Ez a könyv a vezeklésem az elmúlt negyed évszázad bőneiért

Tartalomjegyzék

A SZERZİ MEGJEGYZÉSE..................................................................................................................... 2

EGY BŐNÖS ÉLET................................................................................................................................... 3

HASZNÁLATI UTASÍTÁS....................................................................................................................... 5

AZ EMBER LEGNAGYOBB TÉVEDÉSE............................................................................................... 7

A CIVILIZÁCIÓ SZÜLETÉSE................................................................................................................. 9

A HATALOM LÉNYEGE......................................................................................................................... 12

AZ ANYAG VALLÁSA............................................................................................................................ 15

TUDOMÁNY ÉS BABONA...................................................................................................................... 18

OSZD MEG ÉS URALKODJ.................................................................................................................... 19

ZÜLLÖTT CSILLAGOK........................................................................................................................... 23

OKTATÁSTÓL SÚLYTVA...................................................................................................................... 26

A GAZDASÁGI BILINCS........................................................................................................................ 29

A BETEG ORVOS..................................................................................................................................... 32

A HÁBORÚK EGYEDÜLI OKA.............................................................................................................. 34

BEMOCSKOLT VILÁG............................................................................................................................ 37

A BŐNÖZÉS SZEREPE............................................................................................................................ 38

TERRORHULLÁM................................................................................................................................... 41

MEGTÉBOLYÍTVA.................................................................................................................................. 43

AZOK AZ ÁTKOZOTT EMLÉKEK........................................................................................................ 47

.

A LÉLEK TANA........................................................................................................................................ 50

A NAGY RÉMÁLOM............................................................................................................................... 54

AZ ÖN FELELİSSÉGE............................................................................................................................ 56

UTÓSZÓ.................................................................................................................................................... 58

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

2

A SZERZİ MEGJEGYZÉSE

1.

Egyezzünk meg valamiben. Ha nem tetszik önnek, amit az elkövetkezı oldalakon olvasni fog, ha felzaklatja, ha

képtelenségnek tartja, vagy ha azt gondolja, hogy egyszerően NEM LEHET, hogy igaz legyen, akkor mondja azt, hogy én:

Julius Andan, ırült vagyok. És ezzel a dolog el is van intézve.

Higgye el, nekem nem árt azzal, ha bolondnak néz. Nekem teljesen mindegy, hogy mit gondolnak rólam, mert az úgysem

változtat a valóságon. Én magam is szeretném,ha az lenne az igazság, hogy elsüllyedtem az elmebaj mocsarában, ostoba

lázálmok gyötörnek, összefüggéstelenül írok és beszélek.

Ha egy kívánságom lehetne, akkor ez lenne: hadd legyek ırült! Én, csak én egyedül; és a világ legyen szép, tiszta,

kiegyensúlyozott és józan.

Szép kívánság lenne.

2.

Én azon kevesek közé tartozom, aki ártott az egész világnak. És többet, sokkal többet, mint bárki, akinek a nevét ön

ismeri.

Az olyan „hírességek”, mint Néró, Dzsingisz Kán, Sztálin, Hitler és a többi név a pszichopaták panteonjából, akiket csak

fel tudna hozni, csupán bábok voltak, nem többek.

Kirakatbábok, akiket odatettek az emelvényre, hogy ıket lıjék le az igazi tettesek helyett, hogy ıket higgyék valami

forrásának, hogy az ı nevüket jegyezzék meg, és velük példálózzanak, és hogy amikor eltőnnek a színrıl, azt higgyék, valami

véget ért.

Én nem kirakatbáb voltam. Én a TETTES voltam, aki mások mögé bújik. A tettes, aki a háttérbıl rángatja a szálakat.

A kezemhez nem tapad vér. A gyilkosság piszkos munka; ahogy mondják: aljamunka, és túlontúl látványos ahhoz, hogy a

névtelenek közül bárki ilyesmire vetemedjen.

A névtelenek bőnei felülmúlnak minden olyan bőnt, amit névvel rendelkezı emberek követtek el. Olyan bőnök ezek,

amelyek kívül esnek a törvényeken, és amelyeket egyetlen nép törvénykönyve sem büntet.

Ha fellapozza hazája büntetı-törvénykönyvét, talál majd egy vagy több olyan paragrafust az úgynevezett hamis

tanúzásról. De olyat nem, amely önmagában bőnnek tekintené a hazugságot. Pedig mi lehetne annál nagyobb bőn, mint

félrevezetni az egész emberiséget?

Hazudni tudományos kérdésekben, hazudni a gazdaság mibenlétérıl, a gazdaságot irányító törvényszerőségekrıl – ez

emberek milliárdjait téveszti meg és fosztja meg még annak esélyétıl is, hogy IGAZI életet élhessenek, olyat, amilyet éjsötét

történelmünk után ma már talán senki el sem tudna képzelni.

A hírekben a kiégett házakat veszik észre, a porban heverı hullákat, az elrabolt kislányt, az égbe szökı árakat – de

elsiklanak afelett, amit az egyik interjúalany, vagy amit a mősorvezetı mintegy mellékesen említ meg.

Holott az a lényeg.

Az a kis, apró információ, ami hatással lesz az ön gondolkodására, és ebbıl kifolyólag az érzelmeire, a tetteire és az

egész életére.

A gondolatok azok, amiket nem vesznek észre.

A gondolatok.

Apró semmiségek. Egyetlen grammot sem mutatnak a mérlegen, nem tudjuk a kezünkbe fogni, mikroszkóp alá tenni,

feljegyezni a színét és a méretét.

És mégis: ott állnak minden emberi tett hátterében, a háborúk hátterében, az elnyomás hátterében, a győlölet hátterében,

az egész történelem hátterében; és többet számítanak, mint bármi.

Gondolatok hozták létre az atombombát, gondolatok miatt vetették be; és ha megint bevetik egyszer, ismét csak

gondolatok állnak majd a hátterében.

3.

Én egy olyan szervezetet szolgáltam az elmúlt mintegy huszonöt évben, amirıl ön sohasem hallott, és olyan munkát

végeztem (sajnos nagyon jól), ami elvileg nem is létezik.

Hivatásos hazudozó voltam.

És nem kicsiben csináltam, hanem nagyban; óriási, globális méretekben.

Hazudtam, hogy megrendelıim háborúkat robbanthassanak ki, hogy egy hatalmas piacon egyeduralkodóként ócska

termékeket adhassanak el dollár-százmilliárdokat bezsebelve, hogy a végsıkig kifacsarhassanak népeket, hogy hamis

vágányra terelhessenek kutatási projekteket, hogy elsorvasszanak létfontosságú tudományos kezdeményezéseket és így

tovább és így tovább.

Bárki is ön, én ártottam önnek.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

3

Profi hazudozóként az emberiséggel játszottam, mindannyiuk jövıjét festettem feketére, és nem én voltam az elsı ember

ebben a munkakörben. Ezrek voltak már elıttem, az írott történelem kezdetétıl máig.

Ezekrıl a tudatos, szándékos, milliószor átgondolt, professzionális hazugságokról szeretnék írni önnek, hogy lássa,

milyen is ez a hely, ez a bolygó, ahol él. Ahol mindannyian élünk.

Nem várok megbocsátást, nem várok feloldozást, nem várok semmit. Nem tudom, mi lesz a következménye ennek a

könyvnek: talán semmi, talán valami. Azt sem tudom, mi az amit egyáltalán remélni merhetek.

Talán csak a lelkemet mardosó iszonyú bőntudat miatt írok, és ennyire önzı vagyok.

Én magam sem tudom.

De ha fáj önnek, amit olvasni fog, csak tartson nyugodtan ırültnek. Akinek annyi a bőne, mint nekem, az biztosan nem

normális.

2008.október 1.

Julius Andan

EGY BŐNÖS ÉLET

1.

1951. október 30-án születtem. Az érettségi után nem tanultam tovább egyetlen iskolában sem, mivel az iskola kötöttsége

az ırületbe kergetett.

Már gyerekkoromban rájöttem, hogy tudok bánni az emberekkel. Ott álltam egy apró, alig hatéves kis testben, és néhány

szóval, néhány gesztussal és néhány könnycseppel akkor ugrasztottam össze a szüleimet, amikor csak akartam. Vagy a

szomszédokat. Vagy az osztálytársaimat.

Nagyon élveztem ezt a hatalmat!

Igazi, született manipulátor voltam, kiemelkedı színészi képességekkel, ösztönös emberismerettel, 190 feletti IQ-val, a

gátlások és az elvek teljes hiányával.

2.

Az érettségi után, némi téblábolás és unatkozást követıen jelentkeztem a CIA-ba. A felvételi tiszt azzal utasított el, hogy

nincs felsıfokú iskolai végzettségem. Ekkor kitéptem egy papírlapot az asztalon heverı jegyzetfüzetbıl, leírtam rá egy

mondatot, majd összehajtogattam és eltettem. Ezután kicsit elbeszélgettem a fickóval, és míg én nyugodt maradtam, ı

annyira elveszítette a fejét, hogy dühében teljes erejébıl belevágott ököllel a falba, amitıl eltört a keze. Én elıvettem az

összehajtogatott papírlapot és megmutattam neki. Ez volt ráírva: „El fogod törni a kezed.” Közöltem vele, hogy ez az, amihez

értek: manipulátor vagyok, az emberek azt teszik, amit akarok.

Még aznap este felhívtak. Néhány órával késıbb ismét bent voltam a CIA központjában és öt ügynökkel beszélgettem

arról a szakmáról, amelyet kémkedésnek neveznek. 1971-et írtak ekkor. Felvételt nyertem a CIA állományába, és azonmód a

Mőveleti Igazgatóság egyik alosztályára kerültem, mint olyan ember, akivel kapcsolatban Richard Helms, a CIA akkori

igazgatója meghagyta, hogy kiemelt figyelmet kell rá fordítani.

Húszéves koromra öt nyelvet beszéltem anyanyelvi szinten, melyeket jóformán csak hobbiból tanulgattam. Képes voltam

arra, hogy akcentus nélkül beszéljek más nyelveken, vagy különféle akcentusokkal. Például ír akcentussal beszélni oroszul,

vagy kínai akcentussal németül. Ennek köszönhetıen a tisztképzı iskola végeztével Európába küldtek, és egészen 1974-ig

ingáztam a két Berlin és Moszkva között. Az volt a feladatom, hogy kiismerjem az embereket, és jelentést írjak a gyengéikrıl:

arról, hogy mivel lehet ıket megfogni.

’74 nyarán megbíztak egy olyan feladattal, melyet veterán, nagy tapasztalattal bíró, rendkívül óvatos és dörzsölt

ügynökök szoktak kapni. Valójában ez a legnehezebb és legkényesebb tevékenység, melyet a kémek végeznek. Úgy hívják:

beszervezés. Elég a legkisebb hiba, és mindennek vége. Ez fokozottan igaz azokra az esetekre, amikor egy ellenséges

ország egyik ügynökét akarjuk beszervezni kettısügynöknek.

Azon a nyáron az volt a dolgom, hogy beszervezzek egy igazi KGB-s öreg rókát, akin hét éven át nem tudott fogást találni

senki. Tényleg nagyon kemény fickó volt: még nekem is két napomba telt, mire rávettem, hogy dolgozzon nekünk. Ez volt a

CIA történelmének egyik legnagyobb sikere.

Két éven át szerveztem be embereket, fıleg Kelet-Berlinben. Beszervezıi pályám azzal ért véget, hogy az egyik kedves

kollégám feladott. Az utcán sétáltam éppen, amikor elkapott és ırizetbe vett a Stasi, a kelet-német titkosszolgálat. A

kihallgatáson azzal álltam elı, hogy a KGB tisztje vagyok. Nem hittek nekem. Alaposan megvertek egy telefonkönyvvel,

amikor is eljátszottam, hogy megtörtem, és elıadtam, hogy az a feladatom, hogy Stasi-ügynököket szervezzek be a KGB

számára kettısügynöknek.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

4

Valamilyen különös ok miatt az úgynevezett „baráti titkosszolgálatok” fenemód rühellik egymást, így a mesémet bevették.

Iszonyú mérgesek lettek. Megint kaptam néhányat a szemem alá, mire kiköptem nekik egy nevet. Az egyik jelenlévı ügynök

apjáról volt szó. Senkit sem szeretnék a részletekkel untatni; a lényeg, hogy azokban a percekben egyedül én tudtam tiszta

fejjel gondolkodni abban a szobában. A heves szóváltásból dulakodás lett, majd pisztolyok kerültek elı, két lövés dördült,

amibe ketten belehaltak, én pedig az így támadt óriási felfordulásban szép csendben leléptem.

Az eset után hazarendeltek a CIA fıhadiszállására, Virginiába, ahol új posztot kaptam.

Ez a poszt korábban nem létezett a CIA-ban, és talán azóta sem létezik. Tudtommal más kémszervezeteknél sem fordul elı,

ugyanis nincs képzés rá. Operatív manipulátor lettem. A munkaköröm abból állt, hogy éles helyzetekben kellett embereket

ırületbe, gyilkosságba vagy öngyilkosságba hajszolnom, barátokból ellenséget csinálnom. Roppant sikeres voltam.

3.

1979. októberében (néhány nappal huszonnyolcadik születésnapom elıtt) minden eddiginél titkosabb és különlegesebb

beosztásba kerültem. Új pozíciómnak még neve sem volt. Én „tanulmányi körútnak” neveztem. Jártam a világot, részt vettem

különféle titkosszolgálatok tanóráin, elolvastam tankönyveiket, és olyan szervezetek titkos győléseire jártam, mint a Vatikán,

vagy az amerikai jegybank. Tapasztalataimról jelentéseket kellett írnom egy magas rangú CIA-tisztekbıl álló csoportosulás,

az Alfa Bizottság számára. Minden jelentésem arról szólt, hogy az adott módszernek vagy tervezetnek mik a gyengéi és mik

az erısségei.

Életem nagy fordulópontja 1981. május 19-én következett be.

Ekkor Hawaiira szólított a kötelesség, ahol részt vettem egy Honoluluban megrendezett titkos tárgyaláson, melyen a világ

legnagyobb gyógyszergyártó cégeinek vezetıi jelentek meg.

A megbeszélést követıen telefonhívást kaptam, hogy éjfélre legyek kint a parton, az egyik jachtkikötıben. Ott voltam.

Helikopter jött értem, ami mintegy kétszázötven kilométert repült a Csendes-óceán felett Dél-Amerika felé, majd letett egy

teherhajóra. Ezen a hajón töltöttem három napot. Senki nem szólt hozzám, és ha kérdezısködtem, hogy miért vagyok itt, csak

annyit feleltek, hogy várunk valakit, akivel beszélnem kell.

A harmadik nap éjjelén megérkezett, akire vártam. A kapitány kabinjában ültünk le beszélgetni; csak mi ketten. Körülbelül

három órán át folyt a megbeszélés. Egy számomra teljesen ismeretlen férfi ült velem szemben, aki John Daemon néven

mutatkozott be, és akirıl addig a pillanatig soha életemben nem hallottam. İ persze már ismert: tizennégy éves koromban

figyelt fel rám. Azóta egyengette a pályámat, és vitt át mindazokon a tapasztalatokon, melyek ahhoz kellettek, hogy végül neki

dolgozhassak.

Amikor a beszélgetésünk véget ért, Daemon két választás elé állított: vagy folytatom az életemet, ahogyan eddig, vagy

életem végéig neki fogok dolgozni. Rövid gondolkodás után a másodikat választottam. Gratulált nekem, és távozott.

Ezután meghaltam: megrendezték a halálomat, eltörölték az addigi személyazonosságomat, és újat kaptam helyette, így

lettem „Julius Andan”. Megváltoztatták az arckarakteremet, az ujjlenyomatomat, még a hangomat is átalakították, nehogy

felismerjen valaki a múltamból. Mindezek után elkezdıdött a beavatás.

A beavatás arról, hogy hogyan is mőködik a világ valójában, és miért éppen úgy.

Ezt követıen huszonöt éven át dolgoztam John Daemonnak, és szolgáltam egy háttérben meghúzódó, a hétköznapi

emberek számára teljesen láthatatlan hatalmat, amely befolyást gyakorol az egész világra.

4.

Negyed évszázadon át követtem el nap mint nap olyan bőnöket, amelyek mindegyikéért külön-külön is életfogytiglani

börtönbüntetésre kellene ítélni engem, vagy kivégezni. Mindegyikért, minden egyes napért.

Kevés ember él ezen a bolygón, akinek több bőn terhelné a lelkét, mint az enyémet.

Ezen a szinten a személyes biztonságnak már nincs jelentısége. Csak az tart életben, hogy legyen idım jóvátenni, amit lehet.

Amíg még lehet.

Nem érdekel a bőnbocsánat, nem érdekel a megtisztulás. Nem vágyom rá, hogy csökkenjen a lelkemet görcsbe rántó

fájdalom, melyet megbánt bőneim váltottak ki belılem.

Egyáltalán nem érdekel, hogy mi lesz velem, amíg még élek, vagy miután meghaltam.

Az hajt elıre, hogy egyszer az életben tehessek valamit, ami legalább egy kicsit jó.

Hogy tudjam, képes vagyok rá, hogy ne ártsak. Hogy nem öröktıl fogva vagyok gonosz, hanem csak valahogy azzá lettem.

Soha nem tettem semmi jót az életemben. De valamikor ezt is el kell kezdeni. Elkezdem hát most, ebben a szent pillanatban,

ezen a szent helyen.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

5

HASZNÁLATI UTASÍTÁS

1.

Mielıtt belevág ennek a könyvnek az olvasásába, jobb, ha néhány dolgot tisztázok itt az elején.

Egy könyv önmagában és kizárólag arra lehet bizonyíték, hogy van nyelv, van írás és van nyomtatás. Ennél többet

egyetlen könyv sem képes bizonyítani – teljesen mindegy, hogy mi áll benne.

Éppen emiatt meg sem próbálom meggyızni arról, hogy igazam van. Sorolhatnék oldalak százain vagy ezrein át

adatokat, neveket, számokat, helyszíneket, idıpontokat, eseményeket – még ha igaz is lenne mindaz, amit leírok, kinek lenne

igaz? Nekem. Önnek nem. Ha minden állítás igaz lenne, azért lenne igaz, mert láttam, tapasztaltam, hogy hogyan is mennek

a dolgok. Én láttam, és én tapasztaltam. Nem ön. Ön mást látott és mást tapasztalt.

Mivel véleményem szerint egy könyv alkalmatlan a meggyızésre, meggyızés helyett inkább csak elgondolkodtatni

szeretnék. Együttgondolkodásra késztetni. Csak ennyi a célom.

Így ez a könyv nem adatok győjteménye. Semmi esetre sem valamiféle referenciamunka. Nem lexikon, nem

enciklopédia.

Ez a könyv érvek győjteménye. Semmi több. Nem is lehet több.

2.

Az elkövetkezı oldalakon érveket sorakoztatok majd valami mellett és valamivel szemben. A logikára apellálok. Az ön

gondolkodási képességére.

Ha elég jó érveket sorolok fel és elég jó sorrendben, akkor reményeim szerint ön el fog gondolkodni egy s máson, és a

végén valamilyen megállapodásra jut.

A célom azt elérni, hogy önben kétségek – komoly és jogos kétségek – ébredjenek azt illetıen, hogy a világ vajon tényleg

olyan-e, mint azt mondják.

Tudom: ez ma már szinte közhely. Valóságos divat mindenben kételkedni, mindenkit hazugnak tartani. Alighanem az

összeesküvések korát éljük.

A kérdés csak az, hogy milyen mélységig kell leásni az ember adatainak és információinak szövevényében, hogy

megleljük az elsı igazságot?

Egy középkori mondás szerint az igazi hatalom mindig a trón mögött áll. De vajon mennyivel mögötte? És milyen jellegő

ez a hatalom? És vajon igaz ez a mondás?

És ha igaz, és ha ön tényleg tudná, látná, tapasztalná, hogy igaz, akkor mit tenne? Mire menne ezzel az igazsággal?

Jutna vele bármire is? Jobbá tehetné vele a világot? Jobbá tehetné vele a saját életét?

3.

Az igazság fontos. Fontos? Miért lenne az? Mert igazat mondani szép dolog? Mert az igazság megnemesít? Az igazság

szabaddá tesz?

Azt hiszem, különösebb gyızködés nélkül egyet tudunk abban érteni, hogy a hazugság nem jó. Még a kegyes hazugság

sem igazán jó, mert megtéveszt. De mi a helyzet az igazsággal? Létezhet olyan igazság, amelytıl, ha ön a birtokában lenne,

életveszélybe kerülne? Létezhet olyan igazság, amelyet ha hirtelen megtudna, belerokkanna?

Mire lehet használni egy igazságot?

Vegyünk egy kis logikai eszmefuttatást:

1. 1913-ban az Egyesült Államokban magánkézbe került a pénzkibocsátás joga. Ez alkotmányellenes volt akkor is és az

ma is (lásd: az Amerikai Egyesült Államok Alkotmánya, I. cikk, 8. paragrafus, 5. bekezdés, mely szerint kizárólag a

Kongresszusnak van joga az Egyesült Államokban pénzt kibocsátani).

2. John F. Kennedy elnök hozott egy törvényt, amellyel visszahelyezte a pénzkibocsátás jogát a kormány kezébe.

3. Fél évvel késıbb meggyilkolták.

4. Alelnöke, Lyndon B. Johnson lett az új elnök.

5. Johnson hivatalba lépését követı legelsı intézkedése az volt, hogy eltörölte Kennedy törvényét, és a pénzkibocsátás

jogát visszaadta magánkézbe. Ezek történelmi tények.

Ön szerint van közöttük összefüggés?

Az Amerikai Egyesült Államok kormánya pénzt vásárol egy amerikai magáncégtıl, és ez a cég naponta több milliárd

dollárt keres azzal, hogy pénzt bocsát ki: bankjegyeket nyomtat, és virtuális, csak és kizárólag számítógépek memóriájában

létezı „pénzt” hoz létre. Ez a cég egy bank. És naponta sok milliárd amerikai dollárt keres mérhetetlenül csekély

befektetéssel.

Ez jelenleg a legnagyobb üzlet ezen a bolygón.

Ön szerint elképzelhetı, hogy valaki napi több milliárd dollárért képes legyen akár ölni is?

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

6

Ön szerint létezhet olyan szervezet, amely naponta több milliárd dollárt keres, és ezáltal elegendı hatalmat birtokol ahhoz

(is), hogy megölessen egy elnököt?

Hátborzongató kérdések, de nem lényegesek.

Mert tételezzük fel, hogy a fenti öt tény szorosan összefügg, és John F. Kennedy elnököt a FED* akkori és igazi

tulajdonosa ölette meg. Tételezzük fel, hogy így történt.

És?

És akkor mi van?

Mert az igazán kínos kérdés még csak nem is az, hogy vajon milyen módszerrel lehet errıl megbizonyosodni, hanem az,

hogy mi lesz aztán, hogy megbizonyosodott róla?

Mondjuk, hogy ön pontosan tudja, hogy a fenti eszmefuttatás az igazság, a színtiszta igazság. Mire menne ezzel a tudással?

Menne vele bármire is?

4.

Ha az igazság mindössze arra jó, hogy az emberek gondolkodásának és beszélgetésének témája legyen, akkor nem

igazán ér többet a hazugságnál.

Ha az igazsággal nem lehet kezdeni semmit a gondolkodáson és a beszélgetésen túl, akkor mire jó? Akkor mennyit ér?

Nyilvánvalóan vannak olyan léptékő igazságok, amiknek egy adott ember egy adott szellemi szinten, vagy a lehetıségek

egy adott szintjén nem látja semmilyen hasznát.

Ha ön a CIA igazgatója, és tényleg a kezében tartja az egész szervezetet, és nem egy báb, amit bármikor félre lehet

állítani, vagy el lehet hallgattatni, akkor tud kezdeni valamit azzal az információval, hogy John F. Kennedy-t egy magánbank

tulajdonosa ölette meg. Ha ön egy titkos kommandó parancsnoka, akkor is. Ha ön pénztáros egy országúti étkezdében, akkor

nem. Akkor semmit.

Tételezzük fel, hogy Albert Einstein óta a fizika társadalmi funkciója az ember álmainak féken tartása (gondolok itt

mindenekelıtt az őrutazás lehetıségeire). Mondjuk, hogy ez így igaz, és ön minden kétséget kizáróan tudja, hogy az. Mire

menne ezzel a tudással? Mit tudna vele kezdeni?

Valószínőleg semmit.

Tehát láthatja, hogy a tudás értéke attól az embertıl függ, aki rendelkezik vele, és önmagában nincs értéke.

Azt hiszem, egyetérthetünk abban, hogy az igazságoknak két fajtája van: az értékes és az értéktelen igazság. Az értékes

igazság az, aminek hasznát vesszük, itt és most, az értéktelen igazság pedig az, amirıl maximum gondolkodni és beszélgetni

tudunk.

Természetesen lehetséges, hogy azt, amit ma az értéktelen igazságok kategóriájába soroltunk, holnap már áttesszük az

értékes igazságok közé, de ma még csak ma van, és jobb, ha a szemünket a ma értékes igazságaira vetjük.

5.

Ez a könyv nem sürget társadalmi változásokat. Azért nem, mert nem lesznek társadalmi változások.

Persze megtehetném, hogy sorolom vég nélkül a tényeket egészen addig, amíg fel nem kiált, hogy „Elég!”, vagy a

sarokba vágja a könyvet. Azzal is megpróbálkozhatnék, hogy valamiféle kollektív tudatra utalva, észérveket felvonultatva

bizonygatom a társadalmi összefogás és a társadalmi változás szükségességét. De érzelmi szálakat is megpendíthetnék:

siránkozhatnék, hogy milyen szörnyő a világ, könnyeimmel küszködve megírhatnám egy hajdan dicsı faj nekrológját, és

fenyegetızhetnék, megpróbálhatnám halálra rémíteni önt egy olyan sötét jövı víziójával, ami messze felülmúlja a horror-írok

képzeletét.

Ezek egyikét sem fogom megtenni ebben a könyvben, mert tudom, hogy bármit írok is, nem lesznek társadalmi

változások.

A mesében mindez megtörténhet, de a valóságban nem.

A társadalom belılünk áll, és nem tılünk függetlenül létezik. A társadalom azért olyan, amilyen, mert mi ilyenek vagyunk.

És amíg ilyenek vagyunk, minden marad a régiben.

Éppen e miatt a tény miatt ez a könyv nem sürget társadalmi változásokat, mert ha azt tenné, csupán a papírt

pocsékolná. Ez a könyv érvek győjteménye valami mellett és valamivel szemben, azzal az egyetlen és szent céllal, hogy

önben kétségeket ébresszen azt illetıen, hogy helytálló-e a világról alkotott véleménye.

Ez minden.

*FED (Federal Reserve System): az Amerikai Egyesült Államok egyik magánbankja, amelynek kizárólagos joga van pénzt

kibocsátani.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

7

AZ EMBER LEGNAGYOBB TÉVEDÉSE

AZ ELSİ LECKE A VILÁGRÓL

1.

Az ember egész történelmén keresztül annak az alaptalan téveszmének volt a foglya, hogy azt hitte magáról: beavatott.

Azt hitte magáról, hogy ı fontos, hogy ıt beavatják, hogy ıvele bárki is törıdik.

Azt hitte, hogy azok az emberek ott fenn, akik irányították az életét, az ı érdekében teszik, amit tesznek; hogy

voltaképpen egymásért dolgoznak, mert ez a természet rendje; hogy a kapcsolatuk, a viszonyuk – legyen bármilyen

távolságtartó és szertartásos is – baráti.

Az ember teljesen elképesztı módon hitt és hisz abban, hogy tudja, mi történik ott, ahol nincs jelen: a kolostorok,

szentélyek, templomok rejtekén; a paloták, kastélyok, várak vastag falai közt; a laboratóriumok, tudományos akadémiák,

országházak és tárgyalótermek zárt ajtói mögött.

Azt hitte és hiszi, hogy tájékoztatják ıt az igazságról, a teljes igazságról.

Ám az embert különös vakhite ellenére a hatalom birtokosai sohasem avatták be.

2.

Azt szeretném önnek elmondani, hogy az ön állítólagos tudása az esetek nagy részében puszta illúzió.

Ön azt hiheti, hogy sok mindent tud, hogy ismeretei szerteágazóak és alaposak, hogy a tudomány fény, ami beragyogja

az ismeretlen sötétségét.

Ön minden bizonnyal azt hiszi, hogy ismeri a tényeket; hogy tisztában van azzal, hogy mi van és mi nincs; hogy tudja, mit

fedeztek már fel és mit nem; hogy egész pontosan meg tudja mondani, hogy a tudománynak milyen is az az annyit emlegetett

„mai állása”.

Ön szentül meg lehet gyızıdve arról, hogy az AIDS, az ebola és a többi betegség létezik, halálos és gyógyíthatatlan. Azt

hiheti, hogy a kihullott haj, a kiesett fog, az elvesztett végtag nem növeszthetı ki.

Szentül hiheti, hogy a tudósok keresik a földön kívüli élet nyomait, de nem találják.

Hiheti, hogy az evolúció létezett, és úgy történt, ahogyan le van írva, és nincsenek olyan bizonyítékok, amelyek az ember

keletkezését sokkal régebbre teszik, mint ami az ember eredetérıl szóló hivatalos könyvekben áll.

Ön hiheti, hogy a Földön ez ideig még sohasem létezett technikailag fejlett civilizáció.

Ön hiheti, hogy a bőnözés legyızhetetlen szörny, és a háború az ember természetéhez tartozik.

Hiheti, hogy a világegyetem az İsrobbanással kezdıdött, és hogy most tágul.

Hiheti, hogy a normandiai partraszállás zseniális katonai lépés volt.

És hihet még száz és ezer és millió dolgot, szentül meggyızıdve arról, hogy ezek bizony így vannak. Sorolhatja érvek

tömkelegét, amelyek mindegyike alátámasztja, hogy ezek a dolgok tényleg így vannak.

Ám ellenérvbıl elég egy is, hogy a tudás eme illuzórikus kártyavárai összedıljenek.

Ön a felsorolt dolgok egyikét sem tudja.

Ezek ugyanis nem tények!

Csak közlemények!

Amit ön kap, azok csak és kizárólag KÖZLEMÉNYEK.

Ön nincsen tudatában annak, hogy mi van, csak annak, hogy egy s mást közöltek önnel, mondván, hogy azok így és így

vannak, és nem másképp.

Az ön teljes világképe a média által adott közlésekbıl áll össze, és nem tartalmaz tényleges tapasztalatot.

3.

Azt mondhatnám, hogy ön nem áll semmiféle kapcsolatban az úgynevezett tudománnyal, a technikai fejlesztéssel, az

őrkutatással vagy a kormányzattal – csakis a médiával. Mindent onnan „tud”.

A média két részbıl áll össze: az egyik a tartalom, a másik az eszköz, amivel terjesztik. A tartalom a legtöbb esetben

csupán ideológia, vagy olyan közlemény, ami egy ideológiát támaszt alá; az eszköz pedig a tömegkommunikáció.

A média nem csak a tévé, a rádió és a sajtó. A média technikai oldalához tartozik minden olyan csatorna, amelyen át

tömegeket lehet elérni. A média részét képezik a színházak és a mozik éppúgy, mint a tankönyvek, regények, az Internet, az

osztálytermek és a nyilvános tömegmegmozdulások. Mindez a tömegkommunikáció részét képezi, amin keresztül

gondolatokat lehet eljuttatni a tömegekhez.

Ön néhány évet iskolában töltött el, ahol elolvasott x számú oldalt, meghallgatott n számú elıadást, és esetleg még

néhány szemléletes kísérletet is módjában állt végignézni vagy elvégezni, majd az iskola után újabb könyvek elolvasása

következett, és még nézte a tévét is, meg hallgatta a rádiót is, és izgalmas vagy unalmas beszélgetéseket folytatott arról, amit

látott és hallott – majd szentül meg volt gyızıdve arról, hogy tud valamit a világról.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

8

4.

Mondok egy példát. 1961-ben a CIA megpróbálta meggyilkolni Fidel Castrót; ezt az akciót hívják “Disznó-öböl akciónak”.

Ön ezt tudja.

Onnan tudja, hogy mondták önnek, hogy így volt.

Ha nem mondták volna, nem tudná.

Ha másképpen mondják, másképpen tudja.

És ha mást mondanak, mást tud.

Így megy ez; ilyen egyszerő, és ennyire nincs köze a valósághoz.

Ön összetéveszti a közleményeket és a tényeket. Ez az egyik módja, ahogyan manipulálják az életét.

De vegyünk egy másik példát, ami egészen más nagyságrend, mint a kubai ügy.

Tudja, merre vannak az Orkney-szigetek? Ez a terület Észak-Skócia legészakibb része, a Ben More Assynt hegytıl

északkeletre található. Történt ott valami 1903. február 19-én, kora hajnalban.

Hallott róla?

Nem?

Pedig nem éppen jelentéktelen esemény színhelye volt Skócia legkietlenebb vidéke a múlt század elején. Annyira nem

jelentéktelen, ami ott és akkor történt, hogy annak egyenes következménye volt az elsı és a második világháború, a vietnami

háború, a két afgán és a két iraki háború, és további mintegy negyven kisebb-nagyobb helyi háború, sıt maga a hidegháború

is.

Láthatja: nem apróságról van szó, mégis olyan szigorú titokként kezelték, hogy a mai napig is mindösszesen huszonkét

ember lett beavatva a részletekbe (én voltam az egyik).

Az elmúlt bı egy évszázad majd' minden háborúját szándékosan robbantották ki valami miatt, ami egy embertelen,

elhagyott tájon történt egy sötét, pokolian hideg kora hajnali órában, 1903 elején.

A háborúk azért voltak, hogy fegyvereket, fegyverrendszereket, katonai taktikákat teszteljenek és fejlesszenek, és hogy

viselkedési mintákat ültessenek el az emberi fajban.

És mindez azért történt, mert egészen pontosan 1903. február 19-e óta tudjuk, hogy 2012. december 26-án meg fogják

támadni a Földet.

És ez a rengeteg háború csak felkészülés, az edzés egy igazán nagy háborúra.

Hallott errıl?

Nem?

Nem baj: én sem, csak most találtam ki. Amennyire én tudom, semmi hasonló nem történt semmikor.

De nem is ez a lényeg.

A lényeg az, hogy ön összetéveszti a közleményeket és a tényeket.

Nevezzük bár vallási fanatizmusnak, vagy vakbizalomnak azt, ahogyan ön a médiát kezeli, a lényeg, hogy a média a

félrevezetés és a manipuláció legfıbb eszköze. És ne feledje:

nem csak a tévé és az újságok alkotják a médiát.

5.

Az eszméket, az elméleteket, a tényeket és hazugságokat menedzselni kell éppúgy, mint egy sztárt vagy egy márkát.

Publikálni kell, bemutatni minden elképzelhetı fórumon, és annyiszor, amennyiszer csak lehetséges.

Az emberek életének a részévé kell tenni.

Fel kell rá hívni a figyelmet.

Ha mindezt nem teszik meg, nem fog elterjedni.

És ha nem terjed el, az emberek nem fogják azt hinni róla, hogy igaz.

Fellengzısen rá lehet mondani valamire, hogy ezt így és így gondolják az emberek, vagy hogy ez és ez a közvélemény,

de az ilyesmi egyáltalán nem lehet érv amellett, hogy a dolog igaz.

Megvan annak a módja, ahogyan valamit publikálni lehet, ahogyan valamirıl elıadást tartani, ahogyan valamivel be lehet

kerülni a tévébe, és ahogyan valamivel kapcsolatban el lehet nyerni a tudóstársadalom (stb.) támogatását. Ez megint csak

nem annak a dolognak az igazságtartalma.

Egy információ elterjedésének kritériumai sokkal inkább az ismertség, a pénz, a szimpátia és más effélék, mintsem az

információ igaz volta.

Tudja, az inkvizítorok nem néztek bele Galilei távcsövébe. Nem érdekelte ıket. Az emberek többsége soha semmilyen

információt nem ellenıriz. Netán azt hiszi, hogy a tudományos lapok fıszerkesztıi bizonyítékokat követelnek a cikkek íróitól?

Így tehát amit ön tudni vél, azt nem azért tudja, mert igaz.

Mindaz, ami úgymond „köztudott”, egyszerően csak menedzselt információ, semmi több.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

9

A CIVILIZÁCIÓ SZÜLETÉSE

A MÁSODIK LECKE A VILÁGRÓL

1.

A civilizáció születése egy roppant kényes téma. Talán mind közül a legkényesebb. Valószínőleg ennek az egész

könyvnek ez a legfantasztikusabb része, és ha van olyan pont a könyvemben, ahol elveszíthetem önt, akkor alighanem ez az

a pont.

A manipuláció törvényei szerint ennek a fejezetnek kellene az utolsó fejezetnek lennie, és csak azután elıállni ezekkel a

súlyos kijelentésekkel, miután már száz és száz dologban megszereztem az egyetértését. De most, mégis muszáj itt az elején

elıhozakodnom a civilizáció születésével, mert a késıbbi oldalakon újra meg újra vissza kell majd utalnom erre a részre, és

mert a civilizáció alapjainak ismerete nélkül a többi sem lenne érthetı. De különösebben hihetı sem.

Magának az emberi civilizációnak a születése egy olyan téma, amely meglehetısen kívül esik a köznapi vagy a

tudományos gondolkodáson. Mintha valami kimondhatatlan tabu lenne. Vagy mintha önmagában olyan mértékben lenne

fantasztikus, hogy az emberek többsége kapásból a science-fiction (vagy a vallás) tárgykörébe sorolja.

A történelemkönyvek tanúsága szerint az emberi civilizáció keletkezése egy hosszas folyamat terméke volt, nem köthetı

egy adott idıpillanathoz vagy egy adott színhelyhez, és sohasem hangzott el senki szájából, hogy „Ezennel megalapítom a

civilizációt ezen a bolygón!”

Sıt, még az is vita tárgya lehet, hogy egyáltalán mit nevezünk civilizációnak, és meddig kell a múlt ködébe vetnünk

tekintetünket, hogy megtaláljuk a kezdeti idıszakot.

Az ıskor eleje a civilizáció kezdete?

Vagy az ókor eleje?

Az ıskori hordák már civilizációnak tekinthetık?

Vagy a törzsközösségek megjelenése és elterjedése lenne a civilizálódás elsı lépése?

Vagy az elsı birodalom felbukkanása az elsı lépés?

Netán az írás megjelenése?

Hol volt a civilizáció bölcsıje? Volt egyáltalán?

És ha volt egy pillanat, amikor megszületett, mikor volt az a pillanat?

2.

A válaszokat a felvetett kérdésekre én magam sem tudom. Bizonyosságom nincs, csupán információim vannak, amelyek

vagy igazak, vagy nem. Szerencsére ez a könyv semmi egyéb, mint érvek győjteménye, és minden esetben ön dönti el, hogy

egy feltevésemmel mit kezd, vagy kezd-e egyáltalán valamit.

George Orwell szerint: aki uralja a jelent, az uralja a múltat is. Saját munkásságom tapasztalataival a hátam mögött a

leghatározottabban kijelenthetem, hogy Orwellnek teljesen igaza volt. A hatalom birtokosai számára a múlt meghamisítása

minden korban és minden vidéken afféle sport, hobbi és kötelezettség is volt egyszerre. A „történelemtudományban” ezt úgy

fogalmazták meg, hogy a „történelmi felfogások”, „történelmi irányzatok” vannak, amik idıvel változnak. De ez nem fedi a

valóságot. A valóság az, amirıl Orwell beszélt.

A civilizáció szóra a hivatalos anyagok három meghatározást szoktak adni. Ezek a következık:

1. A barbárság utáni társadalmi berendezkedés.

2. Egy adott társadalmi szintet elérı közösségek felbukkanása.

3. A munkamegosztásra épülı közösségek elterjedése.

Az egyes számú definíció tarthatatlan, mivel enyhén szólva szubjektív, a kettes számú pedig azért hasznavehetetlen,

mert igencsak homályos. Ráadásul az elsı és a harmadik meghatározás ellentmond egymásnak: a vándorló és mindent

feldúló, meghódító barbárok történelemformáló jelentıséggel bírtak, volt kultúrájuk, mővészetük, vallásuk, és eredményeiket

látva biztosak lehetünk benne, hogy meglehetısen szervezettek voltak. Marad tehát a harmadik definíció.

Viszont abban a pillanatban, hogy elfogadjuk ezt a hármas számú meghatározást, máris belesétáltunk egy gondolati

csapdába, ami, úgy tőnik, teljesen elkerülte a történészek és régészek figyelmét. Mert hogy is szól a definíció? A

munkamegosztásra épülı közösségek elterjedése. Ezek olyan közösségek, amelyek munkamegosztásra épültek, és ezek a

típusú közösségek földrajzilag nagy területen terjedtek el.

Munkamegosztás és elterjedtség.

Hogyan történhetett? A világban szétszórtan elhelyezkedı, kezdetleges törzsek egymástól függetlenül, hirtelen feltalálták

a szervezést és hirtelen rájöttek, hogy ha megszervezik magukat és a tevékenységeiket, akkor ezerszer hatékonyabbak

lehetnek?

Teljes képtelenség, hogy így történt volna. Ez még egy mesében is túl erıs lenne.

Megszervezni egy közösséget ügy, hogy az teljesen önellátó legyen, óriási feladat. Ez nem olyan valami, amire véletlenül

rá lehet jönni, mint például arra, hogy a tőzbe ejtett húst könnyebb rágni.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

10

Ma egy jól menı nagyvállalat, amely óriási profitot termel, és amelynek stabil pozíciója van a gazdaságban, nem önellátó!

Tehát egy önellátó közösség hosszú távon való fenntartása rendkívüli szervezési ismereteket igényel. Hosszú idın

keresztül összetartani egy közösséget a külsı fenyegetettség, az ellenséges közösségek, az elemek tombolása, a belsı

viszályok, a vidék biztosította táplálék- és építıanyag-készletek kimerülése stb., ellenére, hihetetlenül nagy feladat.

A szervezéstan egyike a legfontosabb tudományoknak, és jelentısége messze felülmúlja a tőzgyújtás vagy a kerék

felfedezését.

Az emberi közösségek emberekbıl állnak. Tehát a szervezést emberek találták ki, és emberek terjesztették el.

Emberek...

Vagy inkább egy ember?

Mert ha egy konkrét személy volt az, aki feltalálta (kidolgozta) a szervezéstant, akkor ı volt az a személy, aki kitalálta és

megalapította az emberi civilizációt.

3.

Az elmúlt huszonöt évben végzett munkám során, mérhetetlen mennyiségő titkos iratba nézhettem bele. Ezek egyikében

találtam egy nevet és egy dátumot. A név: Anhaido. Az idıpont pedig tizenhétezer évvel ezelıtti.

Anhaido egy kiirtott törzs sámánja, és egyetlen túlélıje volt, és állítólag ı alapította az emberi civilizációt.

Nem tudom, hogy mindez igaz-e, de az rendkívül valószínő, hogy tényleg létezett egy ember, aki kitalálta a szervezést,

és aki ezáltal megalapította a civilizációt. Talán Anhaido-nak hívták, talán sámán volt, talán egy törzs egyetlen életben maradt

tagja. És talán nem.

A kérdés itt az, hogy bárki volt is, aki kieszelte a civilizációt, tudta-e, hogy mit csinál?

Vagyis hogy tudatosan tette-e, amit tett, és hogy volt-e egy olyan pillanat a történelemben, amikor valaki fogta magát, és

így szólt: „Ezennel megalapítom a civilizációt!”?

4.

Vannak bizonyos jelek, amelyek arra utalnak, hogy Anhaido (vagy bárhogy hívták is), pontosan tudta, hogy mit tesz,

amikor hozzákezdett munkájához.

Anhaido létrehozta az elsı – mai fogalmaink szerinti – államot. Ennek az országnak voltak törvényei, mőködési

szabályzata, hierarchiája, közigazgatása, államformája, érdekei, rövidtávú és hosszútávú céljai.

Ez az elsı állam még ma is létezik.

Ugyan nincsenek határai, nincs zászlója, nincsenek ünnepei, és nincs himnusza sem, mégis ott van a térképen.

A neve: Civilizáció.

Ennek az elsı államnak a területén jött létre a többi. A világtérképen látható valamennyi ország együttesen alkotja ezt az

elsı államot, melyet Anhaido hozott létre.

A Civilizáció nevő államnak van kormánya, van törvénykönyve, van gazdasága, van hadserege, van hírszerzése, és van

rendırsége.

Hosszútávú célja a szervezettség terjesztése.

Államformája pedig: rejtett diktatúra.

5.

Hogy mik azok a jelek, amelyek arra utalnak, hogy Anhaido pontosan tudta, mit csinál, amikor létrehozta a szervezéstant,

és útjára indította a történelem elsı államát, az emberi civilizációt?

A Civilizáció jelenlegi felépítése és mőködése olyannyira sajátságos, és olyannyira beleivódott a civilizáció szövedékébe,

hogy egyszerően elképzelhetetlen, hogy ezt a rendszert valakik menet közben találták ki és vezették be. Nem következhetett

be egy ilyen fajta hatalomátvétel.

Ha az igazi hatalom tulajdonosai valóban a királyok, a császárok és a fıpapok voltak, nem engedték volna meg, hogy egy

kívülálló elvegye tılük a hatalmukat. Mit ajánlhattak volna fel nekik a hatalmukért cserébe, amikor minden vagyon az övék volt

és felette álltak a jogrendszerüknek? Mivel fenyegethették volna ıket, amikor minden erı az ı kezükben összpontosult,

hadseregek és kémszervezetek formájában?

A könyv késıbbi fejezeteiben vázolásra kerül a Rendszer maga, úgy, ahogyan az mindennapi életünkben megnyilvánul,

egyfajta szisztémát adva a történelem, a média hírei és a napi események értelmezéséhez. Ennek a szisztémának a hatására

olyan fokú tudatosság és összefonódás sejlik fel a felszín alatt, amelyet senki nem gondolna valóságnak, mégis ez a valóság.

És ez a valóság elıször a legteljesebb elutasítást váltja ki az emberbıl. Azután iszonyú félelmet. És végül mélységes

dühöt. Mert semminek nem kellene úgy lennie, ahogyan van.

Anhaido egy olyan államot épített fel, amely már a kezdet kezdetén is meghúzódott a háttérben, összefogta, és kontroll

alatt tartotta az emberi közösségeket, a törzseket, a falvakat, majd késıbb a városokat, az országokat és a birodalmakat.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

11

A Civilizáció az egyik legnagyobb és legbriliánsabb ötlet az emberiség történelmében. Páratlan a maga nemében. Az

intelligencia diadala. Anhaido (vagy bárki volt is), a történelem egyik legnagyobb géniusza. Sajnálatos, hogy zsenialitását az

elnyomás szolgálatába állította.

A Civilizációt ki kellett találni, és létre kellett hozni. Ha a mostani eltőnne, újat kellene a helyére rakni. Ez szükségszerő.

Az már nem szükségszerő, hogy a Civilizáció az elnyomásra épüljön, és tönkretegye az emberiséget.

Hogy Anhaido miért hozta létre a Civilizációt, azt nem tudom. Elméleteim ugyan vannak, de egyiket sem áll módomban

alátámasztani.

Talán tényleg sámán volt és tényleg egy kiirtott törzs egyetlen életben maradt tagja. Ha ez az igazság, akkor

elképzelhetı, hogy ezekben keresendı a motivációja.

A törzsén belül nem fenyegette veszély, mert fontos ember volt, akire hallgattak, akire odafigyeltek. De a többi törzset

nem tartotta a kezében, és ezen majdnem rajta is vesztett. Talán emiatt találta ki, hogy minden emberi közösséget összefog

egyetlen hatalmas rendszerbe.

Az pedig, hogy ez a rendszer láthatatlan legyen, sámán voltából eredhet, hiszen sámánként a hatalma abból táplálkozott,

hogy ı volt az egyetlen a törzsben, aki „kapcsolatban állt” a LÁTHATATLAN szellemvilággal.

6.

A Civilizáció, azaz az elsı állam hasonlóképpen épül fel, mint a látható, felszíni államok. Van egy kormánya, amelyet a

késıbbiekben legfelsıbb kasztként fogok említeni; és van egy közigazgatási rendszere, amely magában foglalja a politikai

apparátust, a gazdaságot, a rendfenntartó intézményeket, és egyfajta médiahálózatot; ez a közigazgatási rendszer a

mélyvilág.

A Civilizáció felszínén található az emberek által ismert felszíni világ, amelyben olyan országok vannak, mint például

Izland, Szaúd-Arábia, Spanyolország, az Egyesült Államok vagy Ukrajna.

A felszíni világot a mélyvilágtól a máz választja el. A máz a média által létrehozott illúzió, egy hamis valóság, amely azon

a módon mőködik, hogy leköti az emberek figyelmét, és összezavarja ıket, a tényeket illetıen.

A máz a világ összes hazugsága együttvéve.

A máz csak van, és nem csinál semmit. Semmi misztikus nincs a létezésében és a mőködésében. A mélyvilág

folyamatosan látható, és látható az is, hogy a máz állításai hazugságok. Én látom a mélyvilágot, látom, ahogyan mőködik.

Ennek egyszerően az az oka, hogy nem hiszek a mázban. Mindegy, hogy a média milyen hangosan és milyen hosszú idın át

szajkóz valamit, én tudom, hogy nem igaz, és ezért elutasítom. Így a máz nincs rám hatással.

A máz elutasítása nem azt jelenti, hogy valaki nem néz tévét. Ha hisz egy kétezer évvel ezelıtt írt pergamentekercsben,

akkor hisz a mázban.

A máz bizonyos értelemben rá van erıltetve az emberekre, hiszen a médiától visszhangzik az egész világ. Mégis, bárki,

bármelyik pillanatban teljesen félredobhatja a média által felkínált hamis valóságot, és mindössze emiatt az elutasítás miatt,

megláthatja a mélyvilágot.

A legfelsıbb kaszt kapcsolatban áll a mélyvilággal és a mélyvilágon keresztül irányítja az egész Civilizációt, annak

minden részét.

A világot hálózatokon keresztül irányítják, ezek a hálózatok természetesen rejtettek.

Az egyik hálózat a gazdaságot irányítja, a másik a politikát, a harmadik az erıszakipart, a negyedik az ideológiát.

Az erıszakiparhoz tartozik a bőnözés, a háború, a háborús fenyegetettség, a hírszerzés, a fegyverkezés, és a

haditechnika fejlesztése.

Az ideológia hálózatához tartozik a teljes média, mindenfajta ideológia kieszelése, elterjesztése és kontrollálása. Én az

ideológia hálózatban dolgoztam, és ideológiákat terveztem meg.

A legfelsıbb kaszt azért hozott létre négy hálózatot, hogy senki ne lásson át mindent, és hogy a hálózatokat egymással

kontrollálni lehessen.

A Civilizáció hierarchiája rendkívül zárt. Az információáramlás a legszigorúbban kontrollálva van. Senkit nem avatnak be

többe, mint amennyi a munkája eredményes elvégzéséhez minimálisan szükséges. Csak azok ismernek minden titkot, akik

legfelül vannak.

A legfelsıbb kasztból vagy a mélyvilágból még soha senki nem lépett ki a nyilvánosság elé, hogy a valóságról, a világ

igazi arcáról beszéljen az emberek. A történelemben még soha senki nem tett ilyet.

Én vagyok az elsı áruló.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

12

A HATALOM LÉNYEGE

A HARMADIK LECKE A VILÁGRÓL

1.

A hatalom az a képesség, hogy valósággá tegyük, amit eldöntöttünk.

Ebben a definícióban az is benne van, hogy valóra váltsuk az elképzeléseinket – akkor is, ha az másoknak nem tetszik,

vagy kifejezetten tesznek az ellen, hogy el tudjuk érni, amit célul tőztünk magunk elé. A hatalom tehát magában foglalja a

tényleges fizikai erıszakot, és az azzal való fenyegetızést is.

A politikai hatalmat a fizikai erıszak és az azzal való fenyegetızés tartja fenn. A kormánynak szüksége van hírszerzésre,

hadseregre és rendırségre (egyszóval: erıszakszervezetekre), hogy érvényesíteni tudja az akaratát. Ezek nélkül a

szervezetek nélkül a politikusok majd’ mindegyike rövid életet élne.

Rengeteg embernek vannak olyan titkai, amelyek ha kitudódnának, mentális összeomlásához vezetnének. Ezek

többnyire apróságok, és inkább a szégyenérzettel állnak összefüggésben, mintsem tényleges bőncselekmények volnának.

Ezen titkok feltárásával és dokumentálásával az emberek többsége sakkban tartható. Erre jó egy hírszerzı ügynökség.

A körözés, az üldöztetés, a meghurcolás, a szabadságvesztés, és a fegyveres erıszak (a komoly testi sérülés vagy halál)

olyan tényezık, amelyeknek már a puszta említésével, annak demonstrálásával, hogy valakit ezekkel el lehet tiporni, az

embereknek a jóval több, mint 99 százalékát sakkban lehet tartani. A maradék óriási százalékát pedig ezek tényleges

alkalmazásával lehet sakkban tartani.

A gazdasági hatalom látszólag szelídebb, mint a politikai. Ám az elımenetel, a munkahely, a biztos megélhetés, a

vagyon, a fedél, a létbiztonság elvesztése, vagy az éhhalál réme olyan tettekre sarkallhatja az embert, amely ellentmond a

józan észnek, és az elveinek.

A gazdasági hatalom a politikai hatalmon alapszik. Hiszen a törvények, és az azokat érvényesítı erıszakszervezetek

nélkül a gazdaság nem mőködhetne.

Amit a nagyvilágban megfigyelhetünk, azt megtaláljuk kisebb léptékben is. Ha egy családot veszünk alapul, abban is

ugyanazt látjuk, amit a politika és a gazdaság esetében: azé a hatalom, akinél a testi erı és/vagy a pénz van.

És tekintettel arra, hogy a gazdasági hatalom a politikai hatalmon alapszik, a politikai hatalmat pedig az

erıszakszervezetek tartják fenn, úgy tőnik, hogy a hatalom lényege a tényleges erıszak vagy az azzal való fenyegetés.

De ez csak a látszat.

2.

Bármerre indulunk is el a vizsgálódásban, rövid úton az emberi tényezıknél találjuk magunkat.

A gazdasági és a politikai hatalom az erıszakszervezetek tényleges erején és látszólagos erején (fenyegetés) múlik. De

felmerülnek bizonyos kérdések.

A rendır miért viszi börtönbe a számára teljesen ismeretlen embert?

A katona miért lövi agyon a számára teljesen ismeretlen embert?

A bíró miért ítéli börtönbüntetésre vagy halálra a számára teljesen ismeretlen embert?

A kém miért veszi videóra a számára teljesen ismeretlen ember szexuális szokásait?

Persze, felszínesen nézve rávághatjuk, hogy azért, mert mondták neki. Azért, mert ezt és ezt a parancsot kapta.

De miért érdekli, hogy mi a parancs?

Miért dob valaki bombát egy házra, ahol olyan emberi lények százai laknak, akiknek sose látta az arcát, akiknek soha

nem hallotta a nevét, és akiknek talán mindegyike értékesebb ember, mint ı? Miért?

Mert ha nem teszi meg, hadbíróság elé állítják és elítélik.

De miért állítják hadbíróság elé? És miért ítélik el?

És egyáltalán – miért lett katona?

Ha senki nem lenne katona, senki nem dobná le azokat a bombákat semmilyen lakóházra.

Ha senki nem lenne rendır, senkit nem tartóztatnának le.

Ha senki nem lenne bíró, senkit nem ítélnének el.

Vajon a világ összes bírója közül hánynak tettek hideg acélt a torkára, amikor azon gondolkodott, hogy milyen munkát

végezzen felnıtt korában, és suttogták a fülébe győlölettıl terhes hangon, hogy „Jogi pályára mész, vagy itt döglesz meg!!!”?

Talán egynek sem. Talán egynek. De miért lettek bírók a többiek?

A rendır bemegy a munkahelyére, kap egy nevet és egy címet, és megy, hogy letartóztasson egy férfit vagy egy nıt,

akirıl fél pillanattal elıbb még azt sem tudta, hogy a világon van. És ha az illetı ellenáll, akkor erıszakot alkalmaz, és fizikai

sérülést okoz neki, vagy akár meg is öli. És teszi ezt függetlenül attól, hogy az illetı tényleg elkövetette-e a bőncselekményt,

amivel vádolják vagy sem. Miért?

Mert ezért kapja a fizetését?

Miért kellett ezt a munkát választania?

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

13

Mert ez is csak egy munka, és valakinek ezt is el kell végeznie?

Miért kellene?

Ha a hatalom lényegét, végsı természetét kutatjuk, egy adott határig elég jól elvagyunk azzal az elképzeléssel, hogy a

hatalom lényege a tényleges fizikai erıszak vagy annak fenyegetése, de ha elég mélyre ásunk, a tétel egyszerően megdıl.

Mert valahol véget ér az erıszakkal való kontrollálás láncolata.

És ez nem csak társadalmilag igaz, hanem igaz minden egyes embernél is.

Mindenre van példa, és mindennek az ellenkezıjére is. Mindenre rá lehet kérdezni, és mindig fel lehet tenni egy újabb

kérdést.

És ha átkozottul kitartóak vagyunk, akkor el fogunk jutni egy olyan kérdésig, amire már nincs más válasz, mint az, hogy

„Azért tettem, mert egyszerően így döntöttem.”

3.

Máglyákkal, köztéri kivégzésekkel, nyilvános kínhalállal rengeteg embert rá lehet venni arra, hogy essenek térdre,

kulcsolják össze a kezüket, és kántáljanak.

De ettıl még nem fognak hinni.

Egy gondolat elfogadtatásához más eszköz kell, az erıszak itt nem mőködik.

Nem számít, milyen hitelesen színleli valaki, hogy elhitt mindent – nem hitt el semmit, és csak azért játssza el a szerepét,

hogy túlélje a kalandot.

De szemernyi hit sem lesz benne.

És amíg nem hisz, amíg nem vallja igaznak a felkínált hazugságot, egy külsı erıvel kell féken tartani.

Ha a hazugságot elhitte, a külsı erıre nincs többé szükséges.

Mert ha a hit már kialakult, onnantól ı maga fogja féken tartani saját magát.

Hitet nem lehet erıszakkal létrehozni. A hit kialakításához nem erı kell, hanem valami egészen más.

Tekintély kell hozzá.

Az emberek a tekintélyeknek hisznek, tehát ha valamit el akarunk hitetni az emberekkel, tekintélyekre van szükségünk.

Az, hogy a világot az erıszak, a pénz és a politika irányítja – látszat. Mindezek alatt ott találjuk az emberi tényezıt: olyan

dolgokat, mint elképzelések, érzelmek, vágyak, remények.

Ezek mélyén pedig nem találunk mást, mint eszméket, értékrendeket, és világképeket.

4.

Az általános nézetek nem maguktól alakulnak ki, hanem tudatosan kialakítják azokat. Egy elképzelést valamirıl úgy lehet

elterjeszteni, ahogyan bevezetnek a köztudatba egy új márkát vagy egy új sztárt, és hajszálpontosan ugyanazokat az

eszközöket használják.

Vegyük például az İsrobbanást.

Az İsrobbanás nem azért lett általánosan elfogadott nézet, mert igaz. Hiszen ki látta, hogy volt İsrobbanás? A fizikában

számtalan olyan elmélet található az univerzum keletkezésérıl, amelyek elvetik az İsrobbanás lehetıségét, ám ezek az

elméletek nem terjedtek el.

Ha azt hiszi, hogy mindez magától történt, akkor gondolkodjunk egy kicsit.

Hogyan lehet valamit elterjeszteni?

Vegyük ezt az elméletet: az univerzum az ısrobbanással keletkezett. Valaki valahol kieszelte. Azután elmondta

másoknak. Azután megjelent néhány újságban. Viták robbantak ki. Könyveket írtak róla. Újabb és újabb cikkek jelentek meg a

témáról. Bekerült a rádióba, a tévébe. Azután elfogadta a tudós társadalom. Azután a tudományos akadémia. És végül

tananyaggá vált, és aki arra kérdésre, hogy hogyan keletkezett a világegyetem, nem azt a választ adta, hogy az

İsrobbanással, az rossz osztályzatot kapott, és akár meg is buktathatták. Vagyis, összefoglalva: valaki kitalált egy elméletet,

amelyet azután a tömegkommunikáció eszközeit felhasználva elterjesztettek, és közismertté tettek.

Így történt, mert nem történhetett volna másként.

Ez a HOGYAN TÖRTÉNT kérdésre adott válasz.

És miután tisztába jöttünk azzal, hogy az İsrobbanás elmélete nem magától terjedt el, hanem elterjesztették, feltehetünk

egy másik kérdést, amely sokkal kényesebb a hogyannál:

MIÉRT terjesztették el ezt az elméletet?

Mit akartak vele elérni? Mit akartak vele elhitetni?

5.

A tekintély szó olyan embert jelöl, akit követnek. A tekintély olyan valaki vagy valami, amit figyelembe vesznek. A tekintély

nem feltétlenül negatív fogalom, hiszen ha valaki bizonyítottan kiemelkedı egy területen, akkor óhatatlanul is tekintélynek

számít, vagyis olyan embernek, akire odafigyelnek, és mondandójának különleges jelentıséget tulajdonítanak.

A probléma a tekintélytisztelet, és nem a tekintély.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

14

A tekintélytiszteletnek az a foka, melyet úgy határoznak meg, hogy „Nem az számít, hogy mit mondanak, hanem az, hogy

ki mondja”.

Mert ez már beteges.

Amikor egy ember fontosságát mérhetetlenül eltúlozzák, amikor egy embert beteges módon istenítenek, amikor egy

embert vakon követnek, és amit mond, azt fenntartások nélkül igaznak fogadják el, akkor bizony már nagy baj van.

És ami még nagyobb baj, az ennek a jelenségnek a nehezen észrevehetı volta.

Hadd hozzak fel erre egy példát: ön biztosan tudna mondani egy-két embert, akik vakon követnek másokat, de azt már

valószínőleg nem veszi észre, hogy ön is ezt teszi.

6.

A tekintély a bizalmon alapszik. Mindenki, aki tekintéllyel rendelkezik, elnyerte az emberek bizalmát. Lehetséges, hogy ez

a bizalom hamis, mert csupán csak egy jól felépített kampány az oka, de nem az számít, hogy valóban érdemes-e az

emberek bizalmára vagy sem, hanem az, hogy élvezi-e a bizalmukat vagy nem. Volt idı, amikor Hitler milliók bizalmát élvezte,

pedig egyetlen emberét sem érdemelte ki. A látszat nagy úr.

Minden korszaknak megvoltak a maga favorizált tekintélyei: olyan emberek, szervezetek és tanítások, melyeknek

emberfeletti tekintélyt tulajdonítottak. Ezeket az embereket, szervezeteket és tanításokat tekintették azokban az idıkben az

igazság megkérdıjelezhetetlen forrásainak.

Valamikor régen, az ıskorban és az ókorban, ha egy kijelentést egy szellemnek, démonnak vagy istennek tulajdonítottak,

akkor az emberek vakon elhitték, hogy az a kijelentés igaz. Ha valaki azzal állt elı, hogy egy szellem, démon vagy isten

közölte vele, hogy ezt és ezt kell tenni, akkor az emberek megtették, amit szerintük az a bizonyos imádott szellem, démon

vagy isten „parancsolt”.

A középkorban az Isten (Krisztus, pápa, anyaszentegyház stb.) volt a világ nagy részén az igazság

megkérdıjelezhetetlen forrása. Ha egy kijelentést Istentıl eredeztettek, az emberek vakon elhitték, hogy az a kijelentés igaz.

Azután eljött a felvilágosodás kora, és a tudomány vált az igazság megkérdıjelezhetetlen forrásává. Ha egy kijelentést

úgy fogalmaztak meg, hogy beleszıtték a „tudományos tény”, a „tudósok igazolták” vagy a „tudósok kimutatták”, vagy valami

hasonló szókapcsolatot, az emberek vakon elhitték, hogy a kijelentés igaz.

Minden kornak megvoltak a maga emberfeletti tekintélyei – és ezek a tekintélyek voltak az igazság felülbírálhatatlan,

megkérdıjelezhetetlen, kétségbevonhatatlan forrásai.

Akár szellemekrıl, istenekrıl, démonokról, angyalokról, Istenrıl, akár a tudományról volt is szó, mindig ott volt a bizalom.

Ezrek és ezrek, milliók és milliók hittek ugyanabban a tekintélyben, és ez a hitük rendszert vitt az életükbe, közösséggé

kovácsolta ıket, és közös egyetértésük, közös világlátásuk megalapozta kapcsolataikat. Semmi sem fejezi ki annyira az

együvé tartozást, mint az egyetértés. Bármi is volt tekintély a szemükben, az élvezte bizalmukat.

A sámánok, a varázslók, a papok és a tudósok is tettek olyan dolgokat, amelyek fontosak, értékesek voltak a közösség

számára. Az adott korban, az adott földrajzi területen ık voltak a legfontosabb, legnagyobb tiszteletnek örvendı emberek.

Mai szemmel nézve elítélhetnénk, vagy megvethetnénk a régmúlt idık sámánjait, varázslóit, papjait, de abban a korban,

amelyben ık voltak a tudás forrásai, számtalan olyan tettet hajtottak végre, amelyek hasznosak, építı jellegőek voltak.

7.

A történelemben mindig is léteztek olyan központok, amelyeket az igazság megkérdıjelezhetetlen forrásainak tartottak. A

legfelsıbb kaszt ezt a jelenséget használta ki hazugságai terjesztésére.

Követeket küldtek ki a világba, hogy csatlakozzanak ahhoz a központhoz, melyet az igazság forrásának tartanak, és

adják ki magukat sámánnak, varázslónak, alkimistának, asztrológusnak, papnak, szerzetesnek, lelkésznek; és beszéd közben

sőrőn emlegessék az olyan emberfeletti tekintélyt közvetítı szavakat, mint „szellemvilág”, „istenek”, „Isten”.

A legfelsıbb kaszt követei úgy öltöztek, úgy viselkedtek, úgy beszéltek és látszólag úgy is éltek, mint az igazi sámánok,

varázslók és papok.

És az igazság megkérdıjelezhetetlen forrásaként számon tartott központból hazugságokat hangoztattak, amiket az

emberek vakon elfogadtak igaznak.

És egyszer csak milliók életét bénította meg a létezı legostobább babona; és egyszer csak „normális” emberek tízezrei

állig felfegyverezve lerohantak és kiirtottak békés falvakat, és eleven csecsemıket hajítottak a tőzbe a csıcselék

éljenzésének fülsiketítı hangzavarában.

A „felvilágosodás” korában ugyanez történt, hajszálpontosan ugyanez játszódott le.

A legfelsıbb kaszt követeket küldött szét azzal a megbízatással, hogy adják ki magukat tudósnak, használják az adott

tudományág szakkifejezéseit, vegyék magukra az elvárt modorosságokat, a tudós adott korszakban elfogadott sztereotip

külsı jegyeit, és hazudjanak, hazudjanak, hazudjanak.

Az emberek méltán bíztak a tudományban, és amikor olyan férfiak és nık tőntek fel, akik úgy néztek ki, mint a tudósok,

és úgy is beszéltek, mint a tudósok, akkor azt hitték, hogy valóban tudósokkal állnak szemben.

És hittek nekik. Fenntartás nélkül.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

15

8.

Az a munka, melyet én végeztem a legfelsıbb kasztnak az elmúlt negyed évszázadban, olyan gondolatok, illetve egész

gondolatrendszerek kitalálása és kidolgozása volt, melyeket tekintélyek segítségével terjesztettek el, vagy a késıbbiekben

akarnak elterjeszteni a világban.

Ezeket a kiemelt fontosságú eszméket gondolat-bálványnak neveztük.

A gondolat-bálványokat ideológiába kell csomagolni, hogy el lehessen hitetni az emberekkel.

A gondolat-bálvány az egy olyan eszme, mint például az, hogy „ép testben ép lélek”.

Ez egy ısrégi reklámszlogen volt, amely a test imádatához vezetett.

Az emberiség fejlıdéséhez viszonylag kevés szépségkirálynı, fotómodell és bodybuilder járult hozzá, következésképpen

az „ép testben ép lélek” egy ostobaság. Nincs tapasztalatunk, amely alátámasztaná a szlogent (merthogy az „ép test” már

réges-rég nem az egészséget jelenti)

Ezért kidolgoztak egy ideológiát, amely elhitette az emberekkel, hogy igaz.

Az ideológia egy érvgyőjtemény, amely alátámasztja a központi gondolatot, az eszmét, a gondolat-bálványt.

Az ideológiát pedig tekintélyek adják el az embereknek.

Tekintélyek, akiknek hisznek.

Így alakítja a világot a legfelsıbb kaszt, tetszése szerint.

A hatalom lényege tehát a tekintély. Akinek a kezében vannak a tekintélyek, akinek a kezében vannak azok az eszközök,

amelyekkel tekintéllyé tehet valakit, vagy lerombolhatja valaki szavahihetıségét, az birtokolja a hatalmat.

Ebbıl kifolyólag a Föld minden hatalma a legfelsıbb kaszt kezében van.

AZ ANYAG VALLÁSA

A NEGYEDIK LECKE A VILÁGRÓL

1.

A világképeknek az a dolguk, hogy választ adjanak a végsı kérdésekre.

Minden világkép annak magyarázata, hogy mi az ember, mi a szerepe a világmindenségben, mi az univerzum, honnan

ered, mi az élet, mi a halál, mi az élet értelme, valamint hogy mi a jó és mi a rossz.

Minden világkép ezekre az alapvetı kérdésekre ad választ.

A materialista világkép homlokegyenest ellentmond ezekben a kérdésekben minden más világképnek.

A termodinamika második fıtétele a természettudomány egyik legjobban alátámasztott adata. E fıtétel kimondja, hogy

zárt rendszerben az idı elırehaladtával az entrópia növekszik. Az entrópia azt jelenti: rendezetlenség, káosz.

Ellenvethetjük, hogy egy palettára rendezetlenül feldobált festékpacákból a mővész a munkája során (vagyis az idı

elırehaladtával) képet fest, és egy valóban jó festmény óriási rendezettséget kíván.

Ellenvethetjük azt is, hogy amikor valaki a földön kaotikusan szanaszét heverı kövekbıl felépít egy házat, az nem tesz

mást, mint hogy az idı elırehaladtával a rendezetlenségbıl rendezettséget hoz létre.

Számtalan ehhez hasonló példát hozhatnánk még fel, melyek mindegyike ellentmond az entrópia elvének.

A termodinamika második fıtételének védelmezıi a fenti ellenérvekre azt a választ szokták adni, hogy a törvény a „zárt

terekre” érvényes, és azt tekintjük zárt térnek, amibe kívülrıl nem lehet betenni semmit.

Erre az ellenzık azt mondják, hogy ilyen nem lehetséges, mert ahhoz, hogy egy apró, 0,5x0,5 milliméteres kis kockában

igazán zárt teret hozzunk létre, el kellene különítenünk az egész univerzumtól, nehogy kívülrıl valami hatással legyen a kocka

falain belül lévı térre. Márpedig ezt megtenni lehetetlen.

Az érvek és az ellenérvek oda-vissza repkednek, de maga a vita teljesen lényegtelen. Mivel a legfelsıbb kaszt a

tekintélyeket az entrópia elve mellé sorakoztatta fel, az ellenérveknek meg nem nagyon ad teret a médiában, az elvet

hivatalosan mindenhol a világon elfogadták. De igazából még ez sem fontos.

Ami igazán fontos, az ez: 1865-ben egy német fizikus, Rudolf Clausius elıállt a termodinamika második fıtételével,

melyet a gızgépekkel végzett kísérleteire alapozott. Mintegy húsz évvel késıbb a legfelsıbb kaszt úgy vélte, hogy ez a fıtétel

nagyon alkalmas lesz a materializmus megalapozottságának bizonyítására. Az akkori elıdöm egy kicsit átfogalmazta az

eredeti tételt, és így kezdték el használni, és a mai napig is így használják.

A huszadik század elejére meglehetısen pesszimista világnézetek alakultak ki, az átfogalmazott fıtételnek

köszönhetıen. Olyan elképzelések születtek, miszerint az élet törvényszerően el fog pusztulni az egész univerzumban, és

hogy maga az univerzum is törvényszerően elpusztul majd, mert ezt mondja ki a termodinamika második fıtétele.

De ezt a termodinamika ÁTFOGALMAZOTT második fıtétele mondja ki, és nem az eredeti!

Az átfogalmazott tétel így hangzott: „Zárt térben a rendezetlenség az idı elırehaladtával növekszik”.

Az eredeti megfogalmazás pedig így szólt: „Magára hagyott térben a rendezetlenség az idı elırehaladtával növekszik”.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

16

Tehát nem „ZÁRT TÉRBEN”, hanem „MAGÁRA HAGYOTT TÉRBEN”!!!

És az, hogy „magára hagyott”, eredetileg annyit jelentett, hogy az „ember által nem befolyásolt”.

Elképesztıen nagy munka volt elérni, hogy egész generációk nıjenek fel úgy, hogy ne is értsék az entrópia törvényét, és

ne lássák a különbséget „zárt tér” és „magára hagyott tér” között.

Ez a törvény az egyik alaptétele a materializmusnak.

Csakhogy ellentmond a materializmusnak. (Legalábbis eredeti formájában; átfogalmazott formájában meg egyszerően

nem igaz.)

Mert hogy mit is állít ez a méltán híres második fıtétel? Azt állítja, hogy az értelem rendezettséget hoz létre. És ahol

nincs értelem, ott csak és kizárólag KÁOSZ van. Ezt mondja ki a termodinamika második fıtétele.

És ez teljesen igaz.

És cáfolja a materializmust.

2.

A termodinamika második fıtétele majdnem romba döntötte a materializmust, és rengeteg munkát adott az olyanoknak,

mint én. A probléma eléggé súlyos volt. Leírom tételekbe foglalva, hogy érthetıbb legyen, mennyire:

1. A materializmus szerint a fizikai univerzumon kívül nem létezik semmi.

2. A fizikai univerzumban minden fizikai és kémiai reakciók összessége.

3. Az élet, az értelem, az intelligencia fizikai és kémiai reakciók összessége.

4. Az entrópia törvénye szerint az idı elırehaladtával a káosz növekszik.

5. Köznapi tapasztalatainkból tudjuk, hogy az idı elırehaladtával a rendezettség növekszik, amennyiben értelem van

jelen.

És BUMM, ezen a ponton az egész világkép megroskadt.

És mit tettek a legfelsıbb kaszt ideológusai?

Elıálltak egy új lappal: a Jokerrel, az adu ásszal, az egylapos mindent vivı kártyával, ami még a pókerben is mattod adna

és lesöpörné az asztalt.

Ez a mindent és mindenkit lehengerlı érv pedig a véletlen volt.

A VÉLETLEN.

A káoszból néha véletlenül rendezettség születik.

Véletlenül...

Tehát a 6-os pont így hangzik:

6. A rendezetlenségbıl az idı elırehaladtával néha rendezettség jön létre, amely véletlen, és azért történik, mert az

univerzumban olyan irtózatos mennyiségő véletlen reakció történik minden pillanatban, hogy némelyik véletlenül nem a káoszt

növeli, hanem a rendezettséget.

És erre a hat tételre épül fel a materializmus.

Így néz ki ez a világkép, ha megfosztjuk a tekintélyek keltette ámulattól: ilyen összerakott, ilyen megalapozott, ilyen

briliáns.

Voltak korszakok, amikor a világ majd’ minden tekintélye azért küzdött, hogy elhitessék az emberekkel, hogy nem jól

látják, nem jól gondolják, hogy nincs elég eszük, hogy felfogják, miért van minden rendben a materializmussal kapcsolatban.

(Merthogy semmi sincs rendben.)

3.

A fizikai univerzum egyik alapszabálya szerint tehát az idı múlásával növekszik a rendezetlenség, vagyis a káosz. Mivel

azt tapasztaljuk, hogy ezek ellenére a rendezettség is növekszik, a materializmus bevezeti a véletlen fogalmát, azt állítván,

hogy a rendezettség véletlenül növekszik, a véletlennek tulajdonítva mindazokat a jelenségeket, melyeket más világképek

Isten és a lélek létezésével magyaráznak.

A materialista világkép arra a kérdésre, hogy „Mi az ember?”, azt feleli, hogy egy anyagból és energiából, évmilliárdok

alatt, pusztán véletlenül létrejövı anyagi tárgy.

Arra a kérdésre, hogy „Mi az ember szerepe a világmindenségben?”, a materialista világkép azt a választ adja, hogy

semmi.

A materializmus a „Mi az univerzum?” kérdésnél ismét a véletlenhez nyúl vissza, melyet már a „Mi az ember?” kérdésnél

is használt, és azt mondja: az univerzum a semmibıl véletlenül jött létre; a semmiben egyszerre megjelent egy szupergolyó,

amely rendkívül kicsiny volt, és magában hordozott minden anyagot és energiát, ami jelenleg létezik, majd ez a szupergolyó

hirtelen felrobbant belsı feszültségének következtében, és elkezdett tágulni, egyre csak tágulni, és még ma is tágul. És ebben

az irdatlanul nagy robbanásban történt, történik minden.

A materializmus azt állítja, hogy a világegyetem teremtésében való hit gyerekes fantazmagória, majd azt állítja, hogy a

világegyetem egyszer csak megjelent a semmiben. A különbség, hogy Istent a véletlennel helyettesíti, és azt mondja, hogy a

világegyetem VÉLETLENÜL jelent meg a semmiben, nem pedig tudatos teremtés következtében.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

17

A „Mi az élet?” kérdésre a materialista válasz az, hogy egy túlértékelt, egyszerő fizikai és kémiai jelenség, melynek fıbb

ismérve például az anyagcsere. Léte véletlen, jelentısége nincs; puszta anyagi dolog.

A halál a materializmusban az élılénynek nevezett közönséges fizikai-kémiai szervezıdés öntudatának nevezett

közönséges fizikai-kémiai szervezıdésnek a megszőnése, alapelemeinek felbomlása következtében. Jelentısége nincs.

A „Mi az élet értelme?” ısi kérdésre a materialista világkép igen tömör feleletet ad: semmi.

Az életnek nincs értelme és nincs célja, csupán véletlen szervezıdés, és semmiben sem különbözik például a kavicstól,

és azt kérdezni, hogy mi az élet értelme, illetve célja, ugyanaz, mint azt kérdezni, hogy mi a kavics értelme és célja.

Az atomok, részecskék, kölcsönhatások és kémiai reakciók világában semminek nincs célja, így semminek nincs értelme.

A materialista világkép még abban is teljesen különbözik minden más világképtıl, hogy nem tartalmaz elképzelést jóról és

rosszról, sıt egyenesen azt állítja, hogy sem jó, sem pedig rossz nem létezik.

Egy olyan világban, ahol minden mechanikus, hogyan lehetne valami jó, valami más pedig rossz?

Ahhoz, hogy legyen jó és rossz, elıször valamilyen célnak kell lennie, a materializmusban azonban az élet céltalan, mivel

léte a véletlennek köszönhetı.

Egy ilyen vagy olyan irányú, de egyébként minden célt nélkülözı, véletlen mozgás, vagy véletlen ütközés, vagy véletlen

bomlás, vagy véletlen reakció nélkülözi a célt és a szándékosságot, tehát a jó és a rossz fogalma tarthatatlan.

A materializmus szerint.

4.

A materialista világkép szerint az ember egy közönséges tárgy; nincs szerepe a létezésben; minden, ami létezik,

véletlenül jött létre, és véletlenül lett olyan, amilyen; az élet semmi, a halál is semmi; az életnek nincs értelme, mert nincs

célja; és nincs jó, és nincs rossz.

Ez a felsorolás nem a materializmus kisarkítása vagy leegyszerősítése. Ténylegesen ez az, amirıl szól. Ha megfosztjuk

az ideológiától, nincs más, ami marad, csak ez a néhány tétel.

Bár a materializmus alapgondolata az ókorig nyúlik vissza, ideológiává bıvülése és elterjedése alig száz éves. Ez alatt a

száz év alatt az embereknek gyökeresen megváltozott az önmagukról, a világegyetemrıl, és magáról az életrıl alkotott

felfogása. Az élet értékérıl vallott elképzelés is megváltozott.

Ez az alig száz év olyan tragédiákba sodorta az emberiséget, amelyekre nincs példa a történelemben.

Lezajlott két világháború, egy hidegháború; a bőnözés, az ırület olyan mértékben vált részévé életünknek, amilyet

korábban elképzelni sem tudtunk. Minden valószínőség szerint az elmúlt egyetlen egy évszázadban több ember halt

erıszakos halált, mint valamennyi évszázadban együttesen.

A XX. század a materializmus kora. Az emberi faj kipusztulásának réme még soha ezelıtt nem fenyegetett.

Hátborzongató módon, rengeteg ember gondolja úgy, hogy az emberiség végül kipusztul. És ez a „végül” azt jelenti, hogy

mindössze néhány évtized vagy néhány év alatt.

Aki már állt egy anya, egy apa, egy gyermek, egy barát, egy szerelme sírja felett – még az sem tudja elképzelni, mit is

jelent a valóságban az, hogy kiirtják az emberiséget. Még az sem tudja elképzelni, aki túlélt egy náci haláltábort.

Ha kiirtják az emberi fajt, akkor ön meghal, és meghal mindenki, akit valaha is szeretett, akit most szeret, és akit a

jövıben szeretne meg. Megsemmisül a mővészet, eltőnnek a felfedezések, és többé egyetlen álom sem valósul meg. Az

emberiség totális kipusztulása nem olyan téma, amely eltőrné a szellemeskedést vagy a felelıtlenséget.

Csak egy eszelıs maradna tétlen, amikor veszély fenyegeti a saját életét, vagy egy számára fontos ember életét. Annak

a személynek a felfoghatatlanul szélsıséges ırületére pedig már nincs is megfelelı szó, aki tétlen marad, amikor az egész

világon mindenkit a halál fenyeget.

5.

Vessen egy újabb pillantást a materializmus tételeire, és gondoljon bele:

A dolgokról alkotott felfogásunk határozza meg a dolgokhoz való hozzáállásunkat.

A hozzáállásunk határozza meg azt, amit teszünk.

Ezek nagyon fontos és nyilvánvaló igazságok.

A materializmusban nincs jó, nincs rossz; az életnek nincs célja; és az embernek nincs semmiféle szerepe a létezésben.

Alig száz éve hisszük ezt, és a halálunkon vagyunk – és minden jel szerint el is pusztulunk.

Az ırület egyes egyedül hazugságokon alapszik. A hazugság a legerısebb és legkifinomultabb tömegpusztító fegyver.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

18

TUDOMÁNY ÉS BABONA

AZ ÖTÖDIK LECKE A VILÁGRÓL

1.

Valószínőleg keveseknek okoz gondot annak belátása, hogy a materializmus erkölcsi tanítása – már ha egyáltalán

beszélhetünk ilyenrıl – meglehetısen alacsonyrendő és igen hathatósan hozzájárult az emberiség lealacsonyodásához,

elzülléséhez. Ám ugyanakkor a materializmusnak számtalan csodát tulajdonítanak, olyan vívmányokat, mellyel

megajándékozta az emberiséget.

Ha Isten, akkor az olyan vallások jutnak az eszünkbe, mint például a kereszténység; ha reinkarnáció, akkor olyan

vallások, mint amilyen mondjuk a buddhizmus.

És mi jut eszünkbe, ha a materializmus kerül szóba?

A tudomány.

Ha arról beszélünk, hogy mit adtak a vallások az emberiségnek, két dolgot említhetünk meg: az egyik az erkölcsi tanítás,

illetve az erkölcsi tartás, a másik pedig a babonaság.

Ha pedig arról beszélünk, hogy mit adott az emberiségnek a tudomány, megemlíthetjük ugyan a hidrogénbombát és a

biológiai fegyvereket is, de nem ezen lesz a hangsúly, hanem a tudomány igaz csodáin, a tudomány vívmányain, a fejlett

orvostudományon, a légi közlekedésen, a tévén, a számítógépen, és így tovább, és így tovább.

A képlet valahogy így él képzeletünkben:

Isten, lélek = vallás.

Materializmus = tudomány.

Ez azonban egyáltalán nem igaz, és nem egyéb, mint manipuláció terméke.

A materializmus és a tudomány nem egy és ugyanaz, sıt a kettınek egymáshoz nincsen semmi köze.

2.

Képzeljen el egy kirakós játékot, amely akkora, mint az univerzum. Ha azt akarnánk kifejezni, hogy hány mozaikdarabka

alkotja a teljes képet, kimondhatatlan számot kapnánk – mondjuk az 1-es után odaírunk még ezer milliárdszor ezer milliárd

nullát. A tudomány a mozaikdarabkákkal foglalkozik, a mozaikdarabkák megtalálásával, beazonosításával, és annak

megállapításával, hogy ezek a mozaikdarabkák hogyan kapcsolódnak egymáshoz.

Annak fejtegetése, hogy vajon mit ábrázol a teljes kép, valamennyi megtalált, beazonosított és a helyére rakott

mozaikdarabka által együttesen kiadott kép, nem a tudománynak, hanem a filozófiának a tárgya.

A tudománynak majd csak akkor lesz a teljes kép a tárgya, miután valamennyi mozaikdarabkát megtalálta és a helyére

rakta.

A mozaikdarabkáknak azonban máig csupán csak egy kis részét találta meg a tudomány, és ezeket sem sikerült teljesen

beazonosítani és a helyére tenni.

A materializmus egy világkép, amely a teljes képpel foglalkozik és a létezés végsı kérdéseire próbál választ adni. Ez

filozófia, ez ideológia, és nem tudomány. Egyetlen tudománynak sem tárgya a teljes kép.

A természettudományok és a mőszaki tudományok a fizikai univerzumot vizsgálják, az anyagi világot, vagyis ezek

materiális, azaz anyaggal foglalkozó tudományok.

A materializmus szó azt jelenti: anyagirányzat. Ez egy filozófia irányzat neve.

A materiális szó azt jelenti: anyagi, anyaggal kapcsolatos. Ez nem egy filozófiai irányzatnak a neve, semmi köze hozzá.

Filozófiai irányzatok, ideológiák pedig egyetlen tudománynak sem képezik tárgyát.

Az, hogy a tudósokat hagyományosan materialistának nevelik, nem a tudomány hibája vagy természete.

3.

A tudomány a valóság megismerésének EGYETLEN eszköze.

Semmilyen más módszer nem létezik, amellyel meg lehet ismerni a valóságot. A tudomány célja a valóság

megismerése.

A tudomány ágazatokra való felosztása önkényes, de elengedhetetlen, mert a valóság oly hatalmas, hogy képtelenség

lenne átfogni. Ezért a tudományt ágazatokra osztották fel: mindegyik ágazat más és más terület valóságának megismerésével

foglalkozik.

A tudományos kutatás szigorú módszertanhoz kötıdik.

A tudomány pontos megfigyeléseket végez, a megfigyelésekbıl következtetéseket von le, a következtetéseket

elméletekké formálja, melyek, ha helyesek, újabb megfigyeléseket tesznek lehetıvé.

Ezen a módon halad elıre a tudomány a valóság egy-egy részterületének megismerésében.

Ennek semmi köze nincs a tekintélyekhez vagy a pénzhez vagy bármilyen ideológiához.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

19

A valódi tudományos kutatásnak éppen az a lényege, hogy minden effélét félresöpör.

A tudománynak tehát van igazi célja, ez pedig a valóság megismerése.

A tudománynak nem célja egyes emberek hírnevének a biztosítása, vagy egyes termékek eladása.

A tudomány annyira fontos, akkora jelentıséggel bír, hogy ha ezt azok is fel bírnák fogni, akik figyelmen kívül hagyják

igazi célját, és a valóság megismerése helyett egy ideológia igazolásának eszközét látják benne, valószínőleg holtan

rogynának össze.

Ha a tudomány, mint intézmény, azzal foglalkozna, ami ténylegesen a dolga, akkor a legfelsıbb kasztot már réges-rég

felfedezték és elpusztították volna.

4.

Nincsen semmilyen más lehetıség bármiféle valóban létezı dolog vagy jelenség megismerésére, mint a tudományos

kutatás módszertana. A tudományos kutatás módszertana a VALÓSÁG megismerésének EGYETLEN eszköze.

Nem CSAK a fizikai univerzum megismerésének eszköze – hanem a VALÓSÁG megismerésének eszköze. Tehát,

amennyiben létezik lélek és létezik Isten, ez az egyetlen mód arra, hogy bizonyosságot szerezzünk róluk és megismerjük

ıket.

A tudományos kutatás nem bonyolult berendezésekbıl és bőzlı laboratóriumokból áll, hanem

1. pontos megfigyelésekbıl,

2. a megfigyelések pontos dokumentálásából,

3. a megfigyelésekbıl levont helytálló következtetésekbıl,

4. a következtetésekbıl formált helytálló elméletekbıl, melyek újabb megfigyeléseket jeleznek elıre és tesznek lehetıvé.

Ezt a módszert bárki alkalmazhatja, egy filozófus is, egy pap is, egy sofır is, egy postás is, vagy bárki.

A valóság létezik, és nem tesz semmi egyebet, és nincsen tudatában a doktori és professzori címeknek.

A tudomány, mint intézmény, nem a valóság kutatásával foglalkozik, hanem a materialista világkép, vagyis egy ideológia

igazolásával.

Ami nem illik bele a világképbe, azt belekényszerítik, vagy figyelmen kívül hagyják. Nem is hinné, hogy az

intézményesített tudomány milyen nagyvonalú tud lenni a tények figyelmen kívül hagyásában.

Az, amit ma tudományként ismerünk, a legfelsıbb kaszt tekintélyekbıl álló hadserege.

Ez egy tényleges hadsereg, melyet az elménk, a tudásunk, a józan eszünk ellen vetnek be.

OSZD MEG ÉS URALKODJ

A HATODIK LECKE A VILÁGRÓL

1.

Valamikor régen, az ısi idıkben, a törzsközösségek kialakulásának idején, amikor az élet már több volt az állandó

küzdelemnél, és volt idı elgondolkodni a dolgokon, valaki egyszer észrevette, hogy két nem van: nık és férfiak. Nem értette,

miért van ez, elment hát a törzs Nagy Tekintélyéhez, és megkérdezte tıle, hogy miért vannak a nemek.

A törzs Nagy Tekintélyének azonban sejtelme sem volt arról, hogy miért vannak nık és férfiak, mert hát honnan is lett

volna, de mivel sem kellı bátorsága nem volt ahhoz, hogy beismerje tudatlanságát, sem elég esze ahhoz, hogy rájöjjön, hogy

a bölcsesség azzal kezdıdik, hogy „nem tudom”, kitalált egy választ, és azt hazudta, hogy ez az oka a nemek létének.

Talán így kezdıdött.

Talán nincs más a mélyben, mint egy tudatlan, gyáva és ostoba ember privát kis biznisze, akinek se ereje, se képessége

nem volt ahhoz, hogy sokra vigye, de becsvágya gátlástalanná tette.

Talán így történt.

De az is lehet, hogy ennél sokkal tudatosabb volt a kezdett, és éppen ezért sokkal gonoszabb is.

Hamis célpontok, ellenségképek kieszelése, ellentétek szítása – ez az, amiben a legfelsıbb kaszt verhetetlen.

Oszd meg és uralkodj. Ez a legfelsıbb kaszt kedvenc játszmájának a neve, melyet az évezredek folyamán tökélyre

fejlesztett.

2.

A nemi eszmények jópofa, kedves dolgoknak tőnnek. Mintha a természet rendelte volna, hogy legyenek nık és férfiak,

hogy a nık a gyerekekrıl és az otthonról gondoskodjanak, a férfiak pedig harcoljanak és vadásszanak. Olyan valóságos ez

az egész! Legalábbis ennyi évezred nemi eszményeivel a hátunk mögött, mindenképpen.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

20

A legfelsıbb kaszt folyamatosan azon mesterkedik, hogy elterelje az emberek figyelmét a valóságról, vagyis magáról a

legfelsıbb kaszt mőködésérıl. Ehhez játszmákat találnak ki és adnak el az embereknek. Ezek a játszmák lekötik a

gondolkodásukat, felırlik az energiájukat és kitöltik az idejüket.

A közel-keleti válság, az angolok és az írek ellentétei... Az egésznek nincsen semmi értelme. Az emberek szeretnek

békében élni, szeretnek álmodni, és valóra váltani, amit kitaláltak. Akkor meg miért harcolnának egymás ellen? Miért ölnék

egymást? Miért dúlnák fel egymás otthonát?

Nos, azért, és csak és kizárólag azért, mert megbújik a háttérben egy legfelsıbb kaszt, amelynek az érdekei úgy

kívánják, hogy ellentéteket szítson.

A vallások közti szembenállás, a filozófiai irányzatok, az okkult iskolák közti ellentétek, a népek és dinasztiák közti

konfliktusok, a rasszok ellenségeskedései, és a kulturális különbségek okán kirobbantott háborúk mind-mind mesterségesek

és azt az egyetlen célt szolgálják, hogy LEKÖSSÉK az emberek figyelmét, érdeklıdését, gondolkodását, érzelmeit, energiáját,

és idejét. Semmilyen más oka nincs ezeknek az ellentéteknek.

A legfelsıbb kaszt legbriliánsabb találmánya a háborúskodás területén a nemek szembefordítása volt. Ezzel folyamatos

belsı konfliktusra kárhoztatta az emberiséget. Mondhatni, állandó háborús feszültséget kreált, és tette ezt a szokott módján –

vagyis fogott egy eszmét, melyet gondolat-bálvánnyá tett, ezt körbevette egy ideológiával, vagyis hazugságokkal, majd

bevetette a tekintélyeit, és azok lehengerelték az emberiséget.

És az eredmény?

Az eredmény az lett, amit vártak.

Tönkrement, kisiklott életek; emberek óriási tömegei, akik sosem lettek azok, amik lehettek volna.

3.

A nemi eszmények a természet törvényeinek tőnnek, pedig nem azok. Ezek egyetlen ember elképzelései, melyeket

elterjesztettek és elfogadtattak. A nemi eszmények nem természeti törvények, hanem csupán közmegegyezések.

A nemi eszmények idırıl-idıre változnak, sıt földrajzi területenként eltérıek lehetnek. A nemi eszmények mondják meg,

hogy mit várnak el egy nıtıl, és mit várnak el egy férfitıl. Aki nem felel meg az elvárásoknak, azt nem tekintik igazán nınek

vagy igazán férfinak.

Kezdetben a nemi eszmények kizárólag a viselkedésrıl szóltak, arról, hogy egy nınek vagy egy férfinak hogyan kell,

hogyan illik viselkednie különféle helyzetekben. Aki nem viselkedett az elvárásoknak megfelelıen, azt különféle szankcióknak

vetették alá.

A büntetés lehetett megvetés, kiközösítés, sıt akár kivégzés is. Létezett és létezik olyan nemi eszmény, amely szerint a

nı a férfi tárgyi tulajdona, és ha a nınek csupán annyi a bőne, hogy nem az elvárt hangsúlyokkal ejti ki a szavakat beszéd

közben, már azért megölhetik.

Ez a szokás!

Ezt követeli meg az illem!

Mindannyian milliószor hallhattuk már ezt, de vajon honnan ered egy szokás? És miért terjedt el? És miért KELL

betartani? És ki mondja meg, hogy mi az illem? És miért KELL betartani?

A viselkedésrıl szóló nemi eszmények tehát – mint az látható – kiváló alkalmak arra, hogy a rájuk való hivatkozással

embereket nyomorítsanak meg. Mert ezért, és CSAK ezért találták ki ıket. Ez a funkciójuk.

4.

A nemi eszmények ürügyek arra, hogy rákényszerítsenek embereket valamire, vagy hogy kirekesszék ıket. Még ha olyan

jól hangzó dolgokat említünk is, mint például az, hogy egy férfinak bátornak kell lennie, kimondatlanul is ott rejlik benne, hogy

a bátorság nem nıies.

Ez már kirekesztés.

A gyengébbik nem...

Oh, én csak egy gyenge nı vagyok!

Ha férfi lennék, most behúznék neki egy akkorát!

Amikor még a hírszerzésben dolgoztam, személyesen ismertem néhány professzionális gyilkost. Volt köztük egy lengyel

származású amerikai nı. Nagyon alacsony, vézna, törékeny kis virágszál, olyan bájos arccal, hogy az ember szinte

mesefigurának nézte. Likvidálandó férfiak mellé építették be barátnınek, titkárnınek, sofırnek, asszisztensek, mikor mi

adódott.

Ha megkapta a jelet, megölte a célpontot, majd eltőnt.

Mindig puszta kézzel ölt.

Néha nála két fejjel magasabb, hatvan-nyolcvan kilóval nehezebb, tízszer erısebb férfiakat.

Amikor én utoljára találkoztam vele, huszonöt éves volt, és tizennégy gyilkosság volt a háta mögött. Soha nem sérült

meg, soha nem került bajba. Úgy ölt, ahogyan más lélegzik.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

21

Egyszer megkérdeztem tıle, hogyan csinálja. Azt mondta, nyakra üt, egész közelrıl, és eltöri a légcsövet. Ha valamiért

nem tudna hozzáférni a nyakhoz, akkor kinyomja a célpont szemét, és azután töri el a légcsövét.

Megkérdeztem, mekkora erı kell egy légcsı eltöréséhez?

Megmutatta.

Ott álltunk egymással szemben egy irodában; én öltönyt viseltem, ı sötét farmernadrágot és bordó pulóvert. Világosbarna

haját a feje tetejére tőzte, néhány tincs a homlokába lógott. Amikor mosolygott, ragyogott az arca. Azok a hatalma, gyönyörő,

tiszta kék szemei olyanok voltak, mint egy ártatlan kislány szemei. Minden kis porcikájából a veszélytelenség sugárzott.

Rám villantotta tökéletes, hófehér fogsorát, rápislantott az órájára, és közben a másik kezével lecsapott.

Megütött. A nyakamon. Alig egy centivel a légcsövem mellett.

Mint egy bővész, úgy terelte el a figyelmemet a mozdulatról, ami gyors volt, mint a villám. Nem volt erıs ütés, épp csak

egy kicsit zsibbadt tıle a nyakam pár percig.

Nevetgélve cseverésztünk még egy keveset a demonstráció után, de én teljesen leizzadtam. Olyan aprónak, olyan

védtelennek látszott. Azt hittem, ha erıszakra kerülne a sor közöttünk, kettéroppantanám, mint egy szalmaszálat. De

tévedtem. Ha meg akart volna ölni, megölt volna, egyetlen kis ütéssel, és nekem semmi esélyem nem volt ellene.

Hát ilyen veszélytelen egy nı.

Az a jelenség, hogy egy nı nem harcol, vagy ha mégis, akkor nem hatékonyan, nem fizikai korlátokra vezethetı vissza,

hanem mentális korlátokra.

A nemi eszmények mentális korlátok.

5.

Amikor a nemi eszmények túllépnek a viselkedésen, a konfliktus, melyet okoznak, csak még tovább dagad.

Nemi eszményekkel el lehet érni, hogy az ember ellensége legyen a családjának, vagy saját magának.

Mert mi van akkor, ha a legfelsıbb kaszt kieszel egy új gondolat-bálványt, majd kitalál hozzá egy ideológiát, majd beveti a

tekintélyeket, és a médiát, és ELFOGADTATJA, hogy az a hazugság, amit kieszelt, igaz?

Tételezzük fel, hogy ez a gondolat-bálvány úgy szól, hogy a magas, vékony nık a legvonzóbb, legigazibb nık.

És tételezzük fel, hogy a világon élı nık nagy többsége NEM ILYEN.

Nos, ebben az esetben milyen eredményt kapunk?

Egy valóságos horrort.

Tönkrement életeket, szétesett kapcsolatokat, borzalmas önértékelést, és szakadatlan küzdelmet egy ideálként felkínált

testalkat eléréséért.

Más szavakkal, az eredmény, amit kapunk: konfliktusok emberek között, konfliktusok családon belül („Miért nem tudtál

hozzámenni egy magasabb férfihoz?! Miattad kell magányosnak lennem! Tönkretetted az életemet! Dögölj meg, anya, dögölj

meg!!!”), és konfliktusok emberek lelkében.

Valamikor régen, Európában a testesebb, kicsit kövérkés nıket tartották a nıi nemi eszményképnek. Akkoriban a magas,

karcsú nıkre járt rá a rúd. Mert valakire mindig rájár. Ez ennek az egésznek a lényege.

És ha a legfelsıbb kaszt kitalálja, hogy a magas, atletikus testalkatú férfiak az igazi férfiak, akkor mi lesz az összes többi

férfival, akiknek nem ilyenek a testi adottságaik?

Azután jön a szex. Egy nınek legyen nagy melle. De mi van azokkal a nıkkel, akiknek nem nagy? Egy nınek legyenek

kicsi, hegyes mellei. De mi lesz azokkal a nıkkel, akiknek nem ilyen melleik vannak? Egy férfinak legyen hatalmas a pénisze.

És mi lesz azokkal, akiknek nem az? Egy férfinak legyen dús szırzet a mellkasán. És mit tegyenek azok, akiknek nincs?

Bárhonnan nézzük is, minden nemi eszmény emberek milliárdjait rekeszti ki.

A viselkedésrıl és a testi sajátosságokról szóló nemi eszmények annyi fájdalmat, annyi veszteséget, annyi halált, annyi

tönkrement életet, annyi széthullott kapcsolatot, annyi öngyőlöletet, annyi kisebbrendőségi érzést, annyi konfliktust keltettek a

világban, hogy ember legyen a talpán, aki képes ennyi borzalmon átverekedni magát és meglátni a mélyben a lényeget.

A lényeget, azt, amit mindez eltakar.

Hogy ez az egész MENNYIRE tudatos.

6.

Egy ember értékét a testi adottságai határozzák meg. Egy ember létjogosultságát az határozza meg, hogy egy adott nemi

eszménykép szerint elfogadható-e a teste.

Ezek a gondolat-bálványok az elmebaj legmélyén fogantak. Irracionalitásuk olyan mértékő, amit nem könnyő alulmúlni,

mégis elterjedtek az egész bolygón, széltében-hosszában.

Világunk mérhetetlen ostobaságok, kifejezett baromságok alapján mőködik.

Az, amit az emberiség önmagáról, a civilizációról, az életrıl, és az univerzumról gondol, teljesen megalapozatlan, és úgy

hülyeség, ahogy van.

Röhejes, légbıl kapott nézetekért háborúk robbantak ki, és tömegeket mészároltak le.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

22

Roppant nehéz szembenézni azzal, hogy elképzeléseink értelmetlenek. Iszonyú nehéz ezt elfogadni. És azért olyan

nehéz, mert ha elfogadjuk, hogy aminek nincs értelme, annak nincs értelme, azzal azt is el kell ismernünk, hogy mi magunk

sem lehetünk annyira intelligensek, mint hittük.

De ez az ár nem is olyan borsos, mint amilyennek elsı pillanatra tőnik.

A legfelsıbb kaszt a maga hadseregével (tekintélyeivel), és a média uralásával megırjített bennünket, és elvette az

életünket.

Mert élıhalottak vagyunk.

Élıhalottak, ahhoz képest, amilyenek lehetnénk, ha nem tették volna meg velünk mindazt, amit megtettek.

Ha maradunk a nemi eszményképeknél, és csak azt vizsgáljuk meg, hogy mit veszítettünk miattuk, hát megfagy a vér az

ereinkben.

Ebben a pillanatban a Földön több milliárd nı és férfi nem tanul semmit, nem talál ki semmit, nem fedez fel semmit, nem

alkot meg semmit, és nem visz véghez semmit, mert nem hiszi, hogy ez lehetséges.

Ezeknek az embereknek a gondolkodása és az érzelmei, nemi eszmények körül forognak, és próbálnak helyesen

viselkedni, helyesen élni, olyanná alakítani a testüket, amilyenné KELL, hogy elfogadják ıket, vagy próbálnak valami módon

megbirkózni azzal a borzalmas TEHERREL, hogy nem olyanok a testi adottságaik, mint amilyeneket az aktuális nemi

eszményképek elvárnak tılük.

Ebben a szent pillanatban több milliárd ember képességeit köti gúzsba néhány aljas, hazug eszme. És ha történelmi

távlatokat nézünk? Akkor mennyi embert kapunk, és mennyi életet?

Azt mondják: általában a nık butábbak, mint a férfiak. Ha valaki körülnéz a világban, láthatja, hogy ez igaz. Na de miért

az?

A válasz a nemi eszményekben található meg. Mivel illik foglalkoznia egy nınek, és mivel illik foglalkoznia egy férfinak?

És ha végignézünk az emberi történelmen, láthatjuk azt a rengeteg nıt, akik nem alkottak, nem fedeztek fel, nem találtak

ki és nem vittek végbe semmit, pedig képesek lettek volna rá – de egy eszménykép megakadályozta ıket abban, hogy

megtegyék.

És pontosan ugyanez elmondható a férfiakról is.

Ha a nık és a férfiak természetes hajlamaik és érdeklıdésük alapján választanának maguknak mesterséget, mővészetet

és egyéb elfoglaltságot ahelyett, hogy elvesztegetnék az idejüket a nıi és a férfi nemi eszményképek követésére, vajon hol

tarthatnánk már?

Ha a legfelsıbb kaszt az „oszd meg és uralkodj” elv alkalmazásával nem szít konfliktusokat a nemek között, vajon mikor

rúgtuk volna fel a port a Holdon?

1600-ban, az elmebeteg inkvizítorok népirtó hadjárata helyett?

Vagy még korábban?

Tudom, hogy ez erıs túlzásnak tőnhet, de én több milliárd potenciális mővészrıl, potenciális tudósról, potenciális

felfedezırıl és potenciális feltalálóról beszélek, akik közül soha egyikükbıl sem lett, sem mővész, sem tudós, sem felfedezı,

sem pedig feltaláló!

Holott lehetett volna!!!

De nem lett.

Mert a legfelsıbb kaszt úgy akarta, hogy ne legyenek, és inkább a tekintélyek hadseregével elfogadtatott nemi

eszményképek rabszolgái lettek.

Röviden, és tömören összefoglalva: ennyit veszítettünk eddig a percig, amiért elhittük a tekintélyeknek, hogy İK

JOBBAN TUDJÁK, és mi rosszul látjuk, rosszul gondoljuk, és rosszul hisszük

Elhittük a tekintélyeknek, hogy ostobák vagyunk. És amikor elhittük, azok is lettünk.

7.

Huszonöt évnyi legfelsıbb kasztnak végzett munkával a hátam mögött, néhányakat talán irritál, hogy úgy fogalmazok: mi.

Hogy úgy tekintek magamra, mint aki része, tagja az emberi fajnak, pedig negyed századon át dolgoztam az emberi faj ellen.

Nincs mentségem.

Nem számít, milyen hazugságok miatt döntöttem úgy, hogy nekik fogok dolgozni, nekik dolgoztam, és ártottam a

világnak. Ez volt a döntésem eredménye, és csak az eredmény számít.

Hibáztam, de beláthatom a hibáimat, és jogom van abbahagyni a hibákat.

Bőnöket követtem el, melyeket semmi sem enyhíthet, de jogom van abbahagyni a bőnök elkövetését.

Ostoba voltam, de jogom van felébredni.

Vak voltam, de jogom van látni.

Ez érvényes rám, és érvényes mindenki másra is.

A legfelsıbb kaszt elvette az eszünket, de beláthatjuk ezt, és jogunk van visszavenni.

A múlt elmúlt.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

23

ZÜLLÖTT CSILLAGOK

A HETEDIK LECKE A VILÁGRÓL

1.

Washington DC-ben van egy Fehér Ház nevő épület, melyet rengetegen ismernek. Ez az épület ott van. Ott van egy

helyen, nem mozdul el, sok szó esik róla, az emberek odamehetnek és megnézhetik, és bárki megy is oda, bármelyik

országból, nem számít, hány éves, hogy férfi-e vagy nı, fehér, fekete, ázsiai, eszkimó vagy bármi más, ha odamegy, ahol a

Fehér Ház áll, és abba az irányba néz, amerre van, akkor látni fogja. Ezen okból kifolyólag, a Fehér Ház viszonyítási ponttá

vált.

A Hold és a csillagok is viszonyítási pontok. Azért azok, mert ott vannak fenn, és mindenki láthatja ıket, aki arra néz,

amerre vannak. A híres embereket ezért nevezték el csillagoknak.

Ott álltak fenn a színpadon, vagy ott voltak a mozivásznon, mindenfelé látni lehetett az arcképüket, a média is foglalkozott

velük, és mindezek következtében az emberek tudták, hogy amikor egy adott híresség kerül szóba, az kicsoda.

Minden, amit bárki megnézhet, amire elegendı figyelem irányul, viszonyítási ponttá válik.

Hírességnek lenni azt jelenti: viszonyítási pontnak lenni. Hírességnek lenni nem a megélhetés egyik fajtája, hanem sokkal

több annál.

Sztárnak lenni azt jelenti: modellnek lenni, példaképnek lenni, mintának lenni.

Azt jelenti: tanárnak lenni.

Híresnek lenni annyi, mint tanítani. Minden sztár néptanító, akár tetszik ez neki, akár nem; akár elhiszi, akár nem.

És ha vetünk egy pillantást a világ hírességeire, azokra az emberekre, akiket a tömegek csodálnak és követnek, és látjuk,

hogy közülük mennyien pszichopaták, vagy közönséges bőnözık, vagy egyszerően csak értelmi fogyatékosok, akkor kapunk

egy elég jó magyarázatot arra, hogy mitıl ilyen a világ.

A hírességek tekintélyek.

Az ı segítségükkel árucikkeket, gondolatokat, eszméket, értékrendeket és életmódot lehet eladni.

Vegyünk egy zenészt, aki fellép ezer ember elıtt. Fenn áll a színpad tetején, a többiek meg lent vannak a nézıtéren, és

mindannyian felfelé néznek, és a zenészt látják. Ezért, amit a zenész mond, illetve képvisel, igen sokat nyom a latba. Ha ír

egy számot arról, hogy milyen jó marihuánát szívni, vagy a magánéletében heroint fogyaszt, akkor ezzel ténylegesen

drogossá tesz embereket – amiért ıt börtönbe kellene zárni, vagy ki kellene végezni.

A helyes válasz tehát arra a kérdésre, hogy minden dolog ellenére, a jó példák tökéletes hiánya ellenére, a rossz hírnév

ellenére, a bizonyítékok ellenére, hogy a kábítószerek egyértelmő káros hatásai ellenére, a tényleges tudományos

bizonyítékok ellenére, a számtalan tönkrement élet ellenére, a növekvı bőnözés ellenére, a drogfogyasztásból következı

társadalmi ellehetetlenülés ellenére, és annak ellenére, hogy EGYETLEN PÉLDA SINCS arra, hogy a kábítószer-függıség

valakit jobbá tett volna, miért fordulnak mégis fiatalok milliói a droghoz, bálványaik droghoz való hozzáállásában keresendı.

A világ legsikeresebb drogügynöke egy drogfüggı szupersztár.

Senki nem képes annyi embert függıvé tenni, mint az ı példája.

2.

Sikerült odáig eljutnunk, hogy manapság emberek kérkednek azzal, hogy ırültek. Kérkednek. KÉRKEDHETNEK!

Soha az emberiség történelmében nem volt még olyan szalonképes a romlottság, az ırület, mint manapság.

Ezt elérni nagyon komoly és nagyon átgondolt munkát igényelt, hiszen egész generációk természetes józanságát kellett

tönkretenni hozzá.

Hogyan terjeszti el a legfelsıbb kaszt a szexuális aberrációkat? Hogyan terjeszti el a drogfüggıséget? Hogyan terjeszti el

a züllöttséget?

Példamutatással.

Fognak néhány furcsa alakot, a média által elegendı figyelmet irányítanak rájuk, úgy állítják be ıket, mintha rendkívül

sikeresek és rendkívül boldogok lennének, és ezek által tekintéllyé, viszonyítási ponttá teszik ıket – de ezek az emberek

ırültek!

Rossz példát mutatnak.

Abnormális értékrendet képviselnek.

Így mőködik a máz, így irányítja az emberek figyelmét bizonyos dolgokra. Így hoz létre újabb és újabb tekintélyeket – a

média, és a korábbi tekintélyek által.

Próbáljon találni egy sztárt az irodalomban, a zenében vagy a filmben, az üzlet világában, a politikában vagy a

tudományos életben, aki teljesen normális, aki egy épelméjő értékrendet képvisel, aki úgy él, úgy viselkedik, zenéjén vagy

filmjein keresztül olyan mintát közvetít, amelyet érdemes elfogadni és követni!

Fog ilyet találni, de ijesztıen keveset.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

24

A kultúra hanyatlik, a máz egyre alacsonyabb szintő életmódot, világlátást és viselkedést állít az emberek elé, mint „jó

példát”, mint követelményrendszert.

Minél híresebb valaki, annál nagyobb tekintéllyel rendelkezik.

A világ legnagyobb sztárjainak többsége züllött figura, aki eszelıs módon viselkedik, ırült módjára él, és az értékek,

melyeket közvetít, nem értékek. A legnagyobb sztárok jelentıs része ténylegesen beteg ember.

És nem véletlen, hogy éppen belılük csináltak sztárt!

3.

A mővészet nagyon kényes téma a legfelsıbb kaszt számára. Nincs semmi, ami annyira kötıdne a szabadsághoz, mint a

mővészet, és nincs még egy olyan embertípus, amit nehezebb lenne elnyomni, mint a mővészt.

Míg a tudományos közéletet a kaszt viszonylag könnyen uralma alá hajtotta, és az ezen a területen kifejtett elnyomást ma

már kisebb erıfeszítések árán is fent tudja tartani, addig a mővészetre a mai napig is nagyon komolyan oda kell figyelnie.

Két nagy hazugság terjedt el a mővészettel kapcsolatban, amelyek gyakorlatilag elpusztították az igazi mővészetet. Ez a

két hazugság a következı:

1. A mővészet önkifejezés.

2. A mővészet célja a szórakoztatás.

Mindkettı rendkívül távol áll az igazságtól, és mindkettı alkalmas arra, hogy tévútra tereljen szinte bárkit, aki megpróbál

alkotni valamit.

Az a hazugság, miszerint a mővészet önkifejezés, ahhoz vezetett, hogy egyre több dolgot kezdtek mővészetnek nevezni,

és egyre több különc alakot kezdtek mővésznek hinni.

Így alakult ki az a nézet, hogy a mővész nincs teljesen magánál, ködös a tekintete, nincs kapcsolata a valósággal,

álmodozva jár-kel a világban stb.

A másik hazugság, amely azt állította, hogy a mővészet célja a szórakoztatás, ahhoz vezetett, hogy azt hitték, a

mővészetnek el kell feledtetnie az emberekkel a nyomasztó valóságot.

A legfelsıbb kaszt e két nagy hazugsággal lerántotta a mővészetet a mocsokba, eltörölte eredeti funkcióját, és

gyakorlatilag teljesen hatástalanná tette.

Ma már úgy tőnik, hogy a mővészet jópofa dolog ugyan, de nincs különösebb jelentısége, és szinte bármi fontosabb a

mővészetnél.

Pedig a mővészet valószínőleg még a tudománynál is fontosabb.

4.

Én az 1980-as évek elejétıl dolgoztam a legfelsıbb kasztnak, mint az ideológiák tervezımérnöke. A feladataim

tekintélyes része, fıként az elsı években, a mővészettel állt kapcsolatban.

A kasztnak volt egy óriási kudarca a science-fiction területén, amely demonstrálta a számára, hogy mekkora veszély

leselkedik rá nézve a mővészetben.

A huszadik század elsı felében a sci-fi nagyon felfutott, és a legfelsıbb kasztnak ez nem is volt ellenére, mivel a mőfaj

attól volt tudományos-fantasztikus, hogy az írók a bevett hazugságokat szajkózták. Ha valaki nem ezt tette, azonnal

„leminısítették” fantasy-vá a mővét.

Csakhogy az egész sci-fi ırületnek volt egy mellékhatása, amelyet az akkori elıdöm egyszerően nem ismert fel idıben.

Ez pedig az volt, hogy a világőrrıl szóló novellák és regények (és némiképp a filmek is) akkora érdeklıdést hoztak létre a

világőr felé az emberekben, hogy a kaszt kénytelen-kelletlen felállított egy őrprogramot, amely gyakorlatilag nem szolgált

semmilyen más célt, mint hogy demonstrálja az őrutazás nehézségeit, és értelmetlenségét.

A science-fiction aranykorának írói, azzal, hogy történeteikkel bevezették a köztudatba a bolygó- és csillagközi őrutazás

álmát, megteremtették az őrprogramot. Így történt, a legkisebb túlzás nélkül.

Okulva mindebbıl, a legfelsıbb kaszt azóta sokkal óvatosabb a látszólag ártatlan mővészi alkotások megítélésében, és a

legkisebb zavaró tényezı esetén azonnal közbelép.

A hetvenes évek elején feltőnt egy új zenei irányzat az Egyesült Államokban, még pontosabban a New York-i Bronxban.

Az évtized végére kezdett népszerővé válni, 1979-ben megjelent az elsı lemez, és az új irányzat kijutott a nagyvilágba. Ez

volt a rap.

Egy 1982-ben kiadott, „Message” címő dal keltette fel a kaszt érdeklıdését a mőfaj iránt, amely súlyos politikai

üzeneteket hordozott az elnyomásról. Még ebben az évben megkaptam a megbízatást a rap tönkretételére.

A rap esetében is a megszokott ügymenetet követtem.

Minden generációnak kell adni néhány szimbólumot, melyet a szabadsággal azonosíthat, és amivel szabadnak érezheti

magát. Szabadságot ugyan egyik generáció sem kapott soha, amióta világ a világ, de szimbólumokat, azt igen.

Így váltak az olyan nevetséges semmiségek a szabadság szimbólumaivá, mint például a hosszú haj, a miniszoknya, a

szakadt farmernadrág, vagy az autópályán való száguldozás.

Ezt kapták az emberek, semmi mást.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

25

Minden generációnak kell valami semmiség, ami ellen lázadhat. Ez az elv. Minden generáció a rendszer ellen lázad, bár

nem tudják, hogy mi az a rendszer. A lázadásuk mindig valamilyen engedetlenségi mozgalom volt, akárminek is nevezték, és

sohasem volt tényleges lázadás.

Azt mondták a politikusok, vagy a zsarnokok, vagy az elnyomók, vagy a nagyokosok, vagy a hájfejek (vagy bárhogy

nevezzék is a rendszer megtestesülését az adott idıszakban), hogy tilos fiatalkorúaknak alkoholt inni. Mi lett ebbıl? Emberek

milliói hitték azt, hogy azzal lázadnak a rendszer ellen, ha alkoholt isznak, még tizennyolc éves koruk elıtt.

Azután jött a drog, jött a szexuális szabadosság, jött a bőnözés maga. És megint csak milliók hitték és hiszik, hogy azzal

lázadnak a rendszer ellen, ha drogot fogyasztanak, ha prostituáltként élnek, ha kisebb-nagyobb bőncselekményeket követnek

el.

És furcsa módon nem tőnt fel, hogy amit tesznek, az vagy teljesen értelmetlen (mint például a hosszú haj, ami a

legkisebb mértékben sem érdekli a kasztot), vagy önpusztító (mint például az alkohol vagy a drog), vagy a teljes társadalmi

ellehetetlenülés felé taszítja az embert (mint például a hippi mozgalom, vagy a bőnözés divatja).

Egyszerően belesétáltak a legfelsıbb kaszt csapdájába, és közben bıszen azt hitték, hogy most jól fellázadtak ellene.

Én magam is a fentebb vázolt klisét követtem, amikor a rapbıl (amely voltaképpen az utolsó szabad zenei mővészet volt)

a szokásos „rendszer elleni” ostoba lázadást csináltam.

Ehhez elıször is kitaláltam a központi hazugságot, a gondolat-bálványt.

Az ihletet egy régi római mondás adta, amely úgy hangzott: „Carpe Diem” – „Élj a mában”.

Ezt a mondást átfogalmaztam, és „Élj a mában” helyett „Élj a mának” lett az új jelentés. A kettı között csupán egy rag a

különbség, de az eredeti jelentés a visszájára fordult. Az „Élj a mában” azt jelenti, hogy „Cselekedj, ne halogass!”; az „Élj a

mának” viszont ezt: „Vesd el a jövıt!”

Ebben az új formájában már nagyon is használható volt arra, hogy elnyomja, megnyomorítsa az embereket. Hiszen, ha

csak a ma van, csak a pillanat létezik, akkor minden a pillanatnyi élményrıl szól, következésképpen bármit meg lehet tenni:

nyugodtan lehet valaki bőnözı, alkoholista, drogfüggı, vagy akármi, a lényeg, hogy ne legyen semmi értelme.

Az ideológia, amely a központi hazugságot körbevette, olyan hazugságokat tartalmazott, mint hogy „Csak a pénz számít,

mert mindent a pénz irányít”, „A bőnözık az igazi lázadók”, „A világot nem lehet megváltoztatni”, „A rendszer a bırszín alapján

ítél meg mindent” (a kaszt régi jó szokása, az ellentétek szítása mindenhol jelen van) stb.

Ezután már csupán sztárt kellett csinálni néhány züllött bőnözıbıl (amihez pénz és média kell), és minden ment a maga

útján.

Ma a rap a bőnözı életforma és a bőnözı értékrend elsı számú reklámhordozója a kultúrában.

Még mindig elıfordulnak „kemény” szövegek, politikai, vallási, ideológiai üzenetek, de ezek már csupán megszokott

mőfaji elemek, egy kis toporzékolás, amit senki nem vesz komolyan.

A kaszt így bánik el azokkal, akik lázadnak ellene: egy kis pénzért, egy kis hírnévért, egy kis szexért megveszi a lelküket,

és ezek a „lázadók” innentıl kezdve elılépnek propagandistákká, bár ezt nem veszik észre.

5.

Bár nem látok bele a legfelsıbb kaszt lapjaiba, úgy tőnik, a mővészettıl még a tudománynál is jobban félnek.

Hogy miért tarthatnak tıle ennyire?

Ezt csak abban az esetben lehet megérteni, ha tudjuk, hogy mi a mővészet a valóságban.

A mővészet a kommunikáció legtisztább formája.

Ebbıl következıen a mővészetnek mindenek felett ÉRTHETİNEK kell lennie.

A mővészet tehát kommunikáció, amelynek két alkotóeleme van: esztétika és igazság.

Esztétika, hogy könnyő legyen befogadni a kommunikációt, és igazság, hogy legyen értelme, haszna befogadni (például

megnézni egy filmet, vagy elolvasni egy regényt).

Egy igazi mővész a saját szemével nézi a dolgokat, tisztán és érthetıen kommunikál az emberek tömegeivel az

alkotásain keresztül, és egyáltalán nem érdeklik a különféle divatok, irányzatok, mőfajok, iskolák; és legfıképpen a tekintélyek

nem érdeklik.

Egy mővész képes arra, hogy alkotásain keresztül befolyást gyakoroljon az emberek gondolkodására, értékrendjére,

világnézetére, álmaira, céljaira.

Vagyis képes mindarra, amelyet a legfelsıbb kaszt saját monopóliumának tekint.

Ez az oka annak, hogy minden elnyomó hatalom győlöli a mővészetet és a mővészeket.

Egy magasan képzett, sokat látott, kiemelkedı képességő, renegát hírszerzı tiszt, vagy katona, okozhat némi problémát

a kaszt számára. De igazi kárt csak egy mővész tehet a rendszerben.

6.

A legfelsıbb kaszt már a kezdet kezdetén bevezetett egy hatalmas hazugságot a mővészetbe, illetve a mővészek

képzésébe.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

26

Azt mondták, hogy a tehetség elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki mővész lehessen, a tehetséget pedig adottságként

határozták meg.

Majd pedig tekintélyekbıl álló „bizottságok” alakultak, amelyek eldöntötték, hogy ki az, aki tehetséges, és ki az, aki nem.

Mivel nem adtak semmilyen kézzelfogható meghatározást a tehetség szóra, ezek a tekintélyek azt mondhattak, amit

akartak.

Nagyon hosszú idın át az volt a hivatalos álláspont, hogy a tehetség nem fejleszthetı, de azután ezt módosították, és

létrehozták a „tehetség-fejlesztést”, amely annyit jelentett, hogy a tehetségesnek tartott embereket neves tekintélyek gondjaira

bíztak, akik annak rendje és módja szerint, kiirtottak belılük mindenfajta tényleges mővészi kvalitást, mint amilyen a

merészség, a szuverén személyiség és egyebek.

A valóságban a tehetség a szembenézés képessége, és semmi más. Egy ember annyira tehetséges valamihez,

amennyire képes azzal szembenézni.

Például, ha valaki mesterlövész akar lenni, akkor szeretnie kell a fegyvereket. Élvezettel kell, hogy eltöltse a fegyverrel

való bánás, a lövés hangja, a célzás, a fegyver karbantartása, a célpont becserkészése, a lıszer összerakása stb. Jól kell

éreznie magát a fegyverek közelében. Nem fájdíthatja meg a fejét egy lıtér hangzavara. Nem lehet számára zavaró a lıpor

szaga. Nem lehet elviselhetetlen teher egy másik ember meglövése.

Nagyjából ezek tennék ki a mesterlövészet tehetség oldalát.

A tehetségnek nem része a tudás, mint például az, hogy az elsı lövés leadása elıtt és után hány fok van a csıben, vagy

hogy adott lövedék hogyan viselkedik esıben, erıs szembeszélben, vagy hogy miképpen változik meg egy ember

koponyájában a nyomás, ha két és félszeres hangsebességgel belecsapódik egy tíz grammos acéldarab.

A tehetség nem adatokat jelent, nem szaktudást jelent, hanem ezek alapját: a szembenézés képességét.

A szaktudás a tehetségre épül rá. A tehetség a tudás alapja.

A tehetség és a szaktudás éppen ezért kéz a kézben jár. A tehetség nem tud érvényre jutni kellı szaktudás nélkül, a

tudás pedig nem lehet mély tehetség nélkül.

A tehetség fejleszthetı azáltal, hogy fokozatosan hozzászoktatjuk magunkat valamihez, megbarátkozunk valamivel.

Ennyi a tehetség, nem több. Bárki fejlesztheti a tehetségét, amiben csak akarja.

7.

Az, amit ma mővészetnek neveznek, nem mővészet. Az, amit ma mővészetnek hisznek, csupán a legfelsıbb kaszt

szócsöve, a propaganda-gépezet egyik része.

Az igazi mővész nem egy csodabogár, egy furcsa, különc figura, akit senki sem ért igazán.

Az igazi mővész nem egy bolond, nem egy züllött alak, aki csak a pillanatnak él.

Az igazi mővészet nem arra való, hogy a szexre irányítsák általa az emberek figyelmét.

Az igazi mővészet nem egy eszköz arra, hogy általa ocsmány hazugságokat sulykoljanak az emberekbe.

Az igazi mővész, csak azért, hogy önmaga lehessen, és szabadon alkothasson, dacolni merészel a világ minden

tekintélyével.

A mővészet feladata, hogy utat mutasson; hogy jó és rossz példákat állítson az emberek elé, amibıl tanulhatnak; hogy

egyszerővé tegye a bonyolultat; hogy emészthetıvé tegye a nehéz dolgokat; hogy szépséget hozzon a világba.

Az igazi mővészet felszabadíthatja az emberiséget az elnyomás alól.

A mővészet a legtisztább értelemben vett tanítás.

Ekkora hát a jelentısége a mővészetnek.

Eredetileg ez az, amirıl a mővészet szól.

OKTATÁSTÓL SÚLYTVA

A NYOLCADIK LECKE A VILÁGRÓL

1.

Az oktatási rendszer a máz fontos része. Az oktatási rendszer feladata, hogy kezelhetıvé tegye az embereket.

Az iskola célja, hogy tekintélyelvőségre neveljen. Nincs más célja.

Nem azt akarom ezzel mondani, hogy a nyugati vagy a keleti oktatási rendszer tananyaga teljes egészében

hazugságokból áll, mert ez nem volna igaz. Azt azonban bátran kijelenthetem, hogy az oktatási rendszer fı feladata, hogy

elhitessen bizonyos alapvetı hazugságokat.

A tanulás modern definíciója tökéletesen materialista és leginkább a hipnózisra emlékeztet: a tanulás feltételes reflex

kialakítása; kondicionálás; annak sulykolása, hogy a tanuló adott ingerre (ez esetben többnyire adott kérdésre) mindig az

elıre meghatározott reakciót (választ) adja.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

27

Egy információ annyira értékes, amennyire használható. Ha semmire sem lehet használni, akkor nincs értéke, még akkor

sem, ha egyébként igaz. Ez a tudományos kutatás egyik kevéssé ismert alaptétele.

Ha innen nézzük, akkor igencsak helytálló az a kijelentés, hogy a tananyag igaz része jelentéktelen igazságokból áll.

Ugyanis semmivel sem teszik könnyebbé az életet.

Sıt.

A szakmai képzés más lapra tartozik, mint az általános képzés, de a szakmai képzés tekintetében is a tananyag jó része

hamis, az igazságok pedig vagy jelentéktelenek, vagy kizárólag a szakmai feladatok végrehajtásához nyújtanak segítséget.

Aki már próbált egy szakmát iskolában megtanulni, az tudja, hogy nem lehet – az iskolaévek után még hosszas hónapokra és

évekre van szükség ahhoz, hogy az ember tényleg belejöjjön választott mestersége gyakorlásába.

2.

A Föld majd minden országában a hivatalosan elfogadott – de ettıl még továbbra is teljesen alaptalan – világkép a

materializmus. A materializmus szerint csak egy élet van.

Az emberek ennek az állítólagos egyetlen egy életüknek igen jelentıs részét (10-15-20 évet) fordítják arra, hogy bizonyos

információkkal találkozzanak, melyeknek 80-85 százalékát egyszerően elfelejtik, miután kikerülnek az oktatási rendszerbıl, a

maradékot pedig semmire sem használják, legfeljebb beszélgetnek róla.

A tananyag nagyrészt semmire sem használható információkból áll.

Az emberi élet negyedét-harmadát töltjük olyan teljesen értelmetlen tevékenységgel, melyet hihetetlenül túlértékelnek.

Mi ez, ha nem embertelenség?

A hivatalos anyagokban az áll, hogy az oktatás célja az alapmőveltség kialakítása az emberekben.

Elıször is, ezt nem tudják elérni.

Másodszor pedig, ennek a célnak nincsen semmi értelme, és mérhetetlen mennyiségő dilettantizmust fed el.

Mire jó a mőveltség?

Mit kellene kapnunk az alapmőveltségtıl?

Ki és milyen alapon állapította meg, hogy mit kell alapmőveltségnek tekintenünk?

És ami még szörnyőbb: miért valamiféle mőveltség kialakítása az oktatás célja, miért nem a felkészítés az ÉLETRE???

A válasz sajnos túlontúl egyszerő.

Egyfelıl, mert a legfelsıbb kasztnak nem érdeke életképesebbé tenni bárkit is. Sıt.

Másfelıl pedig, mert így sokkal nehezebb lebuknia a pedagógia nevő áltudománynak, amely teljesen képtelen arra, hogy

bárkinek bármit megtanítson. Mert ha puszta mőveltségrıl van szó, akkor mi lenne a vizsga? Egy kis memóriateszt. Emlékszik

a diák erre és erre vagy nem emlékszik? És ennyi.

Az, hogy mire megy ezzel az „alapmőveltség” néven nevezett, önkényesen összetákolt irdatlan információhalmazzal az

ÉLETBEN, soha még csak fel sem merül!

És mi sem természetesebb, minthogy nem merül fel! Mert ha ez is számítana, akkor meg lehetne vizsgálni, hogy vajon az

oktatási rendszerbıl kikerült emberi lények ténylegesen életképesebbek lettek-e, és vajon ténylegesen sikert-sikerre

halmoznak az életben?

Mert ha ezt egyszer elkezdenék elvárni az oktatástól, akkor azonnal kiderülni, hogy az nem mőködik.

Így pedig, hogy nehogy egyszer kiderüljön, hogy itt igazából egyáltalán nem tanításról van szó, hanem nevelésrıl, azt

mondják, hogy az oktatás célja az alapmőveltség megszerzése, és akkor megtehetik, hogy „mőveltség” címszó alatt

összedobálnak mindenféle semmire sem jó információkat egy „tananyag” nevő kosárba, MINDÖSSZE azon az alapon, hogy

„ártani nem árthat, ha a diák errıl is hall, meg errıl is, meg errıl is, meg errıl is, meg errıl is” stb., stb., stb.

És ezt a mérhetetlen mennyiségő, felesleges információt sulykolják az emberekbe hosszú-hosszú éveken keresztül,

lekötve az idejüket, lekötve az energiájukat, és elrabolva tılük az életük jelentıs részét.

Az oktatási rendszer még a tanulás iránti vágyat is kiöli az emberbıl, és aljas módon bemocskolja a tanulás szót, és eléri,

hogy a diák egy életre meggyőlölje a tanulást.

Az oktatási rendszer egyedüli haszna, hogy megtanít az embereknek két valóban fontos dolgot: az egyik az írni-olvasni

tudás, a másik a négy matematikai alapmővelet. Ezekhez azonban elegendı lenne egy-két hónap. Mi a tényleges értelme

akkor a többi 200-240 hónapnak?

Ha az emberek 10-15-20 évet töltenének valóban használható dolgok megtanulásával, megválthatnák a világot.

Nos, ez az, amit a legfelsıbb kaszt nem szeretne.

A legfelsıbb kaszt arra használja az oktatási rendszert, hogy kiölje az emberekbıl a tanulás vágyát és szeretetét, hogy a

tanulás tényleges mivoltát egy hamis definícióval helyettesítse és ezáltal majdnem teljesen lehetetlenné tegye bárminek a

tényleges megértését, és hogy emberek milliárdjaiba verjen bele hazug nézeteket.

Az oktatási rendszer rendkívül sikeresen ültet gátlásokat a tanulókba, rendkívül sikeres emberek összezúzásában,

szabad akaratuk kiölésében.

A tanításban azonban egyáltalán nem sikeres. Ebben kudarcot vallott.

Az oktatás csıdje a tanulás és tanítás hamis definícióján alapszik. Annak oka, hogy néhány ember azért mégis csak

megtanul valamit az iskolában, az az egyes tanárok tehetsége, odaadása és elkötelezettsége.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

28

3.

Az intelligencia és a tanulás különös kapcsolatban állnak egymással. Ez a kapcsolat egyike a nagy titkoknak.

Rengeteg IQ-tesztet dolgoztak ki, számuk több százra rúg, talán az ezret is eléri. Minden teszt egy kicsit más módon

közelíti meg az intelligenciát: matematikai, logikai, mértani, némelyik földrajzi vagy zenei alapon, mások más módokon.

„Szakértık” százai és ezrei érezték úgy, hogy a meglévı IQ-tesztekkel valami baj van. Érzéseik hátterében az a

megfigyelés állt, hogy az IQ-teszteken nem sikerült kellıképpen magas pontszámot elérniük.

A saját tesztjüket arra alapozták, amiben magukat a legjobbnak gondolták, és addig-addig alakítgatták, amíg a teszt nem

teljesítette a küldetését – azaz alkotóját roppant intelligensnek nem tüntette fel.

Az intelligencia és az IQ materialista definíciója olyan szinten zavaros, hogy egyáltalán nem is tekinthetık definíciónak.

Az intelligenciát így határozták meg: értelmesség, felfogóképesség, mőveltség. Tehát mit csinál az intelligencia, amikor

mőködik?

Egy ilyen tisztán gyakorlatias kérdésre a materializmus nincs felkészülve. Ezért egy nagyon nem gyakorlatias választ ad:

„az agyban lévı agyi hírvivı és gondolkodó molekulák elektromos jelekké átalakított, feszültségkülönbségbıl adódó...” stb.

Ezt a definíciót én találtam ki, és annyira zavaros, hogy még én magam sem értem.

Igazából senki nem érti, és azért nem, mert egyszerően nincs értelme. De, ez is volt a cél.

4.

Az intelligencia tudományos meghatározása igen egyszerő: az intelligencia problémák felismerésének és megoldásának

képessége. Ez egy gyakorlati és tiszta definíció.

Egy intelligensebb ember több problémát vesz észre, több problémát tud megoldani, gyorsabban ismeri fel a

problémákat, és gyorsabban oldja meg ıket. Ennyi az egész.

A materialista „magyarázat” csak ködösítés.

Tételezzük fel, hogy egy fickó beül egy szobába, és ott kitölt egy IQ-tesztet. A szintidı 30 perc, de neki elegendı a

kitöltéshez mindössze 7 perc, és az eredmény maximális pontszám: a fickó IQ-ja (az idıbónuszokkal együtt) 210. A teszten

problémák voltak felsorolva, melyeket az illetı felismert és megoldott. Tehát használta az intelligenciáját.

Azután tőz üt ki az épületben, emberünk pedig elevenen elég, mert nem tudott kimenekülni a házból.

Egy másik fickó, aki ugyanazon a teszten összesen 98 pontot ért el, gond nélkül kisétál az égı házból és még meg is

ment nyolc másik embert.

Hogy lehet ez?

Kijutni egy égı házból ugyanúgy problémák sorozatának felismerésébıl és megoldásából áll, mint egy öt ismeretlenes

egyenlet megoldása.

Hát akkor?

A 210-es IQ-val rendelkezı fickó hogyan mondhatott csıdöt az intelligencia használatában, amikor ugyanaz a probléma

semmit sem jelentett a 98-as IQ-val rendelkezı fickónak?

Hogyan lehetséges ez?

Egy ember, aki bekerült a rekordok könyvébe, mert egy teszt szerint 288-as IQ-ja van, sohasem lenne képes felismerni

egy égbekiáltó hibát egy szanszkrit versben, ha nem tud szanszkritul, és nem ismeri a verselési formát.

Érti már?

Teljes képtelenség felismerni egy problémát, ha semmit sem tudunk arról a bizonyos dologról, és ha nem ismerjük fel,

megoldani sem tudjuk.

És hogyan lehet valamirıl tudást szerezni?

Tanulással.

Az intelligencia tehát egyszerően tanulással fejleszthetı.

Méghozzá tetszıleges mértékben.

Ebbıl pedig még valami következik: az, hogy IQ nem létezik. Az úgynevezett IQ-tesztek nem az intelligenciát mérik,

hanem a mőveltséget egy adott területen.

5.

Az IQ tehát nem létezik.

Legalábbis úgy nem, mint ahogyan mondják. A szokásos kérdésre, miszerint: "Mennyi az IQ-d?", a válasz az kellene,

hogy legyen, hogy "Melyik IQ-teszt szerint"? Mert ahány teszt – annyi érték.

Nincs tehát abszolút IQ, ami alapján valakit szellemileg alacsonyabb vagy felsıbb rendőnek ítélhetnénk.

Mivel az intelligencia a problémák felismerésének és megoldásának képessége, minden embernek számtalan IQ-ja van,

minden területen más és más.

Ki az okosabb: Einstein vagy Lincoln?

A kérdés eleve helytelen. Így a helyes: miben melyikük az okosabb? Vagyis: mely területen melyikük képes rövidebb idı

alatt több problémát felismerni és megoldani?

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

29

Egy hegesztı valószínőleg elaludna egy egész táblát betöltı felsıbb matematikai egyenlet láttán, egy zseniális

matematikus viszont valószínőleg a kórházban vagy a hullaházban, esetleg a börtönben kötne ki, ha megpróbálna

hegeszteni.

Az, hogy adott esetben melyik szakterület a fontosabb, már egy másik kérdés, és semmi köze az IQ témájához.

Minden egyes embernek minden egyes területen más és más az IQ-ja, és az adott terület IQ-ja egyes egyedül az adott

terület megértésének fokától függ.

A tanulás célja, hogy képessé tegye az embert arra, hogy VALAMIT csinálni tudjon.

A megértés a tanulás végterméke.

A tanulás nem feltételes reflexek kialakítása, hanem a tudás megszerzése.

A tudás nem a tekintélyek közvetítette információk ellenırzés nélküli elfogadása, és vallási áhítattal való babusgatása,

hanem személyes bizonyosság.

Tehát arról, hogy mi van a Hold sötét oldalán, nem úgy lehet valamit megtudni, hogy az ember elolvassa X. Y. tekintély

véleményét, hanem úgy, hogy elmegy és megnézi, hogy mi van a Hold sötét oldalán.

Odamegy és megnézi a saját szemével. Ezt jelenti az, hogy személyes bizonyosság. Ezt jelenti az a szó, hogy tudás.

Ha a tudás nem valami olyan, amit mi tapasztaltunk meg, amit mi magunk láttunk a saját szemünkkel, akkor a tudás

csakis olyan valami lehet, amit elhittünk valakinek. Ha nem a személyes tapasztalat a döntı, akkor nem marad más, mint a

tekintélyek.

A tanulás maga egy szisztematikus módszer, amely elvezeti az embert a megértésig, a bizonyosságig valamivel

kapcsolatban.

A tanulás az egyik legnagyobb haszonnal járó tevékenység.

A tanulás bármilyen magaslatra eljuttathat egy embert. Vagy magát az emberiséget.

A GAZDASÁGI BILINCS

A KILENCEDIK LECKE A VILÁGRÓL

1.

Gazdaság nélkül egyetlen civilizáció sem életképes. A gazdaság egy rendszer, amely termékeket és szolgáltatásokat hoz

létre, és értékesíti azokat. Ahhoz, hogy kereskedelem jöhessen létre, szükség van valamire, amit ki lehet cserélni valami

másra. Ez a valami lehet egy termék, például egy ház, vagy egy szolgáltatás, például egy ház megtervezése.

Kizárólag egyfajta kereskedelem van, ez pedig a cserekereskedelem. A közvetlen cserekereskedelem azonban roppant

nehézkes, el sem tudná képzelni, hogy mennyire bonyolult és lassú, és mennyire nem hatékony.

A közvetlen cserekereskedelemben ha valaki rendelkezik mondjuk egy székkel, és szalmát szeretne, akkor keresnie kell

egy embert, akinek van szalmája és aki egy széket akar, és éppen olyan széket, mint amilyet ı kínál.

Hogy a gazdaság hatékonyságát megnöveljék, kitalálták a közvetett cserekereskedelmet és az áruk és szolgáltatások

elcserélésébe beiktattak egy köztes lépést. Ez a köztes lépés az univerzális csereeszköz, mindent erre cserélnek el. Ezt

hívják pénznek.

Gazdaság és pénz nélkül vagy nem élnénk már, vagy még mindig ıskor lenne.

A gazdaság vagy a pénz nem rossz, nem gonosz. Ezek csak eszközök, amelyek nagyon fontosak egy nagymérető

közösség fennmaradásában.

2.

A gazdaság az a rendszer, amely a legközvetlenebb módon uralja a testünket. A gazdasági rendszerbıl élünk fizikailag, a

gazdasági rendszeren keresztül eszünk, iszunk, lakunk, dolgozunk, szórakozunk, pihenünk, kapunk orvosi ellátást.

A gazdasági rendszer tele van olyan mechanizmusokkal, melyeket arra használnak, hogy minket a testi szükségleteinken

keresztül kontrolláljanak.

Egy ember, életének igen jelentıs részét tölti pénzkereséssel, hogy fenntarthassa a testét.

A puszta létért való napi küzdelem köti le idejének, energiájának, gondolatainak és figyelmének óriási hányadát.

Az emberek többsége olyan munkát végez, amit csak a pénzért csinál, és ami egyébként nem érdekli.

Ha a gazdasági bilincs nem létezne, az emberek annak szentelhetnék magukat, aminek valóban szeretnék, olyan

dolgokat tanulhatnának, amik tényleg érdeklik ıket.

Az igazi emberi élet, az igazi emberhez méltó élet csak azután kezdıdik el, miután többé már nem kell a puszta

fennmaradásért küzdenünk, és többé már nem a külsı kényszerek irányítják az életünket.

Ellenvetésként felhozhatnánk, hogy számtalan gazdag ember csupán a pénzt hajszolja. Ez tény, de ez csak arra

vezethetı vissza, hogy nem tudják, mire való a pénz.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

30

A pénz üzemanyag, amely képes életeket, vállalkozásokat, projekteket, szervezeteket mőködtetni, továbbá a pénzen idıt

lehet venni, idıt a valóban fontos dolgokra.

Egy ember, aki dolgozik, alkot, a munkáján, a létrehozott terméken vagy szolgáltatáson keresztül megfelelıen hozzájárult

a gazdasághoz, további hozzájárulásra nincs szükség.

A jövedelemadóra – bármilyen tudományoskodó magyarázatot is adnak elengedhetetlen voltára – nincs szüksége az

államnak. Az adó csak és kizárólag egy önkényesen beépített elem, melynek egyedüli funkciója az állampolgárok

kontrollálása.

A jövedelemadó nem csupán a magát valamilyen ismeretlen okból tudományként definiáló közgazdaságtan szegénységi

bizonyítványa; a jövedelemadó szimplán csak egy eszköz az elnyomáshoz.

Minél jobban ért valaki egy mesterséghez, minél eredményesebb és szorgalmasabb, annál nagyobb adót kell fizetnie,

vagyis annál jobban megbüntetik.

Minél kevésbé hasznos tagja valaki a társadalomnak, annál kevésbé büntetik meg. Ha teljesen haszontalan, ha csak egy

kolonc a többiek nyakán, ha egyáltalán semmivel sem járul hozzá a társadalomhoz, megjutalmazzák – más szóval: segélyt

kap érte.

Az a fajta adórendszer, amely a bevételhez igazítja a jövedelemadót, azaz minél többet keres valaki, annál nagyobb

százalékát kell adóba kifizetnie, Karl Marx nevéhez főzıdik.

Ennek a rendszernek mindössze annyi az értelme, hogy általa lehetetlenné vált, hogy az ember legálisan gazdaságilag

függetlenné váljon, és ne érezze többé a gazdasági bilincs szorítását.

Mindegy, hogy valaki mennyire tehetséges, mindegy, mekkora tudása van, mindegy, mennyit dolgozik, mindegy, mennyi

hasznot hajt egy országnak, akkor sem tud megszabadulni a gazdasági bilincstıl, mert Marx adórendszere ezt nem teszi

lehetıvé.

Legálisan nem. Csak illegálisan. De abban a pillanatban, hogy valaki törvényt szeg, máris támadási felületet kínált a

rendszernek.

Az ideológia, amely eladta ezt a fajta elnyomó adórendszert, olyan tételeket tartalmaz, mint a „közös teherviselés”, az

„igazságos adózás”, a „szegények megkímélése” és egyebek. Ahhoz, hogy ezeket a hazugságokat el lehessen fogadtatni,

elıbb el kellett hitetni a tömegekkel, hogy csak illegális módszerekkel lehet meggazdagodni, és mindenki, aki jól él, az bőnözı

és kizsákmányol másokat.

Ez az elképzelés teljesen figyelmen kívül hagyja az egyéni adottságokat, a képességet, az intelligenciát, a kitartást, az

elszántságot, az alaposságot, és még hosszan lehetne sorolni, hogy mi mindent. És mindezt megtagadva, azt állítja, hogy

akinek van pénze, annak csak és kizárólag azért van, mert elvette másoktól.

A gazdaság úgy épül fel, hogy iszonyúan megbünteti a valakiket, akik tesznek a közösségért, és megjutalmazza a

senkiket, akik csak rontják a levegıt. A legfelsıbb kaszt kevés olyan hatékonyságú eszközt dolgozott ki az idık folyamán a

morál lerombolására, mint amilyen a jövedelemadó.

3.

Bármit veszünk is alapul, szinte biztos, hogy valamilyen mennyiségő pénzre van szükség ahhoz, hogy fenn tudjuk tartani,

és mőködtetni tudjuk. Tehát a pénz üzemanyag.

A legfelsıbb kaszt számtalan trükköt eszelt ki, amelyek lehetıvé teszik a számára, hogy pénzügyi manipulációkkal

majdhogynem bármit függıségben tarthasson.

Például, kitalálják, hogy egy hazugság tananyag lesz az egyetemeken. Az egyik egyetem azonban nem hajlandó oktatni

a hazugságot, mert az igazgató átlát a dolgon. Mi történik? Az egyetem rövid idı alatt pénzforrás nélkül marad, és eltőnik a

süllyesztıben. Amennyiben az igazgató csupán egy alkalmazott, az iskolát a csıdtıl egyedül az igazgató kirúgása menti meg,

így a tulajdonos meneszti az illetıt.

És az egyetem, amely oly bıszen ellenállt annak, hogy kötelezı tananyaggá tegyen egy hazugságot, mégis tananyaggá

teszi azt – vagy béke poraira.

A példánál maradva, mondjuk, hogy az igazgatót kihajították az állásából. Megpróbál elhelyezkedni egy másik oktatási

intézménynél, de mivel fekete listán van, sehol nem veszik fel (vagy ha mégis, rövid idı elteltével eltávolítják az állásából),

mert kattan a gazdasági bilincs, és az iskola kénytelen engedni a nyomásnak, amennyiben fenn akar maradni.

Egy zseniális mérnök el akar indítani egy kutatási projektet és támogatást keres hozzá.

A hír eljut a legfelsıbb kaszthoz, és a kaszt úgy intézi, hogy a mérnök meg is kapja a kért támogatást. Hogy miért? Mert

szükségük van a tudására és látni akarják, hová tud eljutni.

És azután mi történik?

A kutató a pénzért cserébe átruházta a támogatóira a szerzıi jogokat, az iparvédelmi jogokat, a nyilvánosságra hozatal

jogait, a kereskedelmi jogokat stb., és így a felfedezéseit elássák, és azok soha nem jutnak el a nagyközönséghez.

Olyan is elıfordul, hogy menet közben rájönnek, hogy a kutatás túlságosan veszélyes, ezért kitalálnak valamilyen

ürügyet, felháborodást színlelnek, befagyasztják a támogatást, majd azzal a felkiáltással, hogy becsapták ıket, követelik

vissza a befektetett pénzt. És a kutatók, tudósok hirtelen teljesen eladósodnak, és még az is elıfordulhat, hogy emiatt

elszegényednek és/vagy börtönbe kerülnek.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

31

A legfelsıbb kaszt alapvetıen három módszert használ arra, hogy gazdaságilag szabályozza a világot:

1. Bizonyos dolgokat (projekteket, politikai mozgalmakat stb.) egyszerően nem támogat, és minden rendelkezésére álló

eszközzel megakadályozza, hogy ezek pénzhez jussanak.

2. Pénzügyi támogatást nyújt, de a pénzt feltételekhez köti (mint például a fenti egyetem esetében, amikor is egy

hazugság tanítása volt a feltétel).

3. Pénzügyi támogatást nyújt, de csak azért, hogy ezáltal megszerezzen bizonyos találmányokat (stb.), amelyeket azután

megtart magának, és amelyek soha nem jutnak el az emberekhez.

Ezen a három módon egész tudományágakat, orvosi irányzatokat, iskolákat, technikai újításokat (stb.) sorvasztottak el.

A gazdasági bilincs alkalmazásával olyan repülési módszerek, olyan gyógyító iskolák tőntek el a semmibe, amelyekrıl

szinte senki sem hallott. És nem azért tőntek el, mert nem mőködtek, vagy nem voltak eléggé hatékonyak.

Épp ellenkezıleg.

4.

A konszern egy olyan vállalatcsoportot jelent, amelyben az egymástól látszólag független vállalatoknak közös vezetése

van.

A gazdaságot titkos konszerneken keresztül irányítják.

A legnagyobb vállalatoknak, vállalatbirodalmaknak közös vezetésük van. Ezek be nem jegyzett, nyilvántartásba nem vett,

titkos konszernek, melyeknek sehol nincs nyomuk.

Egy-egy iparág meghatározó cégeit azonos vezetıi testület irányítja a háttérbıl. A látszólag konkurens vállalatok a

valóságban nem vetélytársai egymásnak.

A gazdasági élet elsı számú vezetıi klubokban találkoznak, ott kötik szerzıdéseiket, ott állapodnak meg céljaikról,

stratégiájukról.

A gazdaság urai pénzt tudnak teremteni: verik, nyomtatják a pénzt, és amióta a banki rendszer számítógépesítve lett,

bebillentyőzik a pénzt. A gazdaság urai teremtik a pénzt, vagyis létrehozzák, nem pedig kapják, vagy kiérdemlik azt.

Ez azt jelenti, hogy a pénzért nem adnak semmit, de bármit megkaphatnak érte.

Ha például, meg akarnak vásárolni egy vállalatot, melynek az értéke 5 milliárd dollár, különféle trükkökkel lealkudják az

árat 3 milliárd dollárra, majd odaülnek a számítógép elé, és beírják:

„$ 3.000.000.000”

Azután lenyomják az ENTER billentyőt, vagy ráklikkelnek az egérrel a megfelelı helyre, és ezzel átutalták a „pénzt”, és a

vállalat átszállt a tulajdonukba.

És mindenki boldog.

Teremtik a pénzt, nem dolgoznak meg érte, nem adnak érte semmit.

5.

Egy mostanában egyre népszerőbbé váló elmélet szerint a világot a nagy bankárdinasztiák irányítják, és a pénz az,

amivel legyızték a civilizációt.

Ezek a bankárdinasztiák valóban léteznek, és ezerféle trükkel tettek szert mérhetetlen vagyonokra, és valóban gazdasági

bilincsbe verték a világ nagy részét.

De korántsem ık állnak a csúcson.

John F. Kennedy hozott egy törvényt, és a világ leghatalmasabb bankárjai nem tehettek ellene semmit. Bármit csináltak

is, a törvény ott volt, egyetlen politikus miatt elvesztették legnagyobb üzletüket, és többé nem állt magánkézben Amerikában a

pénzkibocsátás joga.

A politika tehát felette áll a gazdaságnak.

Nem számít, hogy mi a látszat, ez az igazság.

JFK egymaga legyızte a leghatalmasabb pénzmogulokat.

És a nagy bankok csak úgy tudták visszaszerezni a befolyásukat, hogy megölették az elnököt, és egy olyan embert tettek

a megüresedett bársonyszékbe, akit meg lehetett venni.

Megölették.

Erıszakkal távolították el az elnököt, mert pénzzel, befolyással és fenyegetéssel nem tudták.

Erıszakkal - tehát az erıszak a politika felett áll.

És mivel mindenki gondolkodik, mindenki gondol valamit, és van, amit az emberek megtesznek, és van, amit soha, ezért

látható, hogy a gondolkodás befolyásolása áll mindenek felett.

Mert oka van annak, hogy egyik bankárdinasztia nem támad a másikra; oka van annak, hogy nem követnek el

merényletet e dinasztiák fejei ellen; oka van annak, hogy nem veszik el tılük a vagyonukat, nem lövik agyon ıket az utcán,

nem mérgezik meg ıket a kedvenc klubjukban.

Gondolatok az okai mindennek.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

32

A törvényhozás hatalma felette áll a pénzkibocsátás hatalmának, az erıszak felette áll a törvényhozás hatalmának, az

eszmék elhitetése pedig felette áll mindegyiknek.

A BETEG ORVOS

A TIZEDIK LECKE A VILÁGRÓL

1.

Az ısi Kínában az orvosok rendszeres juttatást kaptak a pácienseiktıl, és ezekbıl a járandóságokból éltek. A páciens

pedig azért fizetett az orvosnak, hogy egészséges legyen, nem azért, hogy meggyógyítsa, ha beteg. Ha egy orvos páciense

megbetegedett, nem fizetett többé az orvosának, amíg az meg nem gyógyította.

Az orvosokat azért fizették, hogy megelızzék a betegségeket, és ha ezt nem tudták elérni, nem fizettek nekik többé. Ha

egy orvosnak túl sok betege volt, elıfordulhatott, hogy az orvost elüldözték, börtönbe zárták, vagy kivégezték.

Ma, ez teljesen elképzelhetetlen.

Ma, egy magánpraxist folytató orvos életszínvonala a betegei számától függ, és csak az megy orvoshoz, aki beteg, aki

egészséges, az nem.

Ma az úgynevezett orvostudomány annál több állami és alapítványi támogatást kap, minél több a beteg, és minél több a

betegség.

Ez a pont fordítottja annak a rendszernek, ami a régi Kínában volt.

Ebbıl következıen a kutatás is teljesen más irányban halad.

Ma egy olyan orvos, akinek csak egészséges páciensei vannak, éhen hal.

2.

Sok évvel ezelıtt, amikor még nem voltam a legfelsıbb kaszt embere, volt egy barátom, aki rákos lett, és az orvosa azt

mondta neki, hogy legfeljebb fél éve lehet hátra.

A barátom más orvosokat is felkeresett abban a reménykedve, hogy téves a diagnózis. Ám nyolc orvos is megerısítette:

tényleg rákos és tényleg haldoklik.

A sokk néhány napra letaglózta, de utána új erıre kapott, nyakába vette a világot és addig járt, amíg nem talált egy

doktort, aki tudott rákot gyógyítani.

Az öreg mexikói gyógyító valamilyen kivonatot fecskendezett a tumorba, mire a tumor felszívódott. A barátom négy héttel

késıbb került elı és teljesen egészséges volt.

Elment minden orvoshoz, akik diagnosztizálták, és mindegyikük megállapította, hogy nincs rákja. Azt mondták: „Nyilván

téves volt a diagnózis, elıfordul néha”.

A barátom körülbelül két évvel késıbb szerelmes lett egy lányba, majd összeházasodtak. İrülten szerelmesek voltak, ám

egyszer a lány csak beteg lett. Rákos.

A barátom nem esett kétségbe, hiszen ı ismert egy doktort, aki tudott rákot gyógyítani.

De a felesége nem hitt az öreg vajákosokban...

İ az orvosokban hitt...

Mindennek alávetette magát, amit az orvosai javasoltak, de nem gyógyult meg. Alig nyolc hónappal késıbb meghalt.

A barátom majd’ eszét vesztette a fájdalomtól; élni sem akart.

Néhány héttel késıbb a börtönbıl hívott fel, ahova gyilkosságért csukták. Ugyanis fogott egy sörétes puskát,

meglátogatta a felesége orvosát, kérdıre vonta, hogy miért nem volt képes meggyógyítani élete szerelmét. A válaszok pedig

nyilván nem igazán tetszettek neki, mert a beszélgetést azzal fejezte be, hogy szétlıtte az orvos fejét.

A bíróságon elıadta a történetét, ám SENKI nem hitt neki. Az orvosok gazolták, hogy valóban volt egy téves diagnózis az

állapotáról, ám az ilyesmi sajnos megesik. A barátomat halálra ítélték és ki is végezték.

Mindez a nyolcvanas évek legelején történt, a rák már akkor is mumus volt; emberek milliói haltak bele és emberek milliárdjai

rettegtek tıle.

Az én barátomnak volt egy nagy híre: van egy ember Mexikóban, aki tud rákot gyógyítani!

Nem kell a rákba belehalni, mert van valaki, aki pár dollárért meg tudja gyógyítani!

Senkit sem érdekelt.

Akkoriban eléggé megviselt az eset, de megértettem belıle, hogy a tekintély hogyan képes utakat lezárni, igazságot

hazugságnak bemutatni, és embereket lemészárolni - fegyver nélkül.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

33

3.

Mivel akkoriban még magam is féltem a ráktól, eléggé felkavart az ügy, és emlékszem, ahogyan éjjeleken át

gondolkodtam az orvosok lelkivilágán.

Azon, hogy vajon mit is érezhetnek, és mire gondolhatnak, miközben ott ülnek az asztaluknál fehér köpenyben, és azt

mondják a velük szemben ülı, összetört, beteg embernek, hogy nincs más megoldás, mint egy olyan kezelés, aminek a

hatékonysága finoman szólva is kétségbe vonható, és azt állítják, hogy az egész Földön nincs ennél jobb módszer?

Nem tudtam megérteni ezt a fajta döbbenetes, ép ésszel felfoghatatlan, öngyilkos terroristákra jellemzı, fanatikus

vakhitet, amivel egy orvos azt gondolja, hogy ismer MINDEN módszert, minden ötletet, minden eljárást, amivel valamilyen

betegséget bárki valaha is ezen a bolygón kezelni próbált, és TUDJA, hogy MINDEN, MINDEN, MINDEN lehetıség közül

egyedül az ı általa kínált dolog hozhat megoldást, és az a leghatékonyabb.

Azután beszervezett a legfelsıbb kaszt, és én rövid úton megértettem, mi folyik és miért.

Az egészségügy fontos eszköz. Mit gondol, a négy nagy hálózat közül melyikhez tartozik?

A politikai hálózat alá? Netán a gazdasági hálózathoz? Az erıszakiparhoz? Az ideológiához?

Nos, elárulom: az erıszak- hálózat fennhatósága alá tartozik a teljes egészségügyi rendszer az egész világon.

Az igazi orvos egy gyógyító szakember. A nem igazi orvos pedig kereskedı, aki gyógyszereket, módszereket és

hazugságokat árul.

Vannak bizonyos termékek, amelyeket elképesztıen alacsony áron állítanak elı. Ezek a gyógyszerek. Vannak olyan

gyógyszerek, amiknek mázsája néhány centbe kerül, ám milligrammját néhány dollárért árulják. Ez nem túlzás, utána lehet

nézni!

A helytelen életmódból következı rossz testi mőködést, a stressz okozta bántalmakat vagy az élet egyik-másik

problémáját ÖNKÉNYESEN KINEVEZIK BETEGSÉGNEK, összeállítják a tünetek listáját, tudományosnak hangzó nevet

adnak az állapotnak, majd elkezdik ezt az állapotot betegségként diagnosztizálni az embereken, akik a diagnózis hatására

súlyos pénzeket költenek el egy olyan termékre, ami nem gyógyítja meg ıket, és amin nagyobb a haszon, mint a heroinon.

Azt mondja az orvos: „Önnek ez és ez a betegsége, és ezeket, és ezeket a gyógyszereket kell megvennie”. Ön pedig azt

mondja: „Igenis!”

És megveszi.

Gondolja ezt át üzleti szempontból!

Mondjuk, hogy ön árul valamit, kimegy az utcára, becsukja a szemét, rámutat valakire, majd odamegy hozzá, és ezt

mondja: „Ön az ügyfelem!” Ö az, és minden ellenkezés nélkül megvesz bármit, amit ön kínál. Bármit, tényleg bármit! Akár kell

neki, akár nem, akár van rá pénze, akár nincs!

Eredményes üzletember lenne, nem igaz? Bármit el tudna adni bárkinek. Tényleg bárkinek, mindössze azzal, hogy azt

mondja neki: „Ön az én ügyfelem!” És kész, ennyi az egész!

Az úgynevezett orvostudomány ezt csinálja!

Odamegy önhöz egy fickó, és azt mondja: „Vegye meg ezt a vacakot!”. Ön meg elküldi a fenébe, mert nem érdekli. Erre a

fickó: „Ön beteg. Ez meggyógyítja”. Ön pedig megijed, és fizet.

Ez a legkifinomultabb rablás, amit valaha is kieszeltek.

4.

A legfelsıbb kaszt az „orvostudomány” tekintélyével ad el bizonyos hazugságokat és tart távol igazságokat az

emberektıl.

Mert az igazság az, hogy önt megmérgezik nap mint nap.

Igen, igen: ÖNT MEGMÉRGEZIK!

Kis mennyiségő, enyhe, de hosszú távon veszélyes és halálos mérgekkel tömik önt élete minden napján.

Ezeket a mérgeket, az élelmiszerrel (és a szennyezett levegıvel) juttatják az ön testébe.

Igen, az élelmiszerek meg vannak mérgezve. Tényleg. És tudatosan.

Mindegy, hogy hogyan hangzik, ez tény.

Az olyan dolgok, mint például a cukor vagy a mesterséges adalékanyagok – mérgek.

Közönséges mérgek.

A különféle táplálkozási irányzatok azért nem szoktak igazi eredményt hozni, mert nincsenek tudatában annak, ami a

háttérben meglapul.

És hogy mivel érik el, hogy ön megmérgezze saját magát?

Ízekkel.

Mert az ízek – drogok.

Valóban. És klasszikus értelemben.

AZ ÍZEK DROGOK!

A természetben nem, vagy csak nagyon ritkán elıfordulóan erıs, mesterségesen létrehozott vagy felerısített ízek

ténylegesen drogként viselkednek az ön szervezetében. Ön ténylegesen függıvé válik bizonyos ízektıl.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

34

Gondoljon bele: bármirıl le tudna mondani, most azonnal és végleg?

Valószínőleg nem.

Mindegy, hogy ön minek az ízétıl függı: a kávé, a sör, a kakaó ízétıl, a vaj, a sült hús, a csokoládé ízétıl: ezek

mindegyike mérget tartalmaz, és ön – mivel rabja az íznek – rendszeresen fogyaszt belılük, így rendszeresen bizonyos

mennyiségő mérget visz be a szervezetébe.

A mérgezés következtében ténylegesen millióféle állapot jöhet létre, amik nagy részét betegségként tartják számon. De

ezek mérgezések. Megérzések! És így is kell kezelni ıket, ha valóban a gyógyulás a cél.

Természetesen a mérgek léte nem válasz mindenre. A teljes válaszhoz hozzátartoznak még az úgynevezett

hiánybetegségek és a stressz is.

Igazi rejtélyek a gyógyítás területén nincsenek.

Vannak helyettük óriási üzleti, politikai és ideológiai érdekek, és az egészségügy azért része az erıszakiparnak, mert

milliárdokat lehet általa sakkban tartani, egészségileg tönkretenni és megölni.

A HÁBORÚK EGYEDÜLI OKA

A TIZENEGYEDIK LECKE A VILÁGRÓL

1.

Tudja, mit csináltak a franciák az elsı világháborúban?

Tudja, mit csináltak a németek a második világháborúban?

Tudja, mit csináltak az amerikaiak Vietnamban?

Tudja, mit csináltak a szovjetek Afganisztánban?

Tudja, mit csináltak az irakiak Kuvaitban?

Megmondom: egyáltalán semmit!

Egy ország nem egy zárt rendszer, de még egy földrész sem az. Ez a bolygó, ez egy zárt rendszer. Következésképpen

ezen a bolygón minden globális, vagyis minden mindenkire tartozik. Bármi történjék is egy országban, az valamennyi országra

tartozik. Semmi sem magánügy.

Csernobil óta ezt aligha kell magyarázni.

Valójában nincsenek népek, csak emberek vannak. Nincsenek országok sem, csak ez a bolygó van.

Ez az alaphelyzet.

Egy ilyen alaphelyzetre azonban túl nagy erıszakot nem lehet felépíteni, nem lehet annyi erıszakot összehozni, amellyel

le lehet kötni több milliárd ember figyelmét, gondolkodását, érzelmeit és tevékenységét.

Ezért a legfelsıbb kasztnak el kellett hitetni az emberekkel, hogy akik más földrajzi területeken élnek, azok idegenek és

veszélyesek, de legalábbis gyanúsak.

Így már lehet nemzetközi bőnözést létrehozni, háborúzni, háborús fenyegetettséget fenntartani.

2.

A józan ész nem más, mint az a képesség, hogy felismerjük a különbségeket. Tehát a túlzott általánosítás a józan ész

ellensége, és majdnem minden általánosítás túlzott.

Az általánosítás (a különbségek figyelmen kívül hagyása) a manipuláció egyik legalapvetıbb, leghatásosabb, ugyanakkor

leggonoszabb eszköze.

A média tulajdonképpen mindent általánosít.

Az általánosítás, mint valami kór, annyira elterjedt és olyan hatásos, hogy ha bemutatják a tévében, hogy történt három

megbetegedés három különbözı országban, akkor a reakció az, hogy „világjárvány van”. Három ember megbetegedett a

hatmilliárdból, és ezt világjárványnak nézik!

Az erıszak nem tud elterjedni, ha nem alapozzák meg általánosítással.

Egy háborút teljes képtelenség kirobbantani, ha általánosítással nem alapozták meg elıtte.

Tehát a kérdés az, hogy mit tettek a németek a második világháborúban; mit tettek az amerikaiak Vietnamban; és mit

tettek az irakiak Kuvaitban?

És az egyedüli helyes válasz úgy szól, hogy EGYÁLTALÁN SEMMIT!

Se a németek, se az amerikaiak, se az irakiak nem tesznek semmit. Ezek népek, márpedig népek nem tudnak

cselekedni.

A történelemkönyvekben az áll, hogy a németek a második világháborúban megtámadták Franciaországot. Abszolút

lehetetlenség! Ez hazugság. Nem történt meg! Népek nem cselekednek. A nép az egy elvont fogalom, ami egyfajta

közösséget jelöl, semmi többet. Konkrét személyek bőneiért nem lehet egy egész népességet elítélni és felelıssé tenni. Az

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

35

ilyen „kollektív felelısség” mindig azt eredményezi, hogy az igazi tettesek megússzák, viszont rengeteg ártatlan embert

büntetnek meg.

Néhány ember parancsára, és néhány ember tervei szerint, akik közt néhányan Németországban, néhányan Ausztriában,

néhányan más országokban születtek, egy hadsereg, amely német zászlót hordozott, és amely javarészt olyan emberekbıl

állt, akik Németországban jöttek a világra, megtámadta a Franciaországban élı embereket. Ez igaz, ez megtörtént. És

korántsem értett egyet ezzel a lépéssel minden német nemzetiségő ember!

El tudja képzelni, hogy mennyi fenyegetés kellett ahhoz, hogy a második világháborús hadseregek katonái számukra

vadidegen, névtelen embereket öljenek halomra?

Van arról fogalma, hogy milyen ocsmány és brutális módon kellett fenyegetni és fegyelmezni a hadseregekbe besorolt

embereket (és családjukat), hogy végrehajtsák az értelmetlen parancsokat?

A korabeli feljegyzések tanúsága szerint, a német hadsereg katonáinak több, mint 50 százaléka még ezeknek a

fenyegetéseknek a hatására sem volt hajlandó ölni!

Valóságos átnevelı táborokat és programokat kellett kidolgoznia a vezetıségnek, hogy rá tudják bírni a katonáikat, hogy

parancsra halálos bőnöket kövessenek el.

Ennyire nem értettek egyet a háborúval!

Ha nemzeteket ítélünk el, akkor annak két eredménye lesz:

1. A valódi bőnösök megússzák! Ez teljesen biztos.

2. Egész nemzeteket fogunk meggyőlölni, vagyis általánosítunk, ez pedig nem egyéb, mint háborús, uszító propaganda!

Ahhoz, hogy felismerjünk és megoldjunk egy problémát, képesnek kell lennünk arra, hogy a dolgokat megkülönböztessük

egymástól.

Mindent emberek tesznek: emberek teszik a jót is és a rosszat is, és ha nem vagyunk képesek megkülönböztetni

egymástól az embereket, és nem vagyunk képesek beazonosítani a veszély tényleges forrását, akkor semmit sem tehetünk a

dologgal kapcsolatban.

A legfelsıbb kaszt tisztában van ezzel, és ténylegesen egyre butábbá és butábbá teszi az embereket azáltal, hogy a

média általánosításoktól hangos.

3.

A legfelsıbb kaszt beleveri az emberekbe az általánosítást. Így mindent összefüggı, sima masszának látnak, és

megırülnek.

Minden ugyanolyan.

Mindenki ugyanolyan.

Vagy senki nem csinált semmit, vagy mindenki csinálta!

Ahhoz, hogy kirobbanthassanak egy háborút, elképesztı mennyiségő általánosításra van szükség!

A háború alapfeltétele, hogy legalább két ország fegyveres hadereje szervezett keretek között egymásra támadjon és

elkezdje gyilkolni egymást.

Hogyan lehetne rávenni egy embert arra, hogy menjen el egy másik országba, és ölje meg azokat az embereket, akik ott

élnek? Megtévesztéssel! Olyan fokú megtévesztéssel, ami felér a hallucinációval.

Nyolc iráni születéső ember elmegy Kínába, és ott végrehajtanak egy bőncselekményt.

Ha nincs általánosítás, mi történne? Keresnék ezt a nyolc embert, elfognák és megbüntetnék ıket, és egyetlenegyszer

sem kerülne szóba, hogy hol születtek.

Viszont, ha általánosítunk, akkor a nyolc iráni születéső ember Kínában elkövetett bőncselekménye Irán HADÜZENETE

Kínának, minek „következtében” a kínai hadsereg elmegy Iránba, és ott elkezdi ölni az embereket.

Általánosítás nélkül nem létezhet háború, nem létezhet konfliktus országok, népek, vallások vagy bármilyen más

közösségek között.

Figyelje meg, hogy amikor néhány Angliában született fehér ember bőncselekményt követ el az Egyesült Államokban, a

háború lehetısége fel sem merül, míg ha néhány szíriai születéső ember követ el bőncselekményt az Egyesült Államokban,

akkor azonnal szóba kerül egy háború Szíriával.

Ennek az az oka, hogy a legfelsıbb kaszt háborús feszültséget akar szítani Amerika és Szíria között, míg Amerika és

Anglia között nem.

Pedig mindkét esetben ugyanaz történt, de egyik esetben nem általánosítottak, a másikban igen.

4.

Amerikának nincs válaszlépése, Oroszországnak nincsenek tervei, Irak nem fenyeget más országokat, és így tovább és

így tovább. Az országok csupán elvont fogalmak, csupán földrajzi és jogi kifejezések.

Egy ország vagy egy nép nem gondol semmit, nem érez semmit, nem tesz semmit, nem tervez semmit, nem hoz

semmilyen döntést, és nem tart semerre. CSAK az emberek képesek effélékre, az egyes emberek, akiknek nevük van, arcuk

van, tartózkodási helyük van, gondolataik vannak, világlátásuk van, és életük van.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

36

Tegyük fel, hogy húsz ember (akik Ausztráliában születtek, és a Szaharában élnek) elutazik Angliába, és meggyilkolják a

királyi családot, mire „Anglia” hadat üzen „Ausztráliának” és a „Szaharának”...

Ez ugyanolyan értelmes dolog, mint ha egy hegymászó lezuhanna egy hegyrıl, mire odamenne néhány ember és

elkezdené verni a hegyet, hogy bosszút álljanak!

Ez az egész puszta manipuláció.

A legfelsıbb kaszt úgy dönt, hogy kirobbant egy háborút, bedob egy hazugságot (gondolat-bálványt), ellátja hamis

érvekkel (ideológiával), és az egészet megtámogatja tekintélyekkel. Az emberek pedig elhiszik.

És már kezdıdhet is a játék, melyet szakmai körökben úgy neveznek: „szervezett mészárlás”.

5.

Ha megvizsgál bármilyen két dolgot, rengeteg különbséget fog találni közöttük. Két falevél, két alma, két könyv, két

ceruza, két bármi.

Ha valaki azt mondaná önnek, hogy ön mindenben hajszálpontosan ugyanolyan, mint az egyik barátja, akkor tudná, hogy

illetı nem normális, hiszen ön ezernyi különbséget lát saját maga és a barátja között.

És ez csak két ember.

El tudja képzelni, hogy milyen lehet több millió embert tökéletesen egyformának látni?

El tudja képzelni, hogy ehhez mennyire ırültnek kell lenni?

El tudja képzelni, hogy mekkora hatalmuk van a tekintélyeknek?

A háborús uszító propaganda semmi egyebet nem tesz, mint általánosít, és azt állítja, hogy egy adott néphez tartozó

összes emberi lény, maximálisan egyetért mindenben. Ez a propaganda mőködik, pedig amit állít, az teljes képtelenség.

Azért vannak háborúk, hogy eltereljék az emberek figyelmét más dolgokról. A háborúknak nincs ennél alapvetıbb oka.

Egy háború azért tör ki, mert a legfelsıbb kaszt elrendeli a háborút. Az elsı lépés az, hogy bejön a propaganda, és nem

tesz mást, mint általánosít.

Utánajárhat bármelyik háborúval kapcsolatban: az egész háborús, uszító propaganda kizárólag általánosításból állt.

Azután némi szervezéssel elegendı fegyvert és dühöt hoznak össze kis helyre, majd az egyik vagy mindkét hadsereg –

vagy a hadsereg egy része – megindul. Létrejön a fegyveres konfliktus, ami azt jelenti, hogy emberek halnak meg. Ettıl a

pillanattól kezdve belép a képbe egy új tényezı: a személyes veszteség. A háború innentıl személyes üggyé válik a lakosság

számára, és megy tovább magától.

Valahol minden (vagy majdnem minden) kereskedelem, és az ember ad valamit, és kap érte valamit cserébe. Egy

háborúnál az ember odaadja a becsületét, a józan eszét, az egészségét, és az életét.

És mit kap ezekért cserébe?

Szavakat. Méghozzá üres szavakat.

Hazafi...

Hıs...

Férfi...

Igaz ember…

Odaad mindent, amije csak van, és néhány szót kap cserébe, néhány elnevezést, amelyek ha valaha is jelentettek

valamit, biztos, hogy nem egy akaratnélküli bábot jelentettek, „ami” megy, amerre mutatják, elkövet bármilyen bőnt, és azután

meghal, csak azért, mert azt mondták neki.

Egy háborút addig folytatnak, amíg a legfelsıbb kaszt akarja, és úgy ér véget, hogy a legfelsıbb kaszt leállítja. Bármelyik

háborút veszi is, annak azért lett vége, mert fenn a csúcson azt mondták, hogy ezzel vége. A felszínen bemutattak valamit,

amit ürügyként használtak, majd kiadták a megfelelı parancsokat, és a harc véget ért. Ennyi a háború.

Fogjon egy világtérképet, és nézze úgy, hogy felejtse el az országokat és az országhatárokat. Ha ezt megteszi, sokkal

tisztábban fog látni.

Az abszolút lényegtelen, hogy egy adott bőntettet a Földnek melyik pontján követtek el; akik elkövették, a Föld melyik

pontján születtek, melyik pontján élnek, és melyik pontján tervelték ki, amit elkövettek.

Felejtse el az országokat, felejtse el a népeket, mert ilyesmi nem létezik.

Csak emberek vannak, és csak ez a bolygó van, más nincs.

Az idegenek nem a Földön élnek

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

37

BEMOCSKOLT VILÁG

A TIZENKETTEDIK LECKE A VILÁGRÓL

1.

Bizonyára emlékszik még azokra a szalagcímekre, amelyek világgá kürtölték a szenzációs hírt, miszerint az Amerikai

Egyesült Államok és szövetségesei, az ENSZ és a nemzetközi közvélemény tiltakozása ellenére, megtámadta Irakot, azzal a

céllal, hogy leszerelje annak tömegpusztító fegyvereit. És bizonyára azokra a szalagcímekre is emlékszik, amelyek azt

kürtölték világgá, hogy nem találtak semmit.

Mi történt Irakban? Egy dolog egészen biztos: nem az, amit mondanak.

Ennek az újabb, szám szerint második iraki háborúnak semmi köze nincs se a tömegpusztító fegyverekhez, se az

olajhoz. Itt valami másról van szó.

Gondoljon bele: mennyi minden múlott azon, hogy megtalálják azokat a tömegpusztító fegyvereket, amik miatt az egész

háború elkezdıdött?!

Mert ha megtalálják, az ellenzık elfelejtettek volna minden rosszat, minden nézeteltérést! Megbocsátották volna az ENSZ

határozatainak a megsértését, a közvélemény semmibe vételét, mindent! Ha megtalálják, az megóvta volna az Egyesült

Államok elnökének a jó hírét, az amerikai politika, a hírszerzés és a hadsereg jó hírét, az amerikai nép jó hírét!

Mégsem találtak semmit.

Vajon mi lehetett ennyire fontos, hogy még ezt az áldozatot is megérte?

Mert a kérdés nem az, ami látszólag a kérdés. Nem az a lényeg, hogy miért nem találtak semmit, hanem az, hogy ha

ekkora volt a tét – miért nem hazudták azt, hogy találtak?

Hiszen annyira egyszerő lett volna az egész! Nem ez lett volna az elsı hazugság a politikában. És ki tudta volna

ellenırizni?

De játsszunk el a gondolattal és tételezzük fel, hogy Irakban találnak tömegpusztító fegyvert. Ön szerint mi volt a

forgatókönyv erre az esetre?

Mondjuk, hogy Joe ırmester egy iraki faluban valami furcsát talál. Mit tesz? Értesíti a felettesét? Bizonyára. És a

felettese? A felettese is értesíti a felettesét, nem igaz? És mit tesz még? Értesíti a médiát?

Tényleg?

Lefoglal öt utasszállító repülıgépet: egyet a tisztek számára, egyet a szakértık számára, egyet a helyszínt biztosító

katonák számára, egyet a média emberei számára, egyet pedig a bámészkodók számára, majd ez a másfél-két ezer ember

kivonul a helyszínre, ahol Joe ırmester valami furcsát talált. A tárgyat körülveszik a szakértık, a tisztek, a média emberei, a

bámészkodók, a katonák, és mind egyszerre megvizsgálják, és megállapítják, hogy a tárgy valójában egy hidrogénbomba. A

hír pedig egy percen belül bejárja a Földet.

Nos, így történt volna? Ez volt a forgatókönyv?

Aligha.

Abban a pillanatban, hogy Joe ırmester értesíti a felettesét, az ügy már is megkapja a szigorúan titkos besorolást. Ez azt

jelenti, hogy ettıl kezdve senki nem beszélhet róla, még baráti körben sem. Néhány szakértı a legnagyobb titokban elutazik a

helyszínre és megvizsgálja a tárgyat. Ha a tárgy tömegpusztító fegyver, akkor elrejtik, és eltüntetik az országból. És teszik

mindezt újságírók, riporterek, operatırök, terroristák, bámészkodók, és mindazok teljes kizárása mellett, akik nem kaptak

helyet az akciót végrehajtó csapatban.

Ez történt volna, ha bármilyen veszélyes fegyvert találnak Irakban. Nem lett volna élı tévéadás. Egyetlen kívülálló sem

juthatott volna a tárgy közelébe.

Mekkora egy hidrogénbomba?

Van olyan, amelyik akkora, mint egy bırönd.

Mekkora egy több millió embert elpusztítani képes kórokozót tartalmazó ampulla?

Van olyan, amelyik akkora, mint egy kisebb mérető mobiltelefon.

És mekkora ország Irak?

Érti?

Az egész tele van ellentmondásokkal az elejétıl a végéig. Senki nem férhetett volna a fegyver közelébe, és senki nem

ellenırizhette volna, ha nincs fegyver, de azt hazudják, hogy van. Mint ahogyan fordított esetben sem. Elég lett volna mutatni

egy ládát és azt mondani:

Atombomba! Elég lett volna egy fotó is. Elég lett volna egy bejelentés is. Mindez elég lett volna, akár van fegyver, akár

nincs.

És mégsem volt sem láda, sem fotó, sem bejelentés.

Állítólag még olyan eszközöket sem találtak, amelyekkel tömegpusztító fegyvereket lehet gyártani. Pedig vegyi és

biológiai fegyvereket közönséges, háztartási eszközökkel is elı lehet állítani, amennyiben az embernek van hozzá szaktudása

és alapanyaga.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

38

2.

Ebben az egészben nem az a lényeg, hogy nem találtak Irakban semmit, bár azt roppant nehéz elképzelni. Ebben az

egészben az ideológia a lényeg, és az a gondolatbálvány, melyet a legfelsıbb kaszt a tekintélyeivel eladott az embereknek.

Amerika és szövetségesei... rövidebben: Amerika... háborút kezdeményezett egy ország ellen, hamis indok alapján. Ez a

hír, ez az ideológia, és ez a lényeg.

Amerika.

Az amerikaiak.

Ez egy általánosítás.

Ez az egész egy jól kitervelt és precízen végrehajtott háborús, uszító propaganda az Amerikai Egyesült Államok ellen.

Hogy mindez mire jó? Ez a megalapozás stádiuma. Egy jövıbeni esemény ideológiai megalapozásának lehetünk tanúi.

Hogy mi ez a jövıbeni esemény, és hogy mikor fog bekövetkezni, arról lehet találgatni, de két dolog biztos: az egyik az

esemény jellege, a másik pedig a színhelye.

Amerikában fog megtörténni.

És a fıszereplı valamilyen tömegpusztító fegyver lesz.

Az iraki háború semmi egyéb, mint ürügy egy ideológia eladására, ez az ideológia pedig az Amerikai Egyesült Államok,

az amerikai nép elleni nagyon negatív közhangulat megteremtését célozza. Hogy amikor megtörténik, az hihetı legyen.

Ma már nincsenek egymással szemben álló katonai tömbök. Azért nincsenek, mert az ötlet, hogy legyenek, nem váltotta

be a hozzá főzött reményeket. Kellett egy jobb ötlet, és lett is.

Az én feladatom volt kifejleszteni azt az ideológiát, amely megtámogatja a legfelsıbb kaszt gondolat-bálványát, amely

úgy szól, hogy „Az Egyesült Államok megérdemli, hogy elpusztuljon”.

Csakhogy hagyományos módon nem lehet háborút vívni Amerika ellen, földrajzi elhelyezkedése és technikai lehetıségei

miatt. Éppen emiatt az általam kidolgozott érvrendszer (ideológia) a táptalaja egy újfajta háborúnak. Ez az újfajta háború a

poklot hozza el a Földre.

Ha a háború mindenhol ott van, ha a fenyegetés mindenhol ott van, és mindenkit érint, akkor védekezésként mindent

szabad. Nem igaz?

A legfelsıbb kaszt kieszelt egy újfajta világháborút, amely sokkal kisebb befektetést igényel, mint a korábbiak, mégis

sokkal nagyobb bevételt hoz, mint az összes eddigi háború együttvéve.

Néha meghal egy-két ember itt, száz ott, persze civilek, és a legkülönfélébb helyeken, és a lényeg, hogy ne legyen benne

logika, mert ha nincs, akkor kiszámíthatatlan, akkor a félelem állandósul, és akkor kivirágzik egy új iparág, amely több bevételt

termel, mint eddig bármi, és sokkal aljasabb is, mint bármi, ami eddig volt.

És ez az iparág a terrorizmus elleni háború.

Nem a terrorizmus! Hanem a terrorizmus elleni háború!

Nos, ez hát az iraki háború oka és háttere. Semmi köze a tömegpusztító fegyverekhez vagy az olajhoz.

Az Amerikai Egyesült Államok bemocskolásához van köze, semmi máshoz.

Egy háború készül Amerika ellen, és ez a megalapozás stádiuma.

Mellesleg pedig, Irak tele van tömegpusztító fegyverekkel.

A BŐNÖZÉS SZEREPE

A TIZENHARMADIK LECKE A VILÁGRÓL

1.

A bőnözés, ma már egyre inkább úgy tőnik, mintha valami teljesen normális dolog lenne, a bőnözık pedig, mintha

teljesen normális emberek volnának. A bőnözés egyszerő foglalkozássá vált.

Van, aki földrajzot tanít egy gimnáziumban, van, aki taxit vezet, van, aki repülıgép pilóta, van, aki nyomozó, van, aki

festımővész, van, aki postás – és van, aki gyerekeket és nıket erıszakol meg, kocsikat lop el, lakásokba és házakba tör be,

bankokat rabol ki, embereket gyilkol meg stb.

A legfelsıbb kaszt régi törekvése, hogy szalonképessé tegye a bőnözést, sohasem volt még annyira sikeres, mint

manapság, a materializmus korában.

A társadalom és az alvilág közötti, egykor éles határvonal kezd elmosódni.

A média pszichopata bőnözıkbıl népi hıst csinál.

Tehetséges és képzett, valamint teljesen dilettáns rendezık, írók, színészek és zenészek népszerősítik a bőnözı

életformát.

Tömegével árasztják el a világot a toborzófilmek, toborzókönyvek, toborzólemezek, melyeknek egyetlen üzenetük van:

"Emberek, legyetek bőnözık!"

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

39

2.

A materializmus hívei azt vallják, hogy az ember alapvetıen rossz, hogy alapvetıen vérszomjas vadállat, hogy ember

embernek farkasa, a gonoszság a vérünkben van, mint faj még gyerekek vagyunk, nem vagyunk eléggé érettek ahhoz, hogy

ránk lehessen bízni a természetet, hiszen kizsákmányoljuk azt, pusztítjuk a bolygót, pusztítjuk az állatvilágot, a növényvilágot,

egymást gyilkoljuk le, a területszerzés ösztöne, a gyilkolás ösztöne mélyen bennünk van, a bőnözés, a háborúzás hozzánk

tartozik – és mindez genetikailag belénk van kódolva.

Legalábbis ezt állítják a tekintélyek.

De vizsgáljuk meg ezt az ideológiát, vallási áhítat nélkül.

Az ember alapvetıen rossz. Ez így túl általános, legyünk egy kicsit konkrétabbak. Ki a rossz? Mindenki az lenne? Ember

embernek farkasa?

A legtöbb ember sohasem követ el semmilyen bőncselekményt. A legtöbb ember soha nem veszi el azt, ami nem az övé.

Nem lop mások szekrényébıl, fiókjából, táskájából vagy zsebébıl, nem lopja el mások kocsiját, nem sikkaszt el egyetlen fillért

sem, nem tör be lakásokba, házakba, gyárakba, raktárakba, nem ver össze senkit, nem erıszakol meg gyerekeket, sem nıket

– és tegyük még hozzá: férfiakat sem –, nem rabol el egyetlen embert sem, nem gyilkol meg senkit, nem dob rozsdás

acélhordóba zárt radioaktív hulladékot a tengerbe, nem írt ki erdıket, és nem robbant ki háborút.

Szóval akkor ki a rossz?

Ember embernek farkasa?

De kicsoda?

Ki az, aki ezeket az egyetemes vádakat tényleg meg is teszi?

Talán ön?

Vagy a szomszédja?

A barátja?

Kire érvényesek ezek a vádak?

Csak egy maréknyi emberre. Valójában nagyon kevesen vannak, csupán néhány százaléka az emberi fajnak, ám a

média olyan nimbuszt szıtt köréjük, mintha ık lennének a többség.

Ott vannak azok az emberek, akik naphosszat másokért küzdenek: az igazi orvosok, mentısök, virológusok,

bakteriológusok, katasztrófaelhárítók, nyomozók, és mások, és ott vannak azok az emberek, akik bár nem ilyen látványos

módon, de ott állnak a helyükön és mőködésben tartják a világot.

Nos, velük mi lesz?

İk hol rontják el?

İk is gyilkolnak?

Lopnak?

Rabolnak?

Csalnak?

Sikkasztanak?

Megerıszakolnak másokat?

Erdıket gyújtanak fel?

Háborúkat robbantanak ki?

Igen?

Mikor?

Hol?

Hogyan?

Tisztában vagyok vele, hogy a tekintélyek azt állítják, hogy az ember alapvetıen egy gonosz, aljas vadállat, mert én

javasoltam, hogy állítsák ezt, de ha figyelmen kívül hagyja a tekintélyeket, akkor láthatja, hogy amit kántálnak, az egyszerőn

alaptalan.

3.

Természetesen szőklátókörőség lenne azt állítani, hogy akit börtönbe zárnak, az biztosan bőnözı, és akit nem, az

biztosan jó ember. Azt sem jelenthetem ki felelısséggel, hogy a büntetıtörvénykönyvek minden bőncselekményt büntetnek,

vagy hogy a legnagyobb bőnök helyet kapnak benne, mert ez nem volna igaz.

Kétségtelen, hogy minden út feleslegesen és önkényesen meg van nehezítve.

Tény, hogy ha valaki el akar érni valamit, önkényes akadályok tucatjaiba vagy százaiba vagy ezreibe ütközik bele.

Önkényes akadályokba, vagyis olyan akadályokba, melyeket emberek azért találtak ki, hogy az utakat nehezen járhatóvá

vagy egyenesen járhatatlanná tegyék.

Ez a jelenség a bőnözés felé orientálja az embereket.

Tény, hogy az élet nehéz, és hogy azért az, mert azzá tették.

Ám a végeredmény szempontjából teljesen lényegtelen, hogy mennyire nehéz a helyes úton maradni.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

40

A materializmus igehirdetıi már régen kijelentették, hogy a bőnözést nem lehet legyızni. De milyen alapon jelentették ezt

ki? Hogy eddig még nem gyızték le? Eddig még egyetlen ember sem járt a Plútón, de azért még lehetséges, nem? Tehát

milyen tudáson alapszik az a kijelentés, hogy a bőnözés ellen semmit sem lehet tenni?

Edison több ezer kísérletet végzett el, mire rájött, hogy hogyan kell elektromos izzót csinálni. A bőnözés megállítására

hány módszert próbáltak ki és hogyan? Hogyan tudtak néhány évtized alatt minden elképzelhetı módszert érdemi módon

kipróbálni?

Nyilvánvalóan sehogy.

Mit kellene látnia egy mikroszkópban, vagy egy kémcsıben, vagy milyen tesztet kellene elvégeznie, hogy láthassa: a

bőnözést nem lehet megszüntetni?

És ki volna az, aki a bőnözés megszüntetésén fáradozna? Melyik szervezet? Melyik minisztérium?

Tud olyan tervrıl, vagy eseményrıl, vagy mozgalomról az emberiség történelmében, amelynek a bőnözés

megszüntetése volt a célja? Tud bármi effélérıl?

Az az igazság, hogy soha nem készült semmiféle terv a bőnözés megszüntetésére, soha nem tettek semmilyen lépést

annak érdekében, hogy a bőnözést megszüntessék.

A bőnözés legyızhetetlensége csak egy mítosz.

Csak egy óriási tekintéllyel kijelentett hazugság, melyet semmi sem támaszt alá.

4.

A bőnözés kolonc a nyakunkon. Mesterségesen hozták létre, és mesterségesen tartják fenn. Alapja az általánosítás: az,

hogy MINDENKI bőnös, MINDENKI bőnözı. Ez egy nagy hazugság.

A bőnözés eszköz a legfelsıbb kaszt számára. Három funkció ellátására használják:

1. hogy fizikailag kontroll alatt tartsák általa az embereket,

2. hogy a rá való hivatkozással embereket tüntethessenek el,

3. hogy a rá való hivatkozással egyre több és egyre erıteljesebb megszorítást vezethessenek be.

A bőnözés tehát csak eszköz, csupán csak ürügy.

A bőnüldözés olyan, mint egy paródia. A kriminalisztika körülbelül olyan messze áll attól, hogy tudomány legyen, mint a

pedagógia. Az úgynevezett bőnüldözı rendszer körülbelül annyira hatékony, mint az oktatási rendszer. Mőködése csupán

álmőködés. Sikerei hihetetlenül ritkák.

Sikerei egyes egyedül azoknak a rendıröknek, nyomozóknak és technikusoknak köszönhetı, akik ellenére a

mesterségesen rájuk nehezedı rettenetes nyomásnak, ellenére azoknak a szabályoknak, melyek szinte teljesen

mőködésképtelenné teszik a rendıri munkát, ellenére eszközeik elképesztı silányságának, személyes képességeiknek és

elkötelezettségüknek köszönhetıen elvégzik a munkájukat.

Az igazi kriminalisztika egyike a titkos tudományoknak.

A kriminalisztika, mind filozófiai hátterét, mind módszertanát, mind technikai eszközeit tekintve, igencsak kezdetleges

stádiumban van. Minden jelentısebb felfedezést ebben a tárgyban, elsüllyesztettek.

Egy olyan tudomány, amely a nyomozással, a jelek felismerésével és visszakövetésével, a források, az okok, az

elkövetık azonosításával és elıkerítésével foglalkozik, életveszélyes egy olyan hatalom számára, amely az árnyékban

mőködik.

A rendıri munka átmeneti sikereket hozhat, de hosszútávon teljesen kilátástalan. A rendırségnek nincs eszköze a

bőnözéssel szemben.

Voltak már olyan tárgyaláson, ahol mindenki tudta, hogy a bőnözı elkövette a bőncselekményt, ı sem tagadta, és mégis

ejtették ellene a vádat valamilyen „eljárási hiba miatt”?

Tudják, mi az az „eljárási hiba”? Például, ha a detektív átkutat egy szemeteskukát, úgy, hogy nem volt hozzá megfelelı

engedélye...

Az úgynevezett „eljárási hiba” egy beépített kiskapu a rendszerbe. Az a funkciója, hogy a kaszt valamilyen ürüggyel ki

tudja hozni a börtönbıl azokat, akikre valamiért szüksége van.

A büntetés soha nem hozott enyhülést.

Ha mostantól kezdve minden bőnözıt élve felboncolnának, akkor is lennének bőnözık.

Egy ember nem azért követ el egy bőncselekményt, mert nincs felboncolva.

Ha mostantól minden tolvajnak levágnák a karját, az nem vezetne a lopások megszőnéséhez, mert egy ember nem azért

lop, mert van karja.

Nem azért rabol, mert nincs börtönben.

És nem azért gyilkol, mert nem végezték még ki.

A büntetésnek nincs köze a bőn okához. Az oknak a közelében sem jár. És soha nem mőködött.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

41

TERRORHULLÁM

A TIZENNEGYEDIK LECKE A VILÁGRÓL

1.

„Terrortámadások sorozata érte Londont. Négy arab származású, angol állampolgár, négy angol öngyilkos merénylı

hajtotta végre a merényleteket. A hatóságok feltételezik, hogy mindannyian meghaltak a robbantásokban, bár ez idáig még

csak egyikük holttestét sikerült azonosítani. Egyes források ötvenre teszik a halottak számát, más források kevesebbrıl,

megint mások több áldozatról beszélnek. Egy szakértı szerint legalább háromezer potenciális terrorista vár még bevetésre

Angliában.” Mindez 2005 nyarán történt. Emlékszik még, ezekre a médiahírekre?

A terrorizmus nagyon érdekes téma, és nagyon érdemes komolyan megvizsgálni, mert a legfelsıbb kaszt céljai szerint ez

a jövı.

A legelsı probléma a terrorizmus témakörében a definíció.

Mi az, hogy terrorizmus?

Mivel mostanában a terrorizmus szóval fémjelzett tevékenységek komoly elınyt élveznek más dolgokkal szemben, értve

ezalatt különféle elıjogokat, és pénzalapokat, divat, sıt üzleti érdek lett, hogy a lehetı legtöbb dolgot kapcsolatba hozzák

valami módon a terrorizmussal.

Rengeteg olyan árucikk (például gázálarcok), amelyek a legtöbb országban a kutyának sem kellenek, a „terrorizmus

elleni védelem”-reklámszlogennel összekapcsolva, hirtelen divatcikké váltak.

Emberek, akiket korábban a teljes érdektelenség övezett, most, önmagukat terrorizmus-szakértınek kikiáltva, a figyelem

középpontjába kerültek.

A különféle kormányzati és vállalati költségvetés egyre nagyobb részét fordítják védelemre.

Ha egy új terméket vagy szolgáltatást a reklámban a „terrorizmus elleni harc” eszközeként tüntetnek fel, az eladásokkal

várhatóan nem lesznek problémák.

Mindezt összefoglalva, kijelenthetjük, hogy ma már egész iparágak épültek a „terrorizmus elleni harcra”, melyek abból a

hisztériából élnek, melyet a média kreált a téma köré.

A legfelsıbb kaszt létrehozott egy új iparágat a „terrorizmus” köré, melybıl sokan (és egyre többen) élnek.

Létrehozott egy új bizniszt, amelyre emberek felépítették az életüket.

Ezek az emberek pedig védelmezni fogják a saját érdekeiket: minden rendelkezésükre álló eszközzel, harcolni fognak a

„terrorizmus” és a „terrorista” szavak szakszerő definiálása ellen, illetve a helyes definíciók elterjedése ellen, mert attól félnek,

hogy kiszorulnak az üzletbıl.

Így hoz létre a legfelsıbb kaszt önkénteseket, akik készek akár még ölni is, hogy megvédjék látszólagos „érdekeiket” – de

valójában csupán a kaszt érdekeit védik.

Emiatt a jelenség miatt, és csak és kizárólag emiatt a jelenség miatt vált nehézzé a terrorizmus és a terrorista szavak

definiálása.

E két szónak nincs, nem létezik konkrét meghatározása. Az összes elérhetı meghatározás ködös és megfoghatatlan.

Valójában meglehetısen egyszerő feladat definiálni a szavakat. Ha áttanulmányozunk néhány merényletet közös

nevezık után kutatva, akkor meglehetıs gyorsasággal ugrik elı az, amit keresünk. Ez az elsı, ami szembeötlik. Hiszen éppen

ez az, ami kiváltja a felháborodásunkat.

Felkészült, felfegyverzett emberek, lemészárolnak felkészületlen, fegyvertelen embereket.

Ez a közös nevezı az összes terrorista merényletben.

A terrorizmus tehát szervezett fegyveres harc a civil lakossággal szemben.

Egyedüli célja a lakosság megfélemlítése. Lényege a kiszámíthatatlanság, az értelmetlenség, mert ha valami bárhol

megtörténhet, akkor olyan, mintha nem lehetne ellene védekezni. Ez a terrorizmus. Semmi köze a szabadságharchoz.

2.

Miután sikerült meghatároznunk a terrorizmus szó jelentését, a másik felmerülı kérdés az, hogy lehet-e harcolni a

terroristák ellen, és ha igen, akkor hogyan?

Elıször is, az erıszakos bőnözık nem veszélyesek.

Ellenére annak, hogy óriási gyakorlatuk van az emberekkel való kegyetlenkedésben.

Az erıszakos bőnözıket arról ismerni meg, hogy nincs fantáziájuk és ezért nem képesek elképzelni egy életet, aminek a

nagy részét nem a börtönben töltik el. Az erıszakos bőnözık felfegyverkeznek, és megtámadnak fegyvertelen embereket,

lehetıleg nagy túlerıben.

Az igazi szörnyek nem ilyenek.

Az igazi szörnyek magas szintő katonai kiképzést kaptak és hosszú éveket töltöttek el éles bevetéseken, olyan forró

terepeken, ahol az embert bármelyik pillanatban megölheti egy „eltévedt” golyó, vagy cafatokra tépheti egy felrobbanó töltet.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

42

A szörnyek háborúkban születnek, és abban tesznek szert igen komoly jártasságra, hogy felkészült és felfegyverzett

katonákkal vívnak élet-halál harcot. Az igazi szörnyek nem fegyvertelen emberekkel kegyetlenkednek. Fegyveres katonákkal

harcolnak, és teszik ezt éveken keresztül, szinte állandó életveszélyben.

Egy igazi szörny több tucat vagy több száz katonát ölt meg, ı maga, személyesen, puszta kézzel, késsel, bottal,

pisztollyal, puskával, minden elképzelhetı fegyverrel.

Amikor bemérik egy terrorista vagy egy terrorcsoport tartózkodási helyét, kimegy a helyszínre néhány szörny. És ott nem

az szokott történni, hogy az erıszakos bőnözık halomra ölik a szörnyeket. Nem ez történik. A valóságban az igazi szörnyek

úgy mennek át ezeken a bőnözıkön, mintha azok nem is lennének.

A kommandósoknak nem szokott ember vesztességük lenni a terroristákkal folytatott összecsapásokban. Ha mégis

becsúszik valami, az minden esetben az ı hibájuk miatt történik, és nem a terroristák veszélyessége miatt.

Ebbıl úgy tőnik, hogy a nehézség tehát abban van, hogy miképpen lehet megtalálni a rejtızködı életmódot folytató

terroristákat?

A tévéhíradók alapján az embernek az a nézete alakul ki, hogy ezeket vagy lehetetlen, vagy majdnem lehetetlen

megtalálni.

De természetesen ez sem igaz.

3.

Magányos pszichopata felszáll egy buszra, táskájában házilag barkácsolt pokolgép. A busz elindul, a bomba felrobban.

Tizenöten meghalnak. Az ilyesmi valóban nehezen kivédhetı.

De ez nem terrorizmus.

Azért nem, mert a terrorizmus szervezett.

A terrorizmus folyamatos fenyegetés, folyamatos zaklatás.

Nem pedig egy egyszeri eset. Az ugyanis nem érne célt.

Egy terrorszervezet egy olyan vállalat, amely félelmet termel és ad el.

Egy nagy szervezet, amely rendelkezik pénzalapokkal, támogatói hálózattal, táborokkal, épületekkel, jármővekkel,

felszereléssel, több száz vagy több ezer emberrel, embereket toboroz, embereket képez ki, információt vásárol és szerez be,

szervezıket és végrehajtókat utaztat mindenfelé a világban, merényleteket készít elı és hajt végre – a médialegendával

ellentétben, nem tud láthatatlanul létezni és mőködni.

Volt már rá példa, hogy egy terrorszervezet egyik kiképzıközpontjába külföldi forgatócsoportokat engedtek be.

Adott földrajzi területen nagyjából mindenki ismer néhány terroristát. Rengeteg ír, akik nem tagjai és nem szimpatizánsai

az IRA-nak, ismernek IRA-tagokat.

A média által gerjesztett legendával ellentétben, a terrorszervezetek egyáltalán nem láthatatlanok.

A nagy terrorszervezetek tehát nem tudnak elrejtızni. A kicsik sem. A kisebb szervezetek ugyanis vagy becsatlakoznak

egy nagyobb alá, vagy elpusztulnak. Elpusztulnak, mert támogatás, háttér nélkül eleve nem életképesek, vagy mert a

tevékenységük bezavar a bizniszbe, így elkapják és ledarálják ıket. Egy kisebb csoport csak abban az esetben életképes, ha

alvállalkozóvá válik egy nagyobb szervezet védıszárnyai alatt. Tehát még ık sem láthatatlanok.

És a szörnyek mégsem mennek.

A terrorizmus hátterében óriási, nemzetközi politikai érdekek húzódnak meg. A szörnyek ezért nem mennek.

Néhány renegát terrorista vagy a folyamatokba bezavaró kisebb csoport igazi célponttá válhat, és ha nem lehet ıket

leállítani, akkor valóban odaküldenek néhány szörnyet, akik azután gond nélkül kiirtják az egész társaságot. Néhány jól

képzett és megfelelıen felszerelt kommandóssal el lehetne törölni bármelyik nagy terrorszervezetet, de ellenük nem vetik be

ıket.

A terrorizmus legyızhetetlen mumus. Egyetlen beteg állat képes terrorizálni az egész világot. Soha, sehol, senki egyetlen

pillanatra sem lehet biztonságban a terrorizmus fenyegetésétıl. A szervezeteket képtelenség megtalálni és megállítani.

Ez a legenda.

Semmi sem igaz belıle.

4.

A legfelsıbb kaszt beveti a teljes tömegkommunikációs hálózatot, hogy rettegést keltsen a világ minden táján, majd pedig

elılépnek a tekintélyek, és azt állítják, hogy csupán egy megoldás maradt.

Azt mondják: van gyógyszer a terrorizmus ellen, de nagyon keserő.

Le kell mondanunk a demokráciáról.

Sajnos.

A biztonságunk érdekében.

Több országban már most olyan törvényeket vezettek be, amelyek elfogadhatatlanok egy demokráciában, de az emberek

mégis elfogadják, mert meg lettek félemlítve.

Nem a terroristák által.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

43

A legendájuk által.

És hogy mi volt a londoni merényletsorozat célja?

Csak a szokásos.

Ez is csak egy újabb szög, melyet belevertek a demokrácia koporsójának fedelébe.

MEGTÉBOLYÍTVA

A TIZENÖTÖDIK LECKE A VILÁGRÓL

1.

Igaz, hogy az ideológiák, melyekkel körülveszik a lényegi hazugságot, a gondolatbálványokat, rendkívül bonyolultak,

áttekinthetetlenek, sokrétőek, és mindenekfelett professzionálisak. Az is igaz, hogy a legfelsıbb kaszt egész tekintély-

hadseregeket vett be, hogy meggyızze az embereket arról, hogy rosszul látnak, rosszul gondolkodnak, és rosszul tudnak. Ez

mind tény.

Ám van itt valami, ami alighanem önt sem hagyja nyugodni.

Hogy ez az egész rendszer miért képes mőködni?

Merthogy egyáltalán nem logikus, hogy mőködjön.

Egyáltalán nem logikus, hogy egy ember feladja a saját elképzeléseit, elfelejtse a saját személyes bizonyosságát, a saját

tudását, csak mert X. Y. azt mondta neki, hogy tegye meg.

És mégis ez történik.

És ez történt végig az egész történelmünk alatt.

Hogyan?

Hogyan lehetséges ez?

Ennyire ırült az ember?

Ennyire gyenge mentálisan?

Ilyen könnyő összezavarni és elvenni az önbizalmát, sıt magát a józan eszét?

Ön lát valamit, majd jön egy fickó, aki ott sem volt, de akinek van tizenkét doktorátusa, és azt mondja: „Nem, ön nem

látta, ön csak hallucinált!”, mire ön: „Hm... lehet, hogy nem is láttam...”

De miért van ez így?

Hogyan lehetséges ez?

Hogyan lehet egy embernek EKKORA hatalma egy másik felett???

Az a jelenség, hogy valaki tud valamit, majd jön valaki más, és azt mondja, hogy nem tudja, mire ı elhiszi, hogy nem

tudja, alighanem a legdöbbenetesebb dolog, amivel bárki valaha is találkozhat.

A földönkívüliek, a démonok, a farkasemberek, a mágia, a teleportáció, a fénysebesség túllépése meg a többi hasonló

egyszerően SEMMI ahhoz képest, hogy egy tekintély pár szóval le tudja rombolni egy másik emberi lény tudását és

önbizalmát.

Az, hogy ez lehetséges, nem normális.

2.

A hatalom lényege a tekintély.

De vajon a tekintélynek miért van ilyen hatása? Miért tud mőködni?

Emberek sorsát, az egész emberi faj sorsát határozzák meg a tekintélyek.

A tekintélyelvőség nem mőködik minden egyes esetben. Bizonyos tekintélyek nincsenek hatással önre, bizonyos

tekintélyek nem tudják, és nem tudnák meggyızni önt. Más tekintélyek pedig már meg is gyızték. Tehát, láthatjuk, hogy a

tekintély valami olyan miatt mőködik, ami bennünk van.

A tekintélyelv egy bennünk lévı hiba miatt tud mőködni. Ez a hiba az alacsony tudatossági szint.

Ebbıl következıen az elnyomás az egyes ember mentális állapotától függ és azon alapszik.

Az elnyomás csak és kizárólag azért lehetséges, mert az emberek tudatossági szintje lehetıvé teszi, hogy elhitessenek

velük hazugságokat.

E nélkül a legfelsıbb kasztnak nem lenne hatalma.

Mindebbıl az következik, hogy akár az elnyomásról, akár az emberek szabadabbá tételérıl beszélünk, végsı soron,

mindig az emberi elmérıl beszélünk.

Mivel a hatalom kulcsa az emberiség rossz mentális állapota, a hatalom kulcsa annak megakadályozása, hogy kifejlıdjön

az elme tudománya.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

44

Mert ha ez megtörténik, ha létrejön egy mőködı, gyakorlati tudomány, amely képes szellemileg jobb állapotba hozni az

embereket, a legfelsıbb kaszt hatalma széthullik.

A legfelsıbb kaszt hatalma a tudatlanságon alapszik, és a tudás rombolja le.

3.

A legfelsıbb kaszt tehát el fog pusztítani mindenfajta tényleges tudást, az emberi elmével kapcsolatban, és fel fog emelni,

támogatni és védelmezni fog minden olyan rendszert, vallást, filozófiát, áltudományt, amely hazugságokat terjeszt és sulykol

az emberekbe, saját magukról.

Nos, vajon hogyan nevezik azt a két rendszert, melyet hivatalosan tudománynak tekintenek, és amelyek hivatalosan a

legfıbb, sıt egyedüli tekintélyek az emberi elme vonatkozásában?

Az egyik a pszichológia.

A másik a pszichiátria.

Ez a kettı a leghatalmasabb tekintély az emberi elme területén. Ez a két áltudomány helyettesíti a társadalomban az

elme igazi, tényleg mőködı tudományát.

Röviden összefoglalva:

1. A legfelsıbb kaszt hazugságokat talál ki, hogy megtévessze az embereket, és ezáltal uralkodhasson felettük.

2. A legfelsıbb kaszt ezeket a hazugságokat ideológiákba, azaz érvrendszerekbe csomagolja, hogy ne lehessen könnyen

felismerni, hogy a hazugság egy hazugság.

3. Az ideológiákat a társadalomba tekintélyek vezetik be.

4. A tekintélyek lehengerlik az embereket, és ezáltal elfogadtatják velük a hazugságokat.

5. A tekintélyelvőség egyes egyedül az emberek alacsony szintő tudatossága miatt mőködik.

6. A legfelsıbb kaszt hatalma kizárólag az emberek rossz mentális állapota miatt létezik.

7. A legfelsıbb kaszt számára létszükséglet, hogy az emberiséget rossz mentális állapotban tartsa.

8. A legfelsıbb kaszt emiatt minden lehetséges módon meg fogja akadályozni, hogy igazságok terjedjenek el az emberi

elmérıl. Ha ez megtörténne, az emberek tudatosabbá válnának, és a kaszt hatalma semmivé foszlana.

9. A legfelsıbb kaszt úgy akadályozza meg az elme mőködı tudományának kialakulását, hogy azt hazudja: az elme

tudománya már létezik.

10. A legfelsıbb kaszt a pszichológiát és a pszichiátriát kiáltotta ki az elme tudományának, és az elme területén politikai,

gazdasági és egészségügyi hegemóniát biztosított a számukra.

11. A legfelsıbb kaszt hatalma tehát a pszichológia és a pszichiátria tekintélyétıl függ.

A legfelsıbb kaszt addig létezik csak, addig játszhatja velünk kisded játékait, amíg képes eltitkolni minden igazságot az

emberrıl magáról: a képességeirıl, a lehetıségeirıl, az erejérıl.

A pszichiátria és a pszichológia az emberrıl szóló hazugságok győjteménye.

Az a funkciójuk a társadalomban, hogy elhitessék az emberekkel, hogy nincs út felfelé, hogy az úgynevezett „normalitás”

a létezés elérhetı legmagasabb szintje, és hogy minden olyan módszert, tudást, technikát lejárassanak, kirekesszenek és

tönkretegyenek, ami az embert ténylegesen jobb állapotba hozná.

4.

Nem létezik olyan hivatalosan elismert tudományág, amelynek tárgya Isten vagy a lélek volna, sem olyan, amelynek

feladatai közé tartozna annak kiderítése, hogy létezik-e valamiféle isten, vagy hogy van-e az embernek lelke, vannak-e

korábbi életek, vannak-e magasabb rendő képességek, melyek nem kötıdnek a testhez, van-e az életnek valamiféle célja,

van-e jó, és van-e rossz.

Egyetlen hivatalosan elfogadott tudomány vagy tudományág sem foglalkozik ezekkel a kérdésekkel, pedig ezekhez

képest minden más kérdés teljesen lényegtelen.

Soha nem folytattak olyan hivatalos, tudományos kísérletsorozatot, amelynek célja az ember mibenlétének kiderítése lett

volna. Ez a téma a legnagyobb tabu a világon. Nincs még egy olyan terület, melyet a legfelsıbb kaszt ádázabbul védene, mint

ezt.

5.

A pszichológia szó eredete az 1500-as évekre datálható. Jelentése: a lélek tudománya. Kezdetben a filozófia egyik ága

volt, amely azért vette fel a lélek tudománya elnevezést, mert a filozófia módszerei helyett a tudomány módszereit akarta

használni a lélek megismerésére.

Kezdetben ezt is tette, és már az 1700-as évek második felében ki is jelentette, hogy tudományosan igazolást nyert a

lélek létezése, amely az anyagi világtól tökéletesen független valóság.

A pszichológia nagyon sokáig nem volt materialista; évszázadokon keresztül hirdette a lélek létezését, és hogy az emberi

lélek léte tudományosan bizonyítható.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

45

A pszichiátria szó jelentése: lélekgyógyászat. A pszichiátriát a szükség hívta életre. A tizennyolcadik század végén

létrejött egy új szakma, amely a tébolydákba zárt ırültek ellátásával és gyógyításával volt hivatott foglalkozni. Megjegyzendı,

hogy a tébolydákat már a hıskorban is felhasználták egyesek arra a célra, hogy általuk nemkívánatosnak ítélt személyektıl

szabaduljanak meg.

Kezdetben, amikor még nem létezett a pszichiátria szó, lelki medicina névvel illették a területet. Az elsı tankönyvet 1758-

ban adták ki „Értekezés az ırületrıl” címmel. A tébolydák egyre nyíltak és sorra megteltek; továbbá a különös és

megmagyarázhatatlan viselkedés minden társadalmi rétegben megtalálható volt, beleértve az uralkodó dinasztiákat is;

szükség volt hát egy szakmára, amely megállítja ezt a tendenciát, és az ırülteket ismét normálissá teszi. Ez a szakma volt a

„lelki medicina”, melyet 1808-ban Johann Christian Reil „pszichiátriának”, vagyis „lélekgyógyászatnak” keresztelt el.

A pszichológia a lélek tudománya volt, mely a filozófiából vált ki azzal a céllal, hogy tudományos bizonyítékokat

szerezzen a lélek természetét illetıen, és hogy a lélek képességeit és törvényszerőségeit a tudományos módszertan precíz

technikáit követve tárja fel és foglalja rendszerbe. A pszichiátria az ırület okainak kiderítésére, és az ırület megszüntetésére

jött létre. Mindkét szakterület tiszta és nemes céllal született, és a kezdet kezdetén szándékaik és tevékenységeik valóban

tudományosak voltak.

6.

Az 1810-es évek elején, amikor sorra alakultak a pszichiátriai tanszékek, igen indulatos vita robbant ki az ırület okait és

kezelését illetıen. Ez volt az elsı nyilvános pszichiátriaellenes tiltakozás, melyet még rengeteg követett. Közemberek és

neves személyiségek egyaránt az ellen tiltakoztak, hogy a pszichiáterek embertelenül bántak pácienseikkel. A célok ugyan

tiszták voltak, ám a gyakorlat sokkal kevésbé.

Mindaz, ami a tébolydákban történt, nem volt más, mint ördögőzés. Ezt a lehetı legkomolyabban kijelentem: a

tébolydákban ördögőzés folyt, és semmi más. Ördögőzés nagy tömegekben; keresztek, szenteltvíz, ima és papok nélkül.

Itt egy különös szokásnak lehetünk tanúi, ami nagyon-nagyon régrıl ered, és ami észrevétlenül suhant végig a

történelmen, mindig megmaradva a hatalom eszközeként. A katonai indíttatású kínzás a titoktartás megtörését célozta. A

másikfajta kínzásnak, amit a nyugati kultúrában „ördögőzésnek” neveztek, egy viselkedésminta eltörlése volt a célja.

Fogtak egy tízéves gyereket, aki még mindig ágyba vizelt, rátették egy székre, és elkezdték órákon keresztül forgatni, és

ezt minden nap megismételték, amíg a gyerek abba nem hagyta az ágyba vizelést, vagy amíg meg nem halt, vagy teljesen

meg nem ırült.

A pszichiátria tehát ördögőzést folytatott, vagyis embereket kínzott azzal a céllal, hogy viselkedésmintákat töröljön el.

Kezdetben sem a pszichiátriát, sem a pszichológiát nem tekintették tudománynak. Ahhoz, hogy tudományként fogadják el

ıket, olyan saját szakterülettel kellett rendelkezniük, amely elkülönült minden más tudomány szakterületétıl.

Az emberrel magával hagyományosan csak a filozófia és a vallás foglalkozott. Abban az idıben a felosztás úgy nézett ki,

hogy az egyik oldalon volt a filozófia, a vallás és az okkultizmus (mágia, alkímia, asztrológia stb.), a másik oldalon pedig a

tudomány, ami egyre nagyobb elismertséget nyert, és ami az anyagi univerzummal, leginkább annak mérésével foglalkozott.

A legfelsıbb kaszt mind a pszichológiát, mind pedig a pszichiátriát „tudománnyá” akarta tenni (mert a filozófia, a vallás és

az okkultizmus abban az idıben már elkezdett háttérbe szorulni, mivel a kaszt úgy találta, hogy nem elég hatékonyak a

hazugságok terjesztésében). Emiatt a törekvés miatt a pszichológiában és a pszichiátriában elkezdték az embert testi oldalról

megközelíteni és magyarázni.

A testtel azonban a biológia és az orvostudomány foglalkozott, ezért valami újat kellett kitalálni. Így jött létre az a

spekulatív tétel, miszerint az embernek nincs olyan része, amely kívül esne a testén, vagyis nincs más, csak a test.

A pszichológia önmagát a viselkedés tudományaként határozta meg, a viselkedés okát pedig a testben kezdte keresni. A

pszichiátria az ırülettel és annak gyógyításával kívánt foglalkozni, és mivel „az agyban futnak össze az idegek”, kijelentették,

hogy az agy áll a viselkedés hátterében, így ık az aggyal foglalkoznak.

Valóban léteztek azok a viselkedési minták, melyeket a korai pszichológusok megfigyeltek, és valóban léteztek azok a

jelenségek, amelyeket abban az idıben a pszichiáterek ırületként leírtak. Ahogyan magyarázták ezeket, az volt a hamis.

Érdekes módon, kezdetben nem vetették el teljesen a lélek létezését, és az egészen a századfordulóig részét képezte a

pszichológia és a pszichiátria emberképének.

1879-ben azonban Lipcsében Wilhelm Wundt kijelentette, hogy tudományosan igazolta: az ember nem egyéb, mint egy

lélek nélküli állat.

És bár a lélek szót néhol továbbra is használták, már nem azt értették alatta, amit korábban: nem egy anyagtalan

valóságot, hanem csupán az agymőködés összefoglaló nevét.

7.

A kutatástörténet a tudománytörténet része, és egy-egy tárgy vagy téma kutatásának fejlıdésével, történelmi hátterével

foglalkozik.

Nos, felettébb érdekes az a tény, hogy Wundt egyetlen szót sem írt le arról, hogy milyen kísérlet alapján tette korszakos

felfedezését, miszerint az embernek nincs lelke.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

46

Felettébb különös a helyzet, mert a történelem legnagyobb horderejő állításának nincsen semmiféle kutatástörténete.

Egyáltalán semmi.

Egyetlen szó sem!

Sem 1879 elıtt, sem pedig azóta, mind a mai napig bezárólag soha senki nem folytatott semmiféle hivatalos, tudományos

kutatást annak megállapítására, hogy mi az ember.

A kutatástörténet teljes anyagában (ami hihetetlenül nagy mennyiségő iratot és számítógépes adathordozót tesz ki) a

legelsı feljegyzéstıl a legutolsóig egyetlen szó sem található olyan kísérletrıl, amelynek az lett volna a célja, hogy kiderítse:

van-e az embernek lelke vagy nincs.

Wundt sem hajtott végre semmilyen ez irányú kísérletet, egyszerően csak kijelentette, hogy „tudományosan igazolta”, és

a dolog el volt intézve. Lefordítva mindezt a valóság nyelvére, az történt, hogy Wilhelm Wundt volt az elsı tekintély, akit a

legfelsıbb kaszt e mellé a gondolat-bálvány mellé állított, amely – mint minden más gondolat-bálvány – egy hazugság.

1879-ben, Wilhelm Wundt, „Az emberi és állati pszichológia” címő könyvében azt írta: „A gondolkodás, a személyiség, és

a viselkedés nem több, mint kémiai reakciók az agyban”. Ezzel a mondattal vette kezdetét a történelem legsötétebb kora.

8.

A pszichiátria és a pszichológia már akkor veszélyes eszköz volt, amikor az ırületet próbálták diagnosztizálni és

gyógyítani. A démon akkor szabadult el igazán, amikor elkezdték az ırületet megelızni.

Ekkortól vált a pszichológia és a pszichiátria hatóköre korlátlanná.

Megjelentek az élet minden területén, végig az összes szakmában, a mővészet, a tudomány minden válfajában;

beleszóltak az oktatásba, beleszóltak a politikába, a bőnüldözésbe, és különös módon még a papi képzésbe is.

Az ırület kialakulását úgy lehet megelızni, hogy az ırület legelsı jeleinek felbukkanásakor a személyt kezelésnek vetik

alá. Még jobban pedig úgy lehet megelızni, ha eleve mindenkit kezelnek már születésétıl kezdve.

És mindezen létezı célok mellett az „ırület”, az „elmebaj”, a „mentális zavar”, az „elmebetegség” szavak a pszichiátria és

a pszichológia teljes szakirodalmában sehol sincsenek tudományos igényességgel definiálva, mint ahogyan ezek ellentéte, a

„normalitás” sem!

Általában a pszichiátriai intézetek tisztábbak, mint egykor a tébolydák voltak. Ma már kevesebb embert vernek agyon,

kevesebb ember veszti életét ezekben az intézetekben, bár még mindig döbbenetesen sok. Ma már kevesebb ember fetreng

az ürülékében, és kevesebb a sikoly.

De még mindig ördögőzéssel foglalkoznak.

A pszichiátria még mindig tortúrának veti alá az embert, attól a céltól vezérelve, hogy megváltoztassák a viselkedését.

Azonban nem az jelenti az igazán nagy veszélyt, hogy gyakorlatilag bárkit bármennyi idıre bezárhatnak egyetlen tekintély

akármin alapuló véleménye alapján.

Nem az a lényeg, hogy a pszichológia és a pszichiátria tekintélyei megfoszthatnak embereket emberi mivoltuktól, józan

eszüktıl, vagy szavahihetıségüktıl.

Nem az a lényeg, hogy ott bábáskodnak a világ kormányaiban a politikusok, az államfık mögött, és beleszólnak a

beszédeikbe, döntéseikbe.

Mindezek a veszélyek roppant mértékőek, mégis elhanyagolhatók.

Ebben a pillanatban szerte a világon sok millió ember tartózkodik valamilyen pszichiátriai intézetben, de ez sem

különösebben fontos.

9.

Ami igazán fontos, ami igazán lényeges ebben az egészben, az a világkép, az a pszichiátria és a pszichológia teljesen

megalapozatlan, semmiféle kísérleten nem alapuló materialista emberképe, amiben milliárdok hisznek, és amit hivatalos

világképnek tekint szinte minden ország a Földön.

A lényeg az, hogy ezekben a pillanatokban, a világ valamennyi technikailag és katonailag fejlett államában a hivatalos

világkép a materializmus, amit a legfelsıbb kaszt a pszichiátria és a pszichológia révén terjesztett el.

Olyan kormányok, amelyek annyi tömegpusztító fegyverrel rendelkeznek, hogy azzal kiirthatják az életet a Földön, és az

általuk irányított országok ipara révén meghatározó befolyással bírnak a bolygó ökológiájára, egy olyan hivatalosan

szentesített világképben hisznek, ami szerint az életnek nincs célja, nincs értelme, nincs jó és nincs rossz, és a szív

dobogásának megszőnésével a tettek többé semmit sem számítanak.

Ez a lényeg!

A többi ehhez képest – semmiség!

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

47

AZOK AZ ÁTKOZOTT EMLÉKEK

A TIZENHATODIK LECKE A VILÁGRÓL

1.

A legtöbb ember össze van zavarodva azt illetıen, hogy mi a különbség a materializmus és a vallások alapvetı tanításai

között, és így ebbıl is és abból is elfogad tételeket, és nem veszi észre, hogy azok egymásnak ellentmondanak.

A materializmus szerint az agy gondolkodik, és az agy tárolja az emlékeket. Roppant érdekes jelenség, hogy ezt

rengeteg vallásos ember is elhiszi, köztük papok és lelkészek is.

Ez azért is érdekes, mert ha az agy bármi effélét csinál, akkor nincs lélek és nincs Isten.

Ha az agyban vannak emlékek, akkor azok a test halálakor elpusztulnak. Ha az agy gondolkodik, akkor a test halála után

a gondolkodás megszőnik. Ha az agy döntéseket hoz, akkor a test felbomlásával a döntések is megszőnnek. Ha így áll a

helyzet, akkor mi volna a lélek szerepe? Akkor milyen tulajdonságokkal rendelkezik a lélek?

A lélek nem rögzít emlékeket, nem tárol emlékeket, nem emlékezik, nem gondolkodik, és nem dönt.

Akkor mit csinál?

Mi maradt még?

Hát semmi.

És ha valami semmit sem csinál, akkor az nincs is.

2.

Mit gondol, hány emléke van egy ötvenéves embernek?

Napi tapasztalatból tudjuk, hogy az emlékek kísértetiesen hasonlítanak a filmhez. Az emlékek egy háromdimenziós film,

amely tartalmaz minden érzékletet, továbbá a személy aktuális emócióját, a gondolatait és a döntéseit is. A film képkockákból

áll, és mivel az emlékezést bárhol leállíthatjuk, és bármilyen jelenetet kikockázhatunk, akárcsak a film esetében, tudjuk, hogy

az emlékezés alapegysége az emlékkép, amely olyan, akárcsak egy képkocka a filmen.

A nagyon régi filmeken meglehetısen furcsa a mozgás: valószerőtlen, darabos, komikus Ennek az az oka, hogy túl sok,

vagy túl kevés képet vetítettek egy másodperc alatt. Némi kísérletezéssel azonban felfedezték, hogy ha tényleg valószerő

mozgást akarnak, akkor egy másodperc alatt 24-25 képet kell levetíteni. Ez az adat a filmkészítés technikai oldalának egyik

alapaxiómája.

A filmeken látható valószerő mozgásból kiindulva tehát megállapíthatjuk, hogy az ember másodpercenként, körülbelül 24-

25 emlékképet rögzít.

Vegyük alapul a 25-öt és számoljunk egy kicsit.

Ez percenként 1.500, óránként 90.000, naponta 2.160.000, évente pedig 788.400.000 emlékkép. Vagyis ötven év alatt 39

milliárd 420 millió emlékkép. Háromdimenziós emlékkép.

Nos, hol fér el a testben ennyi emlék?

Van nekünk 39,5 milliárd emlékképünk, hová tegyük ıket?

És mekkora egy emlékkép?

És hogy néz ki, milyen az alakja?

És a legfontosabb kérdés: MI maga egy emlékkép, mint fizikai dolog?

Mekkora a súlya? Milyen a színe? Milyen a hımérséklete? Milyen anyagokból áll? Egy macska emlékképe úgy néz ki,

mint egy macska? Vagy mint egy fénykép? És ha megnézzük nagyítóval vagy mikroszkóppal, akkor látjuk, hogy egy macska

van rajta?

3.

Egy sejtnek - függetlenül attól, hogy a test mely pontján helyezkedik el, és milyen funkciót lát el - ahhoz, hogy mőködni

tudjon, rengeteg olyan alapvetı feladatot kell ellátnia, melyek függetlenek a sejt elhelyezkedésétıl és testben betöltött

szerepétıl. A sejtnek táplálkoznia kell, anyagcserét kell folytatnia, osztódnia kell, és el kell látnia a feladatát.

A sejtfalnak nem az a feladata, hogy emlékeket tároljon, a sejtmagnak sem, a kromoszómáknak sem, az enzimeknek

sem, a DNS-nek sem, a géneknek sem, és így tovább.

Tételezzük fel, hogy vannak emlékeket tároló sejtek a testben – még ebben az esetben is, ezeknek a sejteknek fenn

kellene maradniuk, ehhez pedig bizonyos feladatokat el kell látniuk, függetlenül attól, hogy emlékeket tárolnak.

Nos, hol tárolnák az emlékeket az emlékeket tároló sejtek?

És hogyan?

Hogyan kerül eltárolásra, mondjuk egy doromboló macska emléke?

És hogyan kerül az emlék az emlékeket tároló sejtekbe?

És egy igencsak fontos kérdés: mi nézi meg az emlékeket, az emlékeket tároló sejtekben és hogyan?

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

48

Mi megy oda a sejthez és néz bele?

Honnan tudja, hogy egyik vagy másik emlék melyik sejtben található?

Mi az a dolog, ami ott mozog az agyban, számon tartja, hogy melyik emlék melyik sejtben van, bemegy a sejtekbe,

megnézi ezeket az emlékeket, értelmezi ıket és gondolkodik?

Mi csinálja ezt?

Megint csak sejtek, a sejteknek egy minden eddiginél speciálisabb fajtája?

És amikor ezek az emlékeket tároló sejtek osztódnak, akkor az emlékek belekódolódnak a DNS-be?

Hogyan?

Mi módon?

És mi volna a genetikai kódja egy doromboló macska emlékképének?

4.

Mi tudna gondolkodni a testben?

A testnek melyik része?

Az agy! – vágják rá a materialista tekintélyek.

És az agynak melyik része?

Mi marad az agyból, miután minden olyan részt kivettünk belıle, amelynek KIMUTATHATÓAN testi funkciók ellátása a

feladata?

A gondolkodáshoz nagyságrendekkel nagyobb kapacitás szükséges, mint az emlékek tárolásához, és míg az emlékek

tárolása mechanikus, a gondolkodás nem az. Jó példa erre a számítástechnika, ahol az adatrögzítés és elıhívás semmilyen

nehézséget nem okoz, míg a mesterséges intelligencia enyhén szólva fejletlen (sıt, egyes kutatók szerint még meg sem

született igazán, egyesek szerint pedig nem is lehetséges).

A materializmusban minden kínos kérdésre az a válasz, hogy „Az agy nagyon bonyolult szerv!”. Ez a kijelentés

tudományosan körülbelül annyit ér, mintha azt mondanánk, hogy „Isten útjai kifürkészhetetlenek”.

Az agy a valóságban (és bizonyíthatóan) a test kommunikációs központja, és semmi más.

A testet kívülrıl érı hatások és a testben belül lezajló folyamatok ingerei eljutnak az agyba, és minden testet vezérlı

inger az agyból indul ki és jut el a testben tetszılegesen bárhová. Mindez nem egy feltevés.

Az agy minden részének pontos funkciója van: vagy információt fogad, vagy információt küld ki. Az agy ezen kívül nem

csinál semmit. Ez az információ nem más, mint elektromos vagy kémiai jel.

Az agynak nincs olyan része, amely képes lenne valamiféle emléket rögzíteni, vagy tárolni, vagy az emlékeket kezelni,

sem információkat felfogni, elemezni, kiértékelni, mérlegelni, véleményeket kialakítani, tervezni, tanulni és döntéseket hozni.

Az agy kommunikációs szerv, a test kommunikációs központja, amely begyőjti a test minden érzékletét, és amelyen

keresztül irányítható a test.

5.

A géneknek megvan a maguk nagyon fontos szerepe a testben. A gének tartalmazzák a test tervrajzát annak

felépítésérıl és mőködésérıl. A genetika tehát egy tudomány, amelynek óriási szerepe lehet a jövıben, amennyiben nem

nyomják el teljesen.

A tudományos genetikán kívül azonban van még egy másik genetika is. Ez a másik genetika egy ál-genetika, amely a

valódi tudomány fedezetében csepegtet hazugságokat a világba. Ez az ál-genetika egy áltudomány, egy ideológia.

Ez az ideologikus genetika a tudományos genetika szakkifejezéseit használja a legfelsıbb kaszt hazugságainak

elfogadtatása céljából.

Az ideologikus genetika azt állítja, hogy a gének határozzák meg egy ember személyiségét, a céljait, az intelligenciáját, a

vágyait, azt, hogy milyen a szexuális irányultsága, azt is, hogy mi a kedvenc színe, mi a kedvenc illata, és így tovább, vagyis

tulajdonképpen mindent a gének határoznak meg.

Nos, van ezzel némi probléma.

Az egyik az, hogy a gének nincsenek semmilyen kapcsolatban azzal a világgal, amelyben mi, emberek élünk, vagyis

fogalmuk sincsen például a színek létezésérıl, hogy ennél bonyolultabb példát ne is hozzak fel. A gének semmit sem tudnak

a világról. Egyáltalán nincs tudomásuk a világ létezésérıl.

A másik, hogy a géneknek van funkciójuk, a gének határozzák meg a test alapvetı felépítését és alapvetı mőködését,

melyet számtalan dolog befolyásol, például a táplálék, a mozgás és egyebek, vagyis, ha valaki például nem táplálkozik

megfelelıen, akkor a teste nem lesz teljesen olyan, mint amilyennek a genetikai programja szerint lennie kellene.

A harmadik, hogy még soha senki nem látott egy gént, amint az valamit csinált volna. Soha. Senki a világon nem látott

egy gént, amint az befolyást gyakorolt volna valakinek a gondolkodására, vagy az ítéletére, például a színekhez való

viszonyára.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

49

És a negyedik: még csak olyan modell sem létezik, még csak egy homályosan vázolt koncepció sincsen, amely azt

magyarázná, hogy a gének miképpen érik el, hogy valaki például a komolyzenét szeresse, mert természetesen a genetikus

ideológia szerint a zenei ízlést is a gének határozzák meg.

Azt, hogy egy családon belül elıfordulhatnak hasonlóságok a viselkedésben, vagy hogy egy családon belül több

generáció is ugyanazt a szakmát választja, ezernyi más tényezıvel is magyarázni lehet, mint a génekkel. Továbbá, a

családfakutatás, mint a gének személyiséget befolyásoló szerepének „kutatása”, csak valószínőségekkel foglalkozik, mint

valamiféle jóslás, és nem tényekkel, így tehát nem tekinthetı tudományos kutatásnak vagy tudományos bizonyítéknak.

A genetikus ideológia mélyén megbújó gondolat-bálvány egy hazugság, amely így szól: nincs lélek. Maga a genetikus

ideológia egy érvrendszer, amely érvel emellett a hazugság mellett, és azt állítja, hogy a lélek képességei valójában a gének

képességei. Ennyi az egész.

6.

A kutatástörténetben egyetlen szó sem található olyan kísérletekrıl, amelyek bizonyítanák, hogy az agy emlékezne, vagy

gondolkodna, vagy hogy a gének bármilyen mértékben is meghatároznák a személyiséget.

Voltak és vannak emberek, akik baleset, bőncselekmény vagy betegség következtében agysérülést szenvedtek el, és

túlélték, de a sérülés következtében hirtelen vagy fokozatosan, kisebb vagy nagyobb mértékben, idılegesen vagy tartósan

megváltozott a viselkedésük, az élethez és más emberekhez való hozzáállásuk.

A materializmus igazolásán dolgozó „kutatók” megfigyelik, hogy ezek az emberek milyen viselkedésbeli és egyéb

szellemi változáson mennek keresztül, ezt összevetik az agysérülés helyével és milyenségével, és ily módon próbálják

kikövetkeztetni, hogy az agynak mely része milyen szellemi funkciónak a forrása.

Ez az ÖSSZES BIZONYÍTÉK arra, hogy az agy rendelkezik a lélek képességeivel, vagyis hogy a lélek nem létezik.

Van azonban néhány ellenérv, amely az eszünkbe jut, amint figyelmen kívül hagyjuk a tekintélyek gyızködését.

1. Ezeknek az eseteknek a dokumentálása néha elképesztıen trehány, sokkolóan tudománytalan módon történik,

következésképpen a tudományos kutatás számára elfogadhatatlanok.

2. Vannak hamis, fiktív esetleírások, melyek sohasem történtek meg.

3. Számtalan rossz és elhamarkodott következtetést vontak le az esetleírásokból, melyek némelyike olyan logikai bakikat

tartalmaz, olyan mértékben logikátlan, amely a tudomány bármely valódi területén elfogadhatatlan és köznevetség tárgyát

képezné.

4. A következtetéseket nem ellenırizték. Nem létezik semmiféle KÖZVETLEN bizonyíték, ezt még a materialista

tekintélyek is elismerik.

5. Az agyuk adott területén megsérült emberek nem minden esetben változnak meg, nem minden esetben egyforma

módon és egyforma mértékben.

6. A test bármelyik részének sérülése is kiválthat ugyanilyen látványos és tartós változást a személyiségben.

7. Azoknak az eseteknek a túlnyomó többségében, melyekben egy személy viselkedése vagy valamilyen szellemi

képessége hirtelen, és nagy mértékben megváltozott, a test sehol sem sérült meg. Egy életvidám ember kap egy

telefonhívást, melynek hatására egy életre megnyomorodik lelkileg, és egykori önmagának csupán árnyéka marad. Egyetlen

kellıképpen rossz vagy kellıképpen jó hír változások garmadáját válthatja ki, melyek lehetnek döbbenetesen nagymértékőek,

az élet végéig kitartóak, és nagyon sokfélék.

Pozitronemissziós tomográfia, mágneses rezonanciás képalkotás, magnetoenkefalográfia...

Néhány ijesztıen bonyolult kifejezés, melyek még bonyolultabb berendezéseket és eljárásokat takarnak.

Ezek az agy mőszeres vizsgálatai. Bonyolultságuk ellenére sem képesek semmi másra, mint annak kimutatására, hogy

az agyban van valamiféle aktivitás.

Ezt azonban már eddig is tudtuk.

Ez sem tekinthetı bizonyítéknak arra a „tudományos állításra”, hogy nincs lélek.

7.

A fizikai univerzum tudományos kutatása folyamán, végsı soron mindenbıl tárgylemez lesz a mikroszkóp alatt, vagy

valamilyen porított anyag vagy valamilyen folyadék egy kémcsı alján, esetleg némi gáz egy bura fogságában; vagy számok,

grafikonok és teszteredmények; vagy fényképek, film- és hangfelvételek.

A materializmus azt állítja, hogy nincs lélek, nincs Isten, az agy gondolkodik és tárolja az emlékeket, és a gének

meghatározzák a személyiséget.

Arra szeretném kérni, hogy gondolkodjon el, és próbálja meg kitalálni, hogy mit is kellene látnia egy mikroszkóp alatt, egy

kémcsı alján, egy bura fogságában, egy papírlapon, egy fényképen, egy film- vagy hangfelvételen, amely bizonyítaná, hogy

nincs Isten?

Vagy azt, hogy nincs lélek?

Vagy hogy az agy gondolkodik?

Vagy hogy az agy emlékeket tárol?

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

50

Vagy hogy a gének meghatározzák az ön személyiségét?

Jó szórakozást kívánok egész hátralévı életére!

A LÉLEK TANA

A TIZENHETEDIK LECKE A VILÁGRÓL

1.

Tudjuk, hogy Isten vagy bizonyos istenek nevében mérhetetlen mennyiségő bőnt követtek el. Azt is tudjuk, hogy a

kísértetekrıl és más hasonló dolgokról kieszelt babonákkal az ırületbe lehet kergetni az embereket.

Mind az istenhitet, mind pedig a lélekben való hitet fel lehet használni arra, hogy tömegeken uralkodjanak, hogy tömegek

gondolkodását és cselekvését bénítsák meg.

Ez esetben viszont számba kell vennünk annak lehetıségét is, hogy az istenben és a lélekben való hit éppen úgy

manipulatív eszmerendszer, mint a materializmus, és nem szolgál más célt, mint az emberek féken tartását.

És ez így is van.

Ez teljesen igaz.

Ezek a rendszerek sem különbek a materializmusnál.

Azonban ebben a fejezetben nem a vallásokról, a filozófiákról vagy az okkultizmusról lesz szó. Ha ezeket alaposan

megvizsgálnánk, és sutba vágnánk a tekintélyek bizonygatásait, alighanem azt találnánk, hogy egyikük sem állja ki a logika

próbáját. A tudományos ellenırzését pedig pláne nem.

A kérdés az, hogy a lélek vagy az isten gondolat-bálványok-e, vagy sem?

A legfelsıbb kaszt filozófiákat, vallásokat, okkult tanításokat hozott létre, de vajon miért tette?

Ideológiák ezek, melyek egy mélyben megbújó gondolat-bálványt akartak eladni az embereknek?

Vagy fogtak egy igazságot, és addig-addig dobálták rá a hazugságokat, a babonákat, amíg végül az egész rendszer

olyan mértékben vált terhessé és irracionálissá, hogy maga az alapját képezı igazságok is hazugságoknak látszottak?

A legfelsıbb kaszt ostoba, dogmatikus, elvakult, erıszakos és életidegen vallásokkal és más szellemi „tanításokkal”

akarta lejáratni a lélek és az isten témáját?

Itt az ideje végiggondolni néhány elvet, elfeledvén a tekintélyeknek kijáró kötelezı vak áhítatot.

Vajon mi bizonyíthatná, hogy van lélek?

És mi bizonyíthatná, hogy van Isten?

2.

Az a jelenség, hogy egy ember állítólag emlékszik egy másik életben viselt nevére, vagy egy korábbi lakhelyére, nem

bizonyítja, hogy van lélek, és nem bizonyítja, hogy a lélek az idık folyamán úgy váltogatja a testeket, mint az emberek a

ruhákat.

Ha két ember egymástól ezer kilométer távolságban, ugyanabban a pillanatban ugyanazt rajzolja le, még mindig nem

bizonyítja a lélek létét.

Ha valaki hirtelen elkezd anyanyelvi szinten beszélni egy nyelvet, amit sosem tanult; vagy egyik pillanatról a másikra

mesterszintő szakértelemmel rendelkezik egy olyan szakterületen, amivel nem foglalkozott jelenlegi életében; vagy minden

elızmény nélkül, egyszer csak elıáll néhány matematikai egyenlettel, amelyek „megoldhatatlan” problémákat oldanak meg;

vagy a legkisebb elıképzettség nélkül, egyik napról a másikra összeállítja egy ez idáig teljesen ismeretlen számítógép, jármő,

motor, energiatermelı egység hibátlan és precíz tervdokumentációját, az már nem hangzik rosszul, de még ezek is legfeljebb

közvetett bizonyítékok lennének, és ez az igazi tudományban nem fogadható el.

Akkor mi lehetne a bizonyíték a lélek létezésére? Gondolkodjon el ezen. Mi bizonyítaná be, hogy van lélek?

Egy ember fekszik a mőtıasztalon, és látja, amint a testével dolgoznak a sebészek. Nem rossz, mint szubjektív,

személyes bizonyosság (bár a különös körülményekre való tekintettel érdemes lenne fenntartásokkal kezelni a tapasztalatot),

tudományos szempontból azonban a klinikai halálból visszatért emberek beszámolói teljesen használhatatlanok.

Hogy miért? Azért, mert egy tudományos megfigyelésnek dokumentálhatónak kell lennie, de hogyan dokumentálunk

valamit, amit egy halott ember figyelt meg?

Egy tudományos megfigyelésnek kísérletnek kell lennie. Kísérletnek: vagyis olyan tudatos megfigyelésnek, melynek

minden körülménye ismert és szakszerően dokumentált, hogy azt máshol, máskor, mások tetszıleges alkalommal

megismételhessék, és szert tehessenek ugyanazokra a tapasztalatokra.

No de hogyan és ki fog megismételni egy kísérletet, amihez meg kell halni?!

És hogyan tekinthetünk valamit akár csak egy kicsit is objektívnek, ha nem áll másból, mint egy ember saját emlékeirıl

szóló beszámolóból?

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

51

3.

A testen kívüli létezés bizonyíték lenne a lélek létezésére.

Feltéve, hogy ezt a jelenséget tudatosan és szánt szándékkal elı tudjuk állítani, tetszıleges idıben, rendezett

laboratóriumi körülmények között.

Tehát, ha kitalálnánk egy olyan eljárást, amellyel el tudnánk érni, hogy egy ember megszabaduljon a testébe való

rögzültségtıl, és folyamatosan és szabadon létezni tudjon a testén kívül; a testén kívülrıl érzékeljen, és nem a testi

érzékszervein keresztül; a testén kívül gondolkodjon, emlékezzen, döntsön és cselekedjen; és mindeközben a teste életben

van, jól van, mozog, beszél, teszi, amit végeztetnek vele, akkor ez valóban bizonyítaná, hogy van lélek.

Nos, ezen már túl vagyunk. 1952-ben, egy magántıkébıl finanszírozott kísérletsorozat, az említett módon, laboratóriumi

körülmények között bebizonyították a lélek létezését.

(Érdemes megemlíteni, hogy ugyanerrıl az évezredes feljegyzések is tanúskodnak, és mivel a korabeli leírások

némelyike meglehetısen pontosan adja vissza az 1952-ben tudományosan is megtapasztalt jelenségeket, látható, hogy

nagyon is létezik olyan, amit egyesek „elveszett tudásnak” neveznek.)

Azóta több ezer, tudományos igénnyel dokumentált kísérletet végeztek el mindenfelé a Földön, minden esetben azonos

eredménnyel. (És természetesen ezek mindegyikét privát személyek finanszírozták a saját magánvagyonukból, mert amióta

világ a világ, csak az egyéni kísérletezéssel lehet eredményeket elérni.)

Rövidebb-hosszabb idıre létre lehet hozni egy olyan állapotot, amelyben az ember a testétıl szabadon mozog, él,

gondolkodik, emlékezik, döntéseket hoz és cselekszik, és a testtıl kisebb-nagyobb távolságból irányítja a testét.

Ez a rövidebb-hosszabb idı néhány perctıl néhány évig terjed. (Amikor én magam teszteltem a módszert, elsı

alkalommal mintegy fél percig voltam a testemen kívül; a második alkalommal majdnem öt percig; a harmadik alkalommal

viszont teljes hatvan napig. És közben éltem az életem, és elmondhatatlanul szabadnak éreztem magam. Ez az élmény volt a

legfontosabb oka annak, hogy végül szembefordultam a legfelsıbb kaszttal.)

Amíg ön azt hiszi, hogy a tudomány az, amit beleírnak a tankönyvekbe, meg hogy a politikának nincs hatalma a

tudomány felett, addig elképzelni sem tudja, hogy emberek milyen kincseket fedeztek már fel.

Még 1952-ben a teljes dokumentációt felajánlották valamennyi tudományos akadémiának, tudományegyetemnek,

tudományos magazinnak, de mind elutasította, hogy elolvassa, leközölje, foglalkozzon vele, vagy hogy ellenırizze!

Miért utasították el?

Csupán egyetlen ok miatt: a lélek nem lehet tárgya a tudománynak, lévén hogy Wilhelm Wundt már oly régen kijelentette,

hogy az nem létezik...

4.

Van még egy fontos kérdés: mekkora a jelentısége annak, ha az ember egy lélek és nem egy test? Az lenne ennek az

értelme, hogy kevésbé fél a haláltól? Ha csak ennyi lenne, az igazán nem sok.

Egy ember valamikor élete folyamán megtanult valamit, tudott valamit, de elfelejtette. Ha megtaláljuk annak okát, hogy

miért felejtette el, ismét képes rá emlékezni, ismét rendelkezik a korábban megszerzett tudással.

Képzelje el, ha nem egy év vagy húsz év tudását felejti el, hanem ezer év tudását, vagy egymillió év tudását.

És képzelje el, hogy van rá mód, hogy újra emlékezzen mindenre, amit valaha is tudott...

Egy ember félénk felnıtt lesz, mert gyakran megijesztették és bántották gyerekként.

Egy ember szexmániás lesz, mert ahhoz nem kell sok ész, és megfigyelte, hogy máshol nem terem számára túl sok

babér.

Személyiségünk nem egyéb, mint gondolkodási, érzelmi és viselkedési szokás. Teszünk valamit vagy történik velünk

valami, amibıl levonunk valamilyen következtetést, majd ebbıl a következtetésbıl kialakítunk magunkban egy szokást.

Tíz, ötven vagy száz éven át vonunk le következtetéseket életünk eseményeibıl és alakítjuk személyiségünket.

Képzelje el, ha ezer éven át vagy egymillió éven át tennénk ugyanezt!

Képzelje el, mennyi gátlásunk lehet, mennyi bőnünk lehet, mennyi tévedésünk lehet!

Képzelje el, hogy egymillió éven át tömtek bennünket hazugságokkal, egymillió éven át szenvedtünk el kudarcokat,

egymillió éven át veszítettük el szeretteinket, egymillió éven át ért bennünket fájdalom és igazságtalanság!

És ha nem egymillió évrıl van szó, hanem tízmillióról?

Vagy százmillióról?

Vagy egymilliárdról?

Képzelje el, ha lenne rá mód, hogy az ezalatt a mérhetetlen idı alatt bennünk felgyülemlı rossztól meg tudnánk

szabadulni...

Vajon mik lennénk mindezek nélkül?

Annak tehát, hogy lelkek vagyunk-e vagy atomok, óriási a jelentısége: szavakkal nem kifejezhetı.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

52

5.

A lélek létének bizonyítása nem nagy feladat. De hogyan bizonyíthatnánk be, hogy van Isten?

De talán ne menjünk ilyen végletes messzeségbe, és beszéljünk csak arról, hogy mi bizonyíthatná, hogy létezik valami a

homo sapiens felett?

Ahhoz, hogy ezen a téren elkezdjünk elmélkedni vagy kutatni, elıször is azt kell definiálnunk, hogy mi az „ember”. Mi az

ember? Mi az „ember” szó tudományos definíciója?

Nos, az ember nincs tudományosan definiálva.

Helyette vannak az olyan nevetségesen tudománytalan meghatározások, mint például az, hogy az ember a bolygó

uralkodó létformája. És ha egy vírus egy napon kiirtja az emberiséget, akkor az a vírus emberfeletti vírus lenne?

Ha materialista nézıpontból közelítjük meg az életet, az eleve kudarcra ítélt vállalkozás. Megközelíthetjük azonban az

életet más módon is, ehhez viszont tudnunk kell, hogy mi az élet lényege.

Mi a legjelentısebb különbség egy élı és egy halott ember között?

A cselekvés, ugye? A célszerő, tudatos cselekvés. Egy élı ember valamilyen mértékben képes erre, egy halott ember

viszont semennyire.

Az önrendelkezés.

Az élı ember bír valamennyi önrendelkezéssel; képes valamilyen szinten meghatározni az életét, a jövıjét, a

környezetét; vagyis képes az érzékelésre, vannak gondolatai, döntései és tettei. Mindezek teljes egészében hiányoznak egy

halott emberbıl.

Mondhatjuk, hogy az élet lényege a boldogság megtalálása, vagy a nagy célok megvalósítása, vagy a történelem

formálása, vagy valami hasonló, de ha egy holttestet összehasonlítunk egy élı emberrel, ezeknél sokkal alapvetıbb,

lényegibb különbséget találunk. Egy élı ember képes arra, hogy gondoljon valamire, és megtegye azt, amit kigondolt, még ha

csupán olyan apróság is, mint hogy felemeli a kezét vagy mond egy szót. Egy halott nem képes erre. Nincs benne élet.

Az élet lényege tehát az, hogy hatalmunkban áll valamit tenni.

Az élet önrendelkezés.

Elkészíthetnénk a létezés, az élet, az önrendelkezés skáláját, és bejelölhetnénk rajta a fokozatokat nullától a végtelenig.

A nulla az önrendelkezés teljes hiánya, az érzékelés teljes hiánya, a gondolkodás teljes hiánya, a döntés teljes hiánya, és a

cselekvés teljes hiánya, vagyis, röviden: az élet teljes hiánya. A nulla lenne a létezés legalacsonyabb szintje, a nulla

önrendelkezés, a végtelen pedig az élet legmagasabb szintje lenne, a végtelen önrendelkezés.

Az élet skáláján a tárgyakat a nullához kellene beírnunk, mert a tárgyak nem érzékelnek, nem gondolkodnak, nem

döntenek, és nem cselekszenek, vagyis semmilyen mértékben nem rendelkeznek önmagukkal: egyszerően csak léteznek. A

tárgyakban nincs élet.

Az élet skáláján a növényeket az egyeshez kellene beírnunk, rögtön a tárgyak felett. A növények képesek minimális

önrendelkezésre, tudjuk, hogy van némi érzékelésük, a behatásokkal szemben nem közömbösek, éreznek fájdalmat, vannak

dolgok, melyek kedvezıbbek, mások kedvezıtlenebbek a számukra. Ez egy új minıség a skálán, ez az önrendelkezés

legalacsonyabb foka, de ez már valódi önrendelkezés.

Az élet skáláján a kettesnél beírhatjuk az állatokat. Az állatok több önrendelkezéssel bírnak, mint a növények, ezért az

állatokban több az élet, még akkor is, hogyha bizonyos behatásoknak egy-egy növényfaj jobban ellenáll, mint egyes állatok.

Az embernél ismét egy új minıség jelenik meg: a tudatosság.

A tudatosságnak nyomát sem látjuk az állatoknál. Az állatoknál teljes egészében hiányzik a kutatás, a megértés, az

önkifejezés, a fejlıdés vágya és igénye. Ezt is figyelembe véve, szem elıtt tartva az arányosságot (és némi önkényességet

sem nélkülözve): ha az állatokat a kettes számhoz írtuk be, az embert a százashoz kellene beírnunk.

A skála egyik végén a tárgyak találhatók, mint a semmi élet, a semmi önrendelkezés szimbólumai, a másik végén pedig

Isten, a végtelen önrendelkezés, a végtelen élet szimbóluma.

Azt mondják, Isten mindentudó és mindenható, és ez szükséges alapfeltétel a korlátlan önrendelkezéshez; ezért Isten

egészen más minıség, mint a tárgyak, de nem egészen más minıség, mint a növények, az állatok és az ember, mert ezen

létformák már bírnak valamilyen mértékő önrendelkezéssel.

Így nézne ki a létezés?

Így nézne ki az élet?

Ilyen aránytalanul?

Ilyen kaotikus lenne a természet?

Vannak a tárgyak, a növények, az állatok, az ember és az Isten?

Ennyi lenne csupán?

6.

A növények és az állatok között nincs olyan nagy különbség, hogy azt mondhassuk, lennie kell valamilyen általunk nem

ismert létformának, amely a kettı között található (bár nem zárhatjuk ki a lehetıségét).

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

53

Az emberek és az állatok között azonban elég jelentıs a különbség, nem volna tehát logikus a felvetés, hogy az ember

és az állat között lennie kellene néhány átmenetnek?

És mi van az emberrel és az Istennel?

Mi van az ember és az Isten közötti mérhetetlen távolsággal?

Üres lenne?

Nincsenek fokozatai a tudatos önrendelkezésnek?

Természetesen, nem tudok nyilatkozni Istenrıl, mert nem tudom, mi bizonyíthatná be tudományosan a létét. De az

emberfelettiség nagyon is bizonyítható.

Az emberben ennyi és ennyi élet van, ennyi és ennyi önrendelkezéssel bír, és nyilvánvaló, hogy lehetséges még több

önrendelkezés.

A mítoszok tele vannak ilyen lényekkel. És ha nem állítólagos egzotikus tetteikre és külsejükre figyelünk, hanem

önrendelkezésük mértékére, akkor már nem fogjuk olyan könnyedén, egy kézlegyintéssel elintézni ıket.

Például egy vámpír számára néhány emberi korlát nem korlát.

Például nem öregszik meg a teste. Például, nem árt neki egy közönséges lövedék. Egy ember már régen elpusztul azok

közt a körülmények közt, ahol egy vámpír még mindig képes érzékelni, gondolkodni, dönteni és cselekedni.

Ez tehát egy emberfeletti állapot.

Nem azt akarom ezzel mondani, hogy a vámpírokról szóló legendák igazak (bár cáfolni sem tudom mindegyiket), de

néhány dolog belılük, úgy tőnik, rendkívül valószínő.

(Zárójelben megjegyeznék néhány gondolatot a vámpír-mítosszal kapcsolatban. Elıször is, nem én találtam ki, és a kaszt

szolgálatában eltöltött huszonöt év alatt semmi dolgom nem volt ezzel a mítosszal. Másodszor: nem hiszek a vámpírokban, és

tudtommal soha nem is találkoztam egyetlen egy vámpírral sem.

Csupán csak elég hosszú idıt töltöttem el hazugságok kieszelésével, és felismerem a legfelsıbb kaszt keze munkáját.

A vámpír-mítosz – abban a formájában, ahogyan azt a nyugati kultúrában ismerik – egy keresztény tanmese.

Ennyi, és nem több.

Ez a mítosz a reklámja egy vallásnak.

Hogy honnan eredhet? Hogy lehet-e valamilyen alapja?

Nos, erre nem szeretnék válaszolni. De a válaszom nem is lenne túl fontos.

Ami a lényeg, hogy a legfelsıbb kaszt minden korban és minden vidéken létrehozott néhány ellenségképet. Ha valakitıl

meg akartak szabadulni, vagy csupán egy kis zőrzavart akartak kelteni, akkor óriási tekintéllyel kijelentették valakirıl vagy

valakikrıl, hogy ık az ellenség, és elszabadult a pokol.

Boszorkány, vámpír, zsidó, terrorista, kommunista, reakciós...

A kaszt mindig is igen bıkező volt az ellenségképek létrehozásában és a konfliktusok szításában.)

7.

A válasz e fejezet elején feltett kérdésekre az, hogy a legfelsıbb kaszt fogott egy igazságot, és úgy kezelte, mint egy

gondolat-bálványt: kialakított az igazság köré egy ideológiát (vallást, filozófiát), amelynek minden része hazugság volt, és ily

módon „rossz hírbe hozta” a mélyben megbújó igazságot.

Lejáratták a lélek és az isten témáját.

Babonává, irracionalizmussá, életidegenné tették.

Más szóval: teherré tették az ember számára.

A lélek eredetileg azt jelentette, hogy az ember lényege egy halhatatlan, idıtlen, a fizikai univerzumtól független valami.

Az isten a kezdet kezdetén nem egy óriási hatalmú zsarnokot jelentett, hanem csupán az embernek azt a bizonyosságát,

hogy lehetséges a fejlıdés.

Az isten szó azt jelentette, hogy végtelen. Hogy van út felfelé.

A Civilizáció hajnalán az emberekben még olyan erısen élt a bizonyosság arról, hogy ık lelkek, és hogy van hová

fejlıdni, hogy a legfelsıbb kasztnak nem volt más lehetısége, mint egy hosszú-hosszú idın át tartó lejárató-kampány.

És hogy miért volt ilyen fontos eljutniuk a materializmushoz?

Mert amíg az ember hit abban, hogy van lélek és van út felfelé, a kaszt nem érezhette magát biztonságban, mert

bármikor elıfordulhatott, hogy valaki rájött valamire, valaki felfedezett valamit.

A Civilizációban az elsı monopólium a lélek és az isten volt. Agresszív vallásokkal kezdıdött, amik mindenkit

meggyilkoltak, aki ellent mert mondani, a dogmáknak. Azután pedig, a legújabb dogma egyenesen kijelentette, hogy lélek

nem létezik.

Az egész történelem folyamán a legnagyobb tabu a lélek kutatása volt. Minden korban halál járt érte.

Amikor a legfelsıbb kaszt elkezdte leváltani a vallásokat, beengedték a világba a fegyelmezett gondolkodás talán

legnagyobb vívmányát, amely nem más, mint a tudományos kutatás módszertana. Ez az, ami lehetıvé tette a technikai

fejlıdést.

A kaszt beengedte a technikát a világba, amely igazi csodának tőnt a babonák által megnyomorított ember szemében,

majd pedig óriási propagandamunkával elkezdték összemosni a technikát, a tudományt, és a materializmust.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

54

Így járatták le a lelket, és így vették rá az embereket, hogy tagadják meg magukat, vagyis hogy fogadják el a

materializmust.

A tudományos kutatás módszertana alkalmas a valóság megismerésére. Nem kell hozzá hinni semmiben. Ezzel az

eszközzel meg lehet találni és meg lehet ismerni bármit, ami létezik.

Beleértve a lelket is.

Beleértve az istent is.

Éppen emiatt a lélek és az isten ma olyan hatalmas tabu, amilyen még sohasem volt.

A lélekre azt mondják, hogy nem létezik, istenre pedig azt, hogy az a vallások magánügye, és a tudomány nem

KUTATHATJA istent.

Ezt úgy nevezik, hogy a „vallás szentségének védelme”.

De ez nem az.

Ez csak egy babona védelme.

A régi rendszer maradványainak védelme.

A tudományos kutatás módszertana lehetıvé tette a technikai fejlıdést, amely létrehozta azt a technológiát, amellyel a

legfelsıbb kaszt másodpercek alatt elterjeszthet bármit, amellyel mindenkit megfigyelés alatt tarthatnak, és amellyel egy nap

alatt leradírozhatja az emberiséget a térképrıl.

A technikai fejlıdést nevezik FEJLİDÉSNEK, és az ember kapott tévét, számítógépet, repülıt, és hajfestéket, de

cserébe el kellett felejtenie a lelkét.

A materializmusban nincs semmi, amit kutatni lehetne, vagy amit kutatni lenne érdemes. Ez a világkép EGYETLEN

igazságot sem tartalmaz. Így a legfelsıbb kaszt biztonságban van.

Ez az oka annak, hogy ebben a könyvben ennyit támadom a materializmust.

A lélek és az isten nem vallási kérdés, nem hitkérdés, hanem a tudomány legfontosabb kutatási területe.

A tudomány számára nem lehetnek tabuk.

A NAGY RÉMÁLOM

A TIZENNYOLCADIK LECKE A VILÁGRÓL

1.

Bárhol legyünk is, valahol mindig vagyunk, és valahová mindig tartunk. A két pont között (elhelyezkedésünk és célunk

között) egy út található, melyen végig kell mennünk, hogy eljussunk a célhoz. Ezen az úton a tetteink a lépések, és nem a

szavaink.

Az alkoholista, aki állandóan a leszokásról beszél, de aki mégsem hagyja abba az ivást, nem fog leszokni, mert a tettei

nem a leszokás irányába viszik.

Nem a szavak számítanak, hanem a tettek.

Milyen cél sejlik fel a távolban, amely felé az emberiséget saját tettei viszik?

Olyan könnyő látni, hogy milyen állapot felé tartunk, de annál nehezebb felfogni, hogy valóban ez az útirány.

Ön mit gondol? Felejtse el a hangoztatott terveket és a reményeket, mert sem a szavak, sem a remény nem lépések az

úton. Csak a tetteket figyelje. Mit jósol, mi vár ránk, emberiségre?

Ön szerint a bőnözés egy szép napon eltőnik majd? Csak úgy, egyik napról a másikra?

Mit gondol: lesznek a jövıben nemzetközi konfliktusok, helyi háborúk, zavargások, éhezés, világjárványok?

Ön szerint vár még ránk világháború?

Mit jósol a terrorizmust illetıen?

Gondolja, hogy a jövıben valahol bevetnek majd tömegpusztító fegyvert a lakossággal szemben?

Eljutunk odáig, hogy többé már egyetlen betegség se fenyegessen bennünket?

Véleménye szerint egy szép napon beköszönt majd a világbéke?

Felejtse el a reményt, a szavakat, a bizalmat, és csak arra figyeljen, hogy a TETTEK merre vezetnek minket!

Nos, merrefelé megyünk, mi az útirány?

2.

A múlt csúnya volt, vérzivataros, sötét és kegyetlen. Jelenünk éppen ilyen. Csak a jövınk egészen más. A jövı, ami felé

tartunk, olyan lesz, amihez fogható még nem volt.

Ha nem látja, hát elmondom: a jövınk az, hogy elsüllyedünk.

Nem úgy, mint Atlantisz, nem képletesen szólva, de nem is fizikai értelemben. Ez az elsüllyedés igazán semmiség volna!

Nem városok, országok, szigetek és földrészek süllyednek majd el, hanem mi magunk, mi emberek süllyedünk el.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

55

És hogy hová?

Az ember alá.

Nem az állatvilágból jöttünk, hanem oda tartunk. És már csak karnyújtásnyira vagyunk.

Ha figyeli a tetteket, és minden mást elfelejt, akkor láthatja, hogy az erıszak sokkal inkább életünk szerves részévé fog

válni, mint amilyen eddig volt. A bőnözés a mostani többszörösére fog nıni. A bőncselekmények fajtáinak aránya meg fog

változni, de összességében a bőnözés sokkal nagyobb lesz, mint amilyen most.

A háború sajátosságai is változnak. Rengeteg helyi háború lesz: kisebb helyi háborúk, és olyan nagy kiterjedéső háborúk,

melyek mérete megközelíti majd a világháborút.

És világháború is lesz.

Figyelje a tetteket, ügyet se vessen a szavakra, és akkor látni fogja, hogy közeleg.

3.

A konvencionális háborús taktika a hadsereg-hadsereg elleni harc. A háború és a háborús feszültség milliárdok figyelmét,

gondolatait és érzelmeit kötötte le, és tetteik sokaságát határozta meg.

Most a háború egy teljesen új formája közeleg.

Ezt a háborút a nemzetközi terrorizmus hozza majd el, és olyan háború lesz ez, amely ellen hadsereg nem harcolhat.

Látta már Belfastot és Jeruzsálemet, amikor igazán fellángolt a győlölet?

Láthatott jelenteket a tévében, ahogyan az írek és az angolok vagy a palesztinok és az izraeliek egymással csatáztak az

utcákon, mindenhol, minden fegyverrel, váratlanul támadva elsöprı erıvel. Ez a gerilla-hadviselés.

Egy gerilla-világháború közeleg.

Szeptember 11-e és a World Trade Center leomlása csupán a startpisztoly eldörrenése volt.

Gerillaháborút fognak vívni minden városban, Moszkvától Bukarestig, Belgrádtól Londonig, New Yorktól Los Angelesig,

Sydney-tıl Tokióig.

Nos, ez a jövınk, ami az erıszakot illeti.

4.

Nézze meg a gazdaságot. Nézze meg az ipart szabályozó törvényeket, és politikai szándékokat. Merre mutatnak?

Ebben a pillanatban MINDEN bizonyíték a rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy tudjuk: az ipar és a szén-olaj alapú gépek és

erımővek károsítják a környezetet, és ha ez nem változik, a legoptimistább becslések szerint is 2-300 év múlva lakhatatlan

lesz a Föld felszíne.

És mi történik?

Lejáratják a „károgó” tudósokat, lejáratják a környezetvédelmi aktivistákat és szervezeteket; nem fogadják el, nem tartják

be a szükséges szabályokat, mondván, hogy a gazdaság érdeke úgy kívánja, hogy ne változtassunk az iparon.

Néhány Nagy Tekintély kijelentette: az emberiség halála gazdasági érdek.

Tudják: a materialista világkép szerint semminek nincs semmiféle következménye.

A materializmus végül mindent kiszorít majd, nem lesznek filozófiák, nem lesznek vallások. Az emberek engedelmes

rabszolgák lesznek; senki sem álmodozik, senki sem képzel majd el egy szabad világot, mert senki sem lesz olyan állapotban,

hogy ilyesmit elképzeljen.

Dıljön hátra, csukja be a szemét, relaxáljon, és képzeljen el egy mindenen vihogó, teljesen „nyugodt” és abszolúte

gondolkodás- és cselekvésképtelen fajt. Szép, ugye?

A legfelsıbb kaszt szerint az.

5.

A tettek olyan jövı felé vezetnek, amiben a materializmus totális világuralomra tesz szert. Most már pontosan ismeri a

materializmus világképének valamennyi tételét – képzelje el, hová fog ez vezetni.

Az egyetlen jövıkép, melyet a materializmus kínál: a halál.

Megszületik, iskolába jár, dolgozik, eszik, alszik, szeretkezik, megöregszik és meghal.

Ez a MINDEN, amely önre vár a materialista világkép szerint.

Ez a világkép olyan fokon ırült, hogy pusztán a benne való hit tönkreteszi önt.

Mert ha a halál egy legyızhetetlen mumus, akkor semminek nincs értelme, és akkor miért ne tennénk meg bármit, ami

éppen az eszükbe jut? Miért ne pusztítsuk el az egészségünket, miért ne legyünk erkölcstelenek, miért ne öljünk meg bárkit,

aki szembe jön? Miért ne veszítsük el az eszünket teljesen?

Ha a halál legyızhetetlen, akkor nincs más, mint a pillanat élménye.

És ha a legyızöttség által elfásulva egy nap arra vágyunk majd, hogy megerıszakoljunk gyerekeket? Vagy élve

felboncoljuk a saját gyerekünket? Vagy az anyánkat? Vagy az apánkat? Miért is ne? Nem teljesen mindegy, ha egyszer a

megsemmisülésen kívül nincs semmi más?

És ha már idáig eljutottunk, miért állnánk meg itt?

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

56

Miért ne hoznánk össze egy hatalmas háborút? Miért ne vetnénk be minden fegyvert, ami csak van? Nukleáris fegyverek,

vegyi fegyverek, biológiai fegyverek.... Ha ügyesen csináljuk, emberek milliárdjai halnak meg. Az lesz ám a jó buli!

És esetleg csinálhatnánk egy sokkal nagyobb bombát is, mint az eddigiek. Mondjuk legyen 1 teratonna*, és legyen

hidrogénbomba, vagy antianyag-bomba, amit ha felrobbantunk, megreped a földkéreg. Ej, azok lesznek ám a szép idık! A

magma feltör a felszínre, a vulkánok vörösre festik az eget!

Ilyen elmebeteggé válunk a materializmus hatására, amely teljes egészében hazugságokból áll!

És egy szép napon – amely, ahogyan fogynak az évek, egyre inkább bármelyik reggel elkezdıdhet – összeomlik a világ.

És eljı az új ıskor.

Ki tudja, hányadszor...

Hát ez az a jövı, amelynek megvalósításán dolgoztam huszonöt éven át, és amelyen a legfelsıbb kaszt a teljes

apparátusával dolgozik ebben a percben is.

*Teratonna: a Hiroshimára és Nagasakira ledobott atombombáknál körülbelül százmilliószor nagyobb robbanóerejő bomba.

AZ ÖN FELELİSSÉGE

AZ UTOLSÓ LECKE A VILÁGRÓL

1.

Ez az utolsó, és egyben a legfontosabb fejezet a könyvben. Ha az összes eddigi fejezetet ostobaságnak minısíti és

elveti, de ezt az egyet megszívleli, akkor ez a könyv elérte a célját.

2.

Hogy mi az utolsó lecke a világról? Az ön felelıssége. Más szóval, az utolsó lecke az, hogy az ön élete még mindig az ön

kezében van, és a világ megváltoztatható.

Lehetséges, hogy mindaz, amit elmondtam önnek ebben a könyvben, felzaklatta önt, és arra a gondolatra jutott, hogy

„akkor mi értelme van bárminek is”?

Hiszen ki volna az, aki kellı hatalmat birtokol ahhoz, hogy szembeszállhasson a legfelsıbb kaszttal?

Ki lenne képes áttörni a tekintélyek hadseregén, kimászni a gazdasági trükkök hálójából, felszabadítani az elméjét a

hazugságok alól, és túlélni a törvények, a háború és a bőnözés jelentette erıszakot?

Hogy ki?

Megmondom.

Ön.

3.

Végsı esetben még mindig ott a megállapodásunk, amit a könyv legelején kötöttünk. Ha akarja, nyugodtan tartson

engem ırültnek, mondja, hogy hazudok, félrebeszélek, vagy amit csak jónak lát.

Végül is, mivel tudnám bizonyítani, hogy amit leírtam, az igaz?

Jó kérdés. És a válasz igen egyszerő: közvetlenül semmivel.

Nem tudok önnek közvetlen bizonyítékot bemutatni.

Közvetett bizonyítékot igen: ott az összes hír a médiában, az összes esemény a világban. De a közvetett bizonyítékok

tudományos szempontból nem érnek semmit.

Tehát?

Mi következik mindebbıl?

Mindössze annyi, hogy csupán elvi síkon van mirıl beszélnünk, hiszen ez a könyv sem más, mint közlemények, ÉS NEM

TÉNYEK győjteménye.

Bárhonnan nézzük is, ez csak egy könyv, és nem bizonyít többet, mint hogy van nyelv, van írás és van könyvnyomtatás.

Ennyi, és semmi több.

Ön tehát felzaklatta magát az elızı oldalakon – lehet, hogy semmiért. Lehet, hogy egyetlen szavam sem igaz. Miért

lenne az?

De miért ne lenne az?

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

57

Látja, abban a pillanatban, hogy túllép a saját személyes tapasztalatainak a körén, abban a pillanatban, hogy felmerül

egy olyan téma, amit nem tud ellenırizni, vagy rendkívül sok nehézséggel járna az utánajárás, olyan lápvidékre téved, ahol

nem sok esélye van.

Mert megvezethetik és megvezetik önt.

Méghozzá annyira, hogy el sem tudja képzelni.

Ön egy részigazságokból és hazugságokból gyúrt masszába ragadt bele. Ez a massza sőrő, évezredek óta formálják,

rakosgatják rá az újabb és újabb rétegeket, és olyan átláthatatlan, amire már nincsen szó.

Ezt a masszát nem lehet szétszedni.

Nem lehet legyőrni.

Nincs olyan éles ész, nincs olyan vaslogika, amelyik ne akadna el benne.

Egyetlen megoldás van.

Ismeri a gordiuszi csomó legendáját?

A megoldást abban találja.

4.

A buddhizmusban a legmagasabb szellemi állapotot buddhának nevezik. Az ez elıtti legmagasabb állapot a

bodhiszattva. Egyszer beszéltem egy bodhiszattvával, aki elmagyarázta nekem, hogy mit ért el. Azt mondta, hogy nem

azonosítja magát a testével, az emlékeivel és a gondolataival, csak a tudatával; mindegy, mi volt a múltban, mindegy, mit

érez, és mit gondol, az nincsen rá hatással. Azt mondta, hogy valamit vagy tud, vagy nem tud, és amit nem tud, arról nem

alkot véleményt.

Amit nem tud, arról nem alkot véleményt...

Ott állt elıttem egy ember, aki azt nevezte tudásnak, amit maga megtapasztalt, és amit nem tapasztalt meg, azt nem

nevezte el semminek és arról nem alkotott véleményt, nem alkotott semmilyen gondolatot.

Nem tudta, milyen alakú a Föld, és nem is volt elképzelése a Föld alakjáról. Nem tudta, milyen széles az Atlanti-óceán, és

nem volt egy gondolata arról, hogy vajon hány ezer kilométer lehet.

Ez a bodhiszattva volt a legszabadabb lény, akit életemben valaha is láttam.

İ olyan ember volt, aki felett a legfelsıbb kasztnak nem volt hatalma.

A világ összes tekintélye sem tudott elfogadtatni vele semmit.

Nem tudtak rajta fogást találni.

Legyızte a Rendszert.

Egyedül, fegyver nélkül.

5.

Pontosan tudom, milyen szintő fegyelmezettséget igényel, de nincs más mód arra, hogy ön felszabaduljon a legerısebb

bilincs szorításából: hoznia kell egy szabályt, amely úgy szól, hogy amit nem ismer, arról nem alkot véleményt.

Erre a mővészek, a filozófusok és a tudósok többsége sem képes. Észre sem veszik, hogy egyfolytában véleményeket

gyártanak, mint valami gép.

Le kell állítania ezt a gépet.

Ez az egyedüli esélye a legfelsıbb kaszttal szemben.

Bármi mással próbálkozik, tökéletesen biztos, hogy a csapdájukba sétál. Ez elkerülhetetlen.

6.

A jog igen érdekes dolgokra képes. Maga a szó azt jelenti, hogy „szabadság”. Mégis úgy tőnik, mintha az ellenkezıjét

jelentené.

Amihez joga van, azt szabadságában áll megtenni.

Amihez nincs joga, azt nem teheti meg büntetlenül.

A jog törvényen alapszik, a törvényeket pedig emberek alkották meg, fogadták el és kényszerítik ki.

Ebben a könyvben én leírhatok bármit, amit csak akarok. Szabadon, korlátozás nélkül. Amíg nem használom konkrét

emberek nevét, és nem írok róluk semmi kedvezıtlent, senki nem támadhat meg jogilag.

Azonban ha elkezdek arról írni, hogy mit tehet a legfelsıbb kaszt ellen, hogy miként lehet ÉLNI ebben a világban (a

legfelsıbb kaszt rendszerében), és hogyan lehet megdönteni a kaszt hatalmát, könnyen belecsúszhatok abba a kategóriába,

hogy valaki a jog eszközével megtámad, és ezt a könyvet betiltják.

Ezért itt és most csak annyit mondhatok önnek, hogy van megoldás. Lehet biztonságban élni ebben a világban, ebben a

Rendszerben, és fölfelé lehet nıni.

Hogy hogyan?

Keresse az interneten. Ott meg fogja találni. Julius Andan vagyok, és ha kutat utánam, megtalálja az eszközöket.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

58

7.

A jog adta kereteken belül mindössze néhány tanácsot adhatok át önnek, amelyeket megfogadhat, ha akar, de el is

vethet, kedve és belátása szerint.

1. Ne alkosson véleményt arról, amit nem tud. Ha véleményt alkot, biztosan belesétál a kaszt csapdájába.

2. találja meg azt, ami tényleg érdekli önt, és ami hasznára válhat a világnak, és sajátítsa el mester szinten.

3. Kutasson fel olyan technikákat, amelyekkel megtanulja kezelni a stresszt, és ne menjen bele a felkínált konfliktusokba.

4. Keressen olyan módszereket, amelyekkel fejleszteni tudja a szellemét, és váljon ezen módszerek szakértıjévé.

5. keressen új utakat és új válaszokat.

6. Keressen alternatív megoldásokat a problémáira.

7. tegye félre az indokait és a reményeit, és vizsgálja meg, mi felé viszik a tettei. Ha nem tetszik az útirány, változtasson

magán.

8. Ne vegye készpénznek a „hivatalos állásfoglalást”. Minden emberek találnak ki és hoznak létre. A kormányokban, a

tudományos akadémiákban és más szervezetekben nem bodhiszattvák ülnek. Olyan emberek ülnek, akik pontosan ugyanúgy

ki vannak téve a kaszt hatásainak, mint ön.

9. Higgyen a saját szemének. Legyen elég önbizalma ahhoz, hogy saját maga vizsgálja meg a dolgokat, és ne fogadja el

mások állításait.

10. Keresse meg saját világát. Lehet, hogy nem az önnek való közegben él, és ez felelıssé teszi ezernyi hibáért és

kudarcért. Gondoljon bele: Elvis Prestley volt a Király, de mi lett volna belıle egy olyan közegben, ahol az emberi érték

egyetlen fokmérıje az, hogy ki hány fát tud kivágni, vagy ki hány gólt tud belıni? Ön talán nem abban a világban él ahol

méltányolják azt, amit ön tud; azt, ami ön. Keljen útra és keresse meg az igazi otthonát.

11. Ne nézzen híreket a tévében, ne hallgasson híreket a rádióban, és ne olvasson híreket az újságokban. Ezek csak

azért vannak, hogy összezavarják, vagy felzaklassák önt.

12. Ne díjazza a rossz példát. Ne vegye meg, és ne hallgassa olyan emberek lemezeit, ne nézze meg olyan emberek

filmjeit, ne olvassa el olyan emberek írásait, akik az életvitelükkel nem jó példát közvetítenek, és nem egy épelméjő

értékrendet terjesztenek.

13. Ne verje magát adósságokba. Ez olyan csapda, amellyel emberek milliárdjait hajtották rabigába.

14. Ne szegje meg a törvényt. Ha megteszi, felfalják önt. Ha egy ország törvényei elviselhetetlenek az ön számára, akkor

menjen más országba. A Föld az ön igazi hazája. Ezen a bolygón minden globális, és minden mindenkire tartozik.

15. Járja be a világot, mert amit nem látott még a saját szemével, arról nem is tud semmit. A médiából nem tudást kap,

hanem közleményeket. Ne keverje össze ezt a kettıt.

UTÓSZÓ

1.

A legfelsıbb kaszt hivatásos hazudozójaként nem éltem szerzetesi életet. Nem zárkóztam el egy földalatti bunker vastag

falai közé. Muszáj volt emberekkel találkoznom, mert mint egykori harctéri manipulátornak, élesben kellett tesztelnem az

elgondolásaimat, figyelve minden kis reakciót, alaposan kielemezve minden hatást.

2002 nyarán, amikor még teljes szívvel hittem abban, hogy az emberiséget el kell nyomni, mert rabiga nélkül a halálba

rohanna, egy ideológián dolgoztam, amelynek az volt a célja, hogy elfogadtasson a társadalomban egy gondolat-bálványt,

amely úgy hangzott, hogy „A szigorú demokrácia a jövı”. A „szigorú demokrácia” egy demokráciának látszó diktatúra,

amelyben vannak például választások, de ugyanakkor totálisan elnyomják a személyiséget.

(Egy ideológia nagyon összetett valami. Egyes részei az átlagpolgárra vonatkoznak, más részei a politikusoknak, más

részei a katonáknak, más részei a nagytıkéseknek szólnak, és így tovább. Minden társadalmi réteg, és minden befolyásos

szakma más és más hazugságokat, más és más érvrendszert kap.)

2002 nyarán megbeszéltem egy találkozót egy nyugállományba vonult ezredessel, aki harcolt a második világháborúban

és Vietnamban is. Rengeteg sok kitüntetést kapott, igazi háborús hıs volt, aki nem félt se embertıl, se ördögtıl, civilben pedig

egy kifogástalan úriember. A formálódó ideológiám egyik hazugságát akartam rajta tesztelni. Hogy meglegyen az alaphang

közöttünk, azt hazudtam magamról, hogy még annak idején, fiatalemberként, önkéntesként szolgáltam Vietnamban, ahol

megtapasztaltam a háború borzalmait.

Természetesen alaposan felkészültem Vietnamból és más háborúkból is. Rengeteg iratot olvastam át a témáról, sok

tízezer fényképet néztem meg, és legalább száz órát töltöttem el korabeli filmfelvételek tanulmányozásával. Játékfilmeket és

regényeket is felhasználtam, hogy kialakíthassam a szerepem.

Azon a napon, amelyiken úgy éreztem, hogy teljesen felkészültem a találkozóra, az utcán sétálgatva, megláttam egy bolt

kirakatában néhány videójátékot, és volt köztük egy, amely a második világháborúban játszódott. Gondoltam, kipróbálom,

hátha segít abban, hogy még jobban beleéljem magam a szerepembe.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

59

Az ezredes kıkemény ember volt. Kora ellenére vágott az esze, mint a borotva, és majdnem olyan gyanakvó volt, mint

én. Azt elhitte nekem, hogy katona voltam, és azt is, hogy jártam háborúban, de azt már nem, hogy számtalan éles bevetésen

vettem részt, és átéltem a háború poklát, mert – így mondta: – nem olyan típus vagyok.

Beszélgetésünk során az ezredes megkérdezte, hogy mi volt a legszörnyőbb háborús emlékem. Én pedig azt feleltem,

hogy véletlenül megöltem az egyik barátomat.

Az ezredes pedig elkezdett zokogni, és megvallotta, hogy ‘45-ben, Berlinben ı is megölte az egyik barátját, véletlenül.

Én pedig könnytıl csillogó szemekkel meséltem, hogyan jutottam el a géppuskatőzben egy lövészárokig, hogyan

rohantam összegörnyedve a sárban, kezemben M-16-os gépkarabéllyal, és hogy amikor befordultam a kanyargós, kilométer

hosszú lövészárok egyik fordulójában, hogyan eresztettem egy sorozatot az ott guggoló fegyveresbe, mert azt hittem, hogy

egy Észak-vietnami katona, de amikor magamhoz tértem, rájöttem, hogy a barátom az.

Az ezredes onnantól a tenyerembıl evett, megnyílt elıttem, és én le tudtam tesztelni a hazugságot, amit a tisztek

meggyızésére találtam ki.

Pedig ez az egész nem történt meg velem. Soha nem jártam háborúban. Igazából még katona sem voltam (bár kaptam

kiképzést). Csupán játszottam egy második világháborús videójátékkal, és nagyon beleéltem magam, és hagytam, hogy

átérezzem a háború stresszét, és azt tapasztaltam, hogy rendszeresen agyonlıttem a játékban a saját csapattársaimat.

Véletlenül. Mert befordultam egy utcasarkon, vagy egy folyosó sarkán, vagy felbukkant valaki egy ablakban, vagy egy fedezék

mögött, és csak azt láttam: fegyveres, és azonnal tüzeltem, nehogy engem lıjenek le.

Ily módon, játék közben, annyi mindent tudtam meg az igazi háborúról, amit egyetlen könyvbıl és egyetlen filmbıl sem.

A hivatalos adatok szerint a második világháborúban körülbelül 58 millió ember halt meg. Vajon ezek közül hányan haltak

meg baráti tőz által? Hányan estek el azért, mert a saját bajtársuk véletlenül megölte ıket? Hányan lettek öngyilkosok, és

hányan ırültek meg, amiért véletlenül megölték a barátjukat? A háború poklában, a folyamatos életveszély nyomása alatt,

vajon ki képes a tizedmásodpercnél rövidebb idı alatt megkülönböztetni egymástól a különféle hadseregek egyenruháit?

Pláne esıben, hóban, sárban, éjszaka... Nem tudom, hányan halhattak meg így, de valószínőleg több millióan.

Amikor hazatértem az ezredessel való megbeszélésrıl, az volt az elsı dolgom, hogy írtam egy jelentést a felettesemnek,

John Daemonnak, amelyben felhívtam a figyelmét a videójátékokban rejlı hatalmas veszélyre, és kértem engedélyt az

elpusztítására.

Az engedélyt megkaptam.

A jelentésemben (sok egyéb mellett) ez állt: „Egy ténylegesen realista videójáték képes arra, hogy általa az emberek

tapasztalatokat szerezzenek, és megértsenek olyan dolgokat, amelyeket nem szeretnénk, ha megértenének. Egy

videójátékban a játékosnak olyan felismerései lehetnek, amelyek helytállóak és valóságosak.” (...) „Tekintettel arra, hogy a

videójátékban a játékos nem egy olvasó vagy egy nézı, hanem maga a fıszereplı, egy határon túl nem tudjuk manipulálni az

elgondolásait.” (...) „Minden videójáték típus közül az akciójátékok a legveszélyesebbek ránk nézve.” (...) „A videójáték a

jövıben interaktív történetmesélı mővészetté válhat, amely súlyos problémákat vetne fel.”

Megalkottam a gondolat-bálványt: „A videójáték káros”, majd elkezdtem kidolgozni hozzá az ideológiát, azoknak a hamis

érveknek a rendszerét, amelyek segítségével el lehet majd adni a központi hazugságot az embereknek, és a videójáték, mint

olyan, megszőnik létezni. Az ideológiában két területre koncentráltam: az egyik az volt, hogy „ez csak egy játék, és nem

komoly”, a másik pedig az, hogy „bőnözıvé teszi a játékosokat”.

Azon dolgoztam, hogy elpusztítsak egy mővészetet, még a hıskorában, mert a legfelsıbb kaszt számára veszélyeket

rejtett magában.

Kitaláltam, hogy az iskolai lövöldözések mögött a videójátékok állnak. Néhány szaktekintély (más néven: hivatásos

hazudozó) segítségével óriási felhajtást sikerült elérni.

A valóságban az iskolai lövöldözések hátterében nem létezı betegségekre adott „gyógyszerek” állnak.

Ezek a nem létezı betegségek a „tanulási zavar”, a „figyelemhiány”, és a többi, ehhez hasonló, kitalált mentális betegség.

Ezek a betegségek nem léteznek, az egészet én magam találtam ki. Ez is csak egy ötlet az oktatás csıdjének elfedésére.

A „gyógyszerek” pedig az olyan drogok, mint amilyen például a Ritalin vagy a Prozac. Utána lehet nézni: az összes iskolai

lövöldözés elkövetıje szedett Ritalint vagy más pszichiátriai drogot. Egyetlen kivétel sincs, egyetlen országban sem.

Az, hogy ezek a szerek, melyeket gyerekek millióinak adnak, erıszakosságot és öngyilkossági hajlamot váltanak ki,

annyira közismertek, hogy még a gyógyszerészeti kompendiumokban is megemlítik a „mellékhatások” listáján (ezeket bárki

megnézheti egy könyvesboltban vagy egy könyvtárban). És azért „mellékhatások”, így, idézıjelben, mert ezek a fı hatások,

ezek azok a hatások, amik miatt kitalálták ezeket az anyagokat.

Hát ENNYIRE más lehet a valóság, mint a látszat.

2.

Három nagyon fontos kérdés maradt a könyv végére.

Az elsı kérdés: legyızte a legfelsıbb kaszt az emberiséget, vagy még nem? A válasz egyértelmő: nem.

A második kérdés az elsı kérdésre adott válaszból fakad: hogyan lehetséges ez?

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

60

Hiszen a legfelsıbb kaszt birtokol minden hatalmat a Földön: ideológiait, politikait, gazdaságit, továbbá az ı kezében van

valamennyi erıszakszervezet, és olyan totális háborút vív az emberiség ellen, ami évezredek óta tart, és ami mindvégig

teljesen egyoldalú volt, hiszen az emberiségnek nem volt tudomása arról, hogy valaki háborút visel ellene.

Mindezek ellenére a legfelsıbb kaszt még a mai napig sem ért el teljes gyızelmet.

Még mindig óriási erıfeszítésbe telik, hogy fenntartsa a kontrollt, és még mindig vannak emberek, akik kisebb-nagyobb

problémákat okoznak neki.

A legfelsıbb kaszt igazi ellensége maga az ember alaptermészete.

Ezt az alaptermészetet kell végérvényesen kiölnie az emberbıl ahhoz, hogy totális gyızelmet arasson.

És mint látható, ezt megtenni roppant nehéz.

Az ember alapvetıen jó, nemes szívő; szeretni akar, boldoggá akar tenni másokat, békében akar élni, mindent meg akar

érteni, és tekintetét a távoli jövıbe veti.

Ilyen az ember természetes formájában.

És nem olyan, amilyennek a média lefesti.

A legfelsıbb kasztnak ezt az alaptermészetet kell eltörölnie és helyette egy gátlástalan, elvtelen, a végtelenségig önzı, a

pillanatnak élı, nyomorult szellemi roncsot kell létrehoznia MINDEN emberbıl.

Ez a célja. Ezt biztosan tudom.

A harmadik kérdés így szól: mi lesz akkor, ha a legfelsıbb kaszt azért nem irtja ki egyszerően az egész emberiséget,

mert az emberiségbıl él, az emberiség tartja fenn.

De mi lesz a céllal? Mi lesz a kaszt céljával, ami felé mutatnak az események és a törekvések?

Mit lehet kezdeni egy teljesen elzüllött, teljesen megırült fajjal?

Hát semmit.

Akkor miért ez a cél?

Talán hazudtak nekem, amikor tájékoztattak a célról?

Ezt nem hiszem. Túlontúl nyilvánvaló, hogy ez az, ami felé a világot viszik.

Tehát akkor miért jó a legfelsıbb kasztnak, ha mindenki megbolondul, és a történelem kereke megáll?

Ez egy nagy rejtély, és sajnos nem tudom, hogy mi a válasz. Csak elméleteim vannak, bizonyosságom nincs.

3.

Sokszor hittem azt az elmúlt hónapokban, hogy sohasem jutok el idáig, hogy egyszerően nem bírok életben maradni

ekkora nyomás alatt, ennyi idın keresztül. De mégis sikerült. Még mindig élek és még mindig írok.

Ez a könyv egy fegyver. Egy száz megatonnás taktikai információbomba a legfelsıbb kaszt hazugságai ellen. A megértés

megsemmisíti a hazugságot, és ennek a könyvnek az egyetlen funkciója az, hogy megértesse az olvasóval: mi folyik körülötte

és miért.

Huszonöt éven át álltam egy titkos és gigászi hatalom szolgálatában. Az volt a feladatom, hogy ismerjem a gondolatokat,

ismerjem mindazt, amit gondolatok terén kitermelt magából az emberiség a történelem során. Szabad bejárásom volt a világ

összes titkos raktárába, archívumába és levéltárába. Ugyan a legfelsıbb kaszt titkait nem ismertem, de az emberiség titkait

igen.

Tanulmányozhattam minden iratot, dokumentációt, fotót, film- és hangfelvételt, amik „szigorúan titkos” besorolást kaptak.

Meg kellett értenem az ember filozófiáit, ideológiát és legendáit.

Egyfajta használati utasítást készítettem megbízóm számára arról, hogy miképpen lehet elferdíteni különféle népek

kulturális örökségét, vallások tanítását, filozófiai irányzatokat, tudományos elméleteket és megfigyeléseket, mővészi vagy

pusztán hétköznapi felvetéseket.

Ha egy kutatást le akartam állíttatni, mert veszélyeztette a fennálló világképet, csak telefonáltam, és fél órával késıbb a

projekt elvesztette minden anyagi forrását, elvesztette a jóindulatot, amely körülvette, és rövidesen megszőnt.

Csak azoknak volt esélyük, akik az intézményesített tudományon kívül dolgoztak, egyedül ık tehettek olyan

felfedezéseket, amelyek valóban jelentısek voltak, viszont felfedezéseiket nem tudták érvényre juttatni, mert nem engedték

be ıket az intézményesített tudomány területére, nem kaptak publikálási lehetıséget, anyagi eszközöket, és ha nagyon

kitartóak voltak, és még ezek után is fennmaradtak, törvényeket hoztak ellenük, és erıszakkal pusztították el ıket. Ezt

megtehették törvény nélkül is, ha még nem voltak túl nagyok, és az esetet ráfogták a bőnözésre.

Olyan egyszerő volt az életem. Hihetetlen hatalmat birtokoltam. De egy napon felébredtem.

És most itt vagyok, írom ezt a könyvet, és ez a láthatatlan hatalom engem keres.

Elkövettem a legnagyobb szentségtörést, melyet egyáltalán el lehet követni.

A legfelsıbb kaszt, a fennálló rendszer árulója lettem.

Az egyetlen áruló, amióta csak világ a világ.

És nincs semmi más az életemben, amire büszke lehetnék, csak ez az egyetlen egy dolog – hogy elárultam a legfelsıbb

kasztot.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

61

4.

Eljutottunk addig a pontig, hogy ha a világ jelenlegi felépítése és mőködési módja nem változik meg, akkor meghalunk

mind.

A legfelsıbb kaszt tudást és technikát rejtett el az emberiség elıl. Elképzelhetetlenül jelentıs az a tudás, melyet nem

ismerhettünk meg. A legfelsıbb kaszt kiesésével az elzárt tudás és találmányok mind a birtokunkba kerülne – és ezek képezik

az egyedüli esélyünket a túlélésre.

Vannak igazi igazságok!

Vannak valódi tények!

Vannak igazi problémák, és vannak igazi megoldások!

A lélek tudománya létezik!!!

Én láttam.

Olvastam könyveit. Kipróbáltam. Alkalmaztam. Tanultam.

Nem materialista. Egyszerően csak igaz.

Tételei kísérletileg igazolhatók. Képes rá, hogy magához térítse az embert: hogy visszaadja a kezébe az önrendelkezés

képességét, olyan magas fokon, amit a legfelsıbb kaszt elnyomása alatt sínylıdve sohasem állt módunkban megtapasztalni.

Van igazi humán tudomány. Fél évszázada ott van a fal mögött, amellett a számtalan találmány mellett, amit a legfelsıbb

kaszt minden hatalmát latba vetve elrejtett ön elıl – hatalmuk elvesztésével ez a rengeteg csoda életünk részévé válik.

Egy hazugság igazságát nem lehet bebizonyítani, hiszen nincs mit bebizonyítani. Ezért a legfelsıbb kaszt beveti a

tekintélyeit: egy valóságos hadsereget, amely hivatásos hazudozókból áll, akik bizonygatnak – de semmit sem bizonyítanak.

A legfelsıbb kaszt a tekintélyeivel HELYETTESÍTI a bizonyítékokat.

Mást nem is tehet.

De a bizonygatás nem bizonyítás, és az univerzum összes tekintélyének együttvéve sincs annyi hatalma, hogy igazsággá

változtassa a legapróbb hazugságot.

5.

Régen, ha az ember kalandra vágyott, elıtte állt az ismeretlen, bejárhatta a sarkokat, a dzsungeleket, a tengereket, a

világ számtalan felfedezetlen vidékét. Azután egyszer csak elkezdett terjedni a hír, hogy a világ nem ismeretlen többé, nincs

több fehér folt.

Pedig van.

Aki sohasem járt a Himaláján, az semmit sem tud róla.

Aki sohasem merült le az Égei-tenger vizében, az nem tud róla semmit.

A világ az emberek számára ma éppoly ismeretlen, mint bármikor korábban, a lehetséges kalandok száma eggyel sem

csökkent.

A média nem az ön egyik érzékszerve!

Itt az idı, hogy megismerje a világot, mert csak hiszi, hogy ismeri!

A látszat eltakarja a valóságot, de nincsen rá hatással. A látszat nem létezı dolog. A látszat csak látszat, és csak azért

létezik, mert valaki valamit rosszul figyelt meg.

Ha a megfigyelés pontos, akkor nincs látszat.

A világegyetem elképzelhetetlenül hatalmas, és tele van kihívásokkal. Az ırület eltőnése az életünkbıl nem azzal jár,

hogy unalomra kárhoztatunk. Éppen ellenkezıleg! Az igazi kalandok majd csak akkor sejlenek fel.

A legfelsıbb kaszt nem tökéletes, lehet rajta fogást találni.

Ha a médiát nem vesszük többé komolyan, ha nem hiszünk többé a tekintélyeknek, ha nem fogadjuk el többé a felkínált

válaszokat, már megtettük a magunkét.

És ha elég sokan megteszik a magukét, a legfelsıbb kaszt hatalma összeomlik.

Nincs szükség vakmerı húzásokra, öngyilkos támadásokra, fegyveres erıszakra, kontinenseken átívelı hajszára,

mártírhalálra.

Csak arra van szükség, hogy ön megváltoztassa saját magát.

Ha nem hiszi el, amit el akarnak önnel hitetni, ha jobban hisz a saját szemének, mint a világegyetem összes

tekintélyének, akkor legyızte ıket.

Ilyen egyszerő.

És ez a valóság.

Egy hazugság igazságát nem lehet bebizonyítani, hiszen nincs mit bebizonyítani. Ezért a legfelsıbb kaszt beveti a

tekintélyeit, egy valóságos hadsereget, amely hivatásos hazudozókból áll, akik bizonygatnak, és bizonygatnak, és

bizonygatnak, és bizonygatnak – de semmit sem bizonyítanak.

A legfelsıbb kaszt a tekintélyeivel HELYETTESÍTI a bizonyítékokat.

Mást nem is tehet.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

62

De a bizonygatás nem bizonyítás, és az univerzum összes tekintélyének együttvéve sincs annyi hatalma, hogy igazsággá

változtassa a legapróbb hazugságot.

6.

A Rendszer, amely csendben meghúzódik a felszín alatt, egy roppant gépezet. Sokkal nagyobb, sokkal kiterjedtebb, és

összehasonlíthatatlanul erısebb, mint bármilyen birodalom, amelyrıl a történészek írtak.

Egyetlen gyengéje, hogy nem tökéletes.

Tökéletlensége gigászi természetében nyilvánul meg, abban, hogy nem lát mindent. Egy bizonyos léptéknél kisebb

dolgokat és jelenségeket egyszerően nem képes észrevenni.

Senki nem tud többet, mint amennyit tudnia kell. Senki nincs több titokba beavatva, mint amennyit a munkájához ismernie

kell. Egy újság fıszerkesztıje vagy egy tévécsatorna hírszerkesztıje nem egy beavatott. İk csak bizonyos irányelvek szerint

mőködnek, mely irányelvek a legfelsıbb kaszttól származnak. Néha egy kis emberi jóindulat vagy egy kis zavarodottság miatt

olyan hírek is bekerülnek a médiába, amiknek nem lenne szabad.

Azután eltőnnek onnan, persze, de ebbıl a jelenségbıl is látható, hogy a Rendszer nem tökéletes.

A társadalmi átalakulás egy kedvezıbb állapotba azért nem lehetséges, mert elég nagy léptékő esemény lenne ahhoz,

hogy a legfelsıbb kaszt tudomást szerezzen róla, és leállítsa.

Ez a világ NEM változtatható meg fentrıl lefelé.

A változás kizárólag lentrıl indulhat ki, és terjedhet el, egyre feljebb és feljebb.

Ez az esély.

Az csak látszat, hogy egy király hatalma nagyobb a közemberénél. Egy közember engedetlen lehet, és ha nem nagyon

látványosan engedetlen, senki sem törıdik vele. Ha látványosan az, talán meghurcolják. Ha egy király csak egy kicsit

engedetlen – végeznek vele

Az ön helyzete jobb, mint egy államelnöké. Egy elnök minden lépését, minden szavát árgus szemekkel figyelik. Ezzel

szemben az „átlagembert” a kaszt lebecsüli, és névtelen, arctalan tömegként kezeli. A kaszt szemében ön csupán egy kis

fogaskerék.

De ön nem egy kis fogaskerék!

Ha ön e könyv hatására megváltozik, felhasználja a benne foglalt irányelveket a tekintélyekkel kapcsolatban, akkor ez

egy olyan változás, amit a kaszt nem képes kivédeni vagy észrevenni.

Az egyéni átváltozás olyan valami, amire a legfelsıbb kaszt nincs felkészülve.

És ha elég sok ember megváltozik, az egész világ megváltozik.

A legfelsıbb kaszt nagy játszmája az, hogy ellentéteket szít, melyekkel leköti az embereket. A világ átalakulása abban

nyilvánul majd meg, hogy fogyatkozni kezdenek az ellentétek.

Ha nem hisz a tekintélyérveknek, ragaszkodik ahhoz, hogy a dolgokat a saját szemével lássa, és nem vevı a felkínált

ezer és ezer konfliktusra, a bilincs leoldódik az elméjérıl.

És ha ez megtörténik, a hazugságok (melyek egy részét én találtam ki az elmúlt negyed évszázadban), elveszítik

hatásukat.

Ebben a könyvben elveket adtam önnek, mert mást nem adhattam. Elveket, amelyekkel gondolkodhat, és amelyekkel

megváltoztathatja az életét. Hiába írtam volna le akárhány tényt, hiába fedtem volna fel akárhány titkot, csak még kisebbnek

érezte volna magát tılük, és csak még hatalmasabbnak látta volna a világot.

De nekem nem ez volt a célom. Már nem.

A legfelsıbb kaszt maga, az egész Rendszer az ön képességeibıl él.

Azok az emberek, akik az igazi hatalmat birtokolják ezen a bolygón, paraziták.

Az ön segítsége nélkül nem életképesek.

Ön pedig úgy segít nekik a fennmaradásban, hogy elhiszi az állításaikat, és elfogadja a felkínált konfliktusokat.

Ha ezt a két dolgot abbahagyja, legyızte ıket.

7.

Azt kívánom önnek, hogy tudja meg, milyen a fényben élni.

Azt kívánom önnek, hogy tudja meg, milyen egy olyan világ, amelyben a hazugságok, a fájdalom és az önkényeskedés

nem homályosítják el a Napot.

Azt kívánom, hogy ismerjen meg egy elnyomó legfelsıbb kaszt nélküli világot, ahol nincs bőnözés, se háború, se ırület.

Nincs ezekre szükség, nem ezek teszik izgalmassá az életet.

Nem az élet törékenysége az élet szépsége, hanem azok a végtelen lehetıségek, melyek benne rejlenek.

Amikor az embert nem fenyegeti minden irányból erıszak, amikor nem hazudnak neki mindenrıl, amikor nem zavarják

össze lépten-nyomon, amikor nem kényszerítik mókuskerékbe – vagyis természetes állapotában, természetes környezetében,

NEM egy becstelen féreg, aki nem érdemli meg az életet!

Az ember, amikor mentálisan jó állapotban van, egy nemes és nagyszerő lény.

Julius Andan: A világ a színfalak mögött

63

Alapvetıen mindenki ilyen, és a gonoszság a szellemi leépülésbıl születik.

Az emberen az segít, ha nyugodtan élhet, ha több lehetıséget kap, ha szabadabb lehet.

Szembeszállni a legfelsıbb kaszttal roppant veszedelmes vállalkozás.

Én csak tudom, elhiheti.

Ennél csak egy veszélyesebb van: az, ha nem szállunk vele szembe.

A legfelsıbb kaszt erıs.

De csak addig erıs, amíg ön gyenge.

Erıs és gyenge között pedig csupán egyetlen tényezı adja a különbséget.

A tudatosság.