"A szeretet mindenféle előzetes terv nélkül terjed. Terjed, hiszen ez a természete: a mozgás."
"Mit jelent felébredett életet élni?
Miközben a világ próbálja megoldani különféle problémáit és körülötted mindenki ugyanezt teszi - te nem.
Miközben a körülötted lévők megpróbálják kitalálni, megpróbálnak megérkezni, "eljutni oda", kiérdemelni azt - te nem.
Miközben mindenki azt hiszi, hogy a spirituális ébredés egy óriási, nemes, glóriával körülvett dolog - számodra nem.
Miközben mindenki menekül jelenlegi életétől, ki a pillanatból, hogy eljussanak oda - te nem.
Miközben mindenki vitában áll valakivel, leginkább mindenkivel és legfőképpen magukkal - te nem.
Miközben mindenki meg van győződve róla, hogy a boldogság akkor fog eljönni, ha valami más lesz, mint ami most van - te már tudod, hogy nem.
Miközben mindenki más próbálja elérni a tökéletes állapotot és ragaszkodni hozzá - te nem."
Az én-telenség megtapasztalása
A Valóságra irányuló spiritualitás
Adyashanti & Bob Cowart 1. rész
Adyashanti & Bob Cowart 2. rész
Adyashanti & Bob Cowart 3. rész
Adyashanti & Bob Cowart 4. rész
Adyashanti & Bob Cowart 5. rész
Adyashanti & Bob Cowart 6. rész
Adyashanti & Bob Cowart 7. rész
Adyashanti & Bob Cowart 8. rész
Részlet Adyashanti - Világod vége című könyvéből:
1. fejezet A felébredés utáni élet felfedezése
Napjainkban az a jelenség tapasztalható a világban, hogy egyre több ember ébred fel, és nyer hiteles bepillantásokat a valóságba. Azt értem ezen, hogy vannak olyan pillanataik, amikor felébrednek énjük és a világ megszokott érzékeléséből, és ráébrednek egy sokkal nagyobb valóságra – valamire, ami messze meghalad mindent, aminek a létezéséről addig tudtak.
A felébredés tapasztalatai egyénenként változnak. Vannak, akiknél hosszabb ideig tart, mások számára pedig futólagos bepillantás, amely talán a másodperc töredékéig tart csupán. Ám abban a pillanatban teljes énérzetük eltűnik. Hirtelen másképpen érzékelik a világot, és megszűnik az elkülönültség érzete önmaguk és a világ többi része között. Ahhoz hasonlatos ez, mint amikor álmunkból ébredünk: egészen addig nem is tudtuk, hogy benne vagyunk, amíg fel nem ráztak belőle.
Amikor tanítani kezdtem, a legtöbben azért kerestek meg, mert e mélyebb spirituális felismeréseket keresték. Arra törekedtek, hogy felébredjenek abból az elhatárolt és elszigetelt énérzetből, amelynek önmagukat képzelték. Ez a vágyakozás az alapja minden spirituális keresésnek: felfedezni magunk számára azt, amiről ösztönösen már tudjuk, hogy igaz – hogy az élet több annál, mint amennyit jelenleg érzékelünk belőle.
Később azonban egyre többször kerestek meg olyanok, akik már bepillantást nyertek ebbe a nagyobb valóságba. Nekik szólnak e könyv tanításai.
Az ébredés hajnala
A felfedezést, amelyről itt beszélek, a hagyomány spirituális felébredésnek nevezi, mert az ember felébred az egoisztikus elme által teremtett elkülönültség álmából. Felismerjük – gyakran hirtelen –, hogy valójában nem az elképzeléseinkből, hiedelmeinkből és képzeteinkből formált és felépített énérzetünk vagyunk. Ez az énérzet nem határoz meg minket; nincs középpontja. Az ego létezhet ugyan átvonuló gondolatok, hiedelmek, viselkedések és reakciók sorozataként, ám önmagában és önmagától nem rendelkezik identitással. Végső soron a világról és önmagunkról alkotott minden képünkről kiderül, hogy nem más, mint ellenállás azzal szemben, ahogy a dolgok vannak. Amit egónak nevezünk, az csupán egy mechanizmus, amelyet az elménk arra használ, hogy ellenálljon az életnek úgy, ahogy az van. Ebből a szempontból az ego nem egy dolog, hanem sokkal inkább egy ige. Ellenállás azzal szemben, ami van. Taszítás és vonzás. Ez a késztetés, ez a megragadás és elutasítás az, ami kialakítja a körülöttünk lévő világtól eltérő vagy különálló én érzetét.
Az ébredés hajnala azonban elindítja e külső világ összeomlását. Amikor elveszítjük énérzetünket, az olyan, mintha az egész általunk ismert világot veszítenénk el. Abban a pillanatban – legyen az akár csak egy bepillantás, akár valami tartósabb – hirtelen hihetetlenül világosan felismerjük, hogy igaz valónk semmiképpen sem arra a kicsi énre korlátozódik, akinek hittük magunkat.
Az igazságra vagy valóságra ébredés olyasvalami, amiről nagyon nehéz beszélni, mert meghaladja a beszédet. Segítség lehet azonban, ha amolyan „útjelzőket” használunk. A legegyszerűbb, ami elmondható a felébredés tapasztalati ismeretéről, hogy az érzékelésben bekövetkezett váltás. Ez a felébredés lényege. Amikor ez a váltás létrejön érzékelésünkben, nem elkülönült személyként látjuk önmagunkat, hanem – már ha egyáltalán van énérzetünk ezután – valami sokkal egyetemesebbként: egyszerre vagyunk minden, mindenki és mindenhol.
Ez nem egy forradalmi váltás. Ugyanolyan, mint amikor reggel belenézel a tükörbe, és ösztönösen érzed, hogy az arc, amit nézel, a tiéd. Nem misztikus élmény ez, csupán egyszerű tapasztalás. Amikor a tükörbe nézel, azt az egyszerű felismerést tapasztalod, hogy „Ó, ez én vagyok!” Amikor az ébredésnek nevezett észlelésbeli váltás bekövetkezik, önmagunkként tapasztalunk mindent, amivel az érzékelésünk kapcsolatba kerül. Bármivel találkozunk, azt gondoljuk, „Ó, ez én vagyok!” Nem az egónk, nem egy elkülönült valaki, egy elkülönült létező szempontjából tapasztaljuk önmagunkat. Inkább olyan érzés, hogy az Egy felismeri önmagát, vagy a Szellem felismeri önmagát.
A spirituális ébredés visszaemlékezés – nem olyasvalakivé válunk, akik jelenleg nem vagyunk. Nem önmagunk átalakításáról vagy megváltoztatásáról szól. Sokkal inkább emlékezés arra, hogy mi vagyunk valójában, mintha régen tudtuk volna, csak elfelejtettük. Az emlékezés pillanatát, ha az emlékezés hiteles, nem személyes dologként éljük át. Valójában nem is létezik olyasmi, hogy „személyes” felébredés, mivel a „személyes” már eleve elkülönültségre utalna. A „személyes” azt sugallná, hogy az „én” vagy az ego az, ami felébred vagy megvilágosodik.
A valódi felébredésben azonban nagyon tisztán felismerjük, hogy még maga az ébredés sem személyes. Az egyetemes Szellem, az egyetemes tudatosság az, ami önmagára ébred. Ahelyett, hogy az „én” felébredne, valójában az ébred fel az „én“-ből, ami valójában vagyunk. Az, ami vagyunk, felébred a keresőből. Az, ami vagyunk, felébred a keresésből.
Az ébredés meghatározásakor az a gond, hogy ezen leírásokat hallván az elme újabb képet, újabb elképzelést teremt arról, hogy mi is voltaképpen a végső igazság vagy végső valóság. Amint ezek az elképzelések megszületnek, érzékelésünk ismét eltorzul. Ezért tulajdonképpen lehetetlen leírni a valóság természetét, hacsak nem úgy, hogy nem olyan, amilyennek hisszük, és nem olyan, amilyennek tanultuk. Az igazság az, hogy képtelenség elképzelni azt, ami vagyunk. Természetünk szó szerint meghaladja minden elképzelésünket. Az vagyunk, ami figyel – az a tudatosság, amely minket figyel, miközben úgy tesz, mintha különálló személy volna. Igaz természetünk folyamatosan részt vesz minden tapasztalatban, és ébren van minden egyes pillanatban.
Az ébredés során feltárul előttünk, hogy sem egy dolog, sem egy személy, de még csak nem is egy entitás vagyunk. Az vagyunk, ami minden dologként, minden tapasztalatként és minden személyiségként megnyilvánul. Az vagyunk, ami „létre álmodja” az egész világot. A spirituális ébredés feltárja, hogy valójában az vagyunk, ami elmondhatatlan és megmagyarázhatatlan.
A maradandó és a nem maradandó felébredés
Amint már említettem, az ébredés e tapasztalása lehet csupán egy bepillantás, de tarthat hosszabb ideig is. Egyesek úgy vélik, hogy ha a felébredés egy pillanatig tart csupán, akkor nem lehet valódi. Szerintük ha az ébredés valódi, hiteles, akkor az érzékelés megnyílik a dolgok igaz természete előtt, és soha többé nem zárul vissza. Megértem ezt a nézőpontot, hisz végső soron az egész spirituális út a teljes felébredéshez vezet. A teljes felébredés egyszerűen azt jelenti, hogy állandóan a Szellem perspektívájából – az egység nézőpontjából – észlelünk. Ebből a felébredett szemszögből nézve sehol sincs semmilyen elkülönültség – sem a világban, sem az univerzumban, sem az összes létező univerzumban. Az igazság ott van bárhol és mindenhol, mindig, minden dimenzióban, minden létező számára. Ez egy olyan igazság, amely a forrása minden valaha megtapasztalhatónak – az életben, az élet után, ebben vagy bármely más dimenzióban.
A végső nézőpontjából szó szerint minden – legyen akár magasabb, akár alacsonyabb létsíkon, itt vagy ott, tegnap, ma vagy holnap, minden – a Szellem megnyilvánulása. Maga a Szellem az, ami felébred. Vagyis végső soron minden létező – akár tud róla, akár nem – egy olyan röppályán mozog, amely a teljes felébredés felé tart: annak a teljes megismerése, teljes tapasztalati tudása felé, ami ő valójában, az egység felé.
Nem biztos azonban, hogy az ébredés pillanata tartós látást eredményez. Mint már említettem, egyesek szerint ha a felébredés nem tartós, akkor valódi sem lehet. Tanítóként az a tapasztalatom, hogy az, aki futó bepillantást nyer a kettősség fátyla mögé, ugyanazt látja és tapasztalja, mint az, akinek tartós, „maradandó” felismerésben van része. Az egyik egy pillanatig érzékeli, a másik pedig folyamatosan. Az azonban, amit érzékelnek – már ha igazi ébredésről van szó –, ugyanaz: minden egy; nem egy bizonyos dolog vagy bizonyos személy vagyunk, aki egy bizonyos térben körülhatárolható; az, ami vagyunk, egyszerre semmi és minden.
Tehát én úgy látom, nem igazán számít, hogy a felébredés pillanatnyi vagy folyamatos. Olyan értelemben számít, hogy van egy röppálya – ugyanis a szív addig nem lelhet teljes békére, amíg nem válik folytonossá az, hogy az igazság nézőpontjából szemlél mindent –, ám amit tapasztalunk, az felébredés, akár tartós, akár nem.
A pillanatnyi felébredés, amit én nem maradandó felébredésnek nevezek, egyre gyakoribb mostanában. Tarthat egy pillanatig, egy délutánon át, egy napig, egy hétig vagy akár egy-két hónapig. A tudat megnyílik, a különálló én érzékelése pedig megszűnik, majd, akárcsak egy fényképezőgép lencsenyílása, a tudat ismét visszazárul. Ugyanaz a személy, aki az előbb még a valódi nemkettősséget, a valódi egységet érzékelte, most meglepő módon egyik pillanatról a másikra megint a dualisztikus „álomállapotban” találja magát. Az álomállapotban visszakerülünk énünk feltételekhez kötött érzésébe – egy korlátolt, elkülönült létállapotba.
A jó hír az, hogy ha egyszer eljött a tisztánlátás e pillanata, a tudat lencsenyílása soha többé nem tud teljesen visszazárulni. Úgy tűnhet, hogy teljesen visszazárul, pedig nem ez történik. Lényed legmélyén soha nem felejted el. Még ha csupán egy pillanatra láttál is bele a valóságba, valami legbelül örökre megváltozik benned.
A valóság nukleáris, hihetetlen erővel rendelkezik, és elképesztően hatékony. Lehet, hogy csupán a valóság egy villanását tapasztalod annyi idő alatt, ami nem tart tovább egy csettintésnél, az ennek következtében beléd tóduló erő és energia mégis megváltoztatja az életed. A felébredés egyetlen villanása elindítja benned a hamis énérzet feloldódását – és következésképp egész világlátásod feloldódását.
A felébredés nem olyan, amilyennek képzeled
Valójában sokkal pontosabb arról beszélni, hogy mit veszítünk a felébredéssel, mint arról, hogy mit nyerünk általa. Nemcsak önmagunkat veszítjük el – azaz azt, akinek hittük magunkat –, hanem teljes világlátásunkat is. Az elkülönültség csupán egyfajta érzékelés. Voltaképpen a világunk semmi másról nem szól, mint az érzékelésről. „A te világod” nem a te világod, hanem csupán az érzékelésed. Tehát még ha elsőre negatívnak tűnik is, szerintem sokkal hasznosabb abból a megközelítésből beszélni a spirituális felébredésről, hogy mit veszítünk, azaz mibőlébredünk fel. Ez azt jelenti, hogy az önmagunkról kialakított kép feloldódásáról beszélünk, és éppen a képzeletünkben élő én összeomlása az, ami olyan megdöbbentő, amikor felébredünk.
Igen, valóban megdöbbentő: egyáltalán nem olyan, mint ami-lyennek hisszük. Még soha egyetlen tanítványom sem mondta, hogy „Tudod, Adya, bekukkantottam az elkülönültség fátyla mögé, és tényleg valami ilyesminek képzeltem. Majdnem teljesen megfelel annak, amit hallottam róla.” Általában inkább ilyesmiket mondanak: „Ez egészen más, mint amilyennek képzeltem.”
Különösen azért érdekes ez, mert a legtöbb tanítványom már évek óta spirituális tanulmányokat folytat, és gyakran igen komplex elképzeléseik vannak arról, hogy milyen lesz a felébredés. Ám amikor megtörténik, mindig másmilyen, mint amire számítottak. Sok szempontból fenségesebb, de sok szempontból egyszerűbb is. Ha a felébredés valódi, mindenképpen másnak kell lennie, mint amilyennek képzeltük. Ez azért van így, mert minden felébredéssel kapcsolatos elképzelésünk az álomállapot világképén belül jön létre. Amikor a tudatosságunk még az álomállapotban van, képtelenek vagyunk bármit is azon kívül elképzelni.
Hogyan változik meg az életed a felébredés után?
A felébredés magával hozza életszemléletünk teljes újra-ren-de-ződését is, vagy legalábbis elindítja ezt, mégpedig azért, mert bár az ébredés maga gyönyörű és bámulatos, gyakran jár vele egyfajta zavarodottság. Jóllehet te, az Egy felébredtél, egész emberi struktúrád megmaradt – a tested, az elméd és a személyiséged. Emberi struktúránk számára a felébredés gyakran igen zavarba ejtő tapasztalat.
Itt tehát az ébredés után végbemenő folyamatot szeretném feltárni. Mint említettem, a felébredés pillanata csak nagyon kevesek számára teljes. Bizonyos értelemben végleges számukra, és nem lesz szükség ezt követő folyamatra. Mondhatni, ezek az emberek rendkívül könnyű karmikus teherrel rendelkeztek. Bár az ébredés előtt talán igen intenzív szenvedésben volt részük, mégis az figyelhető meg, hogy karmikus örökségük, a kondicionálás, amellyel dolguk volt, nem volt túlzottan mély. Az ilyen esetek nagyon ritkák. Egy generáción belül csupán néhányan ébrednek fel oly módon, hogy nem szükséges keresztülmenniük további folyamatokon.
Mindig azt mondom, hogy jobb nem arra számítani, hogy te leszel az. Jobb azzal számolni, hogy veled is úgy esik meg, mint mindenki mással, azaz az első felébredést követően egy folyamaton fogsz keresztülmenni. Nem a felébredés lesz az utazásod vége. Arra teszek itt kísérletet, hogy olyan irányt mutassak, amely hasznodra lehet az eligazodásban, amikor megkezded ezt az utazást. Ahogy a tanítóm szokta mondani, olyan ez, mint amikor belépsz az ajtón. Az, hogy beléptél az ajtón, még nem jelenti azt, hogy a villanyt is felkapcsoltad; nem jelenti azt, hogy máris el tudsz igazodni abban az ismeretlen világban, amelyben felébredtél.
Nagyon örülök, hogy ez a könyv, mely szóbeli tanításaimon alapul, lehetőséget nyújt arra, hogy erről a témáról beszéljek, azaz arról, mi történik a felébredésután. A felébredést követő életről szóló ismeretek általában nem publikusak. Többnyire csak a spirituális tanítók és tanítványaik között esik róla szó. Ezzel a megközelítéssel az a gond, hogy, mint mondtam, mostanság sokan megtapasztalják az ébredés pillanatait, és nagyon kevés ezzel kapcsolatos tanítás áll a rendelkezésükre. Ilyen értelemben ez a könyv azért született, hogy üdvözöljön ebben az új világban, az egység új állapotában.
Ezen a ponton szeretnék azokhoz az olvasókhoz szólni, akik most azt gondolják: „Nekem bizony nem volt semmiféle bepillantásom. Nem hinném, hogy igazán felébredett lennék.” Mások talán nem biztosak benne, hogy amit tapasztaltak, az felébredés volt, vagy sem. Bárhol jársz is az úton, hiszem, hogy az itt található információk számodra is fontosak. Mint fény derül rá ugyanis, a felébredés utánitörténések a felébredés előtti történésekre is vonatkoznak.
A spirituális folyamat semmiben nem más az ébredés előtt, mint utána. Csupán arról van szó, hogy a felébredés után a folyamat már más perspektívából zajlik. Úgy is fogalmazhatunk, hogy most madártávlatból tekintünk a világra az eddigi talajszint helyett. A felébredés előtt nem tudjuk, kik vagyunk. Különálló, elszigetelt személynek hisszük magunkat, aki egy bizonyos testben jön-megy egy rajtunk kívüli világban. Amint felébredünk, még mindig ugyanebben a világban jövünk-megyünk, de most már tudjuk, hogy nem határol bennünket egy bizonyos test vagy személyiség, és hogy valójában nem vagyunk elválasztva a körülöttünk lévő világtól.
Azt is fontos megjegyezünk, hogy nem válunk immúnissá a torzított érzékelésre, csak mert egy pillanatra felébredtünk. Bizonyos beidegződések és kondicionált minták még azután is fennmaradnak, amikor már az egység állapotából érzékelünk. A felébredés utáni út tehát a fennmaradó beidegződéseink – ha úgy tetszik, kerékkötőink – feloldódásáról szól. Vagyis nem sokban különbözik a felébredéshez vezető útszakasztól, melynek során bizonyos illúzióink, összehúzódásra irányuló hajlamaink oldódnak fel.
A különbség annyi, hogy a felébredés előtt a személyiségünk struktúráját sokkal súlyosabbnak, sűrűbbnek, nehezebbnek érezzük, mivel egész önazonosságunkat beburkolja a kondicionáltságunk. A felébredés után tudjuk, hogy test-elme rendszerünk kondicionáltsága nem személyes; tudjuk, hogy nem határoz meg minket. Ez a tudás, ez az élő igazság sokkal könnyebbé és kevésbé fenyegetővé teszi illúzióink kibogozását.
Nagy tehát a hasonlóság aközött, amit spirituálisan teszünk a felébredés előtt, illetve az után. Csak a nézőpont más: felébredés előtt az elválasztottság, utána pedig az elválasztatlanság perspektívájából cselekszünk. Az azonban, amitteszünk, a megközelítés, maga a folyamat, nagyon hasonló. Azt is mondhatnánk, hogy csupán más-más létsíkon történnek. Ily módon szinte minden, amiről az alábbi fejezetekben beszélni fogok, ott alkalmazható, ahol épp vagy, és lefordítható a saját tapasztalataidra.
Légy hajlandó megkérdőjelezni mindent!
Gyakran mondom a tanítványaimnak, hogy tanításaimat nem igaz kijelentéseknek szánom, hiszen az igazság szavakba foglalását bolondság megkísérelni. Pedig gyakran ezt a megközelítést alkalmazzuk felébredésünk előtt, azaz fogalmakat alkotunk az igazságról, majd elhisszük ezeket. Vagyis ahelyett, hogy bármiféle teológiát vagy filozófiát tanítanék, inkább stratégiákat kínálok. Stratégiákat kínálok a felébredésre és az azt követő eseményekre.
Minden szót iránymutatónak szánok. Egy zen mondás szerint: „Ne téveszd össze a holdra mutató ujjat magával a holddal!” Lehet, hogy már vagy századszor halljuk, mégis hajlamosak vagyunk újra meg újra elkövetni ezt a hibát. Vagyis bár sok szót használok, bizonyos összefüggéseket megállapítok, és élek bizonyos metaforákkal is, arra kérlek, ne feledd, hogy mindenre, amit itt tanítok, rá kellébredni. Át kell élni ahhoz, hogy valósággá váljon. Egyetlen szavam sem helyettesítheti a valós, közvetlen, tapasztalati ismeretét annak, ami valójában vagy. Hajlandónak kell lenned mindent megkérdőjelezni, megállni és megkérdezni magadtól: „Tényleg tudom mindazt, amiről úgy hiszem, hogy tudom, vagy csupán mások véleményét és hitét tettem a magamévá? Mi az, amit valóban tudok, és mi az, amit hinni vagy képzelni akarok? Mi az, amit biztosan tudok?”
Ez az egy kérdés – „Mi az, amit biztosan tudok?” – hatalmas erővel bír. Ha e kérdés mélyére nézel, lerombolja a világodat. Lerombolja teljes énképedet, és éppen erre való. Rádöbbensz, hogy minden, amit tudni vélsz magadról, és minden, amit tudni vélsz a világról, feltételezéseken, hiedelmeken és véleményeken alapul, amelyeket azért hiszel el, mert azt tanultad vagy azt hallottad, hogy igazak. Amíg nem kezdjük el annak látni e hamis kivetítéseket, amik valójában, addig a tudatosság az álomállapot börtönébe lesz zárva.
Ugyanígy, amint megengedjük magunknak a felismerést, hogy: „Te jó ég, szinte semmit sem tudok! Nem tudom, ki vagyok. Nem tudom, mi a világ. Nem tudom, hogy mi igaz, és mi nem”, valami megnyílik lényünk legmélyén. Amikor hajlandók vagyunk belépni az ismeretlenbe és a vele járó bizonytalanságba, és nem szaladunk vissza semmihez védelemért vagy vigaszért, amikor hajlandók vagyunk rezzenéstelenül állni az ellenszélben, akkor végül szembenézhetünk valódi énünkkel.
„Mi az, amit biztosan tudok?” Ennek a kérdésnek a megvizsgálása a felébredést követően is felbecsülhetetlen eszköznek bizonyul. Ha újra meg újra felteszed magadnak, segít felszámolni a korlátaidat és az elképzeléseidet, valamint azt a hajlamodat, hogy megrekedj egy szinten – melyek a felébredés után is folytatódnak.
Nem számít tehát, hol jársz most az úton, az a legfontosabb, hogy hajlandó légy szembenézni önmagaddal, feltenni magadnak ezt a kérdést, és őszintén megnyílni az előtt, amit találsz. Ez a legfontosabb. Egész felébredésed és felébredés utáni életed ezen múlik.
Adyashanti könyvei:
A világod vége
Valódi meditáció
Titkom a csend
Kegyelembe omlani
