Eme videók tanúsága szerint igencsak sűrűn látogatott a Föld, -és környezete.

Túl sok igazságra derült fény?! Leáll az ISS élő webkamerája

Steven Greer - A Földönkívüliekről való titkolózás oka az ingyen energia

"Halálos ágyán" beszél az egykori CIA vezető az USA-ban őrzött idegenekről

Földönkívüliek kézzel fogható bizonyítékai

Hihetetlen. A rejtélyek Magazinműsora. 2013.02.08.

Tények az UFO-król - Kalmár János előadása

Földalatti UFO-bázisok

A földönkívüli technikák rendszerbe állítása - Csefkó Pál Tamás előadása

Incredible NASA UFOs 2012

NASA UFO sightings

Russian cosmonaut reveals UFO alien truth

Shocking NASA 2013 new UFO's

 

Ami igazán érdekes momentum, hogy míg az amerikai, és nyugat-európai hivatalos állásfoglalás a teljes elhallgatást és nevetségessé tevést gyakorolja UFO témában, addig Oroszországban az állami egyetemen (M.V. Lomonoszov Moszkvai Állami Egyetem) három kötetes tankönyv formájában tananyag az ufológia!

 

"Ha elkezdenénk lelőni az UFO-kat, egy csillagközi háborúval néznénk szembe."

Interjú Paul Hellyerrel, Kanada volt védelmi miniszterével

 


Az Üzenet

 

ESÉLYETEK VAN ÁTALAKÍTANI A VILÁGOT!

MOST HATÁROZZATOK SZILÁRDAN, HOGY MEG KELL-E JELENNÜNK?

Számotokra nem fontos, hogy ki adja át nektek ezt az üzenetet, a közvetítőt tekintsétek ismeretlennek. Azonban nagyon sokat számít, hogy mit tesztek ezzel az üzenettel, és, hogy milyen határozott és egyértelmű szándékot ébreszt fel bennetek. Mindegyikőtöknek joga van kellőképpen használni a szabad akaratát és felfedezni a boldogságot. Ezek olyan jótékony jellemzők, amelyek be lettek mutatva számotokra, és amelyekhez ezentúl mindannyian hozzáférhettek. Szabad akaratotok egy bizonyos mértékig saját képességeitek ismeretétől függ. Az a boldogság, amelyet átélhettek, erősen függ attól a szeretettől, amelyet ajándékba adtok vagy kaptok. Az összes öntudatos fajjal egyetemben, amelyek ezen a bolygón élnek, abban a fejlettségi stádiumban, amelyben vagytok, elszigeteltnek érezhetitek magatokat a bolygótokon. Ez a benyomás arra késztet benneteket, hogy biztosak legyetek a sorsotokban. Mindazonáltal nagy próbatételek előtt álltok, melyekről csupán egy kisebbség tud. Egyelőre nincsen jogunk segíteni nektek, hogy átalakítsátok a jövőtöket, anélkül, hogy a tények ismeretében ezt ti magatok ne választanátok. Ezt a mindannyitok számára fontos üzenetet vegyétek úgy, mint egy világméretű népszavazást! Legyetek tudatában annak, hogy a határozott és kategorikus válaszotok, amelyet telepatikus úton fejeztek ki, tulajdonképpen olyan, mint egyfajta szavazócédula!!!

KIK VAGYUNK MI?

Jelenleg még sem a tudósaitoknak, sem pedig a vallási vezetőiteknek sincsen egységes véleménye minden megmagyarázhatatlan, rejtélyes megfigyeléssel kapcsolatban, amelyeket az emberiség évezredek óta tett a bolygótok különböző tájain. Azért, hogy helyesen ismerhessétek meg az igazságot, a tényekkel anélkül kell szembenéznetek, hogy azokat a mégoly tiszteletreméltónak látszó hitrendszereitek meghamisítanák. Egyre több névtelen kutatótok máris új megismerési utakat tár fel a valóság egyre jobb megközelítése érdekében. Civilizációtok ebben a korszakban részben kaotikus információk óceánjában fürdik, melynek csupán csak egy elenyésző, a legkevésbé felkavaró része terjedt el általánosan. Amennyiben figyelmesen áttekintitek korábbi történelmeteket, az, ami nevetségesnek vagy lehetetlennek tűnt számotokra, jelenleg már elérhető, és főként az elmúlt fél évszázadban meg is valósult. Sokan közületek azt már most is állítjátok, hogy a jövő még ennél is meglepőbb lesz. Hamarosan fel fogjátok fedezni azt is, ami rosszabb, és azt is, ami jobb. Az ebben a galaxisban élő sok százmilliárd teremtményhez hasonlóan, mi is öntudatos teremtmények vagyunk, akiket egyesek „földönkívülieknek” neveznek, még akkor is, ha a mi valóságunk sokkal kifinomultabb.

 Teljesen biztosaknak kell lennetek abban, hogy a valóságban semmilyen alapvető különbség sincsen közöttetek és közöttünk, ami megkülönböztet minket egymástól, az az óriási tapasztalat, amelyet mi már egy magasabb fejlődési fokozatban szereztünk meg . Bármilyen harmonikusan szerveződött struktúrához hasonlóan a mi belső viszonyainkban is létezik egy hierarchikus értékrend. A mi hierarchiánk kizárólag több faj bölcsességén alapul. Hierarchiánk jóváhagyásával szólunk mi most hozzátok. Legtöbbetekhez hasonlóan mi magunk is a Legfelsőbb Lény (ISTEN) lényegi megtapasztalását keressük. Biztosak lehettek benne, hogy valójában nem vagyunk sem istenek, sem félistenek, hanem veletek egyenlőek vagyunk a Kozmikus Testvériségen belül. Fizikailag sokan különbözünk tőletek, de többnyire humanoid formánk van.

 Létezésünk élő valóság, még akkor is, ha közületek a legtöbben még nem érzékelik ezt. Teljes mértékben biztosak lehettek afelől, hogy mi nem csupán egyszerű fényjelenségek vagyunk, hanem tudatunk van, ahogyan ti nektek is tudatotok van. Azért vagyunk a felfogóképességeteken kívül, mert csaknem szüntelenül láthatatlanok maradunk, mind a hétköznapi érzékszerveitek, mind pedig a hagyományos mérőműszereitek számára. Jelenleg azt szeretnénk, hogy betöltsük a történelmetek mostani korszakában megjelent űrt. Tudnotok kell, hogy mi már meghoztuk ezt a kollektív döntést, de ez nem elegendő. Most szükségünk van arra, hogy ti is szilárd elhatározással és többségileg hozzájáruljatok ehhez. Eme üzenet révén ti lesztek azok, mindegyikőtök egyénileg, akik határozottan és egyértelműen eldöntitek, hogy mi fog végbemenni ezután. Ha ezt az üzenetet nagyon figyelmesen tanulmányozzátok, tudatára ébredhettek a ténynek, hogy ti magatok vagytok és mindig is ti maradtok azok, akik minden egyes esetben választotok. Nekünk nincsen egyetlen emberi képviselőnk sem a Föld bolygón, aki irányíthatná a döntéseteket.

 EGYESEKBEN KÖZÜLETEK FELVETŐDHET A KÉRDÉS,HOGY MIÉRT NEM VAGYUNK LÁTHATÓAK?

 Bizonyos fejlődési szakaszokban a kozmoszban létező „emberiségek“ a tudomány új formáit fedezik fel, amelyek magasabb rendűeknek bizonyulnak az anyag feletti látszólagos uralomnál. A dematerializáció és a strukturált materializáció ennek a tudásnak a részét képezik. A ti emberiségetek már elérte ezt a tudást bizonyos titkos laboratóriumokban, ahol ezeket a jelenségeket más „földönkívüli” teremtményekkel közösen kutatják felelőtlen kompromisszumok árán, amelyeket képviselőitek közül néhányan szándékosan eltitkolnak előletek.

 A tudományos körök számára jól ismert, légi vagy a világűrben megfigyelhető jelenségeken vagy objektumokon kívül, mindaz, amit ti „UFO-nak“ neveztek, tulajdonképpen „kézzel gyártott multifunkcionális hajók“, amelyek ezekkel a jellemzőkkel rendelkeznek. Jelenleg nagyon sok ember lépett auditív, érintési vagy pszichikai (telepatikus) kapcsolatba ilyen készülékekkel, amelyekből néhány már a titeket „kormányozó” titkos hatalom kezében van. Az ilyen gépezetek valóságára vonatkozó világos megfigyeléseitek az ezen űrhajók dematerializált állapotával járó számos jelentős előnynek köszönhetőek.

 Mivel ti magatok egyelőre nem láttátok ezeket, el sem tudjátok hinni. Mi könnyen megértjük ezt a tényt. A ránk vonatkozó megfigyelések többségét egyénileg tesszük lehetővé a számotokra, azért, hogy hassunk és benyomást tegyünk a lelketekre, és nem azzal a céllal, hogy módosítsunk a szerveződési rendszereteken. A kozmoszban körülöttetek létező fajok teljesen önkéntesen vállalják ezeket a kapcsolatfelvételeket, de tudnotok kell, hogy az egyes kapcsolatteremtések értelme és célja igencsak eltérő lehet. A rosszakaratú (sátáni) multidimenzionálás teremtményeknek, akik a bolygótokon uralkodó oligarhák árnyékában saját gonosz hatalmukat kinyilvánítva részt vesznek a világotok fölötti uralomban, jó okuk van a rejtőzködésre: mivel az emberek nem tudnak létezésükről, könnyen eltitkolhatják előttük tevékenységüket. Részünkről tapintatosságunk oka az, hogy töretlenül tiszteletben tartjuk az emberek szabad akaratát, amelyet ők mindig a saját ügyeik intézésére használhatnak és fel is kell használniuk, hogy önmaguk érhessék el azt a műszaki és spirituális érettséget, amelyre szükségük van. Nagyon várjuk emberiségetek belépését a galaktikus civilizációk családjába.

 Tudnotok kell, hogy képesek vagyunk megjelenni a napvilágon, és készen állunk arra, hogy megengedjük számotokra ezt az egyesülést. Eddig azért nem tettük meg ezt a lépést, mert közületek túl kevesen akarták őszintén ezt, akár tudatlanságból vagy közömbösségből, akár félelemből fakadóan, és főképp mert nem adódott kritikus helyzet vagy vészhelyzet.

 A megjelenéseinket vizsgáló emberek közül sokan számolják éjszakai fényeket, anélkül, hogy ezáltal bármilyen módon fényt derítenének erre a jelenségre. Ők gyakran úgy tekintenek az általuk megfigyelt rejtélyes valóságra, mint valami tárgyra, észre sem véve, hogy ott tulajdonképpen tudatokról van szó.

 KIK VAGYTOK TI?!

 Még ha nem is tudjátok, ti számos hagyomány leszármazottjai vagytok, amelyek az idő múlásával fokozatosan kölcsönösen gazdagították egymást. Ebben a folyamatban részt vettek olyan fajok is, amelyek valaha a Föld színén éltek. Egyik célotok az, hogy egyesüljetek ezen gyökerek tiszteletben tartásával, egy közös terv együttes megvalósítása érdekében. Kultúráitok külső megjelenése látszólag elválaszt titeket, mivel ti ezekkel a külső jegyekkel helyettesítitek mély, valódi lényeteket. Külső alakotok hatással van a kifinomultabb belső természetetekre. A formának ez az uralkodó jellege védőbástyaként szolgál a titeket uraló gonosz szándékú titkos erők számára, és így ők maguk sohasem képezik vita tárgyát. Tudnotok kell, hogy arra vagytok hivatva, hogy túllássatok a formán, tiszteletben tartva ugyanakkor annak rejtelmes szükségszerűségét, gazdagságát és szépségét. Az így megértett formák titokzatos szükségszerűségének tudata késztetett és késztet arra minket, hogy sokféleségükben szeressük az embereket. A béke nem csak abból áll, hogy ne robbantsatok ki újabb háborúkat, hanem abból is, hogy azzá váljatok, akik ténylegesen vagytok: egy és ugyanazon Testvériség. Kevés a rendelkezésetekre álló megoldási lehetőség, hogy ezt a tényt a minél jobban megértsétek. Egyik ilyen lehetőség a harmonikus és jótékony kapcsolatteremtés egy másik fajjal, amely így közvetíteni tud számotokra egy tiszta képet arról, hogy kik vagytok a valóságban.

 JELENLEG MILYEN HELYZETBEN VAGYTOK?

 Minden eddigi megjelenésünk során nagyon gyenge befolyást gyakoroltunk a jövőt illető kollektív és egyéni döntőképességetekre. Ennek az az oka, hogy mi nagyon jól ismerjük a mélylélektani mechanizmusokat. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a belső szabadság felépítése majdhogynem nap mint nap megy végbe, olyan mértékben, amennyire egy ember öntudatra ébred és felfogja külső környezetét, emberi közösségét, és amilyen mértékben tökéletesedik, fokozatosan megszabadulva mindenféle rossz szokásaitól, korlátaitól és tehetetlenségétől. Számos önkéntes, bátor emberi tudat által kifejtett óriási jótékony hatás ellenére ezt a leláncoló tehetetlenség természetellenes módon fenn van tartva, és ebből a gonosz szolgálatában álló és egyre csak növekvő központi hatalom húz hasznot. Egészen a közelmúltig az emberi faj megfelelő irányítással bírt saját fontos döntéseivel kapcsolatban. Jelenleg az emberiség egyre inkább elveszíti a saját sorsa fölötti uralmat, az ún. fejlett technológia széleskörű alkalmazása következtében, melynek ártalmas hatásai a bolygó ökoszisztémájára és az emberi élettérre nézve kezdenek visszafordíthatatlanná válni. Elmondható, hogy lassan, de biztosan elveszítitek rendkívüli képességeteket, hogy kellemessé, széppé és mélységesen beteljesültté tegyétek életeteket. Ellenálló képességetek szabad akaratotoktól függetlenül főként a létrejövő mesterséges körülményeknek a hatására csökkenni fog. Az ilyen gonosz technológia mind a testetekre, mind pedig a pszichikumotokra káros hatással van. Bolygótokon már számos ilyen rossz szándékú, nagyszabású terv van folyamatban. Tudatlanságotokból fakadóan közületek a legtöbben még csak nem is sejtitek a készülődő rosszat.

 Sürgősen rá kell jönnötök arra, hogy ez a helyzet mindaddig jóra fordulhat, ameddig mindannyian rendelkeztek azzal a kolosszális alkotóerővel, melynek révén ellenállhattok az árnyékban ténykedő vezetőitek sötét terveinek. Éppen ezért mi egyenlőre láthatatlanok maradunk. Tudnotok kell, hogy ez az óriási egyéni teremtőerő a közeljövőben eltűnhet, hacsak nem tesztek minél hamarabb egy többlet erőfeszítést, amelyet jelentős nagyságrendű kollektív tudatszint ugrás követ. Amennyiben ez a nagy közösségi tudatszint-váltás nem megy végbe, akkor a következő periódus számotokra a szakadás korszaka lesz. Minél hamarabb rá kell jönnötök arra, hogy nem szükséges bevárni a végső pillanatot ahhoz, hogy megtaláljátok a megoldást erre a helyzetre. Nem gondoljátok, hogy eljött már az idő, hogy megelőzzétek, sőt akár kigyógyuljatok a szenvedésekből?

 Történelmetek útját mindig is különböző népek találkozása fémjelezte, akiknek gyakran konfliktusos körülmények között kellett felfedezniük egymást. Az ezután következő hódításokat csaknem minden esetben valamelyik fél hátrányára vitték véghez. Az utóbbi időben a Föld szinte olyanná vált számotokra, mint egy falu, ahol mindenki ismer mindenkit, a konfliktusok mégis fennmaradnak, a mindenféle fenyegetések napról napra egyre súlyosabbak, hosszabbak és erőteljesebbek. Az ember, mint egyén, bár számos mélységesen jótékony és ámulatba ejtő potenciális tulajdonsággal van felruházva, még csak nem is sejti, hogy ilyen rendkívüli erőkkel rendelkezik. Mivel senkitől nem kap útmutatást ezeknek a benne szunnyadó erőknek a felébresztéséhez, ezért nem is képes úgy használni őket, ahogyan kellene. Sajnos ez a helyzet legtöbbetek esetében, és főleg geopolitikai okokból szándékosan tartanak benneteket ebben a tudatlan állapotban. Tudjátok azt, hogy jelenleg néhány milliárdan éltek ezen a bolygón. Most a gyermekeitek nevelése, az életkörülményeitek, valamint számtalan állat és növény léte ki van szolgáltatva a politikai, pénzügyi, katonai és vallási képviselőitek egy szűk – nagyrészt nem is jóindulatú – csoportjának alá van vetve és kénye-kedvére ki van szolgáltatva. A gondolataitok és hitetek túlnyomó részét egy bizonyos szűk csoport érdekei szerint alakítják ki számotokra, azért, hogy elnyomjanak és szolgasorba taszítsanak titeket, miközben azt az illúziót keltik bennetek, hogy saját sorsotok urai vagytok, de ez lényegében véve egyáltalán nem igaz.

 Ne tévesszétek szem elől mindezeket, hiszen nagy különbség van vágyaitok és tényleges megvalósításuk között, főleg akkor, amikor a tudatlanságotok miatt, amelyben tetszelegtek, még csak nem is sejtitek a játszma valódi szabályait. Amikor majd eléritek a valóság teljes megismerését, rá fogtok jönni, hogy valójában nem ti vagytok a hódítók. Az információ egy bizonyos irányba való terelése sok évezredes stratégia, amelyet még ma is alkalmaznak az emberiség esetében. Bizonyos megfelelő technológia segítségével megvalósítható az olyan gondolatok, érzések vagy akár organizmusok bejuttatása belső struktúráitokba, amelyek nem hasznosak és nem jótékonyak számotokra. Ez egy másik, még régebbi stratégia, amelyet manapság teljes erővel gyakorlatba ültetnek. Jelenleg a rendkívüli fejlődési lehetőségeket kilátásba helyező technológiák csupán az emberek alávetésével és elpusztításával fenyegetnek. Mindezek és majd a jövőben megjelenő lehetőségek és fenyegetések sajnálatos módon a nyers valóságot jelentik és fogják jelenteni.

 Tudatlanságotok és tehetetlenségetek a hatására, amelyben tetszelegtek, ti legtöbbször a valóság csupán jelentéktelen részét látjátok, az egyedülit, amelyről azok, akik a hatalmat bitorolják, úgy döntöttek, hogy megmutatják nektek. Az energiaforrások kimerítése ugyanúgy eltervezett, mint az is, hogy egyetlen hosszú távú és az emberiségnek nagy hasznot hajtó projekt se kezdődjék el, és ne valósuljon meg. Csak kevesen tudjátok, hogy a bolygótok ökoszisztémájának kimerítési mechanizmusa már visszafordíthatatlan határokat ért el. Bizonyos nyersanyagok megritkulása, valamint ezeknek a kaotikus, méltánytalan elosztása a fogyasztói árak növekedését fogja okozni, és ez a közeljövőben testvérgyilkos összecsapásokat fog kirobbantani, melyek óriási embertömegeket érintenek majd, mind a városok szívében, mind pedig a falvaitokban. A közel jövőben a gyűlölet növekedni fog, de ezzel egy időben a szeretet is egyre nagyobb lesz. A szeretet által fogjátok tudni megőrizni a reményt, hogy hatékony és bölcs megoldásokat fogtok találni. De tudnotok kell, hogy A KRITIKUS TÖMEG EGYELŐRE NEM ELÉGGÉ NAGY, miközben jelenleg a bolygótokon már kifejti tevékenységét egy intelligens és gonosz módon rejtőzködő hatalom, amely szabad akaratotok eredményes használatát széles körben aláaknázza.

A jelenlegi igen nagy tehetetlenségi állapotot a emberi magatartásformák nagy része hozza létre, amelyek az ártalmas szokások és a múlt téves előítéleteinek hatására szinte teljesen megkövesedtek, és ez a kilátás könnyen bajba sodorhat benneteket. Közületek mindazok, akik már felfogták ezeket a tényeket, ezeket a nehézségeket azoknak a képviselőiteknek tulajdonítják, akikben fokozatosan elhalványodik az emberiség egésze számára hasznos jó cselekedetek tudata a mamutvállalatok bűnös érdekei miatt. Noha ezen problémákat felszínesen gyakran vizsgálják, a valóságban ritka ezek mélyreható elemzése.

 Sok esetben a cselekvés pillanatában egyik késedelem a másikat követi, míg végül a tetteitek sokkal inkább egy kényszer hatására, semmint saját választásotok eredményeképpen valósulnak meg. Ez az oka annak, hogy sokkal inkább, mint bármikor eddigi történelmetek során, a ma hozott döntéseitek egyenesen arányosan és jelentősen befolyásolják a holnapi (a jövőbeni) túléléseteket.

 Vajon, milyen esemény tudná gyökeresen megváltoztatni ezt a tehetetlenségi állapotot, amely jellemző a civilizációtokra? Érdemes feltennetek magatoknak a kérdést: vajon miből születhetik meg az a mélységesen egyesítő kollektív tudatosság, amely képes lesz megfékezni a gonosznak ezt az egyre gyorsuló elburjánzását és hatalmát?

 Ősidőktől kezdve az egész történelem során az emberi törzsek, népek és nemzetek kölcsönösen felfedezték egymást, találkoztak és építő jellegű kapcsolatot létesítettek egymással. Az emberiség nagy családjára nehezedő egyre súlyosabb fenyegetésekkel szemben sokkal inkább, mint bármikor, elérkezett az ideje egy késlekedés nélküli, minden eddiginél szélesebb körű, bölcs együttműködésnek. Fel kell fognotok, hogy jelenleg egy erőteljes hullám készül felbukkanni. Ez a hatalmas hullám válogatás nélkül összekeveredve tartalmaz mindenféle nagyon pozitív, jótékony, illetőleg nagyon rossz, akár elrettentően gonosz elemeket is.

 KICSODA „A HARMADIK FÉL“?

 Két fő módja van annak, hogy miként lehet felvenni a kozmikus kapcsolatot egy civilizációval:

 a.) az adott civilizáció hatalmon levő képviselőin keresztül vagy

 b.) közvetlenül, nem jelentős egyéneken keresztül.

 Az első módszer bizonyos hatalmi harcokat vált ki, a második egy magasabb tudatszintet eredményez.

 Az első utat már kiválasztotta bizonyos földönkívüli fajoknak egy csoportja, akiknek az érdeke az, hogy az emberi fajt alárendelt helyzetben tartsák. Ez a csoport arra készül, hogy ily módon a saját uralma alá vonja mind a bolygó  nyersanyagtartalékait, mind pedig az emberi faj genetikai örökségét, sőt, az érzelmi energiáját is, amely a bolygó szintjén megnyilvánul.

 A második utat a földönkívüli fajok olyan csoportja választotta, amely a Szellem isteni célját szolgálja. Ami bennünket illet, teljes mértékben ennek az önző érdekektől mentes ideálnak a pártjára álltunk. Néhány évvel ezelőtt már bemutatkoztunk az emberi hatalom néhány képviselőjének, akik elutasították feléjük kinyújtott kezünket, azzal a kifogással, hogy a részvételünk összeegyeztethetetlen az érdekeikkel és a stratégiai szemléletükkel.

 Éppen ezért úgy határoztunk, hogy jelenleg szinte minden emberhez jusson el a felhívás, hogy az ügy ismeretében válasszon, anélkül, hogy a hatalom bármely képviselője közbeavatkozna. Mindazt, amit korábban azok számára ajánlottunk, akiket képesnek véltünk arra, hogy a ti boldogságotokhoz jelentősen hozzájáruljanak, most közvetlenül nektek ajánljuk fel, a jövőtökért!

 Sajnos nem tudjátok azt, hogy bizonyos nem emberi lények jelentős mértékben részt vettek, és továbbra is részt vesznek ezeknek a központosító és monopolizáló hatalmi eszközöknek a használatában, anélkül, hogy ezek a súlyos tények zavaróan hatnának vagy hozzáférhetők lennének a érzékszerveitek számára. Még ha nem is tudjátok ezt elhinni, tudnotok kell, hogy tökéletesen igaz az, hogy ezek a nem emberi lények igen okkult és szubtilis módon szinte teljesen átvették az irányítást.Azt is tudnotok kell, hogy ezek a nem emberi lények nem feltétlenül léteznek az anyagi világotokban, és pontosan emiatt szörnyű hatékonyak a gonoszságban, és félelmetesek lesznek a közeljövőben. Mivel léteznek ezek a számotokra még nem is sejtett körülmények, feltehetjük a kérdést, hogyan használhatjátok teremtő és jótékony módon szabad akaratotokat, ha azt manipulálják?

 MIÉRT IS VAGYTOK MINDANNYIAN TÉNYLEGESEN SZABADOK?

 Népeitek megbékélése és újraegyesítése lehetne az az első lépés, amelyet meg kell tennetek annak érdekében, hogy harmóniába kerüljetek a kozmoszban létező, a saját civilizációtoktól különböző fejlett civilizációkkal. Ezt a lehetőséget az árnyékban ténykedő, gonosz manipulátoraitok minden áron el akarják kerülni, mert tudják azt, hogy, megosztva és félelmet keltve bennetek, nagyon könnyen tudnak uralkodni rajtatok! Tudva levő, hogy jelenleg kormányaitok is elszántan követik a népek megosztásának és leigázásának tervét. Kártékony erejük ármánykodásuk és azon képességük révén mutatkozik meg, hogy bennetek félelmet, kétségeket, bizonytalanságot és hitetlenséget keltsenek. Mindezek a hibák, amelyek felébredtek és felerősödtek bennetek, jelentős kárt tesznek kozmikus természetetekben, és lefékezik azon rendkívüli és jótékony erők felébredését, amelyek látens állapotban mindnyájatokban léteznek.

 Ennek az üzenetnek, amelyet mindnyájatokhoz intézünk, nem lenne értelme, ha nem szeretnénk, hogy felébredjetek abból az álomból, amelyben éltek, hogy ezeknek a manipulátoroknak az uralma ne érje el a csúcspontot, és aljas, ármánykodó és bűnös terveik ne jussanak el végkifejletükig néhány éven belül, melynek következményei az egész emberiség számára nagymértékben végzetesek lennének. Tudnotok kell, hogy ezeknek a terveknek a határideje nagyon közel van már, és éppen ezért az emberiség olyan drámai változásokon fog keresztül menni, amelyekhez foghatók az elmúlt tíz ciklusban nem történtek. Ahhoz, hogy tudjatok védekezni ezen láthatatlan támadások ellen, fel kell ébresztenetek és el kell kezdenetek használni, jobban, mint valaha, azokat a rendkívüli spirituális adottságokat, amelyek segítségével lényetekben meg fognak jelenni az előttetek álló súlyos problémák megoldását lehetővé tévő inspirációk. Tudnotok kell azt, hogy ezen elnyomó tömegeken belül is létezik ellenállás, ugyanúgy, ahogyan az emberek tömegében is. Azonban figyelembe kell vennetek azt a tényt, hogy a külső forma nem lesz elég ahhoz, hogy megkülönböztessétek az elnyomót a szövetségestől. Jelen helyzetetekben, amelyben az emberek nagy többségének pszichikuma van, rendkívül nehéz lesz számotokra számos hasznos és jótékony cselekedet végrehajtása. Ahhoz, hogy sikerüljön azzá válnotok, amire már a kezdetektől fogva el vagytok hivatva, az intuíció mellett speciális képzésre (tanulóidőre) van szükség, amelynek segítségével túl fogtok tudni lépni a rátok helyezett korlátokon, és fel fogjátok tudni ébreszteni a rendelkezésetekre álló rendkívüli potenciális képességeket.

 Mivel tudjuk azt, hogy milyen felbecsülhetetlen értékkel és óriási erővel bír minden egyes ember szabad akarata, most meghívunk benneteket, hogy minél hamarabb részt vegyetek egy olyan alternatívában, amelyre szükségetek van.

 MIT FOGUNK TUDNI NYÚJTANI NEKTEK?

 Ahogy a kellő pillanatban meg fogtok tudni győződni róla, egy sokkal tágabb, mélyebb és átfogóbb látásmódot adhatunk nektek az univerzumról, amelyben mindannyian létezünk és általában az életről. Ráadásul a jótékony, harmonikus, konstruktív kölcsönhatások bizonyítékával is szolgálhatunk, amelyet könnyen gyakorlatba lehet ültetni. Átadjuk nektek saját tapasztalatunkat az egyenlőségen, szereteten és testvériségen alapuló kapcsolatokról. Rengeteg technikai jellegű, jótékony, felszabadító erővel bíró tudást fogunk tudni átadni nektek. Tudunk segíteni abban, hogy a szenvedések és a betegségek megszüntetésének új  fázisába léphessetek.

 Tudunk segíteni abban, hogy felébresszétek, és ellenőrzött, jótékony módon használjátok egyéni látens erőiteket. Meg tudjuk tanítani nektek, és ugyanakkor meg tudjuk könnyíteni azt, hogy hozzáférjetek új fajta, végtelen energiákhoz, amelyek ott vannak környezetetekben, és amelyekkel rezonanciába tudtok kerülni a megfelelő fejlett, tudományos módszerek segítségével. Tudunk segíteni, és útmutatást tudunk adni arra vonatkozóan, hogy könnyen és gyorsan ki tudjátok terjeszteni egyéni tudatmezőtöket, amely segítségével ténylegesen megismerhetitek magatokat és felébreszthettek saját lényetekben olyan pszichikai és spirituális erőket, amelyek szokatlanok a tudatlanságban élő emberek többsége számára.

 Viszont azt is kijelenthetjük, hogy nem fogjuk tudni megadni nektek az egyéni és kollektív félelmeiteken való túllépést. Nem fogjuk tudni megadni nektek azt, hogy túllépjetek kétségeiteken, a benneteket mardosó gyűlöleten és gonoszságon. Csupán azoknak az univerzális törvényeknek a megértésében és haladéktalan gyakorlatba ültetésében tudunk segíteni, amelyeket előzőleg ti magatok választotok ki és értetek meg, hogy ezáltal jótékonyan és minden szempontból átalakítsátok testeteket és lényeteket.

 Tudnotok kell azt, hogy ez a segítség nem jelenti azt, hogy mi kezdünk el dolgozni helyettetek, mivel ez az érdek nélküli segítség nem feltételezi azt, hogy helyettetek mi tesszük meg az egyéni és kollektív erőfeszítéseket, hogy egy sokkal jobb és harmonikusabb világ épüljön fel, amelyre vágytok. Már most biztosak lehettek abban, hogy mutatni fogjuk az utat, de nem adhatunk aspirációt, szeretetet és kitartást ahhoz, hogy felfedezzetek új, eddig még csak nem is sejtett birodalmakat, amelyekhez mindannyian hozzá fogtok férni, ha buzgón megteszitek az ehhez szükséges erőfeszítéseket.

 MIT KAPUNK MI CSERÉBE MINDAZÉRT AZ ÉRDEK NÉLKÜLI SEGÍTSÉGÉRT, AMELYET NEKTEK NYÚJTUNK?

 Ha a bolygószintű népszavazás keretében egyértelműen és határozottan kinyilvánítjátok abbéli szándékotokat, hogy nektek megjelenjünk, ezáltal telepatikus módon elhatározva azt, hogy bolygóközi kapcsolat jöjjön létre közöttünk, már előzetesen bejelenthetjük számotokra, hogy teljes mértékben örülni fogunk annak, hogy az univerzumnak ebben a részében, ahol ti léteztek, megjelenik és fennmarad a testvéri egyensúly. Kapcsolataink során élvezni akarjuk azokat a gyümölcsöző diplomáciai cseréket és azt az intenzív örömöt, amely majd el fog minket árasztani, amikor azt fogjuk látni, hogy egységben vagytok, telve jóakarattal, és a jó szándék vezérel közületek egyre több embert, hogy megvalósítsátok mindazt, amire képesek vagytok. Az öröm, a szeretet és a boldogság érzései folyamatosan nagyon keresettek az univerzumban, mert ezen érzések kifejeződése mindig isteni. Az a tiszta boldogság, akárcsak az a harmónia és az a jó, amelyet segítünk felfedeznetek, mindig vissza fog ragyogni ránk is.

 Most eljött a pillanat, hogy emlékezzetek a kérdésre, amelyet feltettünk:

 AKARJÁTOK-E EGYÉRTELMŰEN ÉS HATÁROZOTTAN,HOGY LÁSSATOK MINKET MEGJELENNI?

 Íme, így kell válaszolnotok erre a kérdésre!

 A lélek fenséges, rejtélyes valóságai egyértelműen és határozottan meg tudnak nyilvánulni. Sőt mi több, biztosak lehettek afelől, hogy minden egyes alkalommal, amikor egyértelműen és határozottan ránk gondoltok és e valóságokat  megnyilvánítjátok, mi azonnal érzékelni fogjuk gondolataitokat, vagy jobban mondva telepatikus módon érzékelni fogjunk benneteket. Ehhez elegendő annyi, hogy feltegyétek ezt a kérdést, és ezt követően arra törekedjetek, hogy amennyire csak lehet, minél egyértelműbben és határozottabban válaszoljatok, akár egyedül vagytok, vagy még jobb, ha egy csoportban vagytok, amely összhangban cselekszik. Mindezen tanácsokon túl, amelyeket adunk nektek, biztosak lehettek abban, hogy közületek mindenki úgy fog tudni cselekedni, ahogy azt ő szeretné. Ezért akár egy város közepén vagytok, akár valahol a sivatag közepén, ez a tény a válaszotok hatékonyságát nem fogja befolyásolni. Amikor felteszitek magatoknak ezt a kérdést, a válaszotok legyen egyértelmű és határozott, akár IGEN, akár NEM, és arra kérünk benneteket, hogy előzetesen fontoljátok meg, hogy NE AZONNAL A KÉRDÉSFELTEVÉST KÖVETŐEN ADJATOK EGYÉRTELMŰ ÉS HATÁROZOTT VÁLASZT.

 Amikor elhatároztátok azt, hogy válaszoltok erre a kérdésre, azt tanácsoljuk, tegyétek ezt úgy, mintha ráérősen saját magatokkal beszélnétek. Mielőtt válaszolnátok, jó, ha minél nagyobb felelősséggel elgondolkodtok ezen az üzeneten, és szükséges figyelembe vennetek mindazokat az információkat, amelyeket az üzenetben rendelkezésetekre bocsátottunk. Mielőtt IGENnel, vagy NEMmel válaszolnátok, tekintsétek ezt egyetemes kérdésnek, és tudatosítsátok azt, hogy a kérdés szavainak ebben a kontextusban erőteljes jelentése van, amely ezt követően visszhangot fog kelteni lényetekben és belső univerzumotokban egy okkult rezonancia-folyamatot fog elindítani. Amikor végül egyértelműen és határozottan eldöntitek azt, hogy mi is lesz a válaszotok, figyeljetek arra, hogy semmilyen kételkedés ne zavarjon meg benneteket. Ezért egyértelműen és határozottan kell erre gondolnotok a lelketekben és tudatotokban egyaránt. Ezért fontos az, hogy főleg akkor, amikor megfogalmazzátok ezt a választ, egy egyértelmű és határozott szándékot nyilvánítsatok meg, amelyet ugyanakkor összekapcsoltok a válaszotokkal. Annak érdekében, hogy harmonikusan össze tudjátok kapcsolni a választ a kérdéssel, azt tanácsoljuk, hogy csak azután válaszoljatok, hogy EZT AZ ÜZENETET ALAPOSAN ÁTTANULMÁNYOZTÁTOK KÜLÖNBÖZŐ IDŐPONTOKBAN LEGALÁBB 3-SZOR EGYMÁS UTÁN.

 EGY FONTOS TANÁCS, AMELYET JÓ, HA FIGYELEMBE VESZTEK !!!

 Kérjük, vegyétek figyelembe azt, hogy nem kell sietnetek, ne válaszoljatok kapkodva és felszínesen!Azt tanácsoljuk, hogy mielőtt válaszolnátok, lélegezzetek akaratlagosan lassan és mélyen, és hagyjátok, hogy egész lényetekben dinamizálódjon szabad akaratotok. Így cselekedve, közületek sokan először fogják felfedezni a szabad akarat rendkívüli erejét. Ezekben a pillanatokban ízleljétek meg teljességében lényetek esszenciáját, és érzékeljetek egy intenzív és mindent átölelő örömállapotot annak okán, hogy azok vagytok, amik vagytok! Különösképpen ilyenkor túl kell lépnetek mindazokon a nehézségeken, amelyeken néhányan átmentek, és amelyek meggyengítenek benneteket. Felejtsetek el minden benneteket kínzó problémát és feszültséget, és törekedjetek arra, hogy néhány percig teljes mértékben el tudjatok különülni ezektől, hogy saját magatok lehessetek teljes ragyogásotokban. Ekkor törekedjetek főleg arra, hogy tisztán érzékeljétek a bennetek tüstént feltörő, mindent elsöprő erőt, amely egy villámhoz hasonlóan nyilvánul meg. Abban a pillanatban, amikor elkezditek megfogalmazni a választ, egyszersmind tudatosítsátok, hogy ténylegesen saját magatok urai vagytok és azok is maradtok ebben a pillanatban!

 Kérlek, vegyétek figyelembe azt, hogy a válasz hatásának felerősítése érdekében lehetséges, hogy időről-időre újra válaszoljatok erre a kérdésre főleg akkor, ha a válaszotok IGEN, de figyeljetek arra, hogy a válasz mindig ugyanaz legyen és maradjon (nem lehet egyszer IGENnel, majd NEMmel válaszolni, majd megint IGENnel, majd NEMmel, majd harmadszor is IGENnel, majd újra NEMmel stb.). Ha így cselekedtek, és időről-időre válaszoltok erre a kérdésre, bizonyos módon kompenzáljátok mindazok hiányzását, akik nem tudnak ennek az üzenetnek a létezéséről. Tudnotok kell azt, hogy pozitív válasz esetében (IGEN!!!), az időről-időre, akár hetente kétszer-háromszor megismételt válasz mélyen jótékony, teremtő, megtisztító és fenséges hatásai lényetekben nem fognak késlekedni. Sőt az időről-időre megismételt pozitív válasz fenséges késlekedés nélkül megjelenő jótékony hatásainak összeadódását fogjátok megtapasztalni, amelyet egy fokozatosan erősödő és növekvő, megújuló és mélyen átalakító felhalmozódásként fogtok megélni.

 RÁADÁSUL JAVASOLJUK AZT, HOGY EZT AZ ÜZENETET ADJÁTOK TOVÁBB MINÉL TÖBB BARÁTOTOKNAK, VAGY EGYSZERŰEN CSAK  ISMERŐSÖTÖKNEK, HOGY SEGÍTSÉGETEKKEL VÉGÜL MINÉL TÖBB EMBER VÁLASZTHASSON AZ ÜGY TELJES ISMERETÉBEN.

 Ha mindannyian lelkesedéssel és e nemes siker iránti odaadással ily módon cselekedtek, meggyorsítjátok annak pillanatnak az eljövetelét, hogy megláttok bennünket a bolygótok egén megjelenni. Tudnotok kell, hogy megjelenésünk rövidesen azután lehetséges lesz, hogy az ezen a bolygón élő emberek között kellő erővel létrejön a BOLYGÓSZINTŰ KONSZENZUS állapota. Legyetek tudatában annak, hogy egyetlen egyértelműen és határozottan megnyilvánított gondolat, egyetlen határozott és kategorikus válasz minden rosszat felforgathat a közeljövőben ezen a bolygón, ha kellően nagyszámú ember fog IGENT mondani! Mi reméljük, hogy ez meg fog történni! Jó, ha tudatosítjátok azt, hogy, ha magatokban egyértelműen és határozottan megfogalmazzátok szándékotokat, ez hamarosan előidézi, hogy megnyilvánuljunk fizikai világotokban, a napvilágon, amennyiben a bolygótokon minél több ember fog egyértelműen és határozottan IGENt mondani. Amennyiben minél több ember válaszol IGENnel erre a kérdésre, előttetek való megjelenésünk pillanata mind számunkra, mind számotokra igen értékes lesz, sőt, egy ilyen találkozás az egész emberiség számára mélyen átalakító és nélkülözhetetlennek fog bizonyulni. Mindamellett, hogy mindegyikőtök megválaszthatja azt a formát, amely számotokra válaszként megfelel erre a kérdésre, tudnotok kell azt, hogy számunkra szükségtelen bármiféle felénk irányuló rituálét végeznetek.

 Jó, ha tudjátok, hogy pozitív (IGEN!) válasz esetében, amelyet időről-időre erőteljesen, egyértelműen, határozottan és őszintén megfogalmaztok, abban a pillanatban, hogy az saját akaratotokból megnyilvánul szívetekben, mindig azonnal érezhető lesz számunkra, amikor azt megfogalmazzátok. Még akkor is, ha hetente többször válaszoltok, és megfogalmazzátok a pozitív (IGEN!) választ, mindannyian egyre határozottabban fogjátok érezni, hogy mi is azonnal válaszolunk minden egyes alkalommal.

 Figyelembe kell vennetek azt, hogy ha IGEN-nel válaszoltok határozott szándékotok és titkos akaratotok intim szavazófülkéjében, ily módon meg fogjátok tudni határozni a jövőt, és gyökeresen meg fogjátok tudni változtatni az egész bolygó sorsát.

 MI AZ ÖSSZHANGBAN TEVÉKENYKEDŐ KOLLEKTÍV HIT KOLOSSZÁLIS ÉS NEM SEJTETT EMELŐRÚD HATÁSA, AMELY MINDENT ÁTALAKÍTHAT EZEN A BOLYGÓN, ÉS HOGYAN NYILVÁNUL EZ MEG?

 Pozitív válasz esetében, amely röviddel a választ követően arra fog késztetni bennünket, hogy megjelenjünk fizikai világotokban, figyelembe kell vennetek azt, hogy ezt a döntést kellő számú embernek kell meghoznia, még akkor is, ha ez a tett a köztetek lévő szkeptikusok és pesszimisták számára teljesen jelentéktelennek is tűnik. Tudván ezt, pontosan ezért azt ajánljuk, hogy ezt az üzenetet juttassátok el minél több emberhez az összes lehetséges módon (írott és audio formában, amelyet felvehettek CD-re vagy kazettára), a bolygótokon létező összes nyelven. Ily módon minél több embert ösztönözhetünk majd arra, hogy válasszon egy alternatívát, amely abban az esetben, ha kellő számú emberi lény válaszol igennel, gyökeresen átalakíthatja a Földbolygón élő emberiség sorsát. Egyáltalán nem jelent problémát az, ha ezt az üzenetet játékos, vagy akár vicces formában terjesztitek, mert így ezt az üzenetet – amely döntő fontossággal bír az egész emberiségre nézve – minél több ember megismerheti és megértheti, akik közül – az ügy teljes ismeretében – sokan amellett dönthetnek, hogy határozottan igennel válaszoljanak. Ha ez az üzenet bármilyen formában eljut hozzátok, 2-3-szor figyelmesen el kell olvasnotok, és végül egyértelmű és határozott válasz mellett kell döntenetek. Jó, ha figyelembe veszitek azt, hogy ez az üzenet, amely sohasem véletlenül jut el hozzátok, amennyiben kellő figyelemmel olvassátok el, nem hagyhat végeredményben közömbösen benneteket. Éppen ezért meg kell értenetek, hogy az egyértelmű és határozott válasz, amelyet végül az ebben az üzenetben feltett kérdésre adtok, minden esetben tudatosítja bennetek szabad akaratotok rettenetes energiáját, MELYET LEHETSÉGES, HOGY ÉLETETEKBEN MOST ELŐSZÖR KEZDTEK EL HASZNÁLNI.

 Egy ilyen benneteket gazdagító tapasztalat, amely egyben lehetővé teszi, hogy tudatosítsátok a lényetekben rejtőző óriási lehetőségeket, megéri azt, hogy időtökből néhány percet rászánjatok. Az, amit meg fogtok majd tapasztalni akkor, kétségtelenül meg fog győzni benneteket, hogy nem tévedtetek. Ez egy olyan lépés lesz, amely közvetett módon segít meggyőződnötök, hogy ez az üzenet, amelyet számotokra továbbítunk, valós. Mi több, egy pillanatra se veszítsétek szem elől, hogy egy ilyen tapasztalat következtében – amelyet mindannyian közvetlen módon valósítotok meg – nagyméretű belső meglepetésben lehet részetek, amely pozitív válasz esetében olyan erőteljes jótékony visszhangot hozhat létre.

 Mivel az egyetértő válaszotok idővel rejtélyes módon összegződik, amennyiben kellő számú emberi lény fog igennel válaszolni, ez egy nem vélt felhalmozódást fog létrehozni, amely hallatlan átalakulásokat idézhet elő a bolygó szintjén. Mivel minden ember létezése ezen a bolygón nagyon értékes, fontos, hogy mindannyian határozottan válaszoljatok erre a kérdésre, azzal a meggyőződéssel, hogy ily módon hozzá tudtok járulni ahhoz a nagy léptékű, egyelőre nem is sejtett átalakuláshoz, amely megjelenhet bolygótokon a megfelelő pillanatban. Tudatosítanotok kell azt is, hogy egy pozitív válasz – amelyet világosan és határozottan fogalmaztok meg – végső soron ezen a bolygón élő egész emberiség javát szolgálja, beleértve azokat is, akik semmit sem tudtak ennek az üzenetnek a létezéséről, és ezért nem tudtak választani. Egy egyértelmű és határozott beleegyező válasz esetében egyben felfedezitek lényetekben szabad akaratotok titokzatos és meglepően erőteljes jelenlétét. Ugyanakkor rendkívül fontos megjegyeznetek, hogy függetlenül az erre a kérdésre adott feleletetektől (akár igen, akár nem), nem hagyhat hidegen benneteket az a tény, hogy ez az üzenet a kezetekbe került. Amikor egy egyértelmű, határozott választ készültök adni, fontos megfeledkeznetek a hamis prófétákról és az összes többé-kevésbé eltorzított vagy fantazmagórikus véleményről, melyeket az idők során hallottatok rólunk. Vegyétek úgy, hogy ez az üzenet mégiscsak a legfontosabbak, és legközvetlenebbek egyike lehet, amelyet valaha is kaptatok az ügyben, hogy az egész emberiség kapcsolatba lépjen egy fejlett földön kívüli civilizációval.

 Haladéktalanul meg kell értenetek, hogy egyedül dönteni, akár különálló egyénként, akár egy egységes csoportként, egy ilyen ügyben (amely annyira fontos az egész emberiség számára) úgy születési jogotok, mint felelősségetek is! Mindenkinek, aki olvassa ezt az üzenetet, meg kell értenie, hogy az adott helyzetben sem az a közönyösség, sem az a passzivitás, amit megnyilváníthattok, nem vezet máshoz, mint a szabadság hiányához. Azon rejtélyes erő megnyilvánulása, amelyet közületek bárki megnyilváníthat az egész emberiség hasznára szabad akarata révén, nem vélt hatásokat képes létrehozni, mind lényetekben, mind pedig azon a bolygón, amelyen valamennyien éltek. Ugyanakkor tudatosítsátok azt is, hogy határozatlanságotok mindig is hatástalan, mert még akkor is, amikor határozatlannak mutatkoztok, valójában, paradox módon, azt az ELHATÁROZÁST Nyilvánítjátok MEG, HOGY NE SZÁNDÉKOZZATOK SEMMI JÓTÉKONYAT, ÉPÍTŐ JELLEGŰT ÉS TEREMTŐT, AMELY GYÖKERESEN MEGVÁLTOZTATHATNA MINDENT, MIND A SAJÁT LÉNYETEKBEN, MIND PEDIG LÉNYETEKEN KÍVÜL, AZON A BOLYGÓN, AHOL ÉLTEK.

 Amennyiben azt válasszátok, hogy zárkózottan és fanatikusan hitetek foglyai maradjatok, amit mi meg tudunk érteni, egy egyértelmű és határozott nemmel felelhettek. Azonban arra kérünk benneteket, hogy abban az esetben, ha nem vagytok valóban képesek egyértelműen, határozottan és valóban felelősségteljesen választani, ne mondjatok egy formális és felületes igent, ami egy banális kíváncsiságból ered. Kérünk titeket, hogy először is értsétek meg, hogy mi, akik szándékozunk segíteni nektek – ha ti is határozottan akarjátok majd azt – nem csak úgy akarunk megjelenni, akár egy színdarabban, hanem mi valóban létezünk egy bizonyos módon egy objektív valóságban, ahol életünket éljük. Sose veszítsétek szem elől, hogy ott, abban a világban, ahol mi mindannyian élünk, MI TÉNYLEG LÉTEZÜNK, AKÁRCSAK TI IS LÉTEZTEK A RENDELKEZÉSETEKRE ÁLLÓ VILÁGBAN!

 Egy pillanatra se váljatok a pesszimizmus martalékává, arra számítva, hogy azok száma, akik egyértelműen és határozottan fognak igent mondani, rendkívül kicsiny lehet. Jusson eszetekbe, hogy történelmetek számos olyan jelenetet ismer, amikor a férfiak és nők egy viszonylag szűk csoportja eltökélten, szolidárisan, lendületesen és hősiesen cselekedett, és így csodálatos módon, sikeresen megváltoztatták az események menetét, csekély létszámuk ellenére.

 Biztosak vagyunk abban, hogy ilyen példákat jelenleg mindannyian ismertek. Amikor az érdektelenség, unalom és a tehetetlenség próbálja megbénítani jótékony, teremtő kezdeményezéseiteket, gondoljatok tiszta fejjel és helyes ítélőképességgel arra, hogy miképpen a rosszindulatú emberek egy viszonylag kis csoportja, az árnyékból tevékenykedő elit, mégis képes volt átvenni a Terra bolygó fölötti ideiglenesen uralmat, sikeresen befolyásolva ezáltal nagyon rossz irányba nagyon nagy számú ember jövőjét, ugyanúgy lehetséges, hogy mindössze 2-300 határozott ember, akik minden egyes alkalommal összhangban cselekszenek, egységben és szolidárisan, mégis átbillenthetik ennek a bolygónak a tragikus kollektív sorsát! Egy ilyen erős, egységes, hősies és testvéries csoport, amely ráadásul eltökélt és nemes ideálok éltetik, egyben hozzájárulhat az általunk nyújtott hatalmas segítség által annak az új emberiségnek a megszületéséhez, amely a Galaktikus Civilizációk nagy Testvériségében fog részt venni. Egyesülésetek egy harmonikus szerves egészbe hatalmas természetfeletti erőt hozhat létre, mely természete révén rövid időn belül átalakíthatja azt a tragikus helyzetet, amelyben bolygótok jelenleg található. Amennyiben egy akárcsak 2-300 fős embercsoport minden alkalommal összhangban fog cselekedni, minden alkalommal világos és erős, nemes ideálokon alapuló szándéktól vezéreltetve, akkor ők képesek lesznek meglepő csodákat megnyilváníttatni a bolygótokon! Amint egy ilyen csoport elkezd erőteljesen tevékenykedni, felfedezhetitek, hogy gyors és meglepő átalakulások válnak lehetővé, melyeket a Földön élő emberek túlnyomó többsége egyelőre lehetetlennek tart.

 Könnyedén megállapíthatjátok majd, hogy a jótékony célok megvalósítására létrehozott egységetek révén egy hatalmas erő fog megjelenni rajtatok keresztül, és ezáltal sikerre tudjátok majd vinni a legnehezebb terveket is, melyek lehetetlennek tűnnek az apatikusak és kétségek közt őrlődőek számára. Egyesüljetek kimagasló ideálokon alapuló célok beteljesítése érdekében, és csoportosuljatok ilyen akciókhoz 3, 5, 10, 100 vagy akár 1000 fős csoportokba, és merjetek mindig a jó szolgálatában cselekedni egyértelmű, határozott és erős szándéktól vezéreltetve. Amikor ilyen kisebb vagy nagyobb egységes és szolidáris csoportokban cselekedtek, már cselekedeteitek megkezdése előtt biztosak lehettek abban, hogy, amennyiben tetteitek teljes összhangban fognak megnyilvánulni, végeredményben siker fogja koronázni őket. Minél mélyebb és teljes egyesülésetek mind szándékban, mind gondolatban, érzésben és cselekedetben más emberekkel, akiket ugyanazok a törekvések lelkesítenek, elegendő ahhoz, hogy egy ámulatba ejtő, óriási megvalósító erő jöjjön létre. Jusson eszetekbe, hogy gondolkodóitok egyike így szólt:

 ADJATOK NEKEM EGY SZILÁRD TÁMPONTOT, ÉS MEGÍGÉREM, HOGY SEGÍTSÉGÉVEL MEGEMELEM AZ EGÉSZ FÖLDET”.

 Egy másik gondolkodótok a következőt állította:

 „EGY VALÓDI GONDOLATERŐ VAGY EGY ERŐTELJES TÖREKVÉS, AMI EGY ADOTT PILLANATBAN ELKEZD TERJEDNI ÉS SOKASODNI (SZAPORODNI), EGY ADOTT PILLANATBAN KOLOSSZÁLIS ERŐVÉ VÁLIK EZEN OKKULT SOKSZOROSOZÁSI FOLYAMAT NYOMÁN, ÉS VÉGÜL HATALMAS ENERGIÁJA EMBERTÖMEGEKET MOZDÍT MEG, MEGFELELŐ HOSSZÚTÁVÚ VÁLTOZÁSOKAT IDÉZVE ELŐ A FÖLDÖN”.

 Főleg azok, akik képesek felfogni azt, amit itt felfedtünk számotokra, megérthetik, hogy ezekben a sorokban mi, akik a testvéreitek akarunk lenni, egy NAGY TITKOT bocsátottunk rendelkezésetekre, amely, ha rendszeresen és kitartóan gyakorlatba ültetitek, rövid időn belül az emberiség sorsának teljes átalakulását eredményezheti, és ez egyben bolygótok sorsának megváltozását vonhatja maga után. Mindenki, aki olvassa ezeket az információkat, meg kell értse, hogy ezen üzenet terjesztése, és a benne található tanácsok alkalmazása lesz és marad (a látszatokon túl) az A SZILÁRD TÁMPONT, amit mindig használni kell a megfelelő pillanatban, míg mi, a ti testvéreitek, akik a világegyetem valóságának egy bizonyos létsíkjában létezünk, AZ EMELŐRÚD HOSSZÚ KARJA leszünk és maradunk mindig, AMELY TÖBB FÉNYÉV TÁVOLSÁGRA NYÚLIK KI, amelynek segítségével ti a Föld bolygó új szintre emelésének alkotóivá váltok a világotokban való jóindulattal teli megjelenésünk következtében, amelyre oly nagy szükség van itt.

 MILYEN KÖVETKEZMÉNYEK JELENNEK MEG AKKOR, HA KELLŐEN SOK EMBER FOGALMAZZA MEG EGYÉRTELMŰEN ÉS HATÁROZOTTAN EGYETÉRTŐ DÖNTÉSÉT?

 Legtöbbetek számára a kedvező kollektív döntésnek, amelyet elegendő számú emberi lény egy határozott és egyértelmű igennel fejez ki, az első közvetlen következménye az lesz, hogy számos űrhajó (UFO) materializálódik az égboltotokon, és ugyanakkor ezen űrhajók (UFO-k) némelyike Földre fog leszállni. Néhány ember számára a velünk való kapcsolatfelvételnek a közvetlen hatása az lesz, hogy gyorsan és véglegesen felhagynak számos dogmatikus meggyőződéssel és tévhittel. Egy egyszerű demonstratív jellegű látható kapcsolat is, amely a Föld különböző pontjain egyidejűleg történhet meg, hatalmas befolyással lesz a jövőtökre. Rövid időn belül számos tévhit és hibás elképzelés tűnik el,vagy módosul örökre.

 Társadalmatok szerveződése oly mélyen fog megrendülni, mint soha ezelőtt, az élet szinte minden területén. Az a bizalom és erő, amely fel fog ébredni, egyénivé fog válni, mert közületek sokan életükben először láthatják majd saját szemükkel, hogy valóban élünk és létezünk. A velünk való későbbi kapcsolatotok hozzásegít majd benneteket ahhoz, hogy átalakítsátok értékrendeteket! Elképzelésünk szerint a legfontosabb tény, ami be fog következni, az lesz, hogy az emberiség végre képes lesz megalakítani az egységes Testvériséget azonnal, ahogy szembesül azzal az „ismeretlennel”, amit mi képviseltünk! Egyben sok veszély el fog hárulni lakóhelyetektől ezáltal, hogy a veletek való kapcsolatunk közvetett módon arra kényszeríti majd a nem kívánt lényeket, azaz azokat, akiket mi „A HARMADIK FÉL”-nek nevezünk, hogy ők is megmutatkozzanak végre, és eltűnjenek. Ezen alkalomból megtanulhatjátok, hogy egy a nevetek, és ugyanarról a gyökérről táplálkoztok, ami az: „Emberiség!” Rövidesen ezután számos pacifista, jóindulattal teli és tiszteletteljes csere és együttműködés válik majd lehetővé, ha ez lesz a ti akaratotok is. A Földön lévő jelenlegi helyzetben, azok, akik éheznek, nem képesek mosolyogni, azok, akiket kétségek kínoznak, vagy bénítanak meg, miként azok is, akik félnek, nem tudnak megnyílni az általunk nyújtott segítség felé. Mély együttérzéssel szemléljük azokat az emberi lényeket, akik a Föld számos pontján szenvednek, mind testükben, mind lelkükben, annak ellenére, hogy valójában minden emberi lény saját univerzumában egy felbecsülhetetlen elveszíthetetlen fénnyel rendelkezik, amely által sok csoda megvalósítható úgy más emberekben, mint lakóbolygótok környezetében. Ez a rejtett és örök fény lehet a Földön élő számos ember számára a mélyen átalakító, boldog, kifinomult és felemelő jövő. Azután a velünk való kapcsolataitok és kölcsönhatásaitok fokozatosan fejlődhetnek.

 Már most megmondhatjuk nektek, hogy több szakasza lesz a velünk való együttműködéseteknek, amelyek több éves vagy évtizedes időszakokat ölelnek majd fel. Az első az űrhajóink bemutató jellegű megjelenése lesz, melyeket nagyon sok ember láthat egyidejűleg.

 A második szakaszban fizikailag jelenünk meg és materializálódunk bizonyos, általunk előzőleg kiválasztott emberi lények társaságában, annak céljából, hogy termékeny kapcsolatok valósuljanak meg köztünk.

 

A harmadik szakasz a veletek való szabad együttműködést tételezi fel, hogy segítsünk benneteket bizonyos fontos lépések megtételében részben a technikai fejlődés területén, de főleg a spirituális átalakulásotokat és éréseteket illetően.

 A negyedik szakaszban velünk szorosan együttműködve felfedezitek a galaxisotok egy hatalmas, jelenleg nem is gyanított részét. Figyelembe kell vennetek azt, hogy minden alkalommal együttműködésünk keretén belül új választási lehetőségetek lesz. Minden alkalommal Ti lesztek azok, akik választani és dönteni fogtok, és megfelelő megértésetek növekedésének mértékében új lépéseket tehettek majd meg velünk együtt, amennyiben – nyilvánvalóan – ez szükséges lesz spirituális és külső jólétetek érdekében. Mindezeket a belső spirituális átalakulásokat útmutatásunk alatt tehetitek meg, de minden alkalommal mindegyikőtöknek, önmagatok által meg kell majd tennie a számotokra szükséges erőfeszítéseket, melyek szükségesek ezen, általunk felfedendő módozatok gyakorlatba ültetéséhez.

 Már most biztosak lehettek abban, hogy együttműködésünk ideje alatt semmiféle beavatkozás sem lesz egyoldalúan elhatározva. Mi több, tudnotok kell, hogy azonnal el fogunk távozni rövidesen azután, hogy kollektív vágyatok és szándékotok ez irányba fog megnyilvánulni. Több hónap, vagy akár néhány év fog eltelni, szoros kapcsolatban ennek az üzenetnek a világban való terjedési sebességével, „NAGY MEGJELENÉSÜNK” előtt. Azonban biztosak lehettek abban, hogy megjelenésünk röviddel azután meg fog történni, hogy többségben lesz azoknak a döntése, akik teremtő módon használták választási képességüket, és az egyértelmű, határozott IGEN feleletet választották az ebben az üzenetben feltett kérdésre.

 A „NAGY MEGJELENÉSÜNK” bolygótokon csak akkor fog bekövetkezni, ha ez az üzenet, melyet elterjesztettünk, kellően erős visszhangot fog kelteni mindannyitokban. Ám ez nem jelenti azt, hogy kötelezően szükséges, hogy az összes bolygótokon élő embernek meg kell hoznia ezt a döntést. Érdemes megértenetek, hogy az alapvető különbség aközött, ami az ISTENHEZ és más, túlnyomórészt istenivé vált természettel rendelkező felsőbbrendű entitásokhoz intézett imáitok, valamint azon egyértelmű és határozott döntésetek között, melyet akkor nyilvánítotok meg, amikor egy határozott igent mondtok nagyon egyszerű és nyilvánvaló: MI MÁR EBBEN A PILLANATBAN IS TÖKÉLETESEN FEL VAGYUNK KÉSZÜLVE TECHNIKAILAG ARRA, HOGY MATERIALIZÁLÓDJUNK VILÁGOTOKBAN!

 MIÉRT LÉTEZIK EGYESEK SZÁMÁRA MÁR MOST EGY BIZONYOS TÖRTÉNELMI DILEMMA?

 Mi tudjuk, hogy az „IDEGEN”-t leggyakrabban ellenségnek tekintik mindaddig, amíg „rejtett”, „ismeretlen” marad. Az első szakaszban, a közös, hevesen átélt érzelem meg fogja szilárdítani egy bizonyos módon a közöttetek világszinten meglévő kapcsolatokat bizonyos rezonanciafolyamatok beindítása révén. Lehetséges, hogy közületek egyesek a következő kérdést teszik fel: Honnan tudhatnánk, hogy ezen földön kívüli lények eljövetele kollektív választásunk következménye?

 A válasz kétségoszlató és nagyon egyszerű: Mindenekelőtt biztosak lehettek abban, hogy ellenkező esetben meg tudtunk volna jelenni létezésetek síkjában, és már régóta megnyilvánultunk volna titokban! Mivel tény, hogy jelenleg még nem vagyunk jelen létsíkotokon, ez csakis azért van így, mert ti nem döntöttétek el ezt határozottan kinyilvánítva. Egyesek azt hihetik, hogy mi csak elhitetjük veletek, hogy önállóan döntötök, hogy jogossá tegyük ezáltal eljövetelünket, még akkor is, ha egyáltalán nem lenne szükséges, hogy ez megtörténjen. Ha ilyen gondolatokat tápláltok, érdemes feltenni magatoknak a következő kérdést: Mi érdekünk lenne, hogy sokatok javára nyíltan ajánljunk nektek olyasmit, amihez egyelőre nincs hozzáférésetek?

 Mások azt kérdezhetik: Honnan lehetünk biztosak abban, hogy egy ilyen jellegű kapcsolat esetén valójában nem a „HARMADIK FÉL” kifinomult manőveréről van szó, hogy még engedelmesebbé és teljesen kiszolgáltatottá tegyen bennünket? Egy ilyen kérdésre nagyon egyszerű a válasz: Ez nem lehet így, mert mindig sokkal könnyebb harcolni azzal, akit azonosítunk, és akit látunk, mint azzal, akit nem (azaz azzal, akit nem azonosítunk, és nem látunk, nem tudunk harcolni vagy védekezni ellene).

 A benneteket őrlő terrorizmus vajon nem egy szemléletes példa erre? A titeket őrlő esetleges kétségeken és gyanúkon túlmenően biztosak lehettek abban, hogy bármi is történne, mindig is ti vagytok az egyetlen bírák lelketekben és tudatotokban. A mi esetünkben biztosak lehettek abban, hogy bármi is legyen a döntésetek, az mindig is a legmesszemenőbbekig tiszteletben tartandó és tiszteletben is lesz tartva! Az emberi képviselők bejelentéseinek hiányában, akik hajlamosak olykor megtéveszteni benneteket, ti nem tudtok semmit rólunk, sem pedig azokról, akik már manipulálnak benneteket a jelenben beleegyezésetek nélkül.

 Ebben az adott helyzetben, amelyben ti vagytok, az elővigyázatosság azon elvének tiszteletben tartása, amely azt jelentené, hogy még csak meg se próbáljátok kideríteni mibenlétünket, már nem meggyőző. Akár megértitek, akár nem, ti már Pandóra szelencéjében vagytok, amit a „HARMADIK FÉL” hozott létre körülöttetek. Függetlenül attól, hogy mi lehetne a döntésetek, mindenekelőtt ki kell lépnetek Pandóra szelencéjéből. Egy ilyen dilemmával szembesülve, amelyben egyben az egyik tudatlansági állapot küzd a másik tudatlansági állapot ellen, sok jóérzést kell tanúsítanotok, és meg kell kérdeznetek a szívetek hangját és az intuíciótokat.

 Összegzésként döntenetek kell: fel akartok-e fedezni minket a saját szemeitekkel, vagy csak hinni akartok vakon abban, amit a gonosz okkult erői által megvásárolt tudósaitok és véleményformálóitok mondanak? Ez a mi valódi kérdésünk! Több ezer év elteltével, egy adott pillanatban ez a kérdés elkerülhetetlenné válik: választanotok kell két ismeretlen között. Most pedig lássuk, miért hasznos terjeszteni egy ilyen szöveget közöttetek, hogy rövid időn belül minél több emberhez jusson el. Valóban érdemes lefordítani és terjeszteni ezt a szöveget, hogy minél több emberhez jusson el. Amennyiben ezt az akciót siker koronázza, és mi megjelenünk mindenki számára, ez a siker egyben jótékonyan és visszafordíthatatlanul befolyásolja majd a jövőtöket, és évezredekre szóló történelmi hatása lesz. Figyelembe kell vennetek azt, hogy amennyiben ez a népszavazás nem éri el célját, egy ilyen kudarc egyben elhalasztja sok évvel az újabb választási lehetőséget, legalább egy generációnyival, amennyiben az meg fogja érni azt az időt.

 Ha nem közlitek minél több emberrel ennek az üzenetnek a létezését azt jelenti, hogy kockáztatjátok, hogy a várakozással ellentétes eredményt értek el. Ha érdektelenek maradtok, vagy szkeptikusan reagáltok, egyben lemondtok arról a lehetőségéről, hogy teremtő módon megnyilvánítsátok szabad akaratotokat, amely egy kedvező bolygószintű áramlat esetén EGY ERŐGONDOLATHOZ HASONLÓAN MEGNYILVÁNULVA KEDVEZŐ IRÁNYBA ALAKÍTHATNÁ ÁT AZ EMBERISÉG SORSÁT. Kérjük, értsétek meg, hogy ezen népszavazás esetén, melyet telepatikus úton kell megvalósítanotok, tulajdonképpen egy időben úgy a ti jövőtökről, miként az egész emberiség jövőjéről is szó van.

 Amennyiben ez a népszavazás sikerrel zárul le, és mi meg fogunk jelenni, ez a siker egyben egy spirituális ugrást jelent az emberiség számára, és jelentősen fel fogja gyorsítani fejlődéseteket. Mindezzel együtt lehetséges, hogy ez az üzenet nem kapja meg egyelőre kollektív beleegyezéseteket. Egy lehetséges oka ennek az lehet, hogy ezen üzenetünk nem jut el kellően nagy számú földihez. Ebben az esetben a szkeptikusok azt fogják állítani, hogy valójában ennek az üzenetnek nem volt semmi értéke, nem lévén más, mint „halott betű”.

 Mégis, a tudtotokra adjuk, hogy egyetlen jótékony egyéni aspiráció (törekvés) sem marad bizonyos belső visszhang nélkül annak a lényében, aki megnyilvánította azt, mert mindig, kivétel nélkül, a megfelelő pillanatban a világegyetem válaszol, épp úgy, mint egy hatalmas rezonanciadoboz, és ez által minden ember egyenlően megkapja a fizetségét az általa kinyilvánított jótékony gondolataiért és szándékaiért. Eleve biztosak lehettek abban, hogy bizonyos mértékben sokatoknak válaszolunk akkor, amikor kreatív módon ránk gondoltok, és mint ahogy azt majd később észrevehetitek, ihletet és segítséget fogunk adni nektek. Ahogyan közületek sokan meggyőződhettek majd, az összes, a velünk való telepatikus, spirituális kapcsolatteremtés irányába tett őszinte és lelkes erőfeszítésetekre bizonyos nem várt válaszokat és inspirációkat fogtok kapni, amelyek megértetik majd veletek, hogy a jótékony aspirációk (törekvések) határozottan magasabb rendűek, mint a tétlenség és a közönyösségben való tetszelgés.

 Amennyiben üzenetünknek csak valamivel később sikerül megszereznie a kollektív beleegyezéseteket, biztosítunk benneteket, hogy van türelmünk, és reménnyel telve várjuk azt a pillanatot, amikor meg fogjátok érdemelni, hogy mindannyian tanúi legyetek a „NAGY MEGJELENÉSÜNKNEK”. Az a pillanat, amikor üzenetünk sikeresen meg fogja kapni tőletek az elégséges kollektív beleegyezését, teljes mértékben azoktól fog majd függeni közületek, akik a múló napok és hónapok során lehetővé fogják tenni a „NAGY MEGJELENÉSÜNK” napjának eljövetelét.

 Képzeljétek most el, optimistán és reményteljesen, mi fog történni, ha a „NAGY MEGJELENÉSÜNK”napja már a jövő hónapban lesz. Több ezer űrhajónk fog akkor megjelenni ugyanabban az órában bolygótok egén. Meg kellene értenetek, hogy egy ilyen megjelenésünk egy valódi kulturális sokként fog hatni, mely egyedülálló lesz az emberiség jelenlegi történelmében. Attól a naptól kezdve már nem lesz szükség arra, hogy terjesszétek ezt az üzenetet, de mind a szkeptikusok, mind a közönyösök egy megbánási hullámot fognak érezni azért, mert fenntartásaik voltak ezen üzenet terjesztésével szemben, vagy elutasították az egyértelmű és határozott feleletet a feltett kérdésre.

 Azon a különleges napon a földiek visszafordíthatatlanul fel fognak fedezni minket. Mivel üzenetünk számotokra sürgős, kérjük, olvassátok el figyelmesen ezt a népszavazást, és nyomatékosan kérünk benneteket, ne siessetek, hanem alaposan gondoljátok meg a nekünk szánt választ, és azután DÖNTSETEK! Miként mindenki meggyőződhet majd arról, hogy a tömegtájékoztatási eszközöknek sose lesz érdekük, hogy valaha is közzé tegyék ezen üzenetünket, mert őket a háttérből azok irányítják, akiknek gonosz szándékaik vannak.

 Jegyezzétek meg, hogy csakis rátok, rendkívüli, felelősségteljes és szerető emberekre, akik névtelenek vagytok, hárul az a feladat, hogy minél több embernek továbbítsátok országotokban ezt a fontos üzenetet. Késedelem nélkül juttassátok el ezt az üzenetet a környezetetekben található minél több emberhez, és ösztönözzétek őket arra, hogy mindegyikőjük válasszon, és ne maradjon közömbös. Odaadóan cselekedve, ily módon minél több embernek bemutatva ezt az üzenetet, bolygótok felsőbbrendű sorsának alakítóivá kezdtek válni. Zárásképpen, kérünk benneteket, hogy éretten megfontolva válaszoljatok a következő kérdésre:

 AKARJÁTOK-E EGYÉRTELMŰEN ÉS HATÁROZOTTAN, HOGY MEGJELENJÜNK?

 Közöljük veletek, hogy szabadon másolhatjátok és terjeszthetitek, vagy akár közzé is tehetitek külön füzetek formájában ezt az üzenetet, bárhol és bármikor akarjátok, de kérjük, ne változtassátok meg és ne hagyjatok el belőle részeket.

sound by Jbgmusic