Vidékfejlesztési Minisztérium állításai alapján azt hihetnénk, hogy a tárca szándéka az, hogy minél többen kapjanak lehetőséget az agráriumban való boldogulásra. De ezt tökéletesen cáfolják a földhaszonbérleti pályázatok eddigi eredményei – írja közleményében az Élőlánc Magyarországért.
A vidékfejlesztési tárca - a tőle megszokott módon, a tények és a valóság szinte teljes mellőzésével - újabb becstelen nyilatkozattal próbálja megnyugtatni a közvéleményt a Kishantosi Ökológiai Mintagazdaság körül egyre nagyobb hullámokat kavaró botrány ügyében - írja az Országos Sajtószolgálathoz eljuttatott közleményében az Élőlánc Magyarországért elnöksége.
Mint fogalmaznak, a tárca állításai alapján azt hihetné bárki, hogy a minisztérium kifejezett szándéka, hogy minél többen kapjanak lehetőséget az agráriumban való boldogulásra, hogy a gazdaság eddig aránytalanul nagy területen gazdálkodott, s hogy az állam minden esetben azzal köt szerződést, aki a legjobb pályázatot nyújtotta be. Ehhez képest a földhaszonbérleti pályázatok eddigi eredményei a fenti kijelentések tökéletes cáfolatát nyújtják, amelyről bárki meggyőződhet a kielegyenaföld.hu honlapon közzétett jelentésekből. Ráadásul a pályázatok titkosak, azaz az utolsó kijelentés ellenőrizhetetlen is.
A közlemény így zárul: elegünk van a Vidékfejlesztési Minisztérium és vezetőjének arcátlan hazudozásaiból. Ezért felszólítjuk a magyar országgyűlést, hogy kezdeményezze a tárca tevékenységének részletes vizsgálatát, a miniszter nyilvános beszámoltatását. Egyúttal nyomatékosan kérjük a magyar köztársaság kormányának minden tagját, hogy saját jó hírnevük védelme érdekében tisztítsák meg soraikat, és ne vállaljanak közösséget azokkal, akik ilyen és hasonló nyilatkozatokkal és eljárásokkal lejáratják itthon és külföldön a magyar kormányt és ezen keresztül Magyarországot.
Forrás: nol.hu
Sajnos 2014-ben a rendőrség is a törvénytelenül és erőszakosan fellépő maffiatagok oldalára állva nem hajlandó megakadályozni a kishantosi biogazdaság tönkretételének folytatását. Hiába van birtokvédelem alatt a földterület, a maffiát egyelőre csak a biogazdaság tagjai és a greenpeace aktivistái igyekeznek akadályozni a pusztításban. Az eddigi kár legalább 150 Millió Forintra tehető, ugyanis betárcsázták a friss vetéseket.
Folytatódik Kishantos ellen a törvénytelenségek sora?
Save Kishantos: the high-ranking ecological model farm
Ács Sándorné - riport az ATV-n 2013. december
Szomorú, hogy példátlan törvénytelenségek sorozatának elkövetésével nem elég, hogy a kishantosi biogazdaságot akadályozzák működésében, de a magukat új bérlőknek tartó maffiatagok mérgező gyomírtóval beszennyezték a területet. Egyelőre az igazságért harcoló Mintagazdaság tagjai kénytelenek mindössze egy hektáron folytatni példamutató tevékenységüket.
Még szomorúbb tény, hogy a bíróság is a maffia oldalára állva, azok érdekeit kiszolgálva döntött az egyik perben.
Mindannyiunk közös összefogására van szükség a törvénytelenségek megállítására, és a bűnözők bíróság elé állítására! - Bár ebben az esetben a korrupció olyan magas körökig nyúlik, hogy nem is tudom, egyáltalán milyen bírósághoz lehet fordulni?! - Az információk minél szélesebb körű terjesztésével tudjuk csak a hatóságokat is rákényszeríteni arra, hogy a maffia védelme helyett kezdjék el végre a törvényeket betartani, és betartatni!