Régóta akartam kenyérsütő kemencét építeni. Éveken át gyűlt mindenféle hozzávaló alapanyag a kertben. Idén (2014) végre rászántam magam, és tavasszal nekiláttam. Íme a róla készült képsorozat, kedvcsinálónak.

 Tervek. A teleknek ez a része le volt már betonozva, a kerítésig. Pont itt van a helye, és még egy L alakú ücsörgő is elfér majd mellette.

Nem tudom milyen vastag a beton, ezért -biztos, ami biztos - egy tégla vastagságú vasbetonnal kezdtem egy réteg maradék tófólián.

Mivel a telek leejtős, így tetőcserép sorral igyekeztem vízszintesbe hozni a falat. A belső boltívek kicsit nagyobbak a külsőknél, így jobban fog kinézni.

Az üreg rengeteg törmeléket elnyelt. Így megoldódott a sitt egy részének az elhelyezése is, és kevesebb tégla kellett.

Kb. 20 cm vastag üvegréteg került a sütőtér alá. Úgy tudom ez azért jó, mert átmelegszik, majd egyenletesen sugározza vissza a hőt.

Innentől az agyagé a főszerep.

A sütőtér aljának kiválogattam a puhább fajta téglákat. Állítólag az üvegesen kemények égetnék a kenyér alját. Itt sót is kevertem az agyaghoz.

Menet közben belekerült az ajtó zsanérja is a falba. Ez aztán túl gyengének bizonyult, át kellett alakítanom utólag. Jobb lett volna egy keretet hegeszteni neki.

Szerencsére a homokkal kevert agyag olyan jól tapad, hogy nem kellett semmilyen sablon, vagy alátámasztás.

A külső fal tetőcserépből készült. Igyekeztem a lehető legkevesebb helyen bekötni a téglához, hogy ne tudja szétnyomni, amikor fel van fűtve. Az üregeket folyamatosan töltöttem fel hamuval, hőszigetelés gyanánt.

Elfogyott a hamum, ezért elkezdtem próbaképpen pizzákat sütni. Nagyon finomak lettek!

A tetejére is jutott üveg. Ez jó, ha tartja a meleget.

Az üvegre egy kis homok, és hamu.

Végre elkészült.

Tepsiben sül a lángos:

A macskáknak is tetszik.

Az első próbálkozás kenyérsütére.

Hozzávalók:

5,5 kg tészta. Ebből három cipó lesz.

És ez lett belőle. Az első kenyérkék:

Római tálban is csodákat lehet sütni!

 

Azóta elkészült a kis ücsörgő is a kemence mellé. A régebben beüvegezett terasz korlátja kis átalakítás után pont jó lett háttámlának.

 

Az ücsörgő teljes egészében tüzifának szánt bontott ablakokból készült.

 


Kenyérsütés

 

Régmúlt időkben egy falusi porta elképzelhetetlen volt kemence nélkül. Eleink ebben sütötték mindennapi kenyerüket és sok más mennyei finomságot is. 

kenyér

A kenyérsütés összetett munkafolyamat, amit a régi időben minden lánynak meg kellett tanulnia, még a férjhez menetele előtt. Ma már sajnos csak a falun élő, igen idős korosztály emlékezhet egyáltalán az igazi házikenyér sütésének fortélyaira, de kis utánajárással tőlük még elsajátítható minden.

A kenyértészta elkészítése – mivel egyszerre elég sokat kellett dagasztani -, dagasztóteknőben történt. Ez a teknő bükkfából, később nyárfából készült, egy tömbből kifaragva, amit csak a kenyértészta dagasztására használtak. A teknőt dagasztólábra, más néven teknőtartóra helyezték, így biztosan állt, és a dagasztáshoz megfelelő magasságban volt. A jó kenyérhez jó minőségű liszt kellett.

A szitálással választották el a lisztet a korpától és a dercétől, ehhez több méretben, több rostamérettel készítettek szitákat, rostákat. Ma már ezt a malmokban megteszik helyettünk, de érdemes azért átszitálni a liszteket, hogy minél levegősebb legyen a tésztánk, és az esetlegesen belekerült törmelék kikerüljön belőle. A liszt szitálását már előző nap este megkezdték.

A szitálás után következett a kovászolás. Az átszitált liszt egy részét a teknő egyik végébe húzták, ennek közepébe mélyedést vájtak, ebbe került a kovász. A kovász az előző nyers kenyértésztából eltett tészta, amit sok helyen liszttel elmorzsoltak, ezért a neve is morzsoltka lett. Ezt kis vászontáskában tartották, s ha szükség volt rá vízben feloldották, és az lett a kovász. A kovászolás során használták a kovászfát, amit a teknőre helyeztek, azért, hogy a sütőabrosz ne érjen bele a tésztába.

kenyér2

A teknőt letakarva meleg helyen tartották, hogy meg ne fázzon a kovász. Másnap reggel pedig langyos víz és só hozzáadásával megdagasztották a kenyértésztát. Ha azt szerették volna, hogy sokáig puha maradjon a kenyér, főtt krumplit reszeltek a tésztába.

A dagasztás kb. egy-két órát vett igénybe, mire a „padlásról is folyt a víz”. A műveletet öklükkel végezték az asszonyok, amit a tésztában kicsit megforgattak. A kész tészta nem ragadt, szép egyenletes, a kalácstésztánál valamivel keményebb állagú kellett, hogy legyen.

Dagasztás közben a tésztát hajtogatták több irányból is, hogy még levegősebb legyen. A pihentetés után a megdagasztott tésztát vászonnal bélelt gyékényből, szalmából fonott, esetleg faragott kelesztő edénybe, szakajtóba tették, majd szakajtóruhával beterítették. Ezekből a szakajtókból a bevetéskor lisztezett sütőlapátra borították a kenyereket, majd oldalukat megvágták, hogy szebben nyíljanak meg. A rozskenyereket nem mindig, mert azok laposabbak maradtak. Egyes vidékeken kereszt alakban vágták meg a tetejüket.

A hagyomány szerint akkor kellett bevetni a kenyeret, amikor a piszkafa szikrát szór a kemence alján végighúzva.
A kemencéből a parazsat szénvonóval húzták ki. Ez egy nyélre erősített deszkalap volt. Majd az alját vizes permettel, nyélre erősített kukoricacsuhéval, vagy ronggyal törölték át. A kenyeret sütőlapáttal vetették be és vették ki. A sütőlapát legtöbbször egy deszkából készült, de előfordult, hogy a fejét külön csapolták hozzá a nyélhez.

Legelőször a korpából készült kutyakenyeret vetették be, amibe beleszúrták a szusztorát – olajos rongyot tekertek egy ágdarabkára -, majd meggyújtották, hogy bevilágítsa a kemencét. Sütés közben be-benéztek a kemencébe, ellenőrizték a kenyereket. Az első húsz perc adta meg a kenyér színét, ami később nem változott.

Kenyer 3 kgos kemenceben sult

A kenyerek két órán át sültek. Amikor kivették őket, aljukat leseperték, majd megmosdatták őket, hogy szép fényesek legyenek. Túlsütéskor verőfával leverték a külső, égett kérgét. Ezután sütőabroszba beletekerve hagyták kihűlni.

A kenyér felvágása, megszegése nem adatott meg akárkinek, rendszerint a családfő, vagy a kenyeret dagasztó asszony végezte, miután keresztet rajzolt az aljára. Egy darabkája sem végezte soha szemétben, vagy az útszélen heverve.

A régi időkben is sokféle kenyér létezett. Családonként más és más, de általános jellemzőként el lehet mondani, hogy kb. 35-40 cm átmérőjű, 20-25 cm magas és 4- 5 kilós kerek kenyerek voltak.

A kenyéren kívül számos ételt készítettek kemencében. Kenyérsütéskor készült a kisméretű cipó, ami a gyerekek kedvence volt. Az öklömnyi cipó tíz perc alatt megsült, ezért a kemence szájához tették. A cipónál nagyobb, de a kenyérnél kisebb volt a koros cipó, amely egy férfiember egynapi kenyéradagjának felelt meg. Távolabbi munkára indulónak sütöttek ilyet. Szinte minden kenyérsütéskor sütöttek lángost.

Tésztáját a szakajtáskor vették külön, kezükben kerek formájúra alakították és a kemence fenekén, vagy káposztalevélen sütötték meg. Bevetés előtt megszurkálták, hogy ne púposodjon fel, és a sütőlapáttal vetették be azt is. Még melegen, zsírral megkenve, hagymával, fokhagymával, vagy tejfölösen, szalonnával megszórva fogyasztották.

Téli időben sütötték a pompost, ha a sütés reggelére a kenyerük már elfogyott. Kétöklömnyi kenyértésztát elnyújtottak, zsírral meglocsolták, túrót, káposztát, vagy lekvárt töltöttek bele, és úgy hajtogatták, mint a rétest.

Forrás: sokszinuvidek.hu

sound by Jbgmusic