Örvendetes hír látott nemrég napvilágot:

A pásztói Nyikom Hegyisport- és Természetvédő Klub az év első két hónapjában gyűjti a Mátra és Cserhát vidékén megtalálható régi gyümölcsfák oltóágait.

boldogasszbarackA régi gyümölcsök kertjének ötlete idén újabb lendületet kapott azáltal, hogy az egyesület bekapcsolódott a Nemzeti Kulturális Intézet közfoglalkoztatás programjába, amelynek keretében 4 fő számára tudott új munkahelyet teremteni. A központilag meghatározott feladatok elvégzése mellett személyesen végigjárják a környező falvakat és összegyűjtik a még megtalálható régi gyümölcsfák génjeit hordozó ágakat. A tavasz beköszöntével (Gyümölcsoltó Boldogasszony napján), a Nyikom hegy lábánál lévő területen, az előkészített vadalanyok már készen állnak arra, hogy e nemes gyümölcsöket nevelő ágak újra teremjenek, megőrizve gyümölcsüket az utókor számára.

Mi az oka a régi fajták kipusztulásának? Sajnos az elmúlt évtizedek földgazdálkodási szokásai gyökeresen megváltoztak, aminek eredményeképpen felszámolták a kerteket, tanyákat, ezzel együtt a régi gyümölcsfákat egyszerűen kivágták. A környéken – Bügében, Rózsáson vagy a Köves-málon – már csak néhány hírmondója található az egykor virágzó kiskerteknek. A muzslai kertbarátok területén alig találni a régi fajtákból egy-két hírvivőt. A nagyüzemi gazdálkodás a gyorsan termőre forduló jól szállítható, nagyméretű és szép küllemű gyümölcsöket részesíteti előnyben, ráadásul az Európai Unióban csak azok a fajták termeszthetők kereskedelmi céllal, amelyek szerepelnek az úgynevezett nemzeti fajtalistán.

Megváltoztak a fogyasztási szokásaink is. Az üzletekben minden évszakban mindenféle gyümölcsből vásárolhatunk. De valahogy ez mégsem az igazi. Hiába van a polcokon piros és sárga szőlő. Már egy harapásból tudható, hogy ”globalizált” gyümölcs került a kosarunkba. Egyen ízek, egyen formák télen és nyáron. A bolti elvárásoknak megfelelni vegyszerek nélkül lehetetlen.

boldogasszalma

Almából az üzletekben két-háromfélével is találkozhatunk. Ehhez képest Magyarországon 100 évvel ezelőtt 400-nál is több fajtát tartottak nyilván. A jó hír az, hogy egyre többen vannak azok, akik célul tűzték ki szülőföldjük régi gyümölcsfa fajták megmentését. A kutatás sok helyen már évek óta folyik és megszületett a régi fajták kereskedelmét lehetővé tevő jogszabály. Egyre több a tudatos vásárló, akik a nagyméretű külsőleg szép gyümölcs helyett inkább a vegyszermentes jó ízűt keresi.

Mai „agyonpermetezett” világunkban az ellenállóság egyáltalán nem mellékes szempont: a régi magyar gyümölcsfajták ellenállóbbak a kórokozókkal és kártevőkkel szemben, ami annak köszönhető, hogy hosszú évszázadok alatt alkalmazkodtak a helyi környezeti viszonyokhoz, talajhoz, élővilághoz, a táj szerves részévé váltak. Helyi fajtáink pedig azért jelentősek, mert elviselik e tájra jellemző talaj- és éghajlati viszonyokat.

Az egyesület azt a célt tűzte ki, hogy összegyűjti Pásztón és térségében még fellelhető régi gyümölcsfajtákat és segíti azok újbóli elterjesztését. Várják azok jelentkezését, akinek tudomása van Pásztó és környékén található idős gyümölcsfákról, hogy még a télen begyűjthessék a fajta megőrzéshez és továbbszaporításához szükséges oltóágakat.

Forrás: sokszinuvidek.hu

sound by Jbgmusic