Bakonyszombathely - Bakonyalja
Kishantos
Csak természetesen 1.rész - Tél
Csak természetesen 2.rész - Tavasz
Csak természetesen 3.rész - Nyár
Csak természetesen 4.rész - Ősz
A svájci Thomas Guntli és párja, Tanja Eberle két évvel ezelőtt járt először Magyarországon. Akkor is csak az apró Zala megyei településig, Nemessándorházáig jutottak el. Körbejártak az alig háromszáz lakosú takaros faluban, majd a község határában, két kilométerre a legutolsó háztól, a dombok közé szorult erdők, mezők, szántók láttán összenéztek, s szinte egyszerre mondták: ez lesz az otthonunk!
Kérlek ismerkedj meg az általunk választott úttal, amely az önellátó életformához vezet!
Mi, Christoph és Yella, 5 évvel ezelőtt szakítottunk a hagyományos társadalmi élettel és kivándoroltunk Németországból, illetve Svájcból. Egy családi földbirtokokból álló település: az Élhető világ részeként élünk itt, a gyönyörű Magyarországon. Azon dolgozunk, hogy önálló és önellátó egzisztenciát építsünk fel. Házunkat saját kézzel építettük fel a családi földbirtokunkon, a termőföldünk közvetlen közelében. Bár nem vagyunk szakemberek, az alapozástól kezdve az utolsó simításig minden munkát mi végeztünk el. Elvünk a learning by doing, azaz munka közben tapasztaltunk meg mindent és így rengeteg tanultunk. Az építés során arra ügyeltünk, hogy csak a környezetünkben található és helyben feldolgozható természetes építőanyagokat használjuk, mint például a vályogot és a szalmát, amelyeket évszázadok óta kedvelnek Magyarországon is.
A családi földbirtokokból álló települést most építjük fel, jelenleg még csak néhányan vagyunk, ám céltudatosan dogozunk a létrehozásában. Így nagyon örülünk minden új tagnak; elsősorban magyar családokat várunk, akik szeretnék ezt a szép tervet a saját hazájukban megvalósítani!A családi földbirtokokból álló Élhető világ település terve:
A település projektjének alapköveit 2005-ben Nemessándorházán tették le. Ezt a projektet Wladimir Megre: Az Oroszország Zengő Cédrusai című könyvsorozata alapján hozták létre. Mi is ezt a programot támogatjuk. Célunk egy virágzó település létrehozása, amihez sok kezdeményezés és bizalom is szükséges. Egy átmeneti időszakban vagyunk, amikor a régi rendszer még fennáll, de már egyre több embernek vannak más céljai. Egy virágzó jövő előfutárai lehetünk!
Mivel a település még kezdeti stádiumban van, tisztában vagyunk a közösség tagjainak eltérő szükségleteivel és különböző fejlettségi fokával. Ennek megfelelően a projekt keretfelvételeinek figyelembevételével minden új családi földbirtok tulajdonosa megfogalmazhatja saját igényeit, ezeket megbeszélve kölcsönösen alkalmazkodhatunk egymáshoz.
Vízió:
A Föld valójában minden embernek otthont adhat. Azonban egy ember otthonának az a hely számít, ahol a létezésének valamennyi szintje egyetlen pontba fut össze és ahol az ember a világegyetemmel összekapcsolódik. Hazának azt a helyet nevezheted, ahol teret adhatsz a szeretetnek, azt a helyet, ahol a világegyetemmel kapcsolatban állsz és belélegzed a kozmoszt.
Ez a kapcsolat végtelen erőt ad neked. Minden téged fog szolgálni, úgy ahogy azt Isten, a mi Teremtőnk eredetileg tervezte.
Először válassz ki a Földön egy olyan helyet, ami sok szempontból alkalmasnak tűnik, egy helyet, ahol élni szeretnél és amiről el tudod képzelni azt, hogy majd a gyermekeid is ott akarnak élni. Még a dédunokáid is hálásak lesznek érte. Ott vegyél egy hektár földet. Gondosan válaszd meg a helyet, mert ez a döntés évszázadokra szól.
A szeretet nagy ereje amit Isten küldött gyermekeinek a Földre egy nap mindenkire rátalál. Jön nemcsak egyszer azért, hogy felmelegítse az embereket és hogy örökre velük maradjon. Ez a szeretet se nem válogatós, se nem akaratos. Az isteni teremtést idézi. Mindig melengetni fogja azokat, akik a szeretetnek építenek teret.
(Oroszország Zengő Cédrusai, 4. könyv, 23. és 25. fej)
A családi földbirtokokból álló település szerkezeti szabványa:
-
Egy családi földbirtok mérete kb. 1 hektár, maximum 1,3 hektár. Minden család maga felelős a földbirtokáért. Ez az élet- és alkotói tér természetesen fenntartható módon generációkon keresztül táplálja a testet, a lelket és a szellemet.
-
Az egyes családi földbirtokokat fákból és cserjékből álló élő sövény határolja el egymástól. Ezek a növények biztosítják nekünk a gyümölcsöket, a magokat, a tűzifát és az építőanyagot. Az állatok számára pedig táplálékforrást, költőhelyet és menedéket jelentenek.
-
Az egyes családi földbirtokok között járható utak vannak, melyek karbantartásáért a szomszédos földbirtokok tulajdonosai a felelősek.
-
A ház és a melléképületek a lehető legnagyobb mértékben a környéken fellelhető természetes anyagokból készülnek.
-
A családi földbirtokok beágyazódnak a településszerkezetbe, aminek részei: az említett földbirtokok, a közösségi területek (legelő, szociális-kulturális programok helyszíne, próba lakóterületek, iskola, közösen használt létesítmények ) és egy központ.
-
A települést a saját tagjai irányítják.
Nagyvonalakban felvázolva ezek voltak a település alapjai, további részleteket, mint például az alapítást, a finanszírozást, a földszerzést, az infrastruktúrát stb. a leendő tagok tisztázzák le. Ezúton kérünk téged, mint leendő tagunkat, hogy ötleteid, illetve tapasztalataid oszd meg velünk!
Eszményképünk:
A családi földbirtokok tulajdonosaiként Wladimir Megre: Oroszország Zengő Cédrusai című könyvsorozatában megjelent ötletekhez igazodunk.
Čs:
-
A családi földbirtokot számunkra és az utódaink/örököseink számára építjük fel. Ez azt jelenti, hogy sok generáció számára szépítjük és tökéletesítjük környezetünk.
-
Teljeskörű felelősséget vállalunk a földbirtokunkért, illetve valamennyi rajta élő energiáért (növényi, állati, szellemi). Ezek egységet alkotnak, ami a terület valamennyi lakójának védelmet, biztonságot és szeretet ad.
-
Minden egyén arra törekszik, hogy a saját tempójában lelkiismeretesen, a legjobb tudásával megvalósítsa az Anasztázia eszményét.
-
A település összes tagja azonos irányban halad, így fonódnak össze az egyéni álmok egy közös, erős teremtménnyé. Az egyéni szálak adják településünk alapját.
-
A település valamennyi földbirtokát az összes lakójával együtt önálló tagnak tekintjük, mely a saját tempójában fejlődik és maga határozza meg a saját szükségleteit.
-
A családi földbirtokok lakói képességeik szerint kölcsönösen támogatják egymást.
-
Amennyiben a település eléri azt a nagyságot, ami már lehetővé teszi az önállóságát, (a közösség tagjainak képességét, készségét kölcsönösen kamatoztatva) létrejön a csere folyamata. Valamennyi lehetséges élelmiszert, hétköznapokban használatos tárgyat cserélünk, így az anyagi és időbeli nyomástól megszabadulva mindenki kibontakoztathatja tehetségét.
-
Aktívan dolgozunk ennek az eszménynek az eléréséért és a közös ünnepek, rituálék és felolvasások alkalmával gondoskodunk arról, hogy ez az eszme mindig jelen lehessen.
Ha felkeltettük érdeklődésed, olvasd el az Anasztázia könyveket (W. Megre:
Oroszország Zengő Cédrusai).
Szeretettel várunk Nemessándorházán! Kérünk, jelentkezz be telefonon (0036 30 561 73 61), hogy felkészülhessünk, és valóban veled tölthessük az időt!
Szívélyes üdvözlettel:
Christoph & Yella
A paulics család élete a göcsei erdőben