Egyszer Szókratészhez nagy futva jött egyik barátja és felindultan mondta:

– Megállj – szólt rá a bölcs –, mielőtt beszélni kezdenél, felelj,

– Valamit el kell neked mondanom!

átszűrted-e a három szűrőn mondanivalódat?

Nézzük csak, hogy az, amit nekem el akarsz mondani, átment-e a három szűrőn.

Meggyőződtél-e arról, hogy igaz az, amit elmondani készülsz?

– Hm, no de a második szűrőn bizonyára átszűrted?

– Három szűrőn?

– Igen, barátom!

Az első szűrő az igazság.

– Nem, de úgy hallottam és…

Ez a jóság szűrője.

– Nem, sőt ellenkezőleg…

Ha már nem bizonyíthatod, hogy mondanivalód igaz, felelj, hogy legalább jó-e?

– Hm, hm – csóválta fejét Szókratész –, hát akkor lássuk a harmadik szűrőt.

Szükséges-e elmondanod azt, amit hallottál és annyira felizgatott téged?

– Szükségesnek éppen nem szükséges…

ha mondanivalód se nem igaz, se nem jó, se nem szükséges,

– Nos, kedvesem,

akkor temesd el magadban, és ne terhelj vele sem engem, sem magadat.

(Ferences Közlöny 1938. június, 186. old.)