Egyensúlyban az energiaáramlás

 

Jártak már úgy, hogy este későn alaposan bevacsoráztak, aztán éjjel egy és

három között valamikor arra ébredtek, hogy úgy érzik magukat, mintha súlyos

kövek lennének a gyomrukban? De miért éppen ebben az időben ébredünk fel,

ha este megterheltük gyomrunkat? Az asztmások miért hajnali 3 és 5 között

köhögnek a legintenzívebben, az epeproblémákkal küszködők pedig miért éjfél

körül görcsölnek be a legtöbbször?

A kínai orvosok már mintegy négyezerévvel ezelőtt megtalálták ezekre a kérdésekre a választ.

Szabó Olga természetgyógyász most velünk is megosztja a szerv-óra, működésének elvét.

A hagyományos kínai orvoslás szerint az emberi szervek meghatározott

időrendben működnek és pihennek. A periódikusan váltakozó bioritmusunk

szerint mindennek megvan a maga ideje. A táplálkozásnak, a sportnak, a pihenésnek,

akár egy foghúzásnak is. 12 fő szervünk kétórás időközönként váltja egymást a munkában",

a maga idejében az éppen aktuális "dolgozó" birtokolja szinte az összes

energiánkat. Az energiapályákon, vagyis a meridiánokon tehát az energiaszint állandóan változik.

Egy kis odafigyeléssel mi is nagyon sokat tehetünk azért, hogy ne bontsuk meg

az energiaáramlás egyensúlyát szervezetünkben, például ne késztessük

bőséges vacsorával éjjel májunkat aktív munkára, ha éppen pihen.

A KÍNAI SZERV-ÓRA, amely testünk 12 csatornáját mutatja.

Mindegyiknél megfigyelhető egy olyan kétórás periódus, amikor a csi áramlása maximális

1 és 3 óra között a szervezet teljesítőképessége ebben az időben a legalacsonyabb.

A máj teljes erővel méregtelenít, nem szabad tovább terhelni.

3-5 óra között: eljött a tüdő aktív ideje, felkészül az egész napi munkára.

A férfiak nemi aktivitása ebben az időintervallumban a legnagyobb,

mert ilyenkor termelődik a legtöbb nemi hormon.

5-7 óra között: ekkor működik legaktívabban a vastagbél

Ez az egészséges székletürítés ideje. Megszabadítjuk szervezetünket

a salakanyagban található mérgektől, így azok nem tudnak visszaszívódni,

teljesítőképességünket csökkenteni.

7-9 óra között: a gyomor leginkább terhelhető időszaka.

Ekkor tud a leghatékonyabban dolgozni, tehát bőséges, vitaminokban

és ásványi anyagokban gazdag reggelit vegyünk magunkhoz.

9-11 óra között: testhőmérsékletünk optimális, az idegrendszer

ebben az időszakban a legnyugodtabb, teljesítőképességünk igen magas.

11-13 óra között: 11 óra a szívciklus csúcspontja, tehát

legjobb idő a sportolásra. Délben erősödik a gyomorsav-, majd később az epetermelődés,

készen állunk egy finom ebéd elfogyasztására.

13-15 óra között: lassul a vérkeringés, az energiák a

vékonybélben koncentrálódnak, csökken a fájdalomérzékelés is,

ezért ilyenkor érdemes a fogorvoshoz bejelentkezni.

15-17 óra között: a húgyhólyag dolgozik a legintenzívebben,

ezért fogyasszunk bőségesen cukor és alkoholmentes folyadékot.

Szervezetünk kiüríti a méreganyagokat, ismét ereje teljében van, tehát tanulhatunk,

sportolhatunk, dolgozhatunk teljes energiabedobással.

17-19 óra között: vesénk a legnagyobb tisztító munkában,

ezért ebben az időben ne terheljük tovább zsírral, cukorral, sóval és

egyéb mérgező anyagokkal. Vérnyomásunk csökken, szívműködésünk lassul,

egy kicsit nem árt megpihenni munka közben. Ilyenkor érdemes elfogyasztani a könnyű vacsorát is.

19-21 óra között: ha most vacsorázunk, azt már nem dolgozza

fel szervezetünk, elraktározza reggelre. Energiapályáink lelassulnak,

felkészülünk az éjszakai pihenőre, érzékeink kifinomulnak.

21-23 óra között: az úgynevezett "hármas melegítő" időszakában

testünk és lelkünk nyugalomra, pihenésre vágyik,

teljesítőképességünk erőteljesen csökken, ez a legpihentetőbb alvás ideje, tehát ne végezzünk se

testi, se szellemi aktív tevékenységet igénylő munkát.

A hármas melegítő nem szerv, hanem azt a helyet jelöli, ahol testünk alsó-középső

és felső részének szervei együttműködnek. Feladata, hogy a légzés, az evés

és az ivás során a szervezetünkbe jutó,

a tüdő és a gyomor által felvett energiákat a testünkbe irányítsa.

23-1 óra között: legintenzívebb az epehólyag görcskészsége, kevésbé csillapítható a fájdalom.

A kínai orvoslás szerint akkor vagyunk egészségesek, ha a szervezet

energiakeringése harmonikus. Ez az energia a csí(Qi), a vitalitást,

életerőt jelenti. A keringés akadályoztatása betegséghez vezethet.

Érdemes tehát figyelemmel kísérni biológiai óránkat.

 

 

sound by Jbgmusic