Írta: Vajasandi és Sid

 A következőekben néhány gondolatot szeretnék megosztani a spirituális ember cselekedetének fontosságáról. Manapság nem nehéz észrevenni, milyen sebességű tudatbéli változás zajlik a Földön. Tudatosság béli emelkedés, melynek folyamata, erősödése, exponenciális jelleget ölt: minden egyes felébredt ember, forrása a saját környezetének további ébredéshez. Nem nehéz észrevenni a felébredt ember meghatározó jellegzetességeit sem: életörömét, kreativitását, érzelmeinek gyakori kifejezését, valamint a félelem-nélküliség fokozódását önnön lényében. A spirituális úton azonban, véleményem szerint, nem elég felébredni. A felébredt embereknek bizonyos értelemben felelősségük van.

Tudni (azaz tudatosnak lenni) és nem cselekedni, a legnagyobb gyávaság, tartja egy ősi, indiai közmondás. A tudatos embernek, a szabadsága mellett, tehát, bizony felelőssége is van. Felelőssége van arra, hogy azt tudást, melyet ő maga megszerzett, megtapasztalt, valamilyen formában továbbadja. Ez az indíttatás nem csak ideológiailag helyes így, - csupán mert jól hangzik – hanem mert a spirituálisan felébredt ember természetes vágya, hogy tudását valamilyen formában tovább örökítse. Mindez energetikai törvény is egyben: aki nem ad, az egy idő után, nem is kaphat: a szubtilis energiák áramlásai bezárulnak előtte. 

Adni tehát nem csak energetikai törvény, ideológiai eszme, hanem természetes, belső vágyunk is, melynek teljesítése boldogság és kiteljesedés érzésével jár együtt. A jelenlegi, globális szintű, ébredés mértéke és annak erősödése nagyban összefügg azzal a jelenséggel, hogy a tudatosulás útján járó emberek elkezdtek - méghozzá, eléggé számosan - cselekedni. Ők ráébredtek arra, hogy tenni nagyszerű dolog. Tenni, jó ügy érdekében, valami fantasztikus érzés, amely túlmutat az emberi létezés materiális minőségén. Tenni, az Isteni harmóniával egyensúlyban, felébreszt egy olyan eszenciát, melyet mentális síkon nem mindig vagyunk képesek érzékelni. Felébreszti a lelket. Felébreszti az erőt, mely az egész emberiség létezésnek értelmét adja. Tenni, élni, lélegezni valami olyasmiért, ami univerzális, előremutató, egyetemes érték-rendet képvisel és a Teremtés esszenciájával összhangban áll, bizony nagyobb boldogságot adhat, bármekkora mértékű anyagi sikernél.

Az biztos, hogy nem írhatunk mindannyian cikkeket, készíthetünk zenét, tarthatunk meditációs kurzusokat, kutathatunk teljesen új minőségű energia előállító rendszereket, vagy oktathatunk jógát. Ám, a Teremtésben éppen az a szép, hogy minden „sejtnek” megvan a maga feladata. A teremtés, éppen végeláthatatlan sokszínűsége miatt, érdekes, gyönyörű, és isteni. Ha teljesen hétköznapi életet élünk, akkor is fel kell ismernünk, hogy mindannyian a kozmikus tudást hordozzunk magunkban. Fel kell ismernünk azt a tényt is, hogy ezt a tudást – bizonyos értelemben – nem kell tanulnunk, mert a tudás mi magunk vagyunk. Mi vagyunk a tudás! Az emlékezés sokkal fontosabb a tanulásnál… Emlékezz, hogy ki vagy… és felismered, hogy a tudás te magad vagy!

Mindenki jó, tehetséges valamiben, és a maga módján, a saját területén, igaz szívvel hozzájárulhat a Föld spirituális ébredéséhez. Vannak, akik weblapokat tartanak fent, saját erőből, hogy ezek a cikkek eljuthassanak az olvasóhoz. Hatalmas tisztelet nekik. Ők azok, akik mindennél jobban tudják, hogy valójában egyetlen fejlődés létezik, ez pedig az egyéni, belső, és spirituális fejlődés, vagyis a Lélek ébredése, mely alapját képezi a kollektív fejlődésnek, méghozzá a morfogenetikus mező segítsége által. Minden más típusú fejlődés másodlagos és következetes ehhez a fejlődéshez képest. Az embernek, aki meg akarja változtatnia világot, először önmagát kell átalakítania. Ez pedig, alkímia. Belső alkímia. És zajlik, tömeges mértékben. Aki csatlakozik hozzá, egyre gyakrabban kaphat bepillantást abba a határtalan boldogságállapotba, amit spirituális, vallási források, paradicsomi jelzővel illetnek. Igen, ez egy tudatállapot, amely bárki számára elérhető. Már aki hajlandó megtisztulni, és belső alkímia útját megtapasztalni.

Vannak tehát, akik weblapokat és oldalakat tartanak fent. Arra kérem őket, munkájukat ne adják fel. Vannak, akik szabadidejüket nem kímélve, a megélhetésért való küzdelem mellett, cikkeket írnak és fordítanak, hogy az új energia anyagai eljussanak az érdeklődőkhöz. Végtelen hála nekik. Arra kérem őket, ne hagyják abba. Vannak, akik olyan példamutató életet élnek, hogy tiszta lényükkel csodálható mintaként szolgálnak az ébredők számára. Szintén hála és tisztelet nekik. Sokan vannak, akik szervező munkát végeznek, előadásokat tartanak, ősi hagyományokat, és szakmákat élesztenek újra… és így tovább.

Sokan, nagyon sokan teszik a dolgukat, egyre többen és ennek megvan az eredménye. Ez az időszak az elvetett MAG beérésének ideje. Mert egyetlen, egyetlen spirituális erőfeszítés sem vész el az ébredés útján, legyen az egyéni, avagy kollektív gyakorlat. Minden igaz, őszinte, spirituális erőfeszítés elnyeri a jutalmát. A lényeg a hit, és nemes célért történő erőfeszítés. Ha mindkettő megvan, a siker, Univerzumi törvény alapján, MEG FOG VALÓSULNI.

Létezik egy mondás: „Tégy egy lépést Isten felé, s Ő százat tesz feléd” Ha minden egyes ember, tesz egy lépést a Fény felé - és nem többet, csak a saját, talán aprónak tűnő lépését - éppen annyit, amelyre az adott szituációban, pillanatban képes, akkor a Fény borítja ezt Bolygót, és annak minden szegletét. Ez az idő, kedves Földlakó testvéreim, elérkezett. Most, ha befelé fordulunk és megtisztítjuk magunkat, tömegesen felfedezhetjük magunkban azt a képességet, melyet indiai hagyományok „spirituális megkülönböztető-képességnek” neveznek. Ez képesség, az Ajna (homlokcsakra) központjához kapcsolható. Felébredése esetén az illető ember nem csupán folyamatos kapcsolatot tapasztalhat meg a Felsőbbrendű énnel, de tisztán és könnyedén látja minden jelenség eredő mozgatórugóját, indíttatását is. A spirituális megkülönböztető-képesség aktivizálódása, kollektív szinten, feltétlenül szükséges egy paradicsomi életminőség kialakulásához.

Amikor a felébredt emberek cselekedni kezdenek, a sötétségnek helye nincs többé. „ A gonosz csupán addig létezhet, amíg a jó emberek nem csinálnak semmit!” Ugye ismerős idézet? Mennyire így van… a tudatlanság csupán addig létezhet, amíg a tudatos emberek nem cselekednek! Az aranykor kulcsa tehát a cselekvő ember kezében van. Akinek hite, minden mozdulata és lélegzete, önmagában és Istenben nyugszik, az megérkezett a Paradicsomba. Ez az a pillanat, mikor Lucifer, örömkönnyekben úszva, leveti megkopott, agyonhasznált, fekete kabátját. Ez az a pillanat, amikor a Sötétség Hercege, könnyekben ázva, hazatérhet az ő szeretett Apjához. Mert a sötétség ereje által, végre elvégezte több évezredes dolgát: fényt hozott a Földre. (Luci ferre latin kifejezés, jelentése: fényt hozni, szó szerint)    

 A lényeg tehát hogy megmozduljunk és cselekedjünk. A jelszó: tegyél! Tegyél az Isteni harmónia és Teremtés érdekében, nem számít mit és mekkorát, csak… tegyél !!! Érezni fogod, amiről ez a cikk szól! Vállaljuk azt, aki belül vagyunk, vállaljuk azt, most kívül is. Mert most minden szívre szükség van. Tedd azt, amihez a szíved húz… tedd azt, hittel és bizalommal, amit intuíciód sugall. Most, az életben egyszer eldobhatjuk végre az elménket, félretehetünk mindent, ami ”lehetetlen”. Átvihetjük azt, a szív szintjére, és rádöbbenhetünk: a lehetetlen nem csak hogy lehetséges - mindig is az volt - hanem egyetlen lehetőségünk is, ha rabszolgaságunkból szeretnénk szabadulni ezen a bolygón. Minden lehetséges! Igen, minden lehetséges! Minden álmunk, amiről eddig álmodtunk, valóra válhat most!

Az ember akkor boldog, és csakis akkor maradhat hosszútávon boldog, ha cselekszik, létrehoz, és teremt, de csakis, ha kizárólag az Isteni Harmóniával összhangban teszi ezt! Az Isten, az embert a saját képmására teremtette! Teremtők vagyunk minden pillanatban, és az önmagára ébredt tudatosság képes megteremteni az Aranykor fényét, itt és most.

Azon a szép napon, mikor a Teremtő nevében, kollektívan megmozdulunk, mindannyian rádöbbenünk, hogy végre… végre… valahára… először, egy nagyon-nagyon hosszú álom után, végre, Élünk.  Élünk, lélegzünk egy olyan világban, amely túlmutat az anyagi javak hajszolásának minőségén, túlmutat az egó szükségtelen fényűzésén és harácsolásán. Egy olyan világban, amiben mi mindannyian életkortól függetlenül, újra gyermekek lehetünk. Egy olyan világban, amely elérkezett a Felsőbbrendű Én birodalmába. A szabadság, bőség és feltétel nélküli szeretet birodalmába. Nem tudok most mást használni, mondani, mint a Shaumbra közvetítések záró szavait: És ez így van. ÁmenJ

Epilógus

LuciFeri ül trónusán.

Fásultan, boldogtalanul. Kiégve.

Tűz már nem pislákol benne. Nincs, mi hajtsa. Csak van. Nem jó neki. Nincs már kedve rossznak lenni.  Nem leli már benn örömét. Sőt semmiben sem leli örömét. Elfáradt.

Vár. Vár valamire.

Ül trónusán magába roskadva. Fekete palástját jó szorosan magára ölelve. Néz ki az ablakon. Nem lát. Nem látja maga körül a világot. Nem látja a folyó két partját, a víz mellett két oldalt hosszan futó fákat, belőlük a ligetet, az erdőt. Nem látja, ahogy feljön a nap. Nem látja a naplementét. Nem látja a folyóban visszatükröződő csillagokat.

Ül magányosan évek, évtizedek, évszázadok, évezredek óta.

Apja nagyon távol, nagyon elfoglalt. Anyja ki tudja hol merre? Nem ismeri, sose látta.

Gonosznak kellett lennie. Sokáig élvezte. Sokáig tette őt boldoggá.

Kérdi miért? Mikor lesz vége? Már nem akar ilyen lenni. Már nem jó neki. Haza akar menni.

Valakiben Feri egyszer csak ott terem. Szikra gyúl benne. Még csak igen apró, de napról napra növekszik. Majd valaki egy fehér fénygömbbe burkolja Ferit trónustól, fekete palástostul, együtt. Ebbe fénnyel, szeretettel teli gömbbe gyönyörű ZENét küld. ZENe, mint egy léggömb, melyben a gömbben van a ZENe, a gömb alján a zsinór pedig köldökzsinórként táplálja folyamatosan a lufit muzsikával-dallammal. ZENe.

A dallam egy idő múlva körülöleli, átjárja Ferit. Feri ebből még nem vesz észre semmit. Ám a muzsika kitartó. Lassan, lassan, rést ütve a pajzson beszivárog Feri testibe, zsigereibe. Kúszik, kúszik fel és befelé. A Feri közepibe. A szivibe.

Feri először egy pici mocorgást, bizsergést érez. Nem tudja mi ez. Majd csiklandozza belülről. Hiába szeretné  vakarni, nem tudja.

A bizsergető szépséges érzés lassan-lassan, nagyon lassan kezdi átvenni a Feriben lévő sötétség felett a hatalmat. Nem harcol, nem küzd, csak lassan mosolygósan árad szét. A feketét előbb szürkére, majd fényes fehérré varázsolja.

Ferit is átvarázsolja.

Érzi, hogy boldog.

Látja már a világot.

És mosolyog.

Rásüt a nap felette.

És végre, annyi idő után, hazamehet.