahhoz, hogy tanítása nyomán tisztába kerüljenek az érzetekkel. Arra viszont van példa, hogy ha egy remete vagy pap helyesen felismerte az érzetek gyönyörûségét mint gyönyörûséget, nyomorúságukat mint nyomorúságot, a menekvést tõlük mint menekvést, akkor akár saját maga tisztába kerülhet az érzetekkel, akár másokat hozzásegíthet ahhoz, hogy tanítása nyomán tisztába kerüljenek az érzetekkel.
Így beszélt a Magasztos. A szerzetesek örömmel és elégedetten hallgatták a Magasztos szavait.
sound by Jbgmusic
