Amerika felfedezése után még száz évet sem kellett várni, és az európai országokból megindultak az Újvilág északi felére a kalandvágyó, gazdagságot kereső, vagy jobb életet remélő emberek.
Egy feljegyzés azt említi meg, hogy 1614-ben angol felfedezők, hajónyi Patuxet törzs-beli indián rabszolgát hoztak magukkal visszatérésükkor.
Az őket követő telepesek már csak egy élő embert találtak a Patuxet törzs területén.  A törzs tagjai a felfedezők által behurcolt betegségekben időközben meghaltak. Csupán egyetlen Sqanto nevű férfi maradt, aki még emlékezett a felfedezők nyelvére.

Barátságosan fogadta a jövevényeket, és közreműködésével egyezség jött létre a közeli wampanoag törzs és a telepesek között. A helyiek megtanították az európaiakat kukoricát termeszteni, juhar szirupot készíteni és sok egyéb praktikus dologra. A kemény tél után csak 51 telepes maradt életben, akik a következő nyáron már a tanultak szerint gazdálkodtak. Vezetőjük William Bradford, a bőséges termés megünneplésére ünnepséget, egy hála napot rendezett, amelyre az indiánokat is meghívták.

Ekkor még megegyeztek a földhasználatban és egymás érdekeinek tiszteletben tartásában. A következő néhány évben békésen éltek egymás mellett.
Angliában hamar híre ment az újvilágban lévő "paradicsomi" állapotoknak, és ez további betelepülőket vonzott. Telepakolt hajóikon a letelepedni vágyókkal együtt érkeztek meg a vakbuzgó, vallásos puritánok is. Mivel Angliával ellentétben itt nem voltak lekerítve a földek, ezért ezeket a területeket az újonnan jöttek szabad prédának vélték, az őslakos "pogányokat" pedig ellenségnek tekintették.
Az őslakosok és a földfoglaló telepesek közt hamar kitört az ellenségeskedés. A telepesek elfogták a munkaképes indiánokat, eladták rabszolgának, a számukra gondot jelentő asszonyokat, gyerekeket, öregeket pedig megölték.

A közelben élő Peqout törzs nem látta értelmét bármiféle egyezség kötését az újonnan jöttekkel, ezért úgy döntöttek, megvédik magukat. A telepesek atrocitásai, véres háborúvá fajultak.
1637-ben november végén Grotonban (Cannecticut) a Pequot törzshöz tartozó több, mint 700 férfi, nő és gyerek gyűlt össze az általuk évente megrendezett zöld kukorica ünnepre.
Kora hajnalban az alvó, fegyvertelen indiánokat bekerítették, majd felszólították őket lépjenek ki a szabadba a hosszú közösségi házból. Akik kijöttek azokat lelőtték, vagy bunkósbottal agyonverték, a nőkre meg a gyerekekre rágyújtották a házat. A bent maradtak elevenen elégtek.
Massachusetts kormányzója ennek örömére a következő napot jelölte ki a Hálaadás (Thanksgiving) napjának. A gyarmatosítók és a Pequot törzzsel ellenséges viszonyban lévő indán szövetségeseik faluról, falura járva a Pequot törzs megmaradt tagjait elfogva, rabszolgának eladva, tisztították meg a területet a telepesek számára.
A rabszolgaszállító hajók tulajdonosai dörzsölték kezüket, mert hajónkénti 500 fős szállítmány komoly hasznot jelentett.
A sikeres rajtaütéseken felbuzdulva, az őslakos indiánok elűzésére általános offenzíva bontakozott ki. A következő jelentősebb mészárlás a mostani Stamford város (Cannecticut) helyén történt. Ennek okán a helyi elöljárók még egy Thanksgiving napot jelöltek ki a sok "pogány" sikeres megölésének örülve.
Az ünnep alatt a levágott indián fejeket futball labdaként rugdosták. Még a barátságos Vanpsnagok sem menekültek meg a mészárlástól. Főnöküket is lefejezték, fejét karóra tűzték massachusettsi Plymouthban. Egy napig hagyták ott, ezzel is megalázva az indiánokat.
Az indián skalpokért jutalmat fizettek, ezzel is buzdítva a telepeseket az indiánok következmények nélküli megölésére. Az őrület egyre fokozódott, és minden nagyobb mészárlás után kijelöltek egy Thanksgiving napot.
Az évtizedek folyamán ezek a napok egyre csak szaporodtak, mígnem az újonnan alakult Egyesült Államok első elnöke, George Washington javasolta: az indiánok feletti győzelmek ünnepe legyen egy napon. A Thanksgiving Day legyen nemzeti ünnep.

Azóta ez az ünnep Amerika egyik legnagyobb ünnepe. A ma élő amerikaiak többsége már nincs is tisztában az ünnep eredetével, számukra ez a nap leginkább a család összejövetelét, a sült pulyka kellemes illatát jelenti.

Egy másik cikk, amely kicsit bővebben leírja az igazságot (ráadásul egy amerikai ember írta):

Hogy miért gyűlölöm a hálaadást