A gyömbért már a K.e. 3000 körül keletkezett első kínai nagy füvészkönyv, a Pen Cao Csing fontos gyógyszerként említi. A gyömbér a kínai és az indiai ételek egyik alap fűszere, az indiaiak főzéshez és emésztési problémákra használták. Vallásos ünnepek előtt, hogy hagymaszagú leheletükkel ne sértsék meg isteneiket, friss gyömbért ettek, hogy leheletük édes, az istenek számára elfogadható legyen.
Az ókori görögök emésztést elősegítő tulajdonsága miatt nagy étkezések után kenyérrel együtt ették. Később a gyömbért beledolgozták a kenyérbe, innen a gyömbérkenyér. A középkorban is jelentős szerepet játszott a fűszer-kereskedelemben.
A görögök gyakran étkezés után fogyasztották, az indiai és kínai konyha pedig húsok, nehezebben emészthető ételek ízesítésére használta.
Vágykeltő gyömbér
A középkori Itáliában a gyömbér az időskori boldogság biztosítéka volt, mert fokozza a szexuális képességeket.
Gyömbér-gyógyszer
Gyógyhatását tekintve orvosságként az egyik legrégebben használt növény. A hagyományos indiai ájurvédikus orvoslás szerint a gyömbér nem csak a testet, hanem a lelket is erősíti. Fokozza az intelligenciát, határozottabbá tesz. A kínai tengerészek gyömbérgyökeret rágtak tengeribetegség ellen.
Angliában gyomornyugtató italokat és sört készítettek a gyömbérből. Utóbbi előfutára volt a mai világos gyömbérsörnek, melyet ma is ajánlanak hasmenés, émelygés, hányinger ellen.
És valóban, a gyömbér kitűnően használható gyomorbántalmakra, hányingerre, emésztési problémákra. A gyökér forrázata vértisztító hatású, meghűlés, torokfájás, felfúvódás, étvágytalanság, gyengeség ellenszere lehet. Alkalmazható tengeribetegség, utazási hányinger ellen is.
Természetes aromaolajként felhasználva kellemes nyugtató illattal ajándékozzuk meg magunkat, influenzás időszakban, megfázásos, gyulladásos betegségeknél, erősíti az immunrendszert, mérsékli a lázat, és szerepet játszik az influenza vírusok elpusztításában.
Idős korban az ízületi gyulladások kezelésére is használhatjuk, mivel gyulladáscsökkentő anyagokat tartalmaz, gátolja a gyulladáskeltő anyagok képződését. Csökkenti a fájdalmat és a reggeli ízületi merevséget. Aromaolaját alkalmazhatjuk a fájó ízületre.
A friss gyömbér rágcsálását vagy gyömbéres mézes teát a népi gyógyászatban régóta használják mind megfázásra, koleszterinszint csökkentésre, magas vérnyomás csökkentésére, vérrög képződés megelőzésére, mivel hatásos növényi véralvadásgátló van benne. Jótékonyan hat a visszerekre, reuma és izomgörcsök kezelésében is hatásos. Nagyon jó memória-javító, kiélesíti az érzékeinket is.
Gyömbér a konyhában
Szárítva, őrölve, kandírozva, illetve nyersen is használjuk. Legaromásabb a friss, nyers változat, melyet meghámozva, reszelve, szeletelve tehetünk az ételekbe és italokba.
Gyömbér-növény
A gyömbér gumós gyökerű, trópusi évelő növény. Minden évben 1 méter hosszú szárat hoz, vékony, lándzsa alakú levelekkel, sárga és bíbor virággal. Felhasználható része a gyökere. Szabadban csak meleg éghajlaton nő, de üvegházban nálunk is termeszthető.
A fűszer maga a gyökértörzs, mely illatos, csípős. Aromaolajának íze tartalmaz cukrot, keményítőt, gyantát, gyantasavat.
Szép és jó illatú növény, amit könnyű termeszteni. Elég, ha egy évben egyszer foglalkozunk vele: amikor kiássuk. Utána újra ültetjük, és aztán egy évig nincs vele gond.
A gyömbért tél végén, vagy tavasz elején ültethetjük el.
A nagyobb áruházakban vagy fűszerboltokban kapható gyökerek megfelelőek az ültetéshez.
A „gyömbérgyökerek” valójában rizómák, azaz föld alatti módosult szárnak számítanak.
A gyömbért könnyen lehet cserépben is nevelni.
Nem viseli el a fagyot, a közvetlen napsütést, az erős szeleket és a vizenyős talajt.
Keressük azokat, amelyeken jól kifejlett kis, golyószerű képződmények, vagyis csíraszemek vannak! A csíraszemek kis szarvaknak látszanak az egyes ˝ujjak˝ vagy darabok végén.
A rizómákat áztassuk éjszakára vízbe, majd ültessük őket 5-10 centiméter mélyen laza talajba.
Attól függetlenül, hogy cserépbe vagy a földbe ültetjük a gyökereket, jó minőségű talajra lesz szükségünk.
Elég gazdagnak kell lennie ahhoz, hogy táplálni tudja a gyömbérünket (mindig adhatunk hozzá egy kis trágyát), ezen kívül tartania kell a nedvességet, hogy ne száradjon ki a föld, és jó vízelvezetésűnek kell lennie, hogy a gyömbér gyökerek ne ússzanak a vízben. Ajánlott jó minőségű komposztot és homokos talajt összekeverni. A komposzt adja a tápanyagot és tartja a nedvességet, a homok pedig biztosítja a jó vízelvezetést. A gyömbér termesztéséhez nem kell nagy hely. Mindegyik elvetett rizómán először csak egy pár levél nő, majd idővel sűrű csoportot alkotnak, de csak akkor, ha nem szedjük le őket. A rizómák sem bánják, ha egy kicsit sűrűn vannak. Egy 30 cm átmérőjű cserépbe nyugodtan ültethetünk 3 átlagos rizómát. Gyökerét 8-10 hónap múlva áshatjuk ki, ekkorra a leveleit elveszti.
Forrás: tudnodkell.info