A boszniai Viszokó környékén kilenc piramishegy található. Ezek közül a legnagyobbat Nap piramisnak nevezték el. Itt indult elsőként ásatás Semir Osmanagic vezetésével 2008-ban. Még 2005-ben történt első látogatása során figyelt fel a város körül látható hegyek szabályos piramis formájára, és hogy a hegyek szimmetrikus oldalai megegyeznek az iránytű által mutatott égtájakkal. Még abban az évben próbaásatásokba kezdett, melyek során szerte a területen mesterségesen megmunkált és egymáshoz illesztett kőlapokat talált.

A jelenleg zajló próbaásatásokat terepfelmérés, majd műholdas felvételek elemzése és hőtérképes vizsgálatok előzték meg. A legtöbbet a hőtérképes módszer eredményei sejtetik: az adatok szerint a Visocica és a két másik hegy - amelyek csúcsai ráadásul a műholdas felvételek szerint egy egyenlő oldalú, vagyis szabályos háromszöget ábrázolnak - másképpen hűl ki és melegszik fel, mint a környező többi hegy. A Nap piramis belsejébe vezető alagút feltárása során egy nagy kőlapot találtak, melyen a magyar rovásírás jelei láthatóak!

 Öt különböző intézet független anyagelemzése megerősítette, hogy a Boszniai Piramisok magas minőségű mesterséges beton építőanyagot tartalmaznak, kiküszöbölve minden szkeptikus állítást a Boszniai Piramisok hitelességével kapcsolatban. A Boszniai Nap Piramis vitatott helyszínén egy több mint 200 főből álló tudóscsapat a világ minden tájáról tudományos elemzést készített nem csak az építőanyagok természetét és korát vizsgálva, de azt is próbálták meghatározni, hogyan használták a piramis energiáját a tudósok az emberek számára jótékony alkalmazásával, kezdve a geotermális szállítástól a klimatológián át egészen az emberi fiziológia és egészség területén. Az eredmények a Torinoi Műszaki Egyetemen, Olaszországban jelentek meg, ahol a homokkövön és a konglomerátumhoz tartozó blokkokon végzett vegyi és diffrakciós elemzések, melyek a Boszniai Nap Piramisból származnak azt mutatják, hogy a mintákban egy közömbös kötőanyag van, hasonló, mint amit az ősi római betonban találtak. Ezeket az eredményeket megerősítették a Bosznia-Hercegovinában található Zenica Egyetem mintákon végzett elemzései is.
Egy másik független tesztben Joseph Davidovits professzor, a neves francia tudós, a Nemzetközi Egyiptológus Szövetség tagja és író megerősíti ezt az állítást. "Elektronmikroszkópos elemzést végeztem a mintán és arra a megállapításra jutottam, hogy geopolymer vegyianyagot használtak ennek az ősi betonnak az előállításakor." - írta Davidovits professzor. Azt is hozzáteszi, hogy "a minta egy kálcium / kálium alapú geopolymer cementből áll, és bár nem tudja a minta korát, de azt felismeri, hogy ez nem egy modern beton, de sokkal jobban hasonlít ahhoz a technikához, amit 3500 évvel ezelőtt az Egyiptomiak használtak." Könyvében, A Piramisok: Egy rejtély megoldódott címűben Davidovits bemutatja a a piramisok építéséről meglévő jelenlegi tudásunkat, melyeket a tudományos, történelmi és nyelvészeti tanulmányok támogatnak, és melyek azt bizonyítják, hogy az Egyiptomi piramisok műkövekből épültek (öntött mészkő, mint a beton). A piramis technológiáját kutatva már régóta gyanítják, hogy a piramis építésnél használt energia egy sokkal fejlettebb tudományos és gépi adottságot feltételez, mint amivel ma rendelkezünk. Christopher Dunn, A Giza Erőmű írója 1996-ban megjelent könyvében kifejti, hogy a piramisok ősi energaigépek voltak, mely jelenleg egy népszerű elmélet a kutatók körében. A Boszniai Piramisok ugyanolyan elemekből állnak, mint amilyeneket a Gizai piramisoknál leírtak, mely valójában egy ősi áramfejlesztő szerkezet. 2011-es boszniai látogatása után Chris Dunn kijelentette: "Mialatt Visokoban voltam, a különböző tudományágak képviselői nagy izgalommal fogadták az úgynevezett piramis hegyen folytatott tanulmányaik eredményét. Remélhetőleg idővel az ősi precíziós műszaki tudomány tiszta jeleit fogják felfedezni." Most 2013-ban a boszniai régészeti terület feltárása tovább folytatódik, és újabb tudományos bizonyítékok igazolják, hogy valóban ősi precíziós műszaki tudományt használtak a piramisok építésénél.

A piramis építésénél használt beton újabb bizonyítékait mutatja be Michael Barsoum a Drexel Egyetem Anyagtudományi és Mérnöki Tanszékének professzora, és Gilles Hug a Francia Nemzeti Űrkutatási Hivatal munkatársa, akik tudományos bizonyítékokat találtak arra, hogy a Gizai Nagy Piramisok a beton egy ősi formájának használatával épültek. Ez megcáfolja azt a régi mítoszt, miszerint a piramisokat kizárólag vágott mészkő blokkokból építették, és igazolja azt az elméletet, hogy beton és nanotechnológiát használtak az ősök.
Mióta 2005-ben Dr. Sam Semir Osmanagich, a Bosznia-Hercegovinai Amerikai Központi és Régészeti Központ igazgatója felfedezte, a Boszniai Piramis komplexumot már a hivatalos régészek is elismerik a legújabb tudományos bizonyítékok fényében, melyek miatt már lehetetlen tagadni a történelmet megváltoztató felfedezés hitelességét.
"Az interdiszciplináris tudóscsapat tanulmányokat folytat a boszniai régészeti terület kozmikus energia rejtélyével kapcsolatban, hogy feltárják az ősi kultúra bölcsességét, melyet maguk uán hagytak." - mondja  Dr. Sam Osmanagich. "Vannak tények fizikai jelenségekről, melyek tudományosan igazolhatók, de ott is sok megválaszolatlan kérdés van, melyeket nem tud megmagyarázni a jelenlegi írott történelem."

 

Még egy érdekesség: Viszokóban olyan ismeretlen rendeltetésű kőgolyók is vannak, mint amilyenek például a mexikói piramisok közelében is fellelhetőek, illetve szerte a világon más piramisok közelében szintén megtalálhatóak.

 Forrás:ujvilagtudat.blogspot.hu

Semir Osmanagic előadása

Matek Kamill - Európa piramisai

sound by Jbgmusic